2008.07.15.
A TEREMTŐ EREJE AZ
ANYAGI ÉLETBEN
Charles és Annette Capps
Bevezetés
E könyvecske azzal a céllal íródott – miként A Teremtő ereje veled van és A Teremtő ereje meggyógyít címmel korábban
megjelentek is – hogy az Isten Igéjében rejlő elvek föltáruljanak előtted, s így
együttműködhess azokkal, alkalmazhasd őket minden nap.
Isten Igéje nem valami mesekönyv, nem is történelemkönyv vagy
vallásos irat. Isten Igéje teremtő erő. Az
Ige ma is hordozza ezt az erőt, ám ahhoz, hogy akcióba lépjen az érdekedben, fel kell
szabadítanod: mondd ki hittel! Sajnálatos
módon a legtöbb ember a félelem és kudarc szavait szólja, amikor gyakran emlegeti a
gazdasági pangást, a munkalehetőségek hiányát és a pénzhiányt. Így az emberek
arról beszélnek, amijük van, és azt birtokolják, amit kimondanak.
Arra ösztönözlek, hogy változtass a beszédmódodon – olyan szavakat
használj, hogy Isten ellátása alá kerüljön az életed! Ha a megfelelő bibliai
verseket naponta szólod és hallod, hit jön létre a szívedben, és kezded
meglátni, amint Isten teremtő ereje változást hoz a körülményeidben.
Isten társulni kíván
veled az anyagi életben
A Bibliában mindenütt látjuk, hogy az Úrnak sok mondanivalója van az
anyagiakról. Az Ószövetségben az ezüst, az arany, a föld, a termény és a
jószágállomány szolgált fizetőeszköz
gyanánt. A befektetés eszközei a
takarmánnyal teli csűrök, illetve a vetésre és abrakolásra való maggal megtöltött
tárházak voltak.
1Mózes 13:2 Ábrám pedig igen
gazdag volt barmokkal, ezüsttel és arannyal.
Akkoriban ezekkel fizettek. Ma papírpénzt, hitelkártyákat és
elektronikus banki átutalást használunk, de az eredmény ugyanaz – ezek által
szerezzük meg, amire szükségünk van.
Ábrahám hallgatott
Istenre, Ő pedig megáldotta és vagyonossá
tette. Közvetlen tapasztalatok útján tanulta meg a bővölködés szellemi elveit.
Isten részt akart venni Ábrahám anyagi
ügyeiben, miként a tiédben is. Nézzük meg, mi állt Ábrahám gazdasági sikerének a
hátterében!
· Hallgatott Istenre és engedelmeskedett neki. (1Mózes 12:1-4)
· Tisztelte az Urat, Ő pedig bőségre vezette.
(1Mózes 12:7)
· Ábrahám nagylelkű volt, kerülte a viszályt. (1Mózes 13:5-9)
· Együttérző volt mások irányában. (1Mózes
18:24-33)
Ha azt akarod, hogy Isten betársuljon az anyagi életedbe, és azt
sikerre vigye, ezen alapvető elveket neked is
tiszteletben kell tartanod. Ha kapzsi vagy, nem mehet jól a sorod. Semmi rossz sincs
abban, ha a magad és családod számára jómódot
kívánsz, de az ezen a területen érvényes szellemi törvénynek része az is, hogy adsz Istennek, és másokkal is bőkezű vagy.
Példabeszédek 11:24-25 Van olyan,
aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és van aki
megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik. A mással
jóltevő ember gyarapodik; és aki mást felüdít, maga is felüdül.
Salamon király jól ismerte a bővölködés elveit – ő volt az egyik
leggazdagabb ember, aki valaha élt! Példabeszédei sok igazságot tisztáznak az anyagiak körül.
Példabeszédek 3:9-10 Tiszteld az
Urat a te vagyonodból, a te egész jövedelmed zsengéjéből. Ekképpen megtelnek a te
csűreid bőséggel, és musttal áradnak el sajtód vályúi.
Példabeszédek 28:27 Aki ád a
szegénynek, nem lesz néki szüksége; aki pedig elrejti a szemét, megsokasodnak rajta
az átkok.
A Királyok 1. könyve 3. fejezetében Isten megjelenik Salamonnak, és
ezt mondja neki: "Kérj, amit akarsz, hogy
adjak néked!" (5. vers) Ez bizony veszélyes kérdés lenne némelyeknél!
Salamon azonban csupán értelmes szívet kért,
hogy segíthessen a népén. Válaszul az Úr megajándékozta bölcsességgel, és mert nem volt pénzsóvár,
így szólt hozzá: "Sőt, még amit nem
kértél, azt is megadom néked, gazdagságot
és dicsőséget: úgyhogy a királyok között nem lesz hozzád hasonló senki minden te
idődben." (1Kir. 3:13)
Isten bőségesen be akarja tölteni a szükségeidet! Ám ahhoz, hogy
igazi gazdagságot nyerj, szívedben a hajtóerőnek
annak kell lennie, hogy másokat is megáldj,
és szilárd alapot vess életedben az Istennel való szövetségnek.
5Mózes 8:17-18 És ne mondjad ezt
a te szívedben: "Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerezte nékem e
gazdagságot!" Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert Ő
az, aki erőt ád néked a gazdagságnak megszerzésére, hogy megerősítse az ő szövetségét,
amely felől megesküdt a te atyáidnak, miképpen e mai napon van.
Mózes első könyvétől Jézus szavainak feljegyzéséig és Pál
leveleiben is azt látjuk, hogy Isten valóban részt
kíván venni az anyagi életünkben.
