2006. 02. 09. 

PÁRKAPCSOLAT – PÁRVÁLASZTÁS
 

Az egészséges társadalom alapja az egészséges család. Amíg a világi pozíciók betöltéséhez több éves tanulás és bizonyítványok megszerzése szükséges, addig az élet leghosszabb utazásáról, a házasságról még ma is igen kevesen kapnak pontos ismereteket. Itt most nem törvények tömkelegének felsorolásával fogsz találkozni, hanem – ha nyitott szívvel olvasod – Isten szeretetét és a párválasztásra, házasságra, családra vonatkozó tervét ismerheted meg.

Bibliai alapelvek ezek, szabad akaratod szerint választhatsz, hogy a ’világ rendszerében’ vagy ’Isten rendszerében’ kívánsz-e élni. Ha viszont az Istennek tetsző életet választod, akkor biztos lehetsz benne, hogy nagy öröme lesz abban a Mennyei Atyádnak. A könnyebb megértés érdekében javaslom, hogy szemléld úgy az ember (az Úr gyermeke) és az Isten közötti kapcsolatot, mint a gyermek és a szülő közötti viszonyt.

 A soron következő tanítások szellemiségét a keresztényi értékrend hatja át. Fontos, hogy lásd a bibliai alapokra lefektetett igazságot, és azon meg is tudj állni. Amit Isten az Igéjében közöl velünk, azzal a javunkra kíván lenni. Mivel az Igében természetfeletti erő rejlik, a benne foglalt igazság megismerése és alkalmazása a szabadulás felé vezet! (Ján. 8,32)

Ahhoz, hogy megláthassuk Isten tökéletes teremtését, vissza kell tekintenünk a kezdetekre. Mózes első könyvének 1. és 2. fejezetében láthatjuk Isten tökéletes, eredetileg elképzelt rendjét a házasságról. A 3. fejezetben olvashatjuk, hogy a sátán bejött a földre, hogy elrontsa ezt a világot.

       Miért teremtette Isten az embert? Mert család után epedezett a szíve, hogy ki tudja fejezni szerető gondoskodását a gyermekei felé. Az emberek is családra vágynak, ezért kötnek házasságot, illetve hoznak világra és nevelnek fel utódokat.

Isten megformálta az embert a föld porából és életet lehelt belé. (1Móz. 2,7) Behelyezte őt az Édenkertbe és parancsot adott neki: „művelje és őrizze azt”. (1Móz. 2,15) Egyúttal egy tiltás is elhangzott: a Kert közepén álló fa gyümölcséből ne egyél! (1Móz. 2,17) 

1Mózes 2,18-24 És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. És formált az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert amely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivett egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett az emberből, asszonnyá, és vitte az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. 

Ádám teljes volt, semmiben nem volt fogyatkozása, mert Isten csak olyan tökéleteset képes alkotni, amilyen Ő maga. Annak ellenére, hogy Ádám szelleme a bűnbeesésig tökéletes kapcsolatban volt Isten Szellemével, mégis egyedül érezte magát. Isten segítőtársat igyekezett szerezni teremtményének, de a felsorakoztatott lények közül Ádám nem talált magához illőt. Ezek után az Úr Isten Ádám oldalbordájából megalkotta az asszonyt. Isten egy segítőre gondolt, amikor hozzá illő társat rendelt a férfi mellé. Az asszony a férj mellé rendeltetett és nem a lába alá! A segítőtárs nem alacsonyabb rendű beosztást (rabszolgát) jelent, hanem munkamegosztást.

       Felmerül a kérdés: Volt-e választási lehetősége Ádámnak a párját illetően? Igen, volt! Ádámé volt a választás joga és vele együtt a felelősség is. Amennyiben nem tetszett volna neki Éva, Istennek újabb társat kellett volna teremtenie.

Fontos az Isten által felállított sorrend, amit a világban élők gyakran felcserélnek. Az első emberpár nem azzal kezdte, hogy egy testté lett! Először egy szívbéli bizonyosság kell arról, hogy ő az én párom! Ádám, az asszony láttán tetszésének így adott hangot: Ez már igen! „Ez már csontomból való csont, és testemből való test!” (1Móz. 2,23) Másodszorra: „Elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (1Móz. 2,24) Az Igében olvasható sorrend Isten tökéletes akaratát mutatja, mely szerint nincs szükség a házasság előtti együttélésre, próbaházasságra.

Ha megfelelő társra vágyódsz, ne aggódj: nem hatmilliárd emberből kell választanod. A keresztények élvezhetik az ima nyújtotta előnyt: kérhetsz magadnak párt Istentől. „Mert aki kér, mind kap, és aki keres, talál…” (Mát. 7,8) Imádkozz Jézus nevében az Atyához, és kérd Tőle, hogy vezessen eléd olyanokat, akik az Ő megítélése szerint hozzád hasonlók. Hogy ki az igazi közülük? Azt csak te fogod tudni a szívedben. Az újjászületett keresztények lelkiismerete biztos vezető! Nincs eleve elrendelt párod, szabad akaratod szerint választhatsz, ahogy Ádám is tette. Ha Isten jelölne ki párt, azzal megsértené az embernek adott szabad akaratot. (1Kor. 10,23)

A világban, ahol élünk, elvárják, hogy a fiatalok egy idő után családot alapítsanak. Ha nem ezt teszik, kezdenek rájuk rossz szemmel nézni. De Isten szemében ez nem így van! Az Ő elsődleges akarata az életeddel kapcsolatban az, hogy szellemben fejlődj, bibliai ismereteket szerezz, és az csak másodlagos, hogy ezt házasságban vagy szabadon teszed-e. Ő mindenek előtt azt akarja, hogy az igei tudásod növekedjen, mert ezzel egyenes arányban fog növekedni a hited. Az Ige szerint nem kötelező megházasodni, lehetsz életed végéig független, ha így döntesz. Istennek van kegyelmi ajándéka arra, hogy aki így határoz, egyedül is boldogan tudja leélni az életét. (1Kor. 7. fejezet) Isten örül a tisztán tartott ’edényednek’ (testednek), de csak akkor, ha az a szívedből, a saját elhatározásodból származik.

