2005. 04. 01.

AZ ÖT KONTINENS ANGYALAI

 Bevezetés 

    Kedves Olvasó! Két okot is említek, amiért nem kell megijedned a látomásban alább olvasható katasztrófáktól, szörnyűségektől. Az első: ha te újjászületett keresztény vagy, azaz Krisztus a szívedben él, akkor Isten gyermekeként szent védelem alatt állsz. A második: ha Jézus még nem az életed Ura, akkor csak a szabad döntéseden múlik, hogy behívd Őt az életedbe, és te is – a mennyei Atya fiaként – a szent oltalom alá kerülj. Az üdvösség imáját megtalálod a kezdőoldalon, mondd el szívbéli hittel.
    Isten tervében és időzítésében vannak dolgok, amelyeknek meg kell történnie. Ilyen a közelgő ítélet is, amellyel Isten gátat kíván szabni az elhatalmasodó gonoszságnak, bűnnek. Ne feledd, mindenkinek megvan a lehetősége, hogy Isten országához tartozzon és megmeneküljön a küszöbön álló ítélettől. Ne félj! Bátorítsd az embereket, és vezesd Jézushoz a sötétben botorkáló elveszetteket.

-bf-

 Dr. Samuel Doctorian látomása — 1998. augusztus 16. 

    „Egyedül voltam egy házban itt, Pathmosz szigetén pár hétig, hogy imádkozzam és keressem az Urat. Találtam egy kis kápolnát — St. Nicolas kápolnáját —, ahová soha senki nem látogat. Elmentem oda és kiöntöttem a szívemet az Úrnak. Találtam egy sziklát egy domboldalban, amire le tudtam ülni és imádkozni, meditálni és a Bibliát olvasni. Nagyon keveset ettem azokban a napokban. Több ízben elmentem János barlangjához, ahol a csodálatos Kijelentést látta. 

    Az egy hónap alatt, amit átmeditáltam ezen a magányos helyen, gyakran gondoltam arra: „Vajon elküldi-e az Úr a tizedik angyalt is?” Kilenc alkalommal láttam angyalokat azelőtt – Angliában, a jugoszláviai Belgrádban, a jordániai Ammanban, Jeruzsálemben, aztán egyet, aki Egyiptomban mentett meg egy nőt az akasztástól, a kilencedik angyalt pedig Bejrútban láttam a háború közepén. Ez az angyal szabályosan felébresztett hajnali háromkor, és azt mondta nekem, hogy azonnal hagyjam el az országot. Mai napig hálás vagyok az Úrnak, el sem tudom képzelni mi történt volna velem, ha az angyal nem jön. Egy napon a mennyországban megtudom majd. Szóval, kíváncsi voltam, fogok-e tizedik alkalommal is angyalt látni. Volt, amikor imádkoztam, és olyan közelséget éreztem, hogy felkiáltottam „Uram, egy angyal jön?”, de nem az történt. Egy éjjel álmodtam is egy angyallal. Azt mondta, hogy repüljek, és repültem is, de az csak egy álom volt. Igazi angyalt akartam látni, úgy ahogy már azelőtt is láttam.

    Június 20.-án három óra ötven perckor itt, Pathmosz szigetén a szobám hirtelen megtelt fénnyel, noha semmi fényforrás nincs a környéken. A ház magányosan áll az út végén, egy kolostor közelében. Teljesen ébren voltam: öt gyönyörű angyalt láttam. Láttam az arcukat, tökéletes és emberszerű volt, de fénnyel teljes. Láttam a szemeiket, a hajukat, és a kezeiket. 

