2005. 11. 14.

MEGTARTJA A SZAVÁT… 

Az Ige szerint az a szavahihető ember, aki „esküjét meg nem változtatja, ha kárt vall is.” (Zsolt. 15,4) A keresztényeknek nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy megtartsák az adott szavukat. Mert mindent, amit másnak megígérünk, Isten is komolyan vesz, és számon fogja kérni rajtunk. „Ha fogadással ígérsz valamit az Úrnak, a te Istenednek: ne halogasd annak megadását; mert bizony megkeresi [számon kéri] azt rajtad az Úr, a te Istened…, Ügyelj arra, ami ajkaidon kijön, és úgy teljesítsd, amit száddal ígérsz…” (5Móz. 23,21-23) Sokan nem ismerik fel, hogy a saját hitük működését akadályozzák azzal, ha nem tartják be az adott szavukat. Legyen hát az egyik erényed a szavahihetőség.
    Minden esetben be kell tartani az adott szavunkat? Egy kivétel mégis van: amikor Isten Szelleme másként vezet. Isten fiait ugyanis a Szent Szellem (Szentlélek) vezeti. (Róm. 8,14) A Szent Szellem az újjászületett és Szellemmel teljes keresztények bensőjében lakik, Ő a hívő ember személyes vezetője, tanácsadója. A bennünk lakozó ’nagyobb’ naponta vezet bennünket, hogy győzelemre jussunk, és elkerüljük az ellenség csapdáit. Ez minden olyan esetben sikerül is, amikor mi bízunk benne, meghalljuk az Ő ’hangját’ és merünk rá hagyatkozni. Amíg a Szent Szellem szelíden vezet, utat mutat, addig az ördög siettet, kényszerít. Nézzük meg, mit ír erről Kenneth E. Hagin a Hitünk tápláléka napi adagokban — Nyár című könyvében. 

A saját szavaid

…Aki kárára esküszik, és meg nem változtatja.                  — Zsoltárok 15,4.
   … Én olyan ember vagyok, aki állja a szavát. Egy szellemi zarándoknak az az egyik jellemző tulajdonsága, hogy: „ha még kárára esküszik is, meg nem változtatja.” Vagyis megtartja adott szavát. Ha nem tanulsz meg azzá válni, aki mindig megtartja a szavát, a hiteddel sohasem jutsz sehova. Miért? Mert ahhoz, hogy a hited működjön, hinned kell a szavaidban, és hinned kell a szívedben is: „…ha valaki azt MONDJA…, és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit MOND, megtörténik, meglesz néki, amit MONDOTT.” (Márk 11,23) „Amit MONDASZ”: azaz a szavaid! És egész biztosan nem fogod elhinni, hogy a szavad megtörténik, ha tudod magadról, hogy nem tartod meg a szavadat!
    Én be fogom tartani a szavamat. Ha nem ezt teszem, annak hatása lesz az egész szellemi életemre. Én minden esetben megmondom az igazat. Én nem vagyok hajlandó azt mondani valakinek, hogy mennyire örülök, hogy látom, ha ez nem így van.
    Megtaláltam a módját annak, hogy valamit mondjak, anélkül, hogy erőszakot követnék el lelkiismeretemen. Én nem vagyok hajlandó hazudni, mert ez hatással lenne a hitemre. „Ez csupán udvariasság”, így érvelhet valaki. Nem, ez nem az! Ez ördögi viselkedés. 

Természetfeletti vezetés

…És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja Őt és nem ismeri Őt, de ti ismeritek Őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.            — János 14,16. 17.
   A belső bizonyosság éppen annyira természetfeletti, mint a látomásokon, angyalok által és más módon való vezetés. Nem annyira látványos, de éppen annyira természetfeletti.
    Sokan a látványosat keresik, és közben nem veszik észre a természetfelettit, ami ott van!
    Térjünk most vissza ahhoz, amit Jézus mondott, amikor megjelent nekem egy nyílt látomásban, 1959 februárjában El Pasóban, Texasban. Lépéseket hallottam közeledni a kórház folyosóján, és felnéztem, hogy lássam, ki az. Amikor megláttam Jézust az ajtóban, úgy éreztem, égnek áll a hajam és feláll a szőr a hátamon. Az egész testem libabőrös lett. Jézus fehér köntöst, és római sarut viselt. Körülbelül száznyolcvan cm magas és úgy nyolcvan kg súlyú. Egy széket tett az ágyam mellé, és leült. A másfél óra alatt, amíg beszélt hozzám, többek között elmondta nekem: „A legfőbb mód, ahogy vezetem valamennyi gyermekemet, a belső bizonyosság általi vezetés.” 