Máté 6:30,33 Ha pedig a mezőnek
füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal
inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek? Hanem keressétek először Istennek országát,
és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
3János 1:2 Szeretettem, mindenek
felett azért imádkozom, hogy gyarapodhassál és jó egészségben légy, mint
ahogy a lelked is gyarapodik.
Amikor harmonikussá válik a
lelki életünk, és összhangba kerülünk az
isteni elvekkel, akkor láthatjuk meg az anyagi
felvirágzást is az életünkben.
Szeretnék megosztani veled egyet s mást azzal kapcsolatban, amit saját
tapasztalatból tanultam meg a bőségről és az anyagiakról.
A hit harca a személyes
életemben
Évekkel ezelőtt jókora összeget fektettem be egy társas
vállalkozásba. Az üzlettel kapcsolatban én is ’gyapjút’ tettem ki az Úr előtt,
akárcsak Gedeon (Bír. 6:37-40). Csupa biztató jelzést kaptam, a kérésemnek megfelelően
– mégis megkopasztottak. Tudod, Pál a következőt mondja a 2Korinthus 4:4-ben: "Akikben e világ istene megvakította a
hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának
világosságát, aki az Isten képe." A jelenvaló fizikai világ istene a
sátán – állítja Pál – aki jól tudta, milyen ’gyapjút’ tettem ki.
Ma már jobb módszert követek Isten akaratának megtalálására: "De mikor eljő amaz, az igazságnak Szelleme,
elvezet majd titeket minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat szólja,
amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek." (Ján. 16:13)
Eladtam egy kis tanyát, és a pénzt ebbe a vállalkozásba fektettem.
Szinte a teljes, eredetileg beruházott összeget elvesztettem,
majd még újabb huszonötezer dollárt. Az ellenség okozta fejetlenség közepette
elvesztettem a hitemet is, és kezdtem negatív színben látni az életem. Úgy
gondoltam, Isten tette ezt velem; a sátán ezt sugallta az elmémbe. Néhány hónap
elteltével azután ráébredtem: a negatív gondolataim már nincsenek összhangban Isten Igéjével.
Ezután az ellenség megpróbálta elhitetni velem, hogy elszakadtam az
Úrtól, Ő pedig nagyon haragszik rám, és ezért buktam el ezt az összeget.
Tudom, sokak számára ismerősen cseng ez a történet, hiszen az ördög
egyik kedvenc hazugsága, hogy kárhoztatást
és zűrzavart kelt Isten gyermekeiben.
Fejetlenség uralkodott az
életemben
Zavarodottságomban egyre borúlátóbb lettem. "– Nem számít,
mihez kezdek, úgysem jön össze semmi!" – mondogattam.
Még ebben az időben is gazdálkodtam úgy bő háromszáz hektáron,
tehát a figyelmemet a földművelésre fordítottam. Tudtam, ez az a dolog, ami jól
megy; ebben mindig sikeres voltam.
Ám miután pesszimista lettem,
már gyapotot is így ültettem: "– Teljesen mindegy, milyen mélyre ültetem, esik
nyolc centi eső, és a gyapotmagnak úgyis vége!"
Valóban esett, és a gyapot tönkrement.
Megint ültettem, ezúttal kevésbé mélyre, olyan három-négy centire a
felszíntől, és akivel találkoztam, mindenkinek elmondtam:
" – Most száraz idő lesz, legalább három hétig nem esik!"
Pontosan így is történt. És
a sekélyen vetett gyapotmag nem kelt ki.
Abban az évben harmadszor is ültettem, további negatív megjegyzések
kíséretében. Minél több probléma jelentkezett, annál sötétebb színben láttam a
világot (egy ördögi kör ez). Ez a harmadik vetés a gyapotállomány kétharmadát
teremte, és ma is a fülembe csengenek a saját szavaim. "– Minden bizonnyal az
idén korai fagy lesz, és elpusztítja a gyapotot, mielőtt kinyílik!"
Korai fagy lett, és elpusztította.
Két teljes esztendőn keresztül, ugyanazt mondtam, és pontosan azt kaptam, amit mondtam. Több mind 300 hektár
földet műveltem meg, abban a 2 évben, és annyi bevételem sem volt, hogy kiválthattam
volna a vezetői engedélyt. Az egykor működő gazdálkodási elvek most csődöt
mondtak. Ugyanaz a föld, amely régebben ontotta a termést, most egyszerűen meddő
maradt.
Még mindig adakoztam. Hittem a Lukács 6:38 ígéretében: "Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket,
megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak az emberek a ti öletekben. Mert azzal
a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek."
Valahogy mégsem működött az egész. Imádkoztam, bűnbánatot
tartottan, könyörögtem Istenhez, hogy áldjon meg és tegyen sikeressé – mind
hasztalan. A viszonyulásom még mindig negatív volt. És a rossz megvallásommal lenulláztam az imákat.
Ahová csak néztem, ott csak balsikert láttam – hittem is benne, és minden nap
vallást tettem róla. Komplett csődtömeg voltam, anyagi lehetőségem végére értem.
Éppen akkor kölcsönöztem 100 ezer dollárt, hogy elmaradt számláimat kifizethessem.
Olyan szegény voltam, hogy még szándékom ellenére sem tudtam adózni.
Jártam ugyan gyülekezetben, de az istentiszteletekből semmit nem épültem, mert egyre csak az anyagi
helyzetem miatt aggódtam.
Egy nap azután egy baptista ember járt a házamnál, valami könyveket
is hozott magával. Emlékszem, az egyiket átlapozgattam, és itt-ott bele is
olvasgattam. Helyes és helytelen gondolkodás
– ez volt a címe, Kenneth Hagin írta.
