2008.11.04./2009.11.17.

HÁZASSÁG GAZDAGÍTÁS – 2008.
2. A ház szóvivője

Phyllis Moore tanítása

(A szinkrontolmács szövege, korrektúrázva.) 

 

 

Ma este folytatni fogjuk, amiről tegnap szó volt, mégpedig a dolog gyakorlati oldaláról fogok beszélni.

 

ELŐRELÁTÁS

Beszélgetek a minap valakivel, aki el van jegyezve, arról, hogy mi az, amin együtt keresztül mentek már. Kérdezem tőle:

- Ezt már tettétek együtt, ilyet már csináltatok együtt?

- Nem.

- És azt már megtettétek?

- Nem.

- Ezt tudod róla?

- Nem.

Csak néztem, és azt kérdeztem tőle: - És mikor akarod megtudni, hogy ez úgy van-e, vagy nem?

- Hát, majd ha már összeházasodtunk.

Nem akkor van ezeknek az ideje. Az emberek kimondják az igent, felszeletelik a menyegzői tortát, aztán összeköltöznek. És mi történik? Mindenfélére rájönnek egymással kapcsolatban. De ez már kicsit késő. Addig valamilyennek mutatták magukat, és utána hirtelen teljesen más valakivé válnak.

Hirtelen leveszik azt az álarcot, és már nem is teszik vissza. Az idő múlásával ezeken a változásokon át kell esni. Amikor összeházasodsz valakivel, olyan mintha még mindig csak randevúzgatnál, de aztán enged a feszültség, és mindenfélék kiderülnek a másikról is, rólad is. Akkor azt mondhatod: mindegy, milyennek lát, most már úgy is marad.

De manapság már nem ez a helyzet, ugyanis a válások száma igencsak magas. Nekünk, keresztényeknek azonban példának kell lennünk a világ számára, példát kell mutatnunk nekik. De hogyan lehetnénk példa a világ számára, ha a mi házasságaink is romokban állnak.

Látható-e a különbség a gyülekezetben, mások-e a keresztény házasságok?... Bejössz a gyülekezetbe és látsz valakiket együtt ülni, és a következő héten, már másvalaki mellett ülnek. És házasok mind a ketten! Csak nagyokat nézel. Ennek nem szabadna így lennie.

Ahogy Keith mondta múlt este: „Nem úgy van az, hogy egyik este szerelembe esek, a másik nap meg kiesek belőle.” Így lehetetlen megismerni egymást. Megvan azonban a módja annak, hogy helyre tudjuk hozni a dolgokat. 

Föladni bárki tudja. Ilyen társadalomban élünk, mindenki könnyen föladja. Ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy te szeretnéd, akkor föladod. Otthagyod a munkahelyedet, otthagyod a gyerekeidet, készen állsz arra, hogy otthagyd a férjedet, vagy a feleségedet. Ha nem tökéletes a számodra, akkor a legkönnyebb azt mondani: „Oké, föladom.” Sokan teszik ezt a házasságukkal.  

De nekünk van jobb választásunk. Ahhoz, hogy különbözzünk a világtól, meg kell tennünk azt, amit Isten Igéje mond. És nem szabad megtennünk azt, amit a világ tesz. Ez az egyedüli módja annak, hogy különbözzünk a világtól. Ha követjük a világ mintáit, ugyanazokat a gyümölcsöket termi az életünk, amik a világban teremnek. És ez sokszor így van.

Keith tegnap utalt egy tv-reklámra. Bűn ilyet megengedni a tv-ben, gyűlölöm azokat a reklámokat, ahol az asszonyok a férjeiket csak viccből is, leidiótázzák. Honnan szedik ezt az emberek? A férj egy idióta, a gyerekek malacok! És nekünk néznünk kell ezeket. Ez az a példa, amit a világ mutat, ez van előttünk.

Hogyan tudjuk elválasztani azt, amiben a világ hisz, és azt, amiben mi hiszünk? Csak egyetlen dolog létezik, ami minket el tud választani a világtól. Nem azok az emberek, akikkel együtt dolgozunk, nem azok, akiket nap, mint nap látunk. Nem a tv, sem a dalok a tv-ből. Nem is az, amit érzünk, mert az is megbízhatatlan. Annak kell lennie, amit az Igében látunk, Isten Igéjében. Ez az egyetlen, ami megmenti és megtartja a házasságainkat, az életünket.

 

MEGVÁLASZOLATLAN IMÁK

Olyan sokan keresnek és kérdezik: ISTENEM, MIÉRT NEM KAPUNK VÁLASZT AZ IMÁINKRA? Miért szűkölködünk? Miért nem gyógyulnak meg a gyerekeink? Miért nem kapjuk meg azokat az állásokat, amiket szeretnénk? Miért nem valósulnak meg a dolgok, amikben hiszünk? Évek óta nem működik a hitünk?

