SZELLEMI KIÁRADÁS


    Az Úr Jézust Isten Szelleme kente fel a szolgálatra, amikor megkeresztelkedett a Jordán folyó vizében. Ő ekkor kapta meg a mennyei erő által a képességet, amelynek segítségével sok csodát tett (Luk. 4,18.19.). Jézus a földi szolgálata során testhez volt kötve, ezért mindig csak egy helyen tartózkodhatott. Ezért mondta azt a tanítványainak, hogy „jobb lesz, ha én elmegyek”. Jézus a távozása után megígérte a Vigasztaló elküldését, aki nem más, mint a Szentháromság harmadik tagja: a Szent Szellem, a magyar fordításokban általában Szentlélek. Az eredeti héber és görög szöveg, de a latin, az angol, a német is a Szellem szót használja.

Jézus menybemenetele után az ötvenedik napon megérkezett a várva várt ígéret, a Szent Szellem, aki ma Isten képviselője a földön (Csel. 2,1-4.). A Szentháromságot talán a Nappal lehetne leginkább szemléltetni, amelytől nem választható el sem a fény, sem a hőerő. Ugyanúgy a Szentháromság is – Atya, Fiú, Szent Szellem – egy. Az Atya egyszülött Fia Jézus, aki elhozta a fényt közénk, a Szent Szellem pedig az erőt képviseli. Az újjászületésünk pillanatában hatalmat kapunk Jézus nevében, hogy uralkodhassunk az ellenség minden gonosz munkája felett. Ma az újjászületett és Szellemmel teljes keresztények a Szent Szellem által cselekszenek. A hittel kimondott Ige mögé odaáll a Szent Szellem és teremtő erőt ad a szavaknak (Ésa. 55,11; Jer. 1,12.).

    Ján. 14,12. – Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekedtem…

    Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy mi is megkaphatjuk ugyanazt az erőt, amely a teremtésben részt vett, s amely Jézussal volt a földi szolgálatában is (Ján. 1,12; Luk. 10,19.). Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim. 2,4.) és betöltekezzen Szent Szellemmel (Eféz. 5,18.). Mit kell tenned ezért? Csupán két egyszerű lépést (Csel. 2,38.)! Kereszténnyé akkor válik egy ember, amikor befogadja a szívébe Jézus Krisztust. Te már megkérted Jézust, hogy legyen az életed Ura? Pál apostol így ír erről:

Róm. 10,9-10. – Mert ha a te száddal [meg]vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk pedig [meg]vallást az üdvösségre.

 

Az üdvösség Isten kegyelmi ajándéka, amely azonnal a tiéd, amikor hitben elfogadod azt (Eféz. 2,8.9.). Az üdvösség elnyeréséhez a szellemed újjászületésére van szükséged. Az ember hármas felépítésű lény (van szellemünk, lelkünk és testünk 1Thess. 5,23.). Az ember igazi valója a szelleme. Jézus azt mondta, hogy a szellemünknek újjá kell születnie, ha a mennybe szeretnénk jutni (Ján. 3,3). Ehhez nem kell mást tenned, csak teljes szívedből, hangosan ki kell mondanod a segítségül adott alábbi imát (Csel. 8,37. Róm. 4,25; 10,9.10; 1Ján. 4,15.):

    Hiszem, hogy Jézus Istennek Fia, Aki meghalt az én bűneimért. Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból az én megigazulásomért. Megkérlek Jézus, költözz a szívembe, és legyél az én Uram. Hittel a szívemben megvallom: Jézus, Te vagy az életem Ura, Megváltója, Gyógyítója és Szabadítója. Én meg vagyok váltva, újjászülettem Krisztusban! Az Ő szent vére megtisztított minden bűntől. Köszönöm Jézusom az örök életet! Ámen.


    Miután megkeresztelkedtél Jézus Krisztus nevére, a belső embered, a szellemed újjászületett (2Kor. 5,17.). Így megvan a lehetőséged arra, hogy betöltekezz és teljes légy Isten Szellemével, a világegyetem leghatalmasabb természetfeletti erejével, amely Krisztus szolgálatában is működött. A hatalmasnak fordított görög „megalájosz” szó jelentése: hatalmas dolgok mindensége, Istennél minden lehetséges (Luk. 1,49.). Ennek a hatalmas erőnek a birtoklását az ember szinte képtelen teljes mértékbe felfogni. Jézus így szólt a körülötte állókhoz:

Luk. 11,13. – Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik.

A Szent Szellem keresztséggel kapcsolatban nincs más dolgunk, csak meg kell kérni az Atyát, hogy töltsön be bennünket a Szent Szellemével. A szülők szeretnek ajándékot adni a gyermekeiknek. Az Atya is örömmel ad ajándékot a gyermekeinek, akik kérnek Tőle. Ő legszívesebben a Szent Szellemét adná, ezért bátran kérd:

    Mennyei Atyám! Azt tanítod az Igédben, hogy aki Jézus nevében kér tőled, az mind kap. Ezért Jézus nevében, az Ige alapján kérem Tőled a Szent Szellemedet. Töltsd be a szívemet és keresztelj meg a Szent Szellemeddel. Köszönöm, hogy Te minden imámat meghallgatod és megválaszolod. Ezért hitben megvallom, hogy teljes a szívem a szent szellemeddel. Betöltekeztem, beteljesedtem és megkeresztelkedtem a Szent Szellemeddel. Ennek jeleként nyelveken fogok imádkozni, ahogy a Biblia tanítja, ahogy a Szent Szellem adja a kiejtést. Köszönöm Uram a Szent Szellemedet, aki örökké bennem és velem marad és elvezet minden igazságra. Ámen.