Különbözött minden más általam olvasott könyvtől: minden bekezdés
tartalmazott valami mondanivalót, és igen lényegre törően fogalmazott. A mai napig
emlékszem, az egyik első kijelentésre, ami megragadta a figyelmemet:
"Azoknak az embereknek, akik hibás módon gondolkodnak, a hitük is
rossz, és ha téves módon hisznek, helytelen dolgokat is tesznek"
Rám ez bombaként hatott. Pont olyan volt, mintha valaki fényt gyújtott
volna bennem. "A Te Igéd megnyilatkozása
világosságot ad, és oktatja az együgyűt." (Zsolt. 119:130)
Abban a pillanatban tudtam: ez az igazság!
Meg is rendeltem a könyvet, és egy másikat is a megvallásról. Elkezdtem mélyre ásni Isten
Igéjében, hogy meglássam, hol hibáztam el a dolgokat. Soha életemben senkit sem
hallottam prédikálni a Márk 11:23-24 igazságát: "Mert
bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a
tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond megtörténik,
meglesz néki, amit mondott. Azért mondom néktek: Amit csak kívántok, amikor
imádkoztok higgyétek, hogy megkaptátok, és meglesz az néktek."
Persze biztos, hogy olvastam már ezeket a verseket azelőtt is, de akkor
még nem mondott nekem semmit. Nem hatoltak belém. Fogalmam sem volt arról, hogy amit kimondok, azt valóságos módon birtokolhatom is. Mihelyt azonban az imádkozás
szellemében tanulmányozni kezdtem, amit Jézus a SZAVAKRÓL, a szájról és az imáról
mondott, Isten is kezdte feltárni számomra e dolgok valóságát.
Emlékszem, egy reggel Istenhez fordulva ezt mondtam: "– Atyám,
én imádkoztam, de nem működik."
Világosan hallottam a szellememben a válaszát: – Te mit csinálsz?
– Imádkozom! – feleltem.
– Nem, nem azt teszed! – mondta erre. – Csak panaszkodsz! – majd
hozzátette: – Ki mondta neked, hogy nem működik?
Ez aztán fölrázott! Egy percig gondolkodtam, mielőtt válaszoltam: – Gondolom az ördög.
Ezután szólt hozzám néhány dolog felöl a szellememben, ami teljesen átformálta az életemet:
„– Értékelném, ha többé nem közölnéd velem, hogy mit mondott
az ördög! Azért imádkoztál, hogy vezesselek téged bőségre, és tartsam távol az
ördögöt. Nem én okoztam a problémáidat. A gonosz támadása alatt állsz, én erről
nem tehetek. A saját szádból származó
szavaiddal kötöttél gúzsba és addig nem is fordul jobbra a sorsod, amíg nem változtatsz a megvallásodon, és nem értesz egyet az én igémmel. Téged a félelem és a hitetlenség mozgat, mert a gonosz szavait ülteted
el az életedben. A saját száddal szabadítottad magadra az ördögi erőket. Ha már
most tennék valamit ebben az ügyben, a tulajdon SZAVAMAT kellene áthágnom – azt
pedig nem tehetem meg."
Ismertem annyira a Bibliát, hogy az Úr értelmes módon
közölhette velem a mondanivalóját a problémámmal kapcsolatban. Addig a pontig nem
volt miről beszélni velem, mert elutasítottam a Szavát, és az ellenség véleményét
szajkóztam.
Ám a következő néhány hónap folyamán sok mindent mondott nekem
szellemben, ami teljességgel a feje tetejére állította a gondolkodásmódomat.
"– Veled vagyok – mondta – akarom, hogy bővölködj, de olyan módon, ami örök értékeket munkál benned; miközben hittel engedelmeskedsz az Igének. Az oldás és kötés hatalmával nem a mennyben élnek, hanem a földön, és ha te nem élsz vele, akkor nem érvényesül.
Így folytatta: – Tanulmányozd, kutasd a Bibliában azokat az ígéreteket, amelyek a tiéid, mert hívő vagy. Készíts
róluk listát, és naponta valld meg azokat
hangosan. Egy bizonyos idő múlva hitet építenek ki a szellemedben.
Akkor azután, mihelyt ezek az igazságok alappal bírnak a szellemedben,
valóra vállnak az életedben.
Birtokba veheted, amit
kimondasz
A legtöbb anyagi területen kudarcot vallott keresztény azért nem
sikeres, mert rossz dolgokban hisznek, és rossz dolgokról beszélnek. Az ellenség ad
szavakat a szájukba, s e szavak kötelékben
tartják őket. Jézus ezt mondta: "...Mert
bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a
hegynek: – Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek."
(Máté 17:20)
A Márk 11:23-ban pedig ez áll: "Mert
bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a
tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, MEG
LESZ NÉKI, AMIT MONDOTT."
E bibliai versekben Jézus közli velünk, hogy amit hiszünk, és amiről beszélünk, befolyásolja a természetes világot,
anyagi helyzetünket is beleértve.
Isten nekünk adta Igéjét, hogy megérthessük a világegyetemet
kormányzó szellemi törvényeket. Vannak szellemi
törvények, miként vannak fizikai törvények is, például a gravitáció, vagy a
felhajtóerő. Ha együttműködsz e
törvényekkel, a hasznodra válnak. Ha
viszont Isten szellemi törvényeivel ellentétesen
cselekszel, ellenerőként fognak
megnyilvánulni.
Ha negatív módon beszélsz a gazdasági helyzetedről, megkapod, amiben
hiszel, és amit mondasz.