Olvassuk el csak az 1Pétert. Mert ott az áll, hogy az IMÁID EGYSZERŰEN MEGHIÚSULNAK, HA A HÁZASSÁGOD NEM OLYAN AMILYENNEK LENNIE KELLENE! Ha nem azt teszed, amit tenned kellene. Nem lehet hited elfogadni, amit Istentől szeretnél, hogyha nem teszed meg azt, amit Ő kér tőled. A Biblia szerint az egyik akadálya annak, hogy az imáink Isten színe elé jussanak, és választ nyerjenek az, ha a házasságunk nem olyan, amilyennek lennie kell. [Mert a hit csak szeretet által képes működni (Gal. 5,6) – Békevár megj.]

Szeretnék megmutatni egy-két dolgot ma este a Bibliában, ami segít majd nekünk abban, hogy teljesen szabaddá váljunk, és az imáink választ nyerjenek. Ezek választanak el minket teljesen a világtól (magyarán megszentelnek!), és ezért nagyon izgatnak engem.

Tegnap este hívtam Keith-et: - Gyere gyorsan, nézd meg, mit láttam meg az Igéből! - mert olyan izgatott a szívem, amikor kijelentést kapok az Igéből. Nincs is ahhoz hasonlítható. Ott, abban a pillanatban szabaddá tesz, amikor meglátsz valamit az Igéből, amit azelőtt nem láttál. Tegnap este, amikor tanulmányoztam férj és feleség kapcsolatát a Bibliában, megláttam valamit, amit eddig még soha nem láttam.  

 

A HÁZ FEJE

Menjünk el az Efézus 5-re. Ma este a ház fejével kezdjük. Miért ne kezdenénk azzal, aki mindenért felelős? Szeretem ezt az igehelyet, mert ha bármi elromlik a házban, mindig Keith-re háríthatom a gondját. Ugyebár ez így sokkal könnyebb nekünk nőknek.

Efézus 5,22. Ti asszonyok, vessétek alá magatokat a férjeteknek, miként az Úrnak. Mert a férj FEJE a feleségnek, mint a Krisztus is feje az Egyháznak, és Ő a megtartója a testnek. De miképpen az Egyház alá van vetve a Krisztusnak, az asszonyok is azonképpen a férjüknek mindenben. Ti férfiak szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az Egyházat, és Önmagát adta azért; hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az Ige által… – Az Ige által!hogy majd önmaga elébe állítsa dicsőségben az Egyházat úgy, hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy szent legyen és feddhetetlen. Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket, mint az ő tulajdon testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti. Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az Egyházat.

Megnézünk még egy-két Igét. Azt szeretném, ha ti is megragadnátok azt, amit én láttam meg, miközben olvastam ezeket. Nagyon figyeljetek!

A Young's szószerinti fordításból olvasom a 25-ös és a 26-os verset. …A férjeknek, szeressétek a feleségeiteket, ahogy a Krisztus is szerette a Gyülekezetet, Önmagát áldozta fel, hogy megszentelje, megtisztítsa a víz fürdőjével az Igével.

A Message Bible fordításában a legjobb szerintem. Felkiáltottam, amikor elolvastam. Azt mondja 26-os versben: Krisztus szeretete teszi a Gyülekezetet teljessé. Ti férfiak UGYANAZT TEGYÉTEK a ti feleségetekkel, amit a Krisztus tett az Egyházzal.

Olyan szeretettel viseltetett iránta, amelyik ad, és nem folyvást kapni akar. Az Ő szavai előszólították a menyasszony szépségét. Előszólították a szépségét! Minden, amit Ő tesz, azt szándékozza, azért készült, hogy a legjobbat hozza ki az arájából. Hogy felöltöztesse őt fehér selyembe, szentségbe. A férfiaknak így kell szeretniük a feleségüket! (Valójában saját maguknak tesznek szívességet, hiszen már elkötelezték magukat, nemde?)

Az Isten Igéje fordítás szerint: a kimondott szavak által. Értitek? A Teljes angol verzió azt mondja: a szavainak ereje által. Tartsuk ezeket a gondolatokat az elménkben, és hadd szóljak most a feleségekhez.

1Péter 3,1. Hasonlóképpen az asszonyok rendeljék magukat alá az ő férjüknek, hogyha némelyek nem engedelmeskednének is az Igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket, ha látják a ti félelemben való feddhetetlen életeteket. Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes szellem romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. Mert így ékesítették magukat hajdan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, és alárendelték magukat az ő férjüknek. Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, akinek gyermekei lettetek, ha jót cselekedtek, és semmi félelemtől nem rettegtek.