Párválasztás előtt ne légy türelmetlen, a világi elvárások ne zavarjanak. Ne embereknek akarj tetszeni, hanem Istennek! (Gal. 1,10) Ha egyedülálló vagy, és társat szeretnél, javaslom, hogy csak az Úrral együtt lépj. Tartsd mindkét szemedet Isten országán, vagyis az Igén és az Ő Igazságán, azaz Jézus Krisztuson, mert akkor az Írás szerint minden szükséged megadatik. A párod is! 

       Máté 6,33 Hanem keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. 

Nem lehet komolytalanul nekiállni a párválasztásnak. Nem lehet egyik szemed Istenen, a másik a fiúkon, illetve a lányokon. Légy józan, kérd Isten segítségét és bölcsességét. (Jak. 1,5) Életbevágóan fontos a kiigazítható szellem megőrzése. Ha nem akarsz ’hallani’ az Úrtól, akkor ne is kérj tanácsot, mivel magadban már eldöntötted a dolog kimenetelét.

Legyél óvatos a párválasztáskor, nehogy megtévesztés áldozatává válj. Nem javasolt az alábbi megoldások egyike sem, mert azok nem az Úrtól származnak:
-        Hittel elmondott imádban ne követeld X.Y.-t párodnak, csak azért, mert szimpatikus. A szimpátia önmagában kevés egy egész életre. Azt sem hagyd figyelmen kívül, hogy az érintett személynek is van beleszólása!
-        Prófécia alapján ne fogadd el a ’kijelölt’ párt. Ne feledd, Isten fiait a Szent Szellem vezeti! (Róm. 8,14) A belső hangra figyelj!
-        Ha valaki azt mondja neked: – ’Isten mondta, te leszel az én párom!’ – nem Istentől hallotta, csupán a saját kívánsága ez, a lelkének a hangja.

Nem az Úr hozza eléd azt a leendő társat, aki egy hét után az ágyba csal. Nyugodtan küldd tovább, mert Isten nem ezt akarja tőled. Ma a világi normák szerint ugyan a szüzesség mind kisebb értéket képvisel, ami a média negatív hatásának következménye. De Isten a születéskor minden lánynak egy olyan ajándékot ad megőrzésre, amit a házasságban megoszthat a férjével. A mennyei Atyád azt szeretné, hogy áldott légy mindenben – s ez igaz a párkapcsolatodra is. Figyelj az Ő útmutatására!

Miután megtaláltad az igazit, meghozod a döntést, hogy frigyre lépsz életed párjával. Az Igében, Isten tervében nincs szó az esküvő előtti együttélésről, hogy kipróbáljátok, egymáshoz illőek vagytok-e. Hidd el, hogy amit Isten teremtett vagy elrendelt, az mind „ímé, igen jó”! Miért vagy kishitű? Miért gondolod azt, hogy a te házasságod nem lesz jó? Gondolkodj pozitívan! 

Zsidó 13.4 Tiszteletre méltó minden tekintetben a házasság, a házaságy pedig legyen szeplőtelen; a paráznákat ugyanis és a házasságtörőket megítéli az Isten. 

       Az Úr a párkapcsolat után vágyódóknak teremtette a házasságkötés intézményét, és megszentelte azt. Isten egyedül csak a házas ágyat áldja meg, minden azon kívüli testi kapcsolat az Ő szemében paráznaságnak minősül. Aki párkapcsolatban akar élni, annak – az Ige szerint – házasságra kell lépni. Jó lesz a kapcsolatotok, de csak akkor, ha már házasok vagytok. Ha nem így tesztek, akkor az folyamatos lelkiismeret-furdalást és bűntudatot hoz, és kifosztottságot. (1Ján. 3,20-21) A mennyei boldogság csak az Úr előtt megkötött házasságban található meg. Keress olyan társat, akivel végig tudod járni az utadat, Isten előtt is kösd meg a frigyet, és meglátod, áldott leszel.

       Az itt olvasottakat bátran magadévá teheted, mert ez a Biblia erkölcsi alapjain nyugszik. Sok fiatal másként gondolkodik a párválasztásról és a párkapcsolatról, de épp ezért szükséges, hogy a bibliai alapokkal is találkozzanak. Ezen ismeret birtokában pedig – szabad akaratuk alapján – már eldönthetik, hogy milyen életet szánnak maguknak. Ha rosszul döntenek, nem Isten büntetésére kell számítaniuk, hanem arra, hogy a helytelenül megválasztott pár miatt a kapcsolat tönkremehet. Több ilyen kudarc után  az ember gyermeke aztán rájön, hogy mégis másképp kellett volna döntenie. A tapasztalatokkal a háta mögött újból szabadon határozhat, hogyan folytatja tovább. De aki Isten elvárása és terve szerint halad az úton, az sok kellemetlenségtől megkímélheti magát. Nem bölcs dolog tehát Isten életünkre vonatkozó tervét figyelmen kívül hagyni, semmilyen területen sem. 

Ámós 3,3 Vajon járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással? 

Már a párkapcsolat idején fontos főbb dolgokban előre megegyezni, egyetértésre jutni. Előzetes megegyezés, egyetértés nélkül nem lehet békességben együtt járni és előrehaladni.  

 

(Az itt olvasottak főként Sandersné dr. Kovács Erzsébet tanítására támaszkodnak.)

 

-bf-