Íme egy igen fontos szellemi törvény: Birtokba veheted, amit mondasz!
A szavaiddal választhatsz az
élet és a halál, a gazdagság és a nyomorgás, az egészség és a betegség között.
Tizedet fizethetsz (a bevételed 10%-át az egyháznak adhatod), keményen dolgozhatsz,
és mindennap imádkozhatsz anyagi áldásért – ha negatív beszédeddel Isten Igéje
ellen hatsz, ott maradsz nyakig adósságban, és küszködhetsz, hogy épphogy kijöjj a
fizetésedből.
Igen, a szavak erőteljesek, Isten Igéje viszont egyenesen teremtő
erővel telített. Ha egyetértesz azzal, amit Isten Igéje veled kapcsolatban
kijelentett, és szólod is a Beszédét, a körülményeid kezdenek megváltozni, és
harmóniába kerülnek az Ő életedre vonatkozó akaratával.
Isten akarata pedig az, hogy
bővölködj!
3János 1:2 Szeretettem, mindenek
felett azért imádkozom, hogy gyarapodhassál és jó egészségben légy, mint
ahogy a lelked is gyarapodik.
Ha szemernyi kétely van a szívedben afelől, hogy Isten akarata számodra
a bővölködés, nem tudsz hitet gyakorolni ezen a területen. Amit hiszel és szólsz,
meghatározza az anyagi helyzetedet. Kezd el megvallani, amit Isten Igéje kijelent róla!
– Isten akarata számomra, hogy bőségben éljek, egészséges legyek,
és a lelkemnek is jól menjen a dolga! (3Ján. 1:2)
Isten örömét leli abban, ha a szolgájának jó dolga van. Ábrahám áldása az enyém!
(Zsolt. 35:27; Gal. 3:14)
Miközben vallást teszel arról, amit a Biblia rólad mond, megváltozol te magad is, és a körülményeid is. Ha kételkedsz Isten
akaratában, a bővölködéseddel kapcsolatban, olvasd el Mózes 5. könyvének 28.
fejezetét! Isten megmondta Mózesnek és Izrael gyermekeinek, hogy választhatnak az áldás és az átok között. Ha
úgy döntenek, hogy szorgalmasan hallgatnak az Úr
hangjára, és minden parancsának eleget tesznek, akkor minden területen áldottak lesznek (1. vers), amihez nyúlnak, az
virágzásnak indul.
Ha ellenben azt választják, hogy nem
hallgatnak az Úr hangjára, akkor az ínség,
a nyavalyák és a szellemi halál átka alatt
nyögnek majd (15. vers).
A szegénység ugyanis átok, ez
éppen olyan bizonyos, mint a betegség és a szellemi halál is az. Ám de Krisztus megváltott minket a törvény átkától!
Galata 3:13-14 Krisztus váltott
meg minket a törvény átkától, átokká tétetvén érettünk; mert meg
van írva: Átkozott minden, aki fán függ: Hogy az Ábrahám
áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét
elnyerjük hit által.
5Mózes 28-ban olvasható átkok egyike a szegénység, és az anyagi
romlás, csakhogy mi meg lettünk váltva az
anyagi romlástól! Jelentsd ki, hogy ezen a területen is érvényes a megváltás az
életedben. Isten ezt már megtette. Ábrahám áldása a gazdasági jólétet is magába
foglalta – ő igen gazdag ember lett. Jézusnak hála, Ábrahám áldásai már a miénk
is, amint a Szentírásban foglalt ígéreteket
hittel elfogadjuk!
Nagyon sok keresztény viszont úgy gondolkodik, mintha a bővölködés
lenne átok. Ez azonban nem igaz. Ezek az emberek megcsalattatásban élnek. Egyszer
beszélgetés közben egy keresztény hölgy megjegyezte: "– Én már csak szegény
vagyok, nem engedhetem meg magamnak, hogy olyan dolgokat vásároljak, mint mások!"
Aktuális anyagi helyzetére nézve ez a megállapítás ugyan igaz lehetett, de amin
elcsodálkoztam, az az volt, hogy milyen büszkén és önigazult módon mondta.
Nyilvánvaló volt: ő úgy gondolja, a szegénység jobb kereszténnyé teszi.
Csakhogy Isten Igéje kijelenti, hogy a szegénység átok. A következő versben föltárul az Úr igazi szándéka:
5Mózes 8:18 Hanem emlékezzél meg
az Úrról, a te Istenedről, mert Ő az, aki erőt ád néked a gazdagságnak
megszerzésére, hogy megerősítse az Ő szövetségét, amely felől megesküdt a te
atyáidnak, miképpen a mai napon van.
Ha hagyod magad meggyőzni arról, hogy a szűkölködés áldás, rajtad
keresztül Isten nem tudja megerősíteni a szövetségét. Ha szegénységben élsz,
anyagi szükséget látsz. Ezek a szavak nem ítélnek el. Lehetsz szegény, csak ne légy
rá büszke!
Ha fel akarod számolni az életedben az ínséget, szabadulj meg az ilyen mentalitástól, és ne gondold, hogy az bármiféle előnnyel jár a számodra!
Változtass a szavaidon!
Ne engedd meg, hogy a gyászos végzet és a kudarc szavai vereségre
kárhoztassanak! Figyelj a szádra, és vess
véget a kétségekkel terhelt negatív szavaknak, mert azok nem tisztelik Istent.
