2005. 04. 17.

A MEGIGAZULÁS

    »Amikor újjászületsz — amikor elfogadod Jézust, mint megváltódat — új emberré válsz, új teremtménnyé Krisztus Jézusban. (2Kor. 5,17)
    A Róma 10,10 így hangzik: „Mert szívvel hiszünk a megigazulásra…” Hogyan válik igazzá az ember? Hisz az igazságban — mert hisz abban, Aki a mi igazságunk — Jézus Krisztusban! 

A megigazulás – ajándék

A Róma 5,17 elmondja nekünk, hogy a kegyelemnek és „az igazság ajándékának” bőségét kaptuk. Amikor újjászülettél, új emberré váltál Krisztus Jézusban, és Isten igazsága lettél Krisztusban. (2Kor. 5,17. 21)
    Amikor évekkel ezelőtt Pennsylvania egyik teljesevangéliumi gyülekezetében a megigazulásról tanítottam, a pásztor megemlítette nekem, hogy a vasárnapi iskolájának igazgatója az egyik legszellemibb ember, aki valaha is a gyülekezetéhez tartozott.
    Az igazgató esténként dolgozott, így a nappali szolgálataimon vett részt. Minden reggel ott ült az első sorban, és jegyzeteket készített. Abból, amit a pásztor mondott, tudtam, hogy mindenki ezt az embert tartotta a leginkább odaszentelt, legszellemibb kereszténynek az egész gyülekezetben.
    Egy reggel a megigazulásról tanítottam, és azt kérdeztem az igazgatótól:
    — Igaz vagy?
    Így felelt: Próbálok az lenni.
    — Most nem szeretnék közönséges lenni — mondtam neki —, de férfi vagy nő vagy?
    — Férfi vagyok — válaszolta.
    — Hogyan váltál azzá? — kérdeztem.
    Azt felelte: Így születtem.
    Erre azt mondtam: Ugyanilyen módon válsz igazzá!
    Igaznak születsz, dicsőség Istennek, amikor újjászületsz! Az újjászületéskor Isten igazsága lettél Krisztusban. Ezért mondja a Biblia: ha valaki Krisztusban van, akkor ő egy ÚJ TEREMTMÉNY. (2Kor. 5,17) És ugyanezért hasonlítja a Biblia az új teremtmény létét egy újszülött csecsemő ártatlanságához. „MINT MOST SZÜLETETT CSECSEMŐK, az Ige tiszta, hamisítatlan teje után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek.” (1Pét. 2,2) A Biblia tanítja, hogy hasonlóság van a szellemi és a fizikai növekedés között. A keresztények csecsemőként születnek, majd felnövekednek. És akik éppen csak újjászülettek Isten Királyságában, éppolyan igazak Isten szemében, mint az idősebb szentek, akik ötven-hatvan éve születtek újjá, és Istenért élnek, teljesek jó cselekedetekkel, helyes az életvitelük. Ezek az újszülöttek ugyanolyan gyorsan választ kaphatnak imáikra, mint az idősebb szentek, mivel a megigazulás Istennel való igaz kapcsolatot jelent! Azt is fel kell ismernünk, hogy nem azért állunk megigazultan Isten előtt, amit mi tettünk, hanem azért, amit Jézus tett! Az Isten előtt való megigazulás egy ajándék! A megigazulás ajándékát kaptuk a Krisztus Jézusban. Fogadd el az ajándékot!
    Semmivel nem leszel igazabb Isten előtt, amikor a Mennybe kerülsz, mint most. Halleluja! Ezt sokan nehezen tudják elfogadni. Ha azonban hiszik, amit a Biblia mond, el kell fogadniuk. Néha a „vallásos” tanításokat összekeverjük a tényleges bibliai, újszövetségi tanításokkal.
    Olvassuk el ismét a 2Korinthus 5,21-et: „Mert azt [Jézust], Aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk…” Én hiszem, hogy a versnek ez a része igaz, és te?
    Sokszor felolvasom e versnek ezt az első részét, majd megkérdem az emberektől: „Hányan hiszitek, hogy igaz a versnek ez a része?” Mindenki felemeli a kezét.
    Ekkor elolvasom az utóbbi részét: „…hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne [Krisztusban].” Mi vagyunk Isten igazsága Krisztusban. Hányan hiszitek, hogy ez igaz?
    Az esetek többségében csak az emberek fele emelte fel a kezét! Pedig ha a vers egyik fele igaz, akkor a másik felének is igaznak kell lennie. Tudod, Isten már gondoskodott valamiről, ami mindannyiunkat megillet — a megigazulásról! Fel kell ismernünk, hogy a megigazulás a miénk, és el kell kezdenünk ennek fényében járni!
  