A Bővített Bibliafordításban: Asszonyok úgy cselekedjetek, hogyha férjetek nem is engedelmeskedne Isten Igéjének, ne a szavaitok nyerjék meg őket, hanem az az isteni élet, amelyet folytattok.

Az Új Élő fordításban: Ha a férjed visszautasítja az örömhírt, a te isteni életed szól majd hozzá. Szavak nélkül is megnyeri őt a te tisztelettel teljes, tiszta életed.

Az Új Amerikai verzió szerint: Egy szó nélkül is megnyerje a férjeket az Úrnak a feleségük magaviselete.

A Teljes Zsidó fordítás: Anélkül, hogy neked bármit is kellene mondanod a férjednek, ahogy látja tisztelettel teljes magaviseletedet

Az Új Örömhír fordításában: nem lesz szükség rá, hogy egy szót is szólj a férjedhez, mert látni fogja, hogy milyen tisztelettel teljes a magaviseleted.

 

SZAVAK ÉS CSELEKEDETEK

A tanítás címe: ” A ház szóvivője”. Akkor gyakoroljunk egy kicsit! Mi a férj dolga? Szólni. És mi a feleség dolga? Csöndbe maradni. 

Istennek van humorérzéke! Úgy néz ki, mintha idehelyezett volna minket a Földre, és jól megkavarta volna ezt a dolgot. Mert a hústestünk pontosan az ellenkezőjét akarja tenni, ugye?

Ha megkérdezném tőletek, férfiak, hányan mondtátok a feleségeteknek ezen a héten, hogy milyen gyönyörű?

És hányan mondtátok a férjeteknek a héten, feleségek, hogy, amit fölvett abban lehetetlenül néz ki?

Tudnunk kell, hogyan cseréljük gyorsan vissza a két szerepet. Ugyanis pontosan az ellenkezője történik annak, aminek történnie kellene. Hogy miért lett így, nem tudom, de rá kell jönnünk, hogyan tudjuk helyrehozni. Az Ige szerint a férjeknek kell a feleségükből kiváltani, „előszólítani” azt, amivé szeretnék, hogy váljon. A szavával kell ezt elérnie. Ezt mondja az Ige.

Ugyanúgy, ahogy a Krisztus tette a gyülekezettel. Nem azt mondja az Ige, hogy tanítania kellene a feleségét, hanem, hogy egy csodálatos, gyönyörűséges úton-módon kell tennie… bátorítón, hogy a felesége szeretetét, úgymond előszólítsa.

Férfiak, nagyon fogjátok szeretni azt, ami most jön. Asszonyok, nektek pedig a cselekedeteitekkel, a magaviseletekkel kell ezt elérni a férjeteknél. Nem kell, hogy ez nehéz legyen.

Múlt este Keith a viszonyokról beszélt. Mi az első, amit egy férfi tesz közeledéskor? Bókol a nőnek: milyen jól néz ki, milyen jól csinálja ezt meg azt.

És mi a válasza erre a nőnek? Mi az első dolog, amit tesz? Másnap sokkal nagyobb gondot fordít a megjelenésére. A szavak és a cselekedetek. Minden nap ez történik.

De a megfelelő irányban kellene történnie, Isten rendelésének az irányában. Nem szabad lecsúszunk az útról.

FÉRJEK FIGYELMÉBE

Hadd mutassak nektek valamit, férfiak. Miért helyezte a Bibliába Isten az Énekek énekét? Nemcsak azért, hogy kitöltse a maradék helyet. Akkor menjünk csak el oda!

Ez része a mi elhívásunknak, a küldetésünknek. A Message Bibliából fogom olvasni, mert olyan édesen hangzik. Aztán hazamehettek és gyakorolhatjátok. Ez az, amiről az Ige beszél. Ha elő akarsz hozni a feleségedből bizonyos dolgokat, akkor így fogsz hozzá szólni. Azt mondja az Ige:

Én. 4,1-7. Olyan gyönyörű vagy kedvesem, olyan gyönyörű vagy, a te galamb szemeid a fátyolod mögött; és a hajad az úgy omlik alá, ahogy a kecskenyáj jön le a hegyoldalról, a távolban, a napfényben. – Nézz a feleségedre, és most mosolyogj rá! – A te mosolyod nagylelkű, teljes, kifejező, és erős, és tiszta. Az ajkaid olyanok, mint a karmazsin. A szád elegáns és hívogató. A te arcod, fénylő és lágy. A nyakad vonalai magukra vonják a figyelmet. Minden fej hozzád, feléd fordul tisztelettel, és csodálattal, ámulattal. A te kebleid, olyanok, mint egy gazella ikerpár. Édes illatod, a te tested vonalai, a te tested illata és a fűszere hívogat engem, hív és azt mondja, hogy gyere, és én veled maradok; pirkadatig, mindaddig, amíg a nap feljön, és míg az éjszaka elmúlik.