Amikor a dolgok sötétnek látszanak, jobb, ha meg sem szólalsz. Mintha
gazdasági keserveiddel traktálnád az ismerőseidet – különben olyan mély gödröt
ásol magadnak, hogy soha sem jutsz ki belőle. Ám ha beprogramozod a szívedet, és azt mondod, amit Ő állít rólad, a
nyilvánvaló pénzügyi vereségből is diadalmasan kerülsz ki!
Máté 21:21 Jézus pedig
felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek,
nemcsak azt cselekszitek, ami e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: kelj
fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen.
Márk 11:23 Mert bizony mondom
néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és
szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond megtörténik, meg lesz néki,
amit mondott.
Gondold csak meg: valóban szeretnéd, hogy minden beteljesedjen, amit
kimondasz? Egy szellemi törvényről van szó! Ha Isten Igéjét szólod, mígcsak hitre
nem jutsz, úgy, hogy többé nem kételkedsz a szívedben, akkor – Jézus ezt ígérte
– meglesz neked, amit mondasz.
Töröld a szótáradból ezeket a sűrűn hallott kifejezéseket:
· "A pénz nem fán
terem."
· "Én nem engedhetem meg
magamnak..."
· "Fix fizetésből
élek."
Az ilyen állításokkal csak megkötözöd magad – a
nélkülözésben fogsz hinni, és nem tudsz kitörni anyagi nehézségeidből.
Vesd el a bővölködés
magját
Amikor Isten Igéjét szólod az
anyagi helyzetedre vonatkozóan, magokat vetsz
– növekedni fognak, és bőséges termést
hoznak majd. Márk evangéliumának 4. fejezetében Jézus a magvetőről mond példázatot.
A 14. versben elmondja, mi az a mag, amit itt elvetnek: "A magvető az Igét hinti."
Ha Isten Igéjének magvát megvallás útján elveted a szíved jó földjébe, teremni fog az életedben.
Máté 4:20 A jó földbe vetettek
pedig azok, akik hallják az Igét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely
harmincannyit, némely hatvanannyit, némely százannyit.
Amit vetsz, azt le is aratod – ez is szellemi törvény! Ha a kétkedés és a félelem szavait veted el az anyagiakra vonatkozóan, éppen azt kapod, amitől félsz: nélkülözést. Ne
engedd, hogy tulajdon szavaid ejtsenek verembe! Az élet és halál a nyelv hatalmában vannak. Olyan magot vess,
amelynek a gyümölcsét látni szeretnéd az
életben, s ne a nyomor magvait!
Jézus a következőt mondja a Lukács 6:38-ban: "Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket,
megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak az emberek a ti öletekbe. Mert azzal
a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek."
Az anyagi áldás aratásához adakozással
vetünk magot. Hittel tedd minden
szükségedre vonatkozóan! Az aratáshoz magra van szükség. Bármi megteszi, ami felett
rendelkezel – ha egy kétszázas bankjegy, hát vesd el azt – és százszoros termést
hozhat. Ha annyid sincsen, adj bármit, ami a birtokodban van; tedd ezt azzal a
szándékkal, hogy valakin segíts, és egyben magot vess az anyagi bőségre nézve!
A Malakiás 3:10 szerint "Hozzátok
be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel
próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek
csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen."
A tizedfizetés és adakozás útján gazdasági kapcsolatot teremtesz
Istennel és az Ő Szavával, ez pedig korlátlan lehetőségeket tár eléd. Jézus
mondta "...minden lehetséges a hívőnek".
(Márk 9:23)
Szólj a hegynek, amely
utadat állja!
Évekkel ezelőtt városfejlesztésbe fektettem be az Arkansas állambeli
Landtől északra. Kölcsönöket vettem fel, majd beruháztam a víz- és
csatornahálózat kiépítésébe, utcák létesítésébe. Valóságos adóssághegyeket
halmoztam fel, de Jézus azt mondta: szóljunk a hegynek, és az félreáll az útból. Az
összes jelzálogot kitettem a konyhaasztalra, majd szóltam a lányomnak, Annette-nek,
és így szóltam: "Azt akarom, légy a tanúm: most azt fogom tenni, amit Jézus
mondott." Azzal kijelentettem: "Ti papírok, figyeljetek rám, hozzátok
beszélek! Jézus azt mondta, hogy engednetek kell nekem. Az Úr Jézus Krisztus nevében
megparancsolom nektek: LEGYETEK TELJESEN KIFIZETVE... VÁLJATOK ANYAGTALANNÁ... TŰNJETEK
EL... JÉZUS NEVÉBEN ENGEDELMESKEDNI FOGTOK!"
Azzal sarkon fordultam, és kimentem onnan, otthagyva a lányomat. Ami azt
illeti, ő már korábban is látott tőlem pár furcsaságot. Valaki megkérdezte tőlem:
"Nem volt kissé furcsa érzés így benned?" Nagyon is az volt! Csakhogy az érzések nem játszanak szerepet az efféle
dolgokban. Jézus azt mondta: szóljunk a hegynek, szóljunk a fügefának, és azok
engedelmeskedni fognak. Sokan próbálják elszellemiesíteni Isten Szavát, pedig az
olyan gyakorlatias!
Én két házat is építettem itt, hogy eladjam őket. Imádkoztam,
kértem Istent, hogy küldjön vevőt, de csak nem adtam túl rajtuk. Egy nap, amikor
kimentem a helyszínre, megkérdeztem Istent: "Uram, miért nem veszik meg ezeket a
házakat?" Ezt felelte: "Mert nem azt teszed, amit megmondtam neked. Tedd azt,
amire másokat is tanítasz!" Kiszálltam a teherautóból, és megszólítottam a
házakat: "Ti házak, figyeljetek rám, hozzátok szólok! Valaki fel fog fedezni
magának benneteket, és ti áldás lesztek a számára. Jézus nevében felszólítalak:
Keljetek el!"
