2005. 05. 15. 

SZELLEM, LÉLEK, TEST
Benny Hinn tanítása
 

Nagyon fontos a ma esti üzenet Isten népének, az ember szellemének diadaláról. Ez egy olyan tanítás, amit ritkán lehet hallani, általában kevés róla a megértés, de imádkoztam az Úrhoz, hogy nyissa meg a ti szíveiteket, hogy megérthessétek és befogadjátok az Ő Igéjét.  

1Thess. 5,23 Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, szellemetek, lelketek, és testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. 

Pál valami elengedhetetlenül fontosat ad tudtunkra, amikor arról szól, hogy a mi szellemünk, lelkünk és testünk, részei Isten tervének. Látjuk először is a sorrendet: szellem, lélek, test és nem test, lélek, szellem. Segíteni szeretnék nektek, megérteni, hogyan működik a szellem, hogyan működik a lélek, és ez mit eredményez a testben. Abban is segíteni szeretnék, hogy megértsétek, hogyan kezdjetek élni és járni szellemben, hogy a testeteket alávessétek Isten akaratának.

Foglalkozzunk először a szellemmel. Értsük meg a szellemet. Lapozzatok velem Zakariás könyvének tizenkettedik fejezetére. Elolvasom az első verset, mert meg kell értenünk először is, hogy mi a szellem. Nem a Szent Szellemről, a te szellemedről beszélek. 

Zak. 12,1 Az Úr Igéjének terhe Izráel ellen. Így szól az Úr, aki az egeket kiterjesztette, a földet fundálta, és az ember keblébe szellemet alkotott. 

Az ember szellemét Isten alkotta. A Mindenható Isten a feltalálója, a teremtője és az alkotója a te szellemednek. Az Ő szívéből jött ki, hogy megalkosson téged. Az Ige azt mondja, hogy Isten belelehelte a szellemedet a testedbe. Ez megmagyarázza a Zakariás 12,1-et. Az 1Mózes 2,7. – ahová azonnal ellapozunk – azt írja, Isten formálta a testet, Isten formálta az agyagot (porhüvelyt), Isten formálta az embert, a földnek porából. Akkor, és csak akkor lehelte az orrlyukaiba az élet leheletét.  Zakariás azt mondja szellemet alkotott (formált) benne (a keblében). Volt egy lakhelye annak a szellemnek mielőtt Isten lehelt volna.

Tehát az 1Mózes 2,7 szerint van egy testünk, amit a föld porából formált Isten, van szellemünk, amit belelehelt ebbe az agyagedénybe, és az eredmény: egy lélek. A lélek a szellem és a test egyesülésének eredménye. A lélek az eredménye hús és szellem egyesülésének. Ő formálta a testet: „És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából” először, és aztán lehelte az életnek leheletét az orrlyukaiba, ez a szellem. Ennek eredménye, hogy az ember létrejött. Létrejött, élő lélek lett. Tehát az emberi szellem Istenből jött, Isten lehelete.

Szellemre van szükségem, hogy ismerjem (észleljem) Istent. Lélekre van szükségem, hogy ismerjem (észleljem) magamat, testre van szükségem, hogy ismerjem a világot magam körül, a világot, amiben élek. Isten az én szellememben van. Az újjászületés a szellemben történik. Önmagam a lelkemben vagyok, az érzékek pedig a testben vannak. Ismétlem: Isten a szellemünkben van, az öntudat (én tudat) a lelkünkben, az érzék, az öt érzékszerv a testünkben. Mindegyiknek megvan a saját szerepe (tevékenysége, funkciója), azonnal el fogom ezt magyarázni. Ádám a bukás előtti állapotában, mielőtt a bűn megrontotta őt, semmit sem tudott a vég nélküli harcról, ami szellem és test között folyik, mivel tökéletes állapotban volt. Te és én ma szintén tökéletes állapotban vagyunk, ennél fogva egy háború közepén vagyunk. Háborúba születtünk és élünk, mert szellem és test egymás ellen vannak.

Az ember szelleme – ez nagyon - nagyon fontos – nem uralhatja a testét a lélek engedélye nélkül. A te szellemed nem uralhatja testedet, amíg a lelked azt nem mondja: megengedem ezt neked. Azért, mert a lélek a kettő között áll, és az ember szelleme nem igázhatja le a testet a lélek nélkül, nem uralhatja a testet a lélek nélkül és fordítva: a test nem befolyásolhatja, sem nem érintheti, sem nem ronthatja meg a szellemet a lélek nélkül. A test, ha csak a lélek meg nem engedi, nem vonhatja a szellemet a világba, nem hozhat halált rá. Tehát van szellemed, van tested és van lelked, ami meghozza a döntéseket: most engedlek..., ezt most nem engedem.

A lélek annak az eredménye, hogy Isten belelehelt egy sárházba. A Mindenható Isten lehelete megérintette azt a sarat, megalkotta a szellemet és a lélek lett az eredmény. Az ember létrejött, létrejött, mint Isten leheletének eredménye. A lélek annak a tulajdonságait veszi fel, aminek alá van rendelve. Ha a lélek úgy dönt, hogy a testnek engedelmeskedik, annak a tulajdonságait veszi fel, és elkezd úgy cselekedni, mint az. A lélek az a rész benned, ami megmondja: igen vagy nem. A döntéshozó, ami eldönti merre mész. Nagyon fontos megértenünk: a szellemünk, amit Isten alkotott, nem érintheti meg a testünket, sem a körülöttünk lévő világot, amíg a lelkünket alá nem rendeljük a szellemünknek. Ha azt választod, hogy a lelked a testednek legyen alárendelve, el vagy veszve. A hústestben élsz, és a szellemed halott.