Hallgassátok meg az utolsót, a 7-es verset. Minthogyha nem mondott volna eleget, ugye? A fejed tetejétől a talpadig gyönyörű vagy, én kedves szerelmem. Gyönyörű vagy, nincs hozzád hasonló, teljesen szeplőtelen vagy, hiba nélküli. Mondom nektek, a férfi ezzel valamit el akar érni! 

Mikor írtál ilyen szép verset a feleségednek? Vagy mikor mondtál neki ilyeneket utoljára? Ez valamiért ott van a Bibliában. Nemcsak, hogy foglalja a helyet, valami oka van, annak, hogy ott van. De hadd mutassak nektek még valamit. Mit gondolhatott magáról az asszony, akinek Salamon ezt mondta? Menjünk el az első fejezet 5-ös versére! A Bővített Bibliából olvasom.

Én. 1,5.  Olyan fekete vagyok; de a lányok mondták neki: de olyan szép vagy és kedves: Azt mondja a leány válaszul: Jeruzsálem leányai, olyan fekete vagyok, de szép, mint Kédár sátrai és Salamon szőnyegei. Kérlek, ne nézzetek engem, mert én fekete vagyok. A nap lesütött engem; és nyomot hagyott rajtam. Az én mostoha testvéreim megharagudtak rám, és kitettek engem a szőlőbe, a szőlőkertbe. A magam szőlőjét nem őriztem. Mit gondol ez a lány magáról? Nem sokat.  És mit gondolsz mit tett vele az, hogy a férfi így szólt hozzá?

Ő nem tartotta szépnek, kívánatosnak magát. Ezért vette szemre a férfi tetőtől talpig és dicsérte sorról-sorra. Azt is mondhatta volna: persze, igazad van, el kéne már jönnöd a napról, drágám. Valami krém kellene az arcodra, hogy kifehérítse. Az segít majd neked. Ehelyett mit tett? A legcsodálatosabbakat mondta ennek a kedvesnek. Tetőtől talpig gyönyörű vagy! Nincs hozzád hasonló! Teljesen hibátlan vagy!

Mit tesz ez egy asszonnyal? Mindegyikünkben vannak bizonytalanságok. És azokat könnyű kihangsúlyozni.

 

A FÉRJ RÉSZE

Komoly odaszánást igényel az, hogy utat találjunk, a másik jó oldalainak kiemelésére. Különösen, ha az illető bizonytalan az erényeit illetően. Nekem az elmúlt években ez volt az egyik gyenge pontom. És ez volt az, ami köztem és Keith között eleinte konfliktusokat okozott. Ugyanis mások előtt annyira bizonytalan voltam, hogy a kelleténél sokkal többet beszéltem, aztán meg szégyelltem magam emiatt.  Gondolom, mások is ismerik ezt. Hazajössz, és sokkal többet mondasz, azért, mert annyira bizonytalan voltál. Nem voltál magabiztos.

De a férjem elég bölcs volt ahhoz, hogy ezt fölismerje, és nem hordott le, hanem azt mondta: Phyllis, ugyanolyan szellemi vagy, mint ők. Nem olyan gyülekezetekben nevelkedtem, ahol a hitről tanítottak volna, vagy az Igéről, és ez elbizonytalanított. És ő mindig bátorított engem. Soha nem felejtem el az első alkalmat, amikor beszélnem kellett nyilvánosság előtt. Azt mondta: csak add azt magadból, ami benned van. Meg tudod tenni! Hányingerrel küszködtem, de ő csak mondta: gyerünk, mondjad, meg tudod tenni! Több van benned, mint gondolnád! Folyamatosan bátorított engem.

Többen kérdezték már, hogy nem zavar-e, hogy Keith előtt kell beszélnem, prédikálnom? Ó, Uram, nem! Ő az én legnagyobb támaszom ebben. Ő az, aki leginkább bátorít, bárki másnál jobban fölépít engem. És amikor súlyfölösleg volt rajtam, és elbátortalanodtam, nem akartam sehova menni, nem akartam senkit látni, ő mindig a szemembe nézett, és azt mondta: Phyllis, te olyan gyönyörű vagy. Csak gond van az önbizalmaddal. És meg kell tenned a saját önbizalmadért, hogy megszabadulj ettől.