Persze a házakat nem egy nap alatt vették meg, és a testi értelmem
hangja megszólalt: "Akkor most mihez kezdesz?" "Tudom, mit teszek!" -
mondtam.
Úgy fejezem ki a hitemet, hogy nevetni fogok! "Elkocsikáztam az
egyikhez, kinyitottam az ablakot, kihajolva mindkét oldalban szétnéztem az utcán, és
nevettem: Hahaha!" Utána becsuktam az ablakot, majd ugyanezt megtettem a másik
házban is. Azután hazarobogtam.
Meg kell tanulnod kinevetni a
problémáidat. Az önsajnálat és bánat könnyei sohasem fakasztanak hitet. Egyszerűen
azt tettem, amire Isten Szelleme utasított.
A következő néhány hónap során nemcsak a házak keltek el, hanem az
egész üzletrészemet is eladtam, és a földterületet is, amelyek még nem vontak
fejlesztés alá. Minden tartozást kifizettem!
Végy hatalmat a
pénzügyeid fölött!
Ha adósságod van, Isten gyermekeként hatalmat gyakorolhatsz annak
érdekében, hogy azt fölszámolod. Jézus ezt mondta: "Ha annyi hitetek [Istenbe vetett bizalmatok] volna, [olyan kicsike] mint a mustármag, ezt mondanátok íme ez eperfának:
Szakadj ki gyökerestől, és plántáltassál a tengerbe!; és engedne néktek."
(Luk. 17:6)
Gondolj csak bele: a papírpénz, az adóslevél és a jelzálogról való
papír mind fából készülnek – Jézus pedig
azt mondta: a fának engednie kell a hittel
teljes szavaknak. A Filippi levél 2:9 szerint Isten felmagasztalta Jézust, és olyan
nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való. A 10. vers így szól: "Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon,
mennyeieké, földieké és föld alatt valóké."
Jézus adta jogunknál fogva használhatjuk az Ő nevét!
Szólj a pénzügyeidnek, parancsold meg, hogy kerüljenek összhangba Isten Igéjével! Az alábbi
kijelentések segíteni fognak abban, hogy hatalmat vehess az anyagi helyzeted fölött,
mert Isten Szavának teremtő erejét helyezik a szívedbe és a szádba. Te is szólhatsz a hegynek, s meglátod: félreáll!
Isten Igéjének hatalmát
közvetítő kijelentések
Adósság felszámolása
Fogd a jelzálogról, fizetési kötelezettségekről, hitelkártya-adósságról
és adóhátralékról szóló hivatalos papírjaidat, lejárt fizetési határidejű számláidat
és egyéb, adósságot dokumentáló irataidat,
és terítsd ki őket magad elé! Ezután Isten Igéjének tekintélyével bátran
jelentsd ki:
– Jézus nevében és Isten
Igéjének tekintélyével fölszólítom ezen adósságokat, hogy LEGYENEK TELJES
MÉRTÉKBEN TÖRLESZTVE! Adósság, a Jézus nevében mondom neked: LEGYÉL KIFIZETVE és
SEMMISÜLJ MEG! Többé ne légy érvényes, SZŰNJ MEG! Ezennel kijelentem, hogy minden
adósságom, jelzálog-kötelezettségem, tartozásom TELJES MÉRTÉKBEN KI VAN
EGYENLÍTVE, ELTÖRÖLTETETT, MEGSZŰNT!
Kinnlevőségek, követelések
behívása
Ha vannak adósaid vagy üzletfeleid, akik tartoznak neked, fölszabadíthatod azt a pénzt,
hogy befolyjon hozzád. Készíts névsort ezekről az emberekről, vállalkozásokról,
szervezetekről, helyezd magad elé a listát, és kezed rátéve jelentsd ki:
– Jézus azt mondta, hogy amit
eloldok a földön, a mennyben is el van oldva, tehát FÖLSZABADÍTOM a bevételeimet,
amelyekkel tartoznak nekem. Most bekérem ezt a pénzt, Jézus nevében minden
követelésem legyen KIFIZETVE! (Mát. 18:18)
Havi számlák kifizetése időben
Rakd magad elé a számláidat egy kupacba! Tedd rájuk a kezedet, és
hangosan jelentsd ki:
– Isten minden szükségemet
betölti az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen Krisztus Jézusban. Isten az ellátásom
forrása, és ez a forrás több mint elegendő ahhoz, hogy a számláimat időben
kifizessem. LEGYETEK TÖRLESZTVE AZ UTOLSÓ FILLÉRIG! (Fil. 4:19)
Ingatlan eladása
Győződj meg arról, hogy korrekt
árat kérsz a Példabeszédek 20:23 szerint, ugyanis az érték megállapításában
Isten utálja a kétféle súlyt és a hamis fontokat. Ezután már szólhatsz az
ingatlanhoz:
– Figyelj rám, hozzád
beszélek! Jézus azt mondta, hogy engedelmeskedned kell nekem. Valaki számára áldás
leszel, és most felszólítalak: KELJ EL JÉZUS NEVÉBEN!
