2009.04.28.
A SÁTÁN ÉS JÓB
Az alábbi idézetet azzal a
szándékkal adjuk közre, hogy az világosságot adjon az igazságról. Jóbot nem Isten
csapása sújtotta, hanem a sátán prédájává vált. Ezt azért szükséges a Biblia
tanítása alapján egyértelművé tenni, mert elterjedt olyan téves szemlélet, hogy
Isten bajokat, problémákat, veszedelmeket hoz az emberre. Sok esetben a tudatlan emberek
azt az Istent vádolják gonoszsággal, aki maga a SZERETET! (1János 4,8)
Jób kálváriájának kulcsa a Jób
3,25 igeversben keresendő: „Mert amitől remegve remegtem, az jöve reám, és amitől
rettegtem, az esék rajtam.” Valójában Jób odavonzotta magához a rossz dolgokat,
mert a félelem úgy működik, mint egy mágnes. Lássuk az Ige fényében Jób és
sátán esetét:
Ahhoz, hogy teljes mértékben megértsük a sátán cselekvési tervét
az emberiség ellen, Jób könyvéhez lapozunk, mely pozitív színben tünteti fel Isten
indítékát, hogy miért ad szabad kezet a sátánnak, az emberi faj kísértésére.
Különös jelentőséggel bír, hogy a Jób könyve volt a Biblia elsőként
megírt könyve. A törvény előtt született, mert aligha lett volna lehetséges, hogy
az ebben a könyvben taglalt isteni gondviselés teljes témakörét tárgyalni lehetett
volna a törvényre való utalás nélkül, ha az akkor már ismert lett volna. Jób nem
csupán a Biblia első könyve, de legnagyobb valószínűség szerint mindenféle írott
dokumentum közül is az első, mely még ma is létezik. Így láthatjuk, hogy Jób
első fejezetei milyen hatalmas jelentőséggel kell, hogy bírjanak, hiszen ezek
Isten első írott szavai az emberhez.
E fejezetek bemutatják, hogy a sátán hogyan folytatta küzdelmét
Istennel szemben, miután kivettetett a mennyből. Ugyancsak feltárják e háború
jellegét, melynek hadszíntere most már a földre tevődött át. Ennek ismerete fontos
a sátán stratégiájának megértéséhez, a korokon átívelő harcában Isten és a
hívők ellen. Mialatt ezt áttekintjük, világossá fog válni, mi az oka, hogy Isten
szabad kezet adott a sátánnak az emberi faj kísértésének folytatására.
A sátán kihívása
A Jób 1,6. elmondja, hogy egy napon, amikor Istennek fiai
megjelentek az Úr előtt, a sátán is eljött közöttük. Az Úr felfigyelt a
jelenlétére, mikor azt mondja: „Honnét jössz?” Ez a kijelentés elárulja,
hogy a sátán már nem az igaz angyalok között élt, mert kérdést váltott ki a
jelenléte közöttük. Bár a bukott angyalok nem az igaz angyalokkal éltek, mégis
látjuk, hogy magának a sátánnak volt bejárása Isten jelenlétébe.
Egy célja volt az ördögnek a látogatással. Fel akarta hívni Isten
figyelmét arra, hogy milyen alapos győzelmet aratott a gonosz a földön, ezzel
támasztva alá állítását, mely szerint az ember nem fogja szolgálni Istent, ha a
kísértés elég erős ahhoz, hogy máshogy viselkedjen.
Jób a viszály középpontjába kerül
Isten válaszában emlékeztette a sátánt, hogy szolgája, Jób: „Bizony
nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő és bűngyűlölő.” (Jób
1,8) A sátán készen állt a szokásos válasszal. Azzal vádolta Jóbot, hogy
engedelmessége Istennek csak annak szól, amit ezáltal megszerezhet. Isten védelmének,
hogy gazdaggá és sikeressé tette. A sátán úgy érvelt, hogy amint ezt a jólétet
Jób elveszti, szemtől szembe megátkozza majd Istent. Isten elfogadta a kihívást, és
engedélyezte a próbát.