    A jobb oldalamon két angyalt, a bal oldalamra nézve még három szárnyas angyalt láttam. Gyönyörű földig érő fehér ruhájuk volt, olyan, amit emberi szavakkal le sem tudok írni. Csodálkoztam: miért öt angyal jött, és egész testemben reszkettem. Sírni szerettem volna, de képtelen voltam rá. Éppen azelőtt láttam ezeket az angyalokat szellemben. Magamat láttam egy nagy összejövetelen, és angolul tanítottam. Egy tolmács állt a bal oldalamon, fekete haja, szürke öltönye volt, de nem emlékszem, milyen nyelven beszélt. Ezt a próféciát szóltam: „Egyházam, szeretetet prédikáltok, szeretetet tanítotok, de szeretetet kell gyakorolnotok, hogy szeretetet mutassatok. Egységre van szükség az én Testemben. Túl sok részre szakadtatok. A szellemem nem fog oda menni és munkálkodni, ahol nincs egység. Testiség van az én egyházamban, túl sok a tisztátalanság. Én egy szent népre vágyom, szent embereket szeretnék. Azért haltam meg, hogy szentekké tegyelek benneteket.” A szemeim kinyíltak és a sokaságra néztem, amikor a prófécia közepén hirtelen megjelentek ezek az angyalok. Leléptem a pulpitusról és úgy éreztem hanyatt esem. Ezúttal teljesen ébren voltam, de mindez szellemben történt. Valamilyen erő segített, hogy ne essek el, közben pedig azon tűnődtem, vajon mi fog történni. Hirtelen megszólalt az első angyal a jobbomon: „Mi az öt kontinens angyalai vagyunk. Azért vagyunk itt, hogy egy üzenetet adjunk át neked, a világ öt kontinensének szóló üzenetet”. Abban a pillanatban azt is hallottam, amint a tömeg felkiált: „Óh, óh, óh”, úgy vélem szintén látták az angyalokat. Az Úr megmutatta nekem, hogy az elkövetkező napokban a világ különböző részein megjeleníti magát szolgáló angyalokon keresztül. Mindenki szemeláttára fog történni: a templomokban ezrek fogják látni ugyanabban a pillanatban az angyalokat. A Krisztus Testének fognak szolgálni ezekben az utolsó időkben. Azután jött ez az üzenet az angyaloktól: „Amit most látsz és hallasz, mondd el a nemzeteknek!” Nem olyan dolog tehát, amit magamnak kell megtartanom. Akár elfogadják akár nem, el kell mondanom a nemzeteknek.

Az első angyal 

    Az első angyal ezt mondta: „Üzenetem van egész Ázsia számára.” Közben másodpercekre láttam egész Kínát, Indiát, az ázsiai országokat: Vietnámot, Laoszt. Soha nem jártam ezekben az országokban. Láttam a Fülöp szigeteket, Japánt, Szingapúrt, Malajziát és Indonéziát, az angyal megmutatta nekem egész Pápua Új Guineát, Iránt, és tovább, le egészen Ausztráliáig és Új-Zélandig.

    „Ázsia angyala vagyok.” — mondta, és kezében egy hatalmas trombitát láttam, amivel egész Ázsia fölött fog kürtölni. Minden, amit az angyal mondott, az Úr kürtszavára fog megtörténni véges végig Ázsia fölött. Milliók fogják meghallani az Úr hatalmas hangját. „Csapások (katasztrófák) lesznek ott és éhínség, sokan fognak éhen halni. Soha nem látott erejű szelek jönnek. Egy hatalmas terület lesz megrázva és elpusztítva. Földrengések lesznek egész Ázsiában, és a tenger be fogja borítani a szárazföldet.” 

    Ezt június 20-án láttam. Ma augusztus 16-a van. Pár napja hallottam teljesen elmosott települések hírét Pápua Új Guineából. Ezrek élete került veszélybe. Ez pár napja történt, és az angyal azt mondta, hogy ez történik majd egész Ázsiában. „A szárazat ellepi a tenger,” — hallottam az angyalt — „Ausztrália egy része meg lesz rázva, el lesz szakítva, és egy jó része az óceán alá kerül.” Félelmetes volt. Azon gondolkoztam, vajon jól értettem-e, de az angyal ezt mondta: „Milliók fognak meghalni Kínában és Indiában. Nemzet nemzet ellen, testvér a testvér ellen. Ázsiaiak fognak harcolni egymás ellen. Nukleáris fegyvereket fognak használni, milliók esnek áldozatul.” Ismét hallottam e szavakat „Katasztrofális, katasztrofális!” azután az angyal folytatta: „Gazdasági krízis alakul ki Ázsiában. Meg fogom rázni a világot.” 

    Reszkettem mialatt az angyal beszélt, egyszerre rám nézett és mosolyogva így szólt: „Nagy szellemi ébredés lesz — kötések fognak elszakadni. Sorompókat távolítanak el, és egész Ázsiában — Kína, India — az emberek a Krisztushoz fordulnak. Ausztráliában hatalmas újjászületés lesz. Ez az utolsó betakarítás, fel fogom készíteni egyházamat a Krisztus visszajövetelére.” Igen megörültem a jó híreknek az ítélet üzenete után. Amíg az öt angyal a szobámban volt végig éreztem a jelenlétüket, félelmetes volt.

A második angyal 

    A második angyal kezében egy sarlót láttam, amilyet az aratásnál használnak. Így szólt ez az angyal: „Az aratás ideje eljött Izraelben, és a többi országban, egészen Iránig.” Láttam ezeket az országokat pár másodpercre. „Egész Törökország és azok az országok, amelyek visszautasították és visszautasítják az én szeretetem üzenetét, gyűlölni fogják egymást és gyilkolni.” Láttam az angyalt amint felemeli a sarlót és lesújt vele a közel-kelet országaira. 

