2011.11.09.
MI A SZEKTA?
(Lektorált anyag.)
„Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik
a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a
keserűt édessé, s az édest keserűvé!” — Ésaiás 5,20
Sokan
nyomják rá másokra a ‘szektás’ bélyeget úgy, hogy legtöbbször
még a szó jelentésével sincsenek tisztában. Az európai országok
közül különösképpen hazánkban előszeretettel használják ezt. Az ilyen
fajta megnyilvánulás a minimális bibliai ismeret hiányát is
tükrözi. Tény, hogy a szekta szónak a nyelvünkben meglehetősen terhelt és
negatív jelentése van, ami sok esetben eleve előítéletet is szül.
Az
egész világon a közvélemény által általánosan elfogadott, hogy szektának aromboló,
vallási alapon nyugvó közösségeket hívják. Károsnak nevezhető
dióhéjban az, amely Jézustól elfordítja, míg építőnek tekinthető
az, amely Hozzá vezeti az embereket. A szekta egy másik ismérve: belépni könnyen
lehet, de kilépni szinte lehetetlen. Az EU-ban létezik a szekták vizsgálatával
megbízott ombudsman.
A hétköznapi szóhasználatban a szekta szó olyan (vallási vagy
társadalmi) csoportra utal, amely törvénybe ütköző,
illetve a társadalom jelentős részét érintően szélsőségesen romboló nézeteket vall és folytat.
Például: kilépett tagok zaklatása, felbujtás öngyilkosságra, megfosztás a
javaiktól, stb. Valójában az ördög munkája mindaz, ami az embereket korlátozza, kötésben
tartja, bebörtönzi. Az értékvesztett
és iránytévesztett korunkban nem árt az óvatosság, tehát
alaposan nézzük meg, hová is csatlakozunk!
Nem
csoda, hogy a ‘szekta’ szó köznapi értelemben vett használata bántó,
és senki sem örül annak, ha ‘leszektázzák’. Fontos leszögezni, hogy csak azért,
mert valaki erősen hisz valamiben, vagy mert az átlagnál elkötelezettebben éli
meg azt, amiben hisz, nem okvetlenül ‘szektás’ és a közössége sem feltétlenül
‘szekta’.
Akik felelőtlenül megbélyegeznek más
keresztényeket, nem is gondolják, hogy valójában Jézus vérét kritizálják,
amely a szellemi újjászületéskor tisztára mosta őket. Nem szabadna figyelmen kívül
hagyni, hogy Isten a felkent szolgálóit mindenképp megvédi!
Aki szavaival vagy tetteivel mégis bántalmazná őket, az
saját magát helyezi átok alá. (Zsolt. 89,21-24) A Biblia világosan
int, hogy látszat után ne ítéljünk meg másokat, mert az nem a mi
feladatunk, s annak komoly következményei lesznek ránk nézve is.
(Mát. 7,1)
Eredetileg ez a napjainkban sértő
szó egyszerűen csak ‘felekezetet’ illetve ‘irányzatot’ jelentett. Josephus
Flavius például használta ezt A zsidó háború c. művében, a zsidó vallás
három irányzatának (farizeus, szadduceus, esszénus) megnevezésére. A ma használatos
értelemben azonban a kereszténységen belüli felekezetek akkor sem
számítanak szektának, ha nagyon kicsik. Egy ‘kisegyház’ tehát nem
automatikusan szekta!
A ‘haireszisz’
görög szó (Strong száma: G139) az idők során több jelentéssel bírt. A korai
egyházban pozitív értelemben használták Jézus követőire. Akkori jelentése:
vallási irányzat, csoport, törekvés. Ugyanennek a ‘haireszisz’ szónak a
későbbi értelmezése: eretnek. De sajnos helytelen fordítás következtében az
Újszövetségben kilenc esetben előforduló ‘haireszisz’ görög szót több
esetben szektaként fordították latinra (pl. Csel.
24,14). Manapság tehát a szekta szó negatív használata pontatlan, hiszen
eredetileg teljesen más jelentéssel bírt.
Az eretnek szó jelentése: a hivatalos egyházi
tanítással ellenkező. Hogy mi is tekintendő hivatalos tannak? Szegletkőnek az
eredeti és teljes Evangéliumot tekintsük és semmiképp sem az isteni
alapelvekkel ellentétes tradíciókat, dogmákat! A szakadást és a
botránkozásokat sokkal inkább azok okozzák napjainkban is, akik nem Krisztust
követik.
A vallásos
szellemiség által uralt emberek ma is éppúgy veszélyesnek tartják Jézus
tanait, mint két évezrede, ezért ők látatlanul is hamar megbélyegzik az
újprotestáns közösségeket. De egy demokratikus társadalomban nem lenne szabad
használni egy ilyen sértő teológiai fogalmat!
Az
Írások ‘haireszisznak’ nevezik a szadduceusokat (Csel. 5,17), a farizeusokat (Csel.
15,5) és a nazarénusokat (Csel. 24,5), ők pedig a korai egyház követőit. Pál
azonban visszautasítja ezt a jelzőt: „… én aszerint az út
szerint, melyet eretnekségnek(haireszisz) mondanak, úgy szolgálok az én
atyáim Istenének, mint aki hiszek mindazokban, amik a törvényben és a prófétákban
meg vannak írva.” (Csel. 24,14)
Itt Pál megadja a ‘haireszisz’ (eretnekség, szekta)
fogalmának a negatív meghatározását is. Védőbeszédében arra
hivatkozik, hogy a tanítás, melyet hirdet, nem eretnekség (szekta),
mert az ószövetségi törvények ezt készítették elő, s a próféták erről
jövendöltek. Valójában akkor lenne ő
‘szektás’, ha a Szentírás egyes részeit megtagadná. Ez a meghatározás lett
később a szekta, az eretnekség (herezis) definíciója.
Ezzel szemben a pünkösdi–karizmatikus megújulás
a kereszténység történelmének egyik legnagyobb hatású mozgalma,
amelyet A kereszténység története című független könyv (Budapest,
1996) így határoz meg: „A pünkösdizmus nem felekezet vagy protestáns szekta.
Valójában a kereszténység negyedik fő ágát képviseli — az
ortodoxiával, a római katolicizmussal és a protestantizmussal együtt.” Ők az újjászületett, Szellemmel teljes hívők.
Hogy valójában hogyan ismerhető fel a szekta? Jézus maga
adja meg a választ erre a kérdésre: ‘gyümölcséről’ ismerhetjük
fel a pusztító vagy az építő közösségeket. (Luk.
6,44) Ahol a hamisítatlan és hiánytalan Evangélium hirdetését jelek,
csodák, fejlődés és gyógyulás követik — mint többek között nálunk is —,
az jó hely, mert ott egyértelműen Isten természetfeletti ereje nyilvánul
meg, szabadulást hozva a jelenlevőkre.