Nem akartam sehova menni, és azt mondta: Te ebből a bolhából egy elefántot csináltál. Kezdd el leadni! 1 kg-ot egyszerre. Le tudsz fogyni, könnyű lesz. Meg tudod tenni! Könnyű! Legyél magabiztos!

Vagy az üzleti vállalkozások esetében, például, nekem semmi tapasztalatom nem volt. Ő az autó szakmában eladó volt, és biztatott: Meg tudod tenni! Csak menjél és tegyed meg!

Azt kérdeztem: Tudod te, kinek mondod ezt?

– Igen, tudom, menj és tegyed meg!

Önbizalmat adott. Állandóan épített. – Te is tudsz hallani Istentől! – mindig ezt mondta.

– Imádkozz! Benned van a Szent Szellem. Rendben lesz az, menj és tegyed!

Mivé tesz téged ez? Magabiztossá. Ha láttatok volna engem 15-20 évvel ezelőtt, hát nem ugyanez az ember voltam. De hogy ezt a másikkal meg tudd tenni, hogy mást föl tudj építeni, magadnak erős önbizalommal kell rendelkezned. Te is a jót akarod előhozni a feleségedből. Ezért el kell kezdened mondani neki. Amikor ki kellett mennem valahova prédikálni, mindig azt mondta: Csak nyugi. Jól nézel ki, menj csak, meg tudod tenni. Legyél önmagad!

Soha nem felejtem el, amikor először jöttünk ebbe a gyülekezetbe. Nem tudom, mi történt velem, de begörcsöltem. Azt mondtam a férjemnek: Én ezt nem tudom megtenni. Pedig már évekig szolgáltam azelőtt.

Ő azt mondta: Phyllis, miért izgulsz? A te gyülekezeted, és ha föl akarsz oda menni, ha akarsz kiáltani egyet, vagy táncolni? Tedd azt, amit csak szeretnél. Ki fogja azt mondani, hogy rosszul teszed? Én nem, az biztos. Mit tesz ez az önbizalmaddal?

Nem azt mondta, hogy Phyllis, szedd magad össze! Tudsz te prédikálni! Érettebb vagy annál, hogy így beszélj! Ez esetben valószínűleg visszabújtam volna a kicsi odúmba. A szavak, főként a férj bizalmának szavai megerősítenek, a bensőnkben dolgoznak. Az asszony várja ezt a biztonságot a férjétől. Jobban kívánja, mint az ételt.  

 

A FELESÉG RÉSZE

Nézzük meg most a női oldalát. Ismerem ezt az oldalt nagyon jól. Én tudom, hogyha én valamit elő akarok hozni Keith-ből, és megígérem neki, hogy azt teszem majd, amit kell, az olyan mintha azt mondanám, hogy jóóó, persze…

De, ha nem felejtem el, amire megkért, és amikor eljön az ideje, meg is teszem, az sokat mond. Nagyon sokat mond. Például nem vágok közbe, amikor ő beszél. Vagy pedig, az elején, amikor összeházasodtunk, – most már egyre jobb vagyok ebben – nagyon zavarta a férjemet, hogy mindig késtem. Gondolom ez más férfit, nem zavar, de őt nagyon zavarta. Mondhattam volna, hogy szeretlek, szeretlek, úgy szeretlek, ó szeretlek, nagyon szeretlek. A nap 24 órájában fújhattam volna ezt neki.

De mit használna ez, ahhoz képest, hogy a férjem állandóan arra kényszerül, hogy azt mondja: Phyllis, kérlek, el tudnál készülni időben? Már belefáradtam ebbe, hogy mindig késünk. Hogy mi vagyunk az utolsók. A gyülekezettel szemben is tiszteletlenség az Istennel szemben is. Kérlek! Készülj el időben! Szeretlek szívem, ó persze, elkészülök, 1 perc. Szeretlek. Szeretlek. De mi hatott rá sokkal inkább annál, hogy én állandóan azt fújtam volna a fülébe, hogy szeretem őt? A cselekedeteim. Nem a szavaim. A cselekedeteim; hogy időben elkészültem a következő alkalommal, amikor mentünk valahova.