Ingatlan vásárlása
– A nem láthatókat a látható
tulajdonomba szólítom! JÉZUS NEVÉBEN MAGAMHOZ RENDELEM a szükségemnek és
igényeimnek megfelelő ingatlant, amely áldás lesz a számomra! Kijelentem: az Istentől
való legnagyszerűbbet és legjobbat kapom, és az angyalok már munkába léptek,
érdekeimet képviselve. (Róm. 4:17)
Akadályoztatás elmozdítása az
útból
– Isten, a te Igéd azt mondja,
hogy amit megkötök a földön, a mennyben is meg van kötve, amit pedig eloldok a
földön, a mennyben is el van oldva. Ezért a te Igéd hatalmával megkötözök minden
erőt, amely az anyagi bőségem ellen tör! EZENNEL MINDEN ELLENEM TÖRŐ ÁTKOT
SEMMISNEK ÉS HATÁSTALANNAK NYÍLVÁNÍTOK! MEG VAGYOK VÁLTVA A SZEGÉNYSÉG ÁTKÁTÓL!
FÖLSZABADULTAM AZ ELNYOMÁS ALÓL! Most eloldom az isteni bővölködést, és mindaz,
ami jog szerint az enyém, kegyelem által tökéletes módon a birtokomba is kerül.
A nem láthatók előszólítása,
hogy nagyobb összeg kerüljön a fizetési szelvényre
Ha alkalmazott vagy, gyakorold a hitet, és a lehető leghűségesebben
és legnagyobb szorgalommal végezd a munkád! Tégy úgy, mintha kiemelt fizetésű
alkalmazott volnál! Ha lehetséges, hittel már most fizesd a fizetésemelés vagy
az előléptetésed után esedékes tizedet! Fogd a kezedbe a fizetési szelvényedet, és
mondd ezt:
– Mennyei Atyám,
fizetésemelésért kiáltok, minthogy tisztellek téged a jövedelmem zsengéjéből! Hálát
adok a munkámért, és kérlek, áldd meg a főnökömet! Most kijelentem, hogy a
fizetési szelvényeim szaporodni fognak, és nagyobb összeg szerepel rajtuk. A
munkámért gazdag jutalmat kapok, szellemi és anyagi értelemben egyaránt. (Péld
3:9-10)
Befektetések és bankszámlák
növelése
Készíts listát a befektetéseidről és bankszámláidról, vagy
használd a banki bizonylatokat! Helyezd ezeket magad elé, majd jelentsd ki:
– Bővölködésért kiáltok,
mert tisztelem az Urat vagyonomból és jövedelmemből. Tárházaim (befektetéseim és
bankszámláim) bőséges hasznot hoznak, sajtóim új bort ontanak. Szükségeim felett
való ellátásban részesülők. (Péld 3:9-10)
Álláskeresés
– Most szétoszlatok és
félrevetek minden olyan hiedelmet, ami csak korlátozna leendő munkahelyemet és
álláslehetőségeimet illetően. Készen állok elfogadni minden lehetőséget, amelyet
Isten kínál. Egy ideális, jól fizető állásért kiáltok, amellyel elégedett
leszek. Isten Szelleme vezérli a lépteimet, ezért mindig a megfelelő helyen vagyok a
kellő időben. (Péld. 16:9)
Ügyelj a szavaidra!
Nagyon fontos, hogy csak a kívánatos
végeredményről beszélj. Ne rombold le a hittel kimondott szavaidat – ragaszkodj
a megvallásodhoz! Ne mondj ellent magadnak, és vesd el a bolond szavakat! Úgy szólj,
ahogy valóban gondolod, és amit mondasz, gondold is úgy! Úgy szólj, mint aki várja, hogy minden szava beteljesedik! Teletöltheted a szívedet
és a szádat hittel – naponta valld meg az Igét! (Zsid. 10:23; Róm. 10:8)
Programozd be a szellemed a
sikerre!
Valld meg minden nap az alábbiakat, míg hit nem ébred a szívedben:
Beteljesedtem Isten akaratának
ismeretével minden szellemi bölcsességben és értelemben. Számomra az Ő akarata
jelenti a boldogulást. (Kol. 1:9)
Isten örömét találja abban,
hogy én bőségben éljek. Ő ad erőt nekem a meggazdagodásra, hogy megszilárdítsa
szövetséget a földön. (5Móz. 8:18; 11:12)
Azonnal és hittel engedelmeskedem
a Szent Szellem vezetésének, aki bennem él. Mindig a megfelelő helyen vagyok a kellő
időben, mert lépteimet az Úr rendeli. (Zsolt. 37:23)
Isten mindent megadott nekem, ami
az Istenfélő életre való, és képes vagyok mindent megszerezni, amiről Ő
gondoskodott a számomra. (2Pét. 1:3-4)
Isten az én ellátásom
kiapadhatatlan és korlátlan forrása. Amint az Ő áldásai elborítanak, az anyagi
bevételem növekedik. (5Móz. 28:2)
Mivel adakozom, nekem is adatik,
megnyomott, megrázott, túlcsorduló mértékkel. (Luk. 6:38)
Tisztelem az Urat vagyonomból,
és jövedelmem zsengéjéből. Csűreim megteltek, sajtóimból új bor ömlik. (Péld.