    Láttam Iránt, Perzsiát, Örményországot, Azerbajdzsánt, egész Grúziát. Irak, Szíria, Libanon, Jordánia, Izrael, egész Kis-Ázsia — csupa vér. Vért láttam mindenütt eme országok fölött, tüzet láttam, nukleáris fegyvereket használtak számosan közülük. Füst szállt fel mindenhonnan. Hirtelen pusztulás, egyik ember elpusztítja a másikat.

    Ezeket a szavakat hallottam: „Izrael, Óh Izrael, a nagy ítélet eljött. A kiválasztottak, az egyház, a maradék megtisztíttatik. Isten Szelleme fel fogja készíteni Isten gyermekeit.” Tüzet láttam a mennyország felé emelkedni, és az angyal folytatta: „Ez az utolsó ítélet. Az egyházam meg fog tisztulni, védett lesz és felkészül az utolsó napra. Emberek fognak szomjon halni. Kevés lesz a víz az egész közel-keleten, a folyók kiszáradnak, és az emberek a vízért fognak harcolni.” Az angyal megmutatta nekem, hogy az ENSZ darabokra fog hullani a közel-keleti krízis miatt. Nem lesz többé Egyesült Nemzetek Szövetsége. Az angyal a sarlóval le fogja aratni a betakarítani valót. 

A harmadik angyal 

    Akkor az egyik szárnyas angyal megmutatta Európát egyik végétől a másikig, északról le egészen Spanyolországig, Portugáliáig. A kezében egy mérőskála volt. Láttam őt, amint Európa fölött száll, és e szavakat hallottam: „Megbántott vagyok, sértett vagyok. Igazságtalanság, tisztátalanság, istentelenség, mindenütt Európában. A bűn a mennyországig emelkedett. A Szent Szellem [Szentlélek] megszomorodott (Eféz. 4,30).” Láttam Európa folyóit, amint megáradnak, és milliók házait borítják el. Milliók fulladnak meg. Az újságban olvastam pár hete, hogy Csehszlovákiában minden idők legnagyobb áradása volt. Azt is hallottam, hogy Kína nagy folyója megáradt, és ezrek házait pusztította el. Azután értesültem ezekről, miután a látomást láttam. Pontosan úgy történt, ahogy az angyalok mondták. 

    Váratlan földrengésekről hallottam Európa szerte. „Országok, ahol soha nem volt földrengés, meg lesznek rázva.” Ezt mondta az angyal, és szellemben láttam összedőlni az Eiffel tornyot Párizsban, Németország nagy részét és London városát: pusztulásban. Áradásokat láttam Skandináviában. Délre néztem és láttam Spanyolországot és Portugáliát, amint éhínség és hatalmas pusztulás éri. 

    Sokan éhen halnak Spanyolországban és Portugáliában. Nagyon zavart lettem ezektől a hírektől, és azt kérdeztem: „Uram mi lesz a gyermekeiddel?” Az angyal válaszolt: „Fel fogom készíteni őket. Az Úr megjelenését fogják keresni, várni. Sokan sírnak fel hozzám azokban a napokban és én megmentem őket. Hatalmas csodákat teszek értük és megmutatom nekik a hatalmamat.” A pusztulás közepén, tehát, ott lesz Isten hatalmas kegyelme ezeken a helyeken. Boldog voltam, hogy Isten megvédi a gyermekeit. 

A negyedik angyal 

    Most Afrikába megyünk. Láttam a negyedik angyalt Afrika fölött szárnyalni. Elláttam a déli Fokvárostól az északi Kairóig. Láttam a közbenső országokat, több mint ötvenet. Afrika angyala egy kardot tartott a kezében, egy hatalmas éles kardot. Így szólt: „Ártatlan vért ontottak. Megosztottság a generációk között, messze vannak az Úrtól. Ezrek ölték egymást. Láttam hívő gyermekeimet Afrikában, és meg fogom jutalmazni őket. Bőségesen megáldom őket. Irányítani fogom az időjárást. A nap mindent feléget bizonyos helyeken, nagy folyók száradnak ki, milliók halnak éhen. Más helyeken áradások lesznek. Beomlanak a kutak. Kardom fogja megítélni a hamisakat és a vérszomjasakat. Olyan földrengések lesznek, hogy folyók folynak más irányba a kontinensen, elöntve sok települést.” Valamiket láttam lehullani Afrika különböző területeire az égből. „Olyan földrengések lesznek, amilyeneket nem láttak a teremtés óta. Senki nem menekülhet az Úr kardja elől.” Láttam a Nílust — Egyiptom istenét — kiszáradni. Döglött bűzlő halak Egyiptom szerte. Közép-Afrika nagy része víz alá kerül, milliók pusztulnak el. „Uram.”, — mondtam — „ezek mind rossz hírek. Mindenütt pusztulás. Semmi jó hír?” Az Úr ezt válaszolta: „Az utolsó nap eljött. Az ítélet napja itt van. A szeretetemet visszautasították, a vég eljött.” Reszkettem, azt gondoltam nem tudom elviselni. 