Vagy más... Tudod mit, lehet, hogy ebben a hónapban nem kellene annyit költenünk, és vigyáznunk kell. Én nagyon szerettem vásárolgatni. (Már egy kicsit javultam ebben) Akkoriban nem volt annyira pénzünk, most már nem gond.  És a férjem csak azt mondta: Phyllis egy nap meglesz a saját számlád, bankszámlád. És azt a pénzt, ami ott lesz, arra költöd, amire csak szeretnéd. De most nincs erre pénz. Ezért figyelj arra, amikor költekezel. És akkor jött az ördög, és azt mondta: De te olyan keményen dolgoztál, ezen a héten. Megérdemled. Vegyél magadnak valamit. Mondta már neked ezt az ördög? Igen. Van legalább egy őszinte ember itt közöttetek. Eljön az idő, amikor igenis lesz pénzed, és mehetsz, és költheted. De az én cselekedeteim, az, hogy nem költöttem többet annál, mint amink volt, sokkal hangosabban mondták azt, hogy szeretlek, mintha azt kiáltoztam volna neki, hogy: Szeretlek! Ha hagytam volna kis cetliket, hogy szeretlek. Vagy hívogattam volna telefonon, hogy szeretem.

Az az én cselekedetem, hogy megteszem, amire ő kért. Nem az, hogy te ezt tedd meg értem, aztán majd én is megteszem érted. Nem. Arról van szó, hogy én megteszem azt, amiről tudom, hogy szolgál felé. És ennek a gyümölcse, hogy az én férjem úgy fog majd viselkedni, ahogy szeretném. Ő pedig mondja nekem azokat a szavakat, amiket szeretnék hallani. Ez olyan könnyű. Én azt teszem, amit ő szeretne, hogy tegyek, ő pedig azt mondja nekem, amit én szeretnék hallani. Nem nehéz ez.

Fiúk, mit gondoltok, a nők miért szeretik a szerelmes dalokat? A szavak miatt. A szavak. Nézzük meg a Példabeszédek 31. fejezetét!

Emlékszem egyik este kukoricakenyeret készítettem, és igen rossz volt, pedig már 14 éves korom óta készítek, valami szörnyű rossz lett.

Mit mondott a férjem? Á, ez nem is olyan rossz. Mondhatott volna csúnyákat is, megérdemelte volna ez a kenyér, mert nagyon rossz volt. A süteményeimről ne is beszéljek. Nem tudom mi ez, egyszerűen nem sikerülnek. Többet nem is próbálkozom. Amit először csináltam, még a kutya se ette meg, csak játszadozott vele. Ez az igazság. De ő soha nem panaszkodott. Mindig azt mondja nekem, milyen jó szakács vagyok! És megkér: megsütnéd ezt nekem? Megfőznéd? Milyen ostoba lenne, ha addig panaszkodna a főztömre, míg aztán nem főznék semmit neki.

 

A TETTEID DICSÉRNEK

Péld. 31,23. Ismerik az ő férjét a kapukban, mikor ül a tartománynak véneivel.

Péld. 31,28. Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt; az ő férje, és dicséri őt.

Péld. 31,31. Adjatok ennek az ő keze munkájának gyümölcséből, és dicsérjék őt a kapukban az ő CSELEKEDETEI! Amit ő tett, hadd dicsérje őt az.

Nézzük meg a Bővített Bibliában, 23-as vers: Az ő férje ismert a város kapuiban, ahol ül a tartomány vénei között. 31-es vers: Adjatok neki az ő keze munkájának gyümölcséből, és hadd dicsérjék őt az ő saját cselekedetei a kapukban, a városnak a kapuiban.

Ki van a város kapuiban? Mit jelent az egy asszonynak, ha a férje mások előtt dicséri őt? Hogyan hat az önbizalmadra, ha a férjed mások előtt dicsér?   Azt gondolod: az én férjem, tényleg hisz bennem. Ez nemcsak feltételezés. A cselekedetek dicsérnek a férj szavaiban. 

Hadd ismételjem meg, ami a feleségeknek szól. A King James azt mondja, lefordítva saját szavainkra: Nincs rendben, hogy a férjednek prédikálsz, ha meg szeretnéd őt nyerni. Megteheted, de ha igazából meg akarod nyerni, akkor nem prédikálsz neki. Hanem az életeddel győzöd meg, a magviseleteddel. A King James azt mondja: Szó nélkül, anélkül, hogy bármit is mondanál.

Ez néha bonyolult, és nyomasztó. Tizenöt év után a WC a teteje még mindig sosincs lecsukva. Vannak asszonyok, akiket ez igen-igen zavar. Vagy, hogy nem vesz föl maga után valamit a földről, folyton elfelejt valamit. Nagyon nehéz megállni néha, hogy kijavítsuk a férjünket. De így nem nyerjük meg őket. Ez a világ útja.

Szeretnéd tudni, mi különbözteti meg a te életedet attól, ahogy a világ él? Hány asszonyt látsz a világban, akik nyilvánosan megszégyenítik és megalázzák a saját férjüket? Nagyon elfogadott manapság, hogy a férj veti magát alá a feleségnek. Ez a trend.