A Szent Szellem keresztség után megvan a lehetősége annak, hogy a szellemi ajándékok működjenek az életedben (1Kor. 12,8-10.). Most határozd el, hogy Isten akaratának megfelelően nyelveken fogsz imádkozni, ahogy az első pünkösdkor tette Mária a 120 főnyi sokasággal együtt (Csel. 1,14; 2,4.). Végy egy mély levegőt és mondd ki: Jézus nevében nyelveken fogok imádkozni! És kezdd el az első szótagot kimondani, ami feltör a bensődből. Ezek a szótagok és szavak – mivel nem az elmédből származnak – érthetetlenek lesznek a számodra. A nyelveken, szellemből mondott ima közvetlenül az Atya trónja elé kerül.

Isten jelenléte az ó szövetségben, kezdetben a Mózes által készített szent sátorban, a szövetség ládájában, majd a jeruzsálemi templomban, a Szentekszentjében lakott. A jobb ígéretek alapján köttetett új szövetségben Isten jelenléte az újjászületett és Szellemmel teljes hívők szívében lakozik.

1Kor. 6,19. – Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Szellem temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?

A Szent Szellem időről időre nagy erővel árad ki és hatalmas dolgokat végez el. Az újabb kiáradás a küszöbön van. Mit tehetünk annak érdekében, hogy képesek legyünk meglovagolni ezt a hullámot? Legelőször is be kell kerülni Isten tervébe, s meg kell tanulni együtt mozdulni Isten Szellemével. K. Hagin magyar nyelven megjelent Tervek, célok és törekvések c. könyve részletesen elemzi Isten akaratát az újszövetségi Gyülekezeti Test számára. Jézust a samáriai asszony egy kulcskérdés felől faggatta: hol kell imádkozni (Ján. 4,19-23). Ekkor Ő egy eljövendő új időkorszakra mutatott rá, és bejelentette az imádás új rendjét.

Ján. 4.23-24 – De eljön az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók szellemben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az Ő imádóiul. Az Isten szellem: és akik Őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják.

Istennek az újszövetségi rendben szüksége van az igazi imádókra, akik szellemben imádják Őt. Az Ige azt mondja, hogy a szellemileg újjászületett keresztényeknek a Szent Szellem erejében kell imádni Istent. Az Efézus 5,18. túlmutat a Szellemmel való beteljesedésen és a nyelveken való szóláson. Az Ige szószerinti fordítása: „legyetek teljesek Szent Szellemmel”. Arra van szükségünk, hogy a Szellem állandó feltöltésében legyünk, ezért imádkozz gyakran nyelveken.  Fel kell gerjesztened a szívedben lakozó Nagyobbat (1Ján. 4,4.), hogy Ő kitörhessen a bensődből. A helyes imádat és dicséret mindig maga után vonja a Szellem erőteljesebb mozdulását és a kenetnek egy nagyobb mértékű megtapasztalását. Amennyiben az imádáshoz és dicsérethez tiszteletadás is társul, akkor az az Úr fenséges jelenlétének megtapasztalását eredményezi.

Fel kell készülnöd a Szent Szellem következő kiáradásának hullámára, ami valószínű, hogy az utolsó lesz a Gyülekezeti időkorszakban. Amikor Krisztus Gyülekezeti Teste – értsd ezalatt a hívők összességét – együtt fog működni Istennel, összhangba kerül az Ő tervével és céljával, és azt követi, Isten akkor lesz képes elvégezni a munkát a földön. Amikor a Szent Szellem áradata végigsöpör a földön, a természetfeletti csodák mindennaposak lesznek. A világ legkönnyebb dolga lesz akkor meggyógyulni. Isten el akar juttatni bennünket erre a helyre, ezért az Ő tervét kell követnünk. A kiáradás meghiúsulhat, ha a hívők nem tanulják meg azt, hogyan áradjanak együtt a Szent Szellemmel. A kiáradás elősegítésében mindazoknak rész kell vállalniuk, akik nyelveken tudnak imádkozni. A nyelveken való ima a kis motor, ami be fogja indítani a nagy motort, a kiáradást. Ez hasonlatos egy nagy erőgép beindításához, ahol a kis motor segítségével indítják be a nagy gépezet motorját. A Gyülekezet Feje, Jézus Krisztus irányítja ma a Testben folyó munkálkodást, ezért a figyelmünket Őrá kell összpontosítanunk. Nem szabad, hogy a gonosz szellemi erők munkálkodására figyelve levegyük a tekintetünket Jézusról. Bárminek kezdesz neki, vizsgáld meg, hogy az a te saját terved, vagy Isten terve. Mert gondolj csak bele, hogy mit fogsz majd mondani az Úr Jézus előtt, amikor megkérdezi: az Én tervemet követted az életed során, vagy a magadét? – írja Kennet E. Hagin.

A Gyülekezeti korszak végén mind jobban érezhető, hogy az Úr a keresztény egységen munkálkodik. A nyájat egy akolban kívánja látni, amelynek Ő a Pásztora (Ján. 10,16). Minden bizonnyal így kerülhetett sor arra, hogy az Úr kegyelméből meghívtak az első, egyházunkon kívüli szolgálatra, illetve az egyik faluban szó szerint belecsöppentünk egy ökumenikus ima-összejövetelbe, ahol három felekezet hívei voltak jelen. A zsoltáros nem véletlenül mondja: oda küld áldást az Úr, ahol együtt és egységben vannak a hívők. (Zsolt. 133)

                                                                                                                                            -bf-