Az ötödik angyal 

    Utána láttam az utolsó angyalt repülni Észak- és Dél-Amerika felett, végig az északi saroktól le egészen Argentínáig. Az Egyesült Államok keleti részétől Kaliforniáig. A kezében egy tálat láttam. Azt mondta, kiönti ezekre az országokra az ítéleteket, amelyek a tálban vannak. Így szólt: „Nincs többé igazság, nincs többé tisztesség (becsület), nincs szentség. Bálványimádás, anyagiasság, részegség, a bűn rabszolgasága. Ártatlan vért ontanak — gyermekek millióit gyilkolják le, mielőtt megszületnének. A családok szétszakadnak. Házasságtörő nemzedék. Szodoma és Gomora van itt. Noé napjai vannak itt. Hamis próféták. Visszautasítják az én szeretetemet. Sokan elhagyják a vallás üres formáit, de tagadják az igazi hatalmat (erőt). 

    Mikor ezeket hallottam, megkérdeztem az angyalt: „Nem tudnál egy kicsit várni? Ne öntsd ki, adj egy esélyt a megbánásra.” Az angyal ezt mondta: „Isten számtalan alkalommal szólt, de nem hallgatták meg.  A türelme elfogyott. Óvakodj, az idő eljött. Jobban szerették a pénzt és az élvezeteket, mint engem.” Ahogy az angyal önteni kezdett a tálból, hatalmas jéghegyek olvadását láttam. Ezután azt láttam, hogy árvíz önti el Kanadát és Észak-Amerikát. Az összes folyó megárad, pusztulás mindenütt. Hallottam, hogy a világpiac összeomlik, New York felhőkarcolói óriási földrengések közepette leomlottak, milliók haltak meg. 

    Láttam hajókat elsüllyedni az óceánban. Robbanásokat hallottam mindenfelé az országban. Láttam amint az angyal Mexikó fölött önti ki tálát, és a két Óceán egyesül, az Atlanti és a Csendes Óceán. Brazília nagy része víz alatt, az Amazonas egyetlen nagy tengerré válik. Az angyal mozdulatára nagy pusztulás esett Chilében és Argentínában. Az egész világ megremegett. Akkor így szólt az angyal: „Ezek a dolgok hamarosan megtörténnek.”. Megkérdeztem: „Nem halaszthatnád el? Ne áraszd ki ezeket a dolgokat a világra.” Aztán láttam az öt angyalt a földgömb körül, felemelték kezeiket és szárnyaikat a mennyország felé, és így szóltak: „Minden dicsőség a menny és föld Urának. Eljött az idő, és Ő megdicsőíti a Fiát. A föld megég és elpusztul. Minden elenyészik. Új Mennyország és Új Föld jön. Isten örökre elpusztítja az ördög munkáit. Megmutatom a hatalmamat, meg fogom védeni a gyermekeimet e pusztulások közepette. 

    Legyetek készen arra a napra, mert az Úr eljött. 

    A szobám fényárban úszott az angyalok fényességétől. Aztán egyszerre felszálltak a mennybe. Amint felnéztem, láttam, hogy öt irányba mennek. Tudtam: megkezdték a dolgukat. Több mint egy óráig meg sem tudtam moccanni. Teljesen éber voltam, időnként reszkettem. „Uram, most el kell hagynom Pathmosz szigetét?”— kérdeztem. „Nem, okom volt rá hogy idehozzalak” — mondta. 

    „Az üzenet, amit az angyalok hoztak nem jó hír. Ítélet, büntetés, pusztulás. Mit fognak mondani az emberek? Mindig szeretetről, békéről, jó hírekről prédikáltam.” Az angyal válaszolt: „Ez az üzenetünk. Te vagy a hangszer, a csatorna. Milyen kiváltság, hogy Isten téged választott elmondani a nemzeteknek ezt az üzenetet.” — „Uram, ez a te akaratod, így lesz!” — mondtam. Az Úré legyen a dicsőség. 

    Referenciák a Bibliában: 1Tessz. 4, 13 – 18.   5, 1 – 11.   Zsidó 12, 22 – 29.   2Péter 3,1 – 13.  

(Forrás: Dr. Samuel Doctorian weboldaláról — a Krisztus Szeretete Egyház fordításában)