3:9-10)
A folyó mellé ültetett fához
vagyok hasonló. Igéjében megtermem gyümölcseimet, leveleim nem hervadnak el, és
bármit teszek, az felvirágzik a kezem alatt. Isten a kegyelme folytán még a
tévedéseimet is jóra fordítja. (Zsolt. 1:3)
Áldott vagyok a városban,
áldott vagyok a mezőn, áldott vagyok bejöttömben, és kimentemben. Áldott a kosaram,
áldott vagyok a bevásárlóközpontban. Bankszámláim gyarapodnak, befektetéseim,
egészségem és kapcsolatom felvirágoznak. Az Úr áldása borítja el az életemet
mindenben. (5Móz. 28:1-14)
Az Úr áldása valóban
meggazdagít, és Ő az áldáshoz nem vegyít bánatot. (Péld. 10:22)
Az én Istenem minden kegyelmét
rám árasztja, hogy mindenben és mindenkor elégedett legyek, bőségben minden
jótéteményre készen álljak. (2Kor. 9:8)
Az Úr megnyitotta nekem az Ő
hatalma kincstárát, s megáldotta kezem munkáját. Áldást parancsolt mellém, hogy a
raktáraim megteljenek, és minden vállalkozásomban sikeres legyek. (5Móz. 28:8,12)
Az Úrban gyönyörködöm, és Ő
megadja szívem kéréseit. (Zsolt. 37:4)
Az Úr megdorgálja értem a
kártevőket, és egyetlen, az anyagi életem ellen készült fegyver sem lesz
szerencsés. A bővölködésemet fenyegető minden akadály és hátráztatás megszűnik.
(Mal. 3:10-11; Ésa. 54:17)
Isten Igéje megújította az
értelmemet, ezért elűzöm a kudarc, és vereség gondolatát. (Eféz. 4:23)
Megszabadultam a sötétség
erejétől és hatalmától. Az Isten ismerete fölé magasodó okoskodásokat és képzelődéseket
lerombolom, és minden gondolatot foglyul ejtek az Isten Igéjének való
engedelmességre. (2Kor. 10:3-5)
Beteljesedtem Isten
bölcsességével, és Ő bölcs és sikeres gazdasági döntésekre vezet engem. Isten
szelleme minden igazságra elvezet engem a pénzügyek területén is. (Ján. 16:13)
Az Úr összhangba hozza
gondolataimat az Ő akaratával, ezért terveim megalapozottak, és sikerülni fognak.
(Péld. 16:3)
Nem szenvedek hiányt, mert Isten
minden szükségemet betölti az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézus
által. (Fil. 4:19)
Az Úr az én pásztorom és nem
látok szükséget. Jézus azért jött, hogy életem legyen, és bővölködjem. (Zsolt.
23:1; Ján. 10:10)
A kegyelem és igazság
ajándékában részesültem bőséges módon, és így királyként uralkodom az életben
Jézus Krisztus által. (Róm. 5:17)
Az Úr kedvét leli abban, ha
szolgájának jól megy a sora, én pedig Ábrahám áldását birtoklom. (Zsolt. 35:27;
Gal. 3:14)
Az angyalok figyelnek rád
Isten trónja szilárd alapokon
áll a mennyben, és az Ő birodalma uralkodik minden felett. (Zsolt. 103:19)
Az angyalok szolgálatra teremtett
szellemi lények; azokat szolgálják, akik üdvösséget nyertek. (Zsidó 1:14)
Szolgálatuk egyik módja abból áll, hogy figyelnek a szavainkra, amikor
Isten Igéjét szóljuk. Ha mi hirdetjük a Szentírásban foglalt ígéreteket, akkor az
angyalok Istentől kapott megbízatásuk szerint ügyelni fognak arra, hogy azok végül
is beteljesedjenek az életünkben. Jól tudják: Jézus azt mondta, hogy mindazt birtokba
veheted, amiről beszélsz, ha szívből hiszel, és nem kételkedsz. Ők viszik véghez
Isten akaratát. (Zsolt. 103:21)
Az Úr pedig örömét leli szolgái virágzásában.
Természetfeletti segítség áll
rendelkezésedre
Ha naponta szólod Isten
Igéjét, az angyalok a Szent Szellemmel együtt szolgalmasan munkálják a boldogulásodat. Ügyelnek rá, hogy
mindig épen, jó helyen legyél, és birtokba vehesd az ígéreteket, amelyek
beteljesedéséről vallást teszel. Soha ne feledd: Isten élvezi, ha jó dolga van a
szolgáinak, márpedig az Ábramám áldásai a tiéid, mert Jézus Krisztus a mi Urunk bőséges
kegyelmet hozott a számunkra.
Miközben minden nap gyakorlod a fenti megvallásokat, talán úgy érzed,
mintha nem lennének igazak, ám az Isten Igéjének hallgatása – amikor hallgatod,
hogy Ő mit jelent ki felőled – hitet ébreszt a szívedben. (Róma 10:17)
Bizony a hit jelentkezni fog, és eljön a napja, amikor arra ébredsz,
hogy gazdag ember lettél, pedig talán egy vasad sincs az erszényedben. Ez az érzés
azonban egybe esik Isten Igéjével.
Isten ugyanazzal a módszerrel teremtette az univerzumot, mint amit te is alkalmazni kezdtél: SZAVAINAK EREJE ÁLTAL. Az embert Isten a maga képére alkotta: mi is a szavainkkal szabadítjuk fel a hitünket. Isten Igéje – ha az emberi szellemben már megfogant, a nyelv szavakká formálta, és a száj kimondta – teremtő erő, amely a te érdekedben hat.
AZ
ÚJJÁSZÜLETÉS IMÁJA
Hiszem, hogy Jézus Isten Fia.
Hiszem, hogy Jézus meghalt a bűneim miatt.
Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból,
hogy igazzá válhassak Isten előtt.
Jézus, kérlek, te legyél az életem ura, megváltója!
Költözz a szívembe, teremts újjá!
Jézus, hiszek Benned, és megvallom:
Te vagy az életem ura, megváltója, gyógyítója és szabadítója!
Új életem van Krisztusban!
Köszönöm neked Istenem! Ámen
Ha hittel a szívedben,
teljes meggyőződéssel és odaszánással
hangosan elmondtad a fenti megvallást,
Isten gyermekévé váltál, Isten családjához tartozol.