De a Jelenések könyvében az áll, hogy ha a Mennybe jutunk, meg leszünk ítélve mindazért, amit itt tettünk a Földön. Csak azért, mert elfogadott valami, még nem lesz helyénvaló is. Ha jó gyümölcsöket szeretnél látni, azt kell tenned, amit az Ige mond. Prédikálhatsz a férjednek reggeltől estig, attól még nem fog megváltozni.

Hányan vagytok házasok már 15 éve, vagy több mint 15 éve? Tartsátok fönt a kezeteket! Hányan beszéltetek már rengetegszer arról, hogy ebben és abban meg fogtok változni, de még mindig ugyanúgy áll a dolog? Mennyi kéz! 15 év alatt! Nem működik ez így. Így nem jön változás. Az ima és a hit hoz változást; amikor a férj a megfelelő dolgokat mondja, és a felség a megfelelő módon cselekszik. Az az, ami megváltoztatja. Ezt mondja a Biblia. Ez hozza meg azokat az eredményeket, amikre vágyunk.

A Példabeszédek 31. azt mondja: A város kapuiban fogja őt dicsérni, amikor a város kapuiban ül, a város vénei között. A férj mond valami kedveset a feleségéről. Ez azt jelenti, hogy a feleség tesz valamit. 

 

CSODÁLATOS FRIGY

Olyan sokan gondolják úgy, hogy ha a férjük megváltozik, akkor ők is megváltoznak. Uram, ha a férjem megteszi ezt meg azt, akkor majd én is megteszem, amit nekem kell. Vedd rá, hogy megtegye, aztán majd én is megteszem a magamét. Ez általában váláshoz vezet. De, ha megteszed azt, amit az Ige mond, és amit Keith múlt este mondott a tiszteletről, az a gyakorlati része a tiszteletnek.

Te, mint férj kimondod a száddal: Te jó anya vagy. Nagyon jól bánsz a gyerekekkel. Mindegy, ha azt láttad is, hogy a feleségednek nagyon rossz napja volt. Hazajössz munkából, és azt mondod: Tudod mit, tudom, hogy ez nagyon nehéz nap volt, de te kiváló anya vagy. A gyerekek még mindig élnek, nincsenek kint az utcán, nem gázolta el őket az autó, nem szedtek be semmilyen drogot… Egy jó anya vagy!

A gyerekek nagyon gyorsan le tudnak lépni. És lehet, hogy a feleséged a sonkát is leégette. Te már próbáltál egyszerre három-négy dolgot főzni? Nagyon könnyen leég a sonka. Főleg, ha nem érzed magad a legjobban.

A vetés nagyon jó dolog. Amikor jó dolgokat vallasz meg a feleségedről, az nagyon-nagyon jó. Például amikor fogyókúráztam, emlékszem, hogy sikerült végre lefogynom 1-2 kg-ot. Keith odajött hozzám, és azt mondta: - Látom, hogy fogytál.

Tényleg csak egy pár kg-ot adtam le, de ettől még inkább úgy éreztem, hogy tovább akarok fogyni. Mert bátorított. Kihúztam magam és még egy lépést léptem előre, nem pedig hátra.

A házasság egy csodálatos dolog. Én nagyon boldog és örömteli vagyok. Nem lehetnék ennél boldogabb. Nem szeretnék egy napot sem élni házasság nélkül. Keith-nek nagyon sokszor ki kellett engem igazítania, mert mindig azt mondtam neki: Ha te mész, én is megyek utánad. És Ő azt mondta: - Inkább kérdezd meg az Urat, hátha azt akarja, hogy maradj. Én azt mondtam: Nem! Mondom neked, ha mész, én megyek utánad. Phyllis, – mondta – ne mond ezt, lehet, hogy maradnod kell.

Gyerekkorunk óta együtt voltunk ugyanis. Együtt vagyunk. Emlékszem, egyszer három hétre el kellett utaznia, és úgy éreztem, megőrülök. Soha nem voltunk távol egymástól ilyen sokáig. Még akkor is, amikor problémáink voltak, nem akartam nélküle lenni.

Emlékszem, amikor veszekedtünk, közben is csak arra gondoltam, hogy hagyjuk ezt már abba, és öleljük meg egymást. Te is érezted már ezt, amikor veszekszel a férjeddel? Miért van ez így? Mert a hústested az, aki vitatkozik. És a szellemi embered jobban tudja, mi a helyes. Ha ezt a hústestet félreteszed…

Két testvérnő volt nálam a minap, és az egyikük azt mondta, hogy ezek a házassági alkalmak, ezek a kedvencei. Összenéztünk a társával, és azt mondtuk neki, hogy azért a kedvenced, mert még nem vagy házas. Majd megnézzük, amikor egy éves házas leszel, hogy gondolod. Mert még nem kell gyakorlatba venned a hallottakat. 