Mi történt, amikor Ádám elbukott? Ezt meg kell értenünk. Amikor Ádám elbukott, valami történt a szellemmel, az ember legnemesebb részével. Meghalt. Látjátok, a szellemetek, az a nemes rész bennetek, a legnemesebb részetek a szellemetek. A legalacsonyabb rendű rész bennetek a testetek. Úgy tekintsetek magatokra, hogy a szellemetek a legnemesebb, a testetek a legalacsonyabb rendű rész bennetek. A lelketek pedig a kettő között van. Mikor Ádám elbukott, a szelleme megszűnt létezni, meghalt, úgy értem halott lett Istenre nézve. Ha a szellem van alárendelve a léleknek... Látjátok, a lélek hozza a döntéseket. Ez nagyon fontos, meg kell értenetek: az ember szelleme nem uralhatja a testet a lélek nélkül, nem rendelheti maga alá a testet a lélek nélkül. Kizárólag a lelken keresztül uralhatja, rendelheti maga alá a testet.

A test nem befolyásolhatja a szellemet, csak a lelken keresztül. De ha egyszer túljutott a lelken, ha a lélek engedi, magával vonhatja a szellemet az ő világába és megölheti. Azért mert a szellem csak a szellemvilágban élhet, a fizikai világban nem.

Ahol a szellem irányít, a lélek a szellemnek van alárendelve, ott rend van, és a testnek a szellem parancsol.

A szellemben rend van, a hús testben pedig káosz. Ahol nem ez van, ott nincs rend, mert hirtelen a legalsó résszé az irányítás, fej nélkül, ami káoszhoz vezet. Nincs tisztánlátás. Nincs megosztás szellem, lélek és test között, csak a test van. Elvész az irányítás, káosz uralkodik. Nincs a valódi kép és rend, amit Isten alapított. Mi történik tehát? Istennek kell eljönnie az újjászületetthez, és ismét kettéválasztania, szellemet és lelket. Visszaállítania őket oda, ahová tartoznak.  

Zsid. 4,12 Mert az Istennek Igéje élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szellemnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek [ez a test] megoszlásáig, és megítéli a szívnek gondolatait és szándékait. 

Az újjászületés pillanatában Isten szétszedi őket. Isten felélesztette (megújította) a szellemet, most önállóan áll. Nem halott többé, és nincs alárendelve a testnek.

Mit tesz tehát a halál? A halál elhallgattatja a szellemet, így a lélek felveszi a test tulajdonságait, és az egészet az ember legalacsonyabb rendű része, a test uralja. Isten visszaállítja a rendet, az újjászületés által. Visszahelyezi a szellemet a helyére, azáltal hogy életet ad neki. Most a lélek a kettő közötti átjáró, és a test még mindig ott van.

Isten azt mondja: most kezd újra, és építsd újjá magad.

„Hogyan, Uram?”

Ezt fogjuk most megnézni. Mielőtt tovább mennék, elmagyarázok néhány dolgot.  

1Tim. 2,14 És nem Ádám csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett: 

Ez nagyon fontos. Ádám, eredeti állapotában nem volt szentségtelen vagy bűnös. Hozott egy döntést, választott. És az Ige azt mondja: Ádám nem csalatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett. Ő (Ádám) választott. Nem azért hozta a döntést, mert nem tudta, mit választ. Nem azért döntött így, mert az ördög rávette, hogy ezt tegye, ahogy azt később állította. Amikor választott értette és tisztában volt vele, mit tesz. Ezért vádolta Isten a bűnbeeséssel. Meglepő, hogy nem az asszonyt büntette meg, hanem Ádámot. Éva osztozott Ádám büntetésében. Nem azt akarom mondani, hogy a büntetés nem érintette az asszonyt, persze hogy érintette, az emberen keresztül. Ádámot elítélte, emiatt Évát is elítélte. Ádám döntött úgy, hogy vétkezik, ő választotta az engedetlenséget. Míg Éva megcsalatott, ő nem. Ádám nem megcsalatás által bukott el, a ragaszkodása miatt bukott el. Jobban szerette Évát, mint Istent. Pontosan tudta, mit tesz, nem csapták be, ezt a Biblia világosan mondja. Tehát ő nem azért bukott el, mert becsapták, hanem a ragaszkodása miatt. Jobban szerette a feleségét, mint Istent. Amikor Isten azt mondta ne, a felesége pedig hogy de, ő inkább hallgatott a feleségére. Azt mondta: neked engedelmeskedem inkább, mint Istennek. Ő választott.

Ez az a pillanat, amikor halál jött a szellemébe, attól kezdve a lelke a testének, és ennél fogva a halálnak volt alárendelve, és az ember egy lelkes lénnyé lett, többé nem szellemi ember, hanem lelki ember.

De adjunk hálát Istennek a megváltásért. Isten a szétválasztás folyamatát azzal kezdi, hogy kettéválasztja a szellemet és a lelket, visszahelyezi őket a megfelelő helyükre, és újra kezdi a munkát belülről. Minden Isteni munka belülről kezdődik. ....

Imádkozom, hogy Isten Igéje megtöltse a ti szíveteket és elméteket, Jézus mindenható nevében, és imádkoztam, hogy élvezzétek ezt a mai tanítást. Az Atya és a Fiú érintsen ma meg mindnyájatokat, áldd meg őket Szent Szellem, tölts meg minden szívet, imádkozom, hogy világosíts meg minden elmét, kérlek, érints meg mindenkit. Hozz egészséget, gyógyulást, és szabadulást Jézus nevében, és az Ő dicsőségére! Ámen és Ámen.