Stoplámpa

De mikor eljön Ő, az igazságnak Szelleme, elvezet majd titeket minden igazságra.       — János 16,13.
   Mielőtt látomásban láttam az Urat, három napon keresztül próbáltam megírni egy levelet egy bizonyos pásztornak, hogy időpontot egyeztessek a nála tartandó összejövetelekre. Megírtam fél oldalt, aztán összetéptem és bedobtam a papírkosárba. Másnap és a harmadnap ugyanígy. Ahogy ott ült az Úr az ágyam mellett, azt mondta: „Meg fogom mutatni neked, hogyan működik a belső bizonyosság, hogy ne kövesd el újra ugyanazokat a hibákat, amiket a múltban. Te most látsz engem, ahogy itt ülök és beszélgetek veled. Ez a prófétai szolgálat működése — éspedig a szellemek megkülönböztetésének a megnyilvánulása. (A szellemek megkülönböztetése belelátás a szellemvilágba). Hallod, ahogy szólok hozzád, én pedig a látomáson keresztül a tudás szavát és a bölcsesség szavát adom neked.
    Én azt mondom most neked, hogy ne menj el abba a gyülekezetbe. A pásztor nem fogadná el, ahogy te szolgálsz. De többé nem foglak így vezetni. (És nem is tette.)
    Mostantól fogva belső bizonyosság által foglak vezetni, ami ezideig is a rendelkezésedre állt. Volt benned belül valami, ami meggátolt dolgokban, vagy elbizonytalanított olykor. És így foglak ezentúl vezetni téged.” Ez a belső gát olyan, mint a stoptábla, olyan, mint egy piros fényjelzés — mélyen legbelül. 

A zöld lámpa

Így szól az Úr, Megváltód, Izraelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, aki hasznosra tanítlak, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell.             — Ésaiás 48,17.
   Egyszer egy pásztor megkérdezte tőlem: „Hagin testvér, el szoktál járni kis gyülekezetekbe is?” — „Igen, elmegyek bárhová, ahova mondja az Úr, hogy menjek el” — válaszoltam. Beszélt a gyülekezetéről, aztán így szólt: „Ha Isten esetleg szólna neked efelől, mi szeretnénk, ha eljönnél hozzánk.” Akkor mégsem fogadtam el a meghívást. Néhány hónappal később azonban, amikor éppen valami mással kapcsolatban imádkoztam, eszembe jutott ez a beszélgetés. Utána napokig állandóan az eszemben volt. Végül, körülbelül a negyedik napon azt mondtam: „Uram, Te akarod azt, hogy elmenjek abba a gyülekezetbe?” Minél többet imádkoztam efelől, annál inkább éreztem a bensőmben, hogy el kell fogadnom a meghívást. (Ez nem egy fizikai érzés volt, hanem olyasvalami, amit a szellememben érzékeltem.) Jézus erre utalt, amikor ott ült az ágyam mellett. „Minél többet gondoltál erre, annál jobb érzésed támadt ezzel kapcsolatban” — juttatta eszembe Ő. „Volt egy lágyan simogató, bársonyos érzés a szellemedben. Ez a zöld lámpa. Ez az indulj jelzés. Ez a szellem bizonyságtétele, hogy menj. Most látsz engem, és én azt mondom neked, hogy menj el abba a gyülekezetbe. De nem foglak többé így vezetni abban, hogy hova menj el. Mostantól fogva úgy vezetlek téged, ahogy minden más keresztényt is vezetek, belső bizonyosság által.” 

-bf-