    Róma 3,21–26. Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága [emlékezz, mi vagyunk Isten igazsága Krisztusban], amelyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták; (22) Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és MINDAZOKNAK, AKIK HISZNEK. Mert nincs különbség, (23) Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. (24) Megigazulván ingyen az Ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, (25) akit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul az Ő vérében, hit által, hogy megmutassa az Ő igazságát, mert hosszútűréséből elnézte a korábbi időkben elkövetett bűnöket, (26) És, hogy megmutassa Ő igazságát a mostani időre nézve is, hogy igaz Ő, amikor megigazítja azt, aki a Jézus hitéből való.
   
    Róma 5,17–21. Mert ha az egynek bűnesete miatt
[ez Ádám bűne az idők kezdetén] uralkodott a halál az egy által; [Ádám bűne miatt a sátán uralkodott a szellemi halál — nem a fizikai halál — által] sokkal inkább uralkodnak az életben az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelem bővölködésében és a megigazulás ajándékának részesültek. (18) Bizonyára azért, miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek megigazító munkája által [ez Jézus és az Ő igazsága] minden emberre elhatott az életet adó megigazulás. (19) Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lettek. (20) A törvény pedig bejött, hogy a bűn megsokasodjék; de ahol megsokasodik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik: (21) Hogy miképpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen a kegyelem is uralkodjék a megigazulás által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által.

    Ha visszamegyünk a tizenhetes vershez, látjuk, hogy a kegyelem bőségét, és a megigazulás ajándékát kaptuk. Ezek szerint a megigazulás ajándék. A megigazulás igaz kapcsolat Istennel! 

A megigazulás áldásai: uralkodni az életben

Milyen kiváltságokat ad a hívőnek a megigazulás? Az 5,17 elmondja a megigazulás egyik áldását: „AZ ÉLETBEN URALKODNI FOGNAK az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesülnek.” Uralkodni fogunk az életben – ez azt jelenti, hogy ebben az életben, itt a földön!
    Egyik problémánk az, hogy mindent a jövőre akarunk vonatkoztatni, és így a jelenben nem élvezzük a Krisztusban lévő kiváltságainkat. Ezt a hozzáállást tükrözik dalaink is, mint pl.: „Amikor mindannyian a Mennybe kerülünk.” Nos, hála Istennek, a Mennybe megyünk, és az csodálatos lesz, de nem kell addig várnunk, amíg odaérünk, hogy élvezhessük a Krisztusban hozzánk tartozó jogokat és kiváltságokat! Dicsőség Istennek, már most élvezhetjük őket. És köszönet Istennek, az örökkévalóságban uralkodni fogunk Krisztussal, de nem kell addig várnunk, hogy uralkodni kezdjünk. Az Amplified Bible azt mondja, hogy „királyokként fogunk uralkodni az életben az egy Jézus Krisztus, a Messiás, a Felkent által.” (5,17) Hol fogunk királyként uralkodni? Az életben — vagyis ebben az életben! Hogyan? Jézus Krisztus által!
    Fel kell fognunk ezt az igazságot: Isten Igéje azt mondja, mi királyként fogunk uralkodni az életben Krisztus Jézus által! Ez azt jelenti, hogy hatalmunk van ebben az életben! Hogyan uralkodhatunk? Úgy, hogy Isten igazsága lettünk Krisztusban! Jézus  aki Igaz, lett a mi igazságunk. Jézus miatt állunk megigazultan Isten előtt. Istennel való kapcsolatunk rendíthetetlen:
    - Úgy állhatunk meg Isten jelenlétében, mintha soha nem tettünk volna rosszat.
    - Úgy állhatunk meg Isten jelenlétében, mintha soha nem követtünk volna el bűnt.
    - Kárhoztatás és kisebbségi érzés nélkül állhatunk meg Isten jelenlétében.
    Nem csoda, hogy a Zsidó levélben ez áll: „Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyiszékéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk; a szükség idején segítséget kapjunk.” (Zsid. 4,16) Bátran mehetünk Isten trónjához, egyedül azért, amit Jézus tett értünk!« 

A fenti tanítás idézet Kenneth Hagin:
Megértés a hit szép harcáról c. könyvéből

-bf-