Az engedély birtokában a sátán hozzálátott, hogy nagy nyomorúságot
hozzon Jóbra. Jöttek a sabeusok, és elhajtották az ökreit és szamarait. A káldeusok
elrabolták a tevéit. Szerencsétlensége betetőzéseként egy pusztító viharban
odavesztek a gyermekei, amikor rájuk szakadt a ház, amelyben éppen tartózkodtak (ez
egyébként mutatja a sátán tevőleges szerepét egy romboló viharban).
De Isten bizalma Jóbban nem volt alaptalan. Az istenfélő pátriárka
nem adta fel Istenbe vetett hitét, és imádva Őt azt mondta: „Az Úr adta, az Úr
vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!” (Jób 1,21) Szegény Jób nem tudhatta,
és Isten érthető okokból nem fedhette fel előtte a történtek igazi lényegét.
Valójában Isten adott Jóbnak, az ördög volt az, aki elvette. Azzal sem volt
tisztában, hogy két világ – a pokol és a menny – figyelmének középpontjába
került. Isten és az angyalai, valamint az ördög és az ő angyalai feszülten
figyelték Jób megpróbáltatásának kimenetelét. Jóllehet Jóbot megalázták, és
megtört, de hű maradt Istenhez.
Az ördög ismét Isten elé jött, és Isten újból felhívta a
figyelmét Jóbra, aki hűségesen megőrizte tisztességét a tüzes megpróbáltatások
és kegyetlen csapások ellenére, melyeket vagyona és gyermekei elvesztése során
kiállt. De a sátánt ez még mindig nem hallgattatta el. Szégyentelen válasza az volt:
„Bőrt bőrért; de mindent amije van, odaad az ember az életéért. Azért bocsásd
ki a Te kezedet, és verd meg őt csontjában és testében: avagy nem átkoz-é meg szemtől
szembe téged?” (Jób 2,4–5)
Nyilvánvaló, hogy Istennek fontos célja volt azzal, hogy engedte a
sátánnak, hogy Jób testét fekélyekkel borítsa be. Isten egyik legfontosabb alapelve
forgott kockán, az az alapelv, amelyet a sátánmegkérdőjelezett. Isten azt
állította, hogy függetlenül attól, hogy milyen nagy kísértést gyakorol a sátán,
mindig lesznek olyanok, akik bármi áron is, de szolgálni fogják Istent.
Isten csatát nyer Jób hűségével
A sátán kijött Isten jelenlétéből és tetőtől talpig beborította
Jób testét fekélyekkel. Jób felesége, egy könnyelmű és földhözragadt szemléletű
asszony, amikor látta, hogy a férjével mi történt, azt tanácsolta neki: „Átkozd
meg az Istent, és halj meg!” Ezt a tanácsot Jób felháborodottan
visszautasította, és nagyon is helyénvaló módon megdorgálta hitetlen felesége
szentségtörő szavait. Jöttek a barátai, és látták Jób nyomorúságos helyzetét,
de nem tudtak magyarázatot adni szerencsétlenségének rejtélyére. Arra a
következtetésre jutottak, hogy biztos valamilyen súlyos bűnt követett el. Jób sem
tudta megmagyarázni nehéz helyzetét, és azt hitte, hogy Isten veri őt kifürkészhetetlen
és titokzatos okok miatt. Semmit sem tudott a folyamatban lévő küzdelem drámai
jellegéről, és nem volt tisztában vele, hogy a fekélyeket a sátán hozta rá. De
azzal sem, hogy az alacsony ágy, amin a hamuban ült és vakarta magát, két világ
figyelmének középpontjában állt.
Mégis Jób a hit fenséges magaslatára jutott, amikor azt mondta: „Még
ha meg is öl engem, akkor is Benne bízom.” (Jób 13,15). E szavak
bebizonyították, hogy a sátán vádirata hamis, mely azt állította, hogy az ember egy
adott ponton túl már nem fogja Istent szolgálni. Jób hűségével méltónak bizonyult
Isten bizalmára, továbbá igazolta Isten tervének sérthetetlenségét és
tisztaságát. A próba befejeztével Isten meggyógyította Jóbot, és kétszer annyit
adott neki, mint amennyit korábban. (Jób 42,12–17)
Forrás:
Gordon Lidsay – Sátán, bukott angyalok, és démonok
című könyv 5. fejezetének idézete