De ez jó. Nem kell, hogy olyan házasságokban éljünk, mint a világban. De máshogy is kell tennünk a dolgunkat, mint ahogy ők teszik. Nem nevezhetjük ilyennek meg olyannak a férjünket. Be kell csukni a szánkat! Csukjátok be, zárjátok be a szátokat! Ne mondd meg a férjednek, hogy milyen ruhában járjon, meg, hogy mit tegyen. Ne mondd meg neki, hogy hova menjen. 

Sokan úgy próbálják a férjüket üdvösségre vezetni, hogy mondogatják neki: ezt csináld, meg azt csináld, hogy üdvözülj. Ez rossz. Hány ember üdvözült már melletted úgy, hogy állandóan azzal nyaggattad őket, üdvözüljenek végre? Inkább elfutnak. Én így senkit nem tudtam eddig üdvösségre vezetni. Éld előttük az életet!

 

MEGNYERŐ BÓKOK

Ti férjek! Nem fog fájni, ha ránézel a feleségedre és elmondod neki, milyen gyönyörű. Hogy milyen jól főz, és milyen jó anya. Lehet, hogy szerinted nem ő a legjobb szakács a világon, de találj valamit, amit jól főz. Vagy mond azt, hogy ez a legjobb müzli, amit valaha ettem. Pont annyi tejet tettél bele, amennyivel szeretem. Ennél jobb nem is lehetett volna.

Valamit találj ki! És minél többször teszed, annál jobbá válik abban, amiben bátorítod. Meglátod, egyre buzgóbban fogja csinálni. Ha szeretnéd, hogy azt tegye, amit kívánsz, nem teheted, hogy soha nem bókolsz a feleségednek. Soha nem mondasz róla csodálatos dolgokat. Így soha nem lesz az a feleséged, akit szeretnél. Mert minket így teremtett Isten.

És ugyanez a helyzet veletek is, asszonyok. Nincs nagyobb dolog annál, hogy hiszel a férjedben. Hiszel benne! Mondtam már, és újra mondom, én nem hiszem, hogy van olyan dolog ebben a világban, amiről Keith azt mondja, hogy meg tudja csinálni, és ne tudná. Egyből azt mondja: Add az útmutatót, hadd olvassam el! Odaadom neki, ez az ő dolga.

Keith, amikor egy új autót vett magának, többet tudott arról az autóról, mint a kereskedők. Volt egy kis nézeteltérése velük, mert szerinte túl sok olajt tettek a kocsijába. Neki volt igaza. Higgy a férjedben! Higgy az emberedben! Ettől ő magasabbra fog emelkedni. Egyre magasabbra. Minél inkább hiszel benne.

Férj, bókolj a feleségednek! Hogy amit tesz, milyen jól teszi. Olyan dolgokat fogsz így előhozni belőle, amikről nem is tudtad, hogy benne van. Én soha nem tudtam magamról, hogy milliós üzleteket tudok lebonyolítani. És magunknak megspórolok milliókat, tízezreket, meg százezreket. De a Szent Szellemmel képes vagy rá! Mert nem magad teszed. Hanem az ő segítségével.

Ez a helyzet velünk. Semmit nem kell egyedül csinálnunk. Ezért bármire képesek vagyunk. Mert nem vagyunk magunkra utalva. Lehet, hogy a feleséged nem épp a legokosabb, de benne van a Szent Szellem! És válhat a Szent Szellem által a legokosabbá. Egyre okosabbá. Ha te hiszel benne.

Imádkozol együtt a feleségeddel és hiszel benne. Akkor bizony, hogy okosabbá válhat bárkinél. Mert én is ilyen voltam. Nem voltam okos. Az önbizalmam…, amikor először szolgálnom kellett előtte, napokig hánytam. Isten nagyon hosszú úton hozott el idáig, ahol most állok.

Tudom, hogy még nem az igazi, de sokkal jobban vagyok, és sokkal jobban teszem a dolgomat, mint azelőtt. Mert valaki hitt bennem. Ezért nézz a párodra és mond neki:

 Hiszek benned. Te és én, és a Szent Szellem, bármire képesek vagyunk. És bármit el tudunk végezni az Úrnak a segítségével!

 

 

Forrás: www.moorelife.org

Meghallgatható: www.bekevar.fw.hu > HÁZASSÁGTAN menüpontban



BÉKEVÁR FŐOLDAL