2008.04.30. 
 

KITÖRÉS AZ ANYAGI RABSÁGBÓL 4.
Bill Winston tanítása

(A szinkrontolmácsolás szövege.) 

 

Dicsőség az Úrnak! Emeljük fel a kezeinket az Úrnak!

Atyám köszönjük Neked, tisztelünk Téged a mai napon, szeretünk Téged. Köszönjük és áldunk Téged. Köszönjük a kenetedet ebben a házban, ezen az alkalmon, ami elpusztít, elmozdít minden terhet, megsemmisít minden igát. Köszönjük, hogy felkened az ajkaimat, hogy az Igédet szólhassam kiválósággal, pontossággal és bátorsággal. Kérlek, hogy gondolkodj az elmémen keresztül, szólj az ajkaimon keresztül, hogy az Igéd előjöjjön akadálytalanul, semmilyen külső erő ne tudja gátolni. Szeretünk Téged, és előre nézünk. Hogy a Szent Szellem kiárad, ezt várjuk a mai napon, Jézus nevében. Kérlek, kiáltsatok áment. Foglaljatok helyet.

Óh igen. Dicsőség Istennek. Áradj, áradj. Jó, hogy megint itt lehetek, és köszönjük Copeland testvérnek és Glóriának ezt a hatalmas alkalmat. Tapsoljuk meg Őket. Itt Great Lakes-ben. Hallelúja. Rögtön belevágunk, mert minden időre szükségem van. Menjünk el Máté evangélium 6. fejezetére. Elhoztam a bővített fordításomat is, mert szeretnék egy Igét megnézni majd abból.

 

MÁSIK SZINTRE JUTNI

Máté evangélium 6-ik fejezetében vagyunk. Kaptatok áldást az alkalmon idáig? Nagyon erőteljes! Ha egy másik szintre akarsz menni, egy másik szinten kell táplálkoznod. Ma délután ezért egy másik szinten fogunk táplálni benneteket. Lehet, hogy új földet törünk be, és így, de fogadjátok be. A Biblia azt mondja, hogy Isten vizet önt a szomjúhozó földre. Hány szomjas ember van itt? A 19-es verssel fogom kezdeni:

Máté 6, 19-21 "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is."

Nem azt mondja, hogy ne legyen megtakarításod, hanem összehasonlítja a két rendszert. E világ rendszerét és az Isten Királyságának rendszerét. 22-es vers:

Máté 6, 22-23 "A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz. Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?!"

Még egyszer: két királyságról beszélünk most, és azt mondja Jézus, ha Istenben bízol, az Ő ellátásában, Abban, és Őreá hagyatkozol, mint a forrásod; akkor az egész tested tele lesz fénnyel, és meg leszel világosítva olyan fénnyel, ami máshonnan nem tud jönni. Vagyis, ahogy Pál imádkozta, hogy "a megértésed szemei megvilágosodjanak, hogy tudd, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, és mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között". 24-es vers:

Máté 6, 24-30 "Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál? Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: NEM MUNKÁLKODNAK - ezt húzzátok alá -, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében nem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?"

Tehát, amiről beszél, ebben a rendszerben: a hitet is alkalmaznunk kell!

 

MEGTANULNI MŰKÖDTETNI

Máté 6, 31-33 „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek Királyságát (országát), és az Ő megigazultságát (igazságát); és mindezek a dolgok megadatnak néktek."

Tehát még egyszer mondom. Isten Királyságáról beszélünk. Az egyik dolog, miután valaki újjászületik és megkeresztelkedik a Szent Szellemmel, azt gondolom – az egyik első dolog – amit meg kell tanulnia: Isten Királyságának a működése. Hogyan működik ez a rendszer. Mert ezen keresztül kell képesnek lennünk engedelmeskedni Istennek, hogy Isten akarata meglegyen az életünkben, hogy az Ő ellátása jelen legyen, és úgy élhessünk, ahogy Isten akarja.

Tehát a Királyság működéséről van szó. Isten Királysága egy másik kormányzatot jelent. E világ királyságától különbözik ez a kormányzat. Tehát ez a kormányzat bejön erre a földre, és elárasztja ezt a földet. Jézus Krisztus újból bemutatta Isten Királyságát, amikor a földre jött, és elkezdte a szolgálatát, és ebben a Királyságban ott van minden, amire szükségünk lesz ebben a Királyságban. Amikor a katonaságnál voltam, mindent adtak nekem. Mindenről gondoskodtak. Kaptam repülőt, ott voltak a ruháim. Bizonyos egyenruhákat adnak. Amíg tisztként szolgáltam, akkor kaptunk... Tehát mindent megkaptunk a fogorvosi ellátástól kezdve, tehát mindenről gondot viseltek.

Amikor ezt az analógiát ráhúzod a mostani Királyságra, hogy a sötétség királyságából átkerültünk Isten szeretett Fiának Királyságába, ugyanez a dolog működik. Minden rendelkezésedre áll, amire szükséged van. Tehát amikor bekerülünk ebbe a Királyságba, ott lehetünk ebben a Királyságban, de még mindig úgy próbálunk működni, mint a világ. És amire szükségünk van az az, hogy megújítsuk az elménket Isten Királyságához, hogy mik ezek ez az új lehetőségek, amit Isten a számunkra adott ezen a földön. Egy verset szeretnék olvasni, és egy kijelentést tenni.

 

BŐSÉG = GONDOLAT

Márk evangélium 9-re lapozunk. A Márk 9-ben megnézzük a 23-as verset. Most csak ezt az egyet olvassuk az idő miatt:

Márk 9,23 "Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek."

Tehát, ha el tudod hinni azt…! Ez a Királyság! Tehát a korlátaim, amik fizikai emberként voltak, azok eltöröltettek. Most új lehetőségeim vannak. És az itteni lehetőségek ekképpen vannak. Ezt az határozza meg, hogy mi az én lehetőségem a hitre, hogy mit tudok elhinni. Ha tudom hinni, akkor minden dolog lehetséges! Néha az történik, hogy magunkat másokhoz hasonlítjuk. És van egy ilyen: így tanított minket az élet, hogy hajlamosak vagyunk arra, hogy azt hisszük, hogy ami lehetséges a számomra, azon alapul, hogy valaki másnak mi lehetséges. Tehát nem úgy tanítottak, hogy elhiggyük, hogy az lehetséges számomra, amit én elhiszek.

Meg kell értenünk, hogy Isten kihívott a sötétségből a csodálatos világosságra, és a Mindenható Isten gyermeke vagyok. Most új lehetőségeim vannak, bennem. Valójában, ha el tudom hinni, akkor lehetségessé válik a számomra. És megtudtam, hogy Isten nem tud másként munkálkodni az életünkben, csak azon a szinten, ahogy hiszünk. A mi hitünk ad Neki felhatalmazást.

Tehát valaki imádkozhat érted, de ahhoz, hogy Isten működjön a te életedben, valakinek hinnie kell. Tehát hiszek valamit. Tehát számomra mi a lehetséges? Ami a lehetséges nem azon alapul, amit mások tettek. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, vagy sekélyesnek, de ez egy nagyon pontos kijelentés! Mert a tudat alatti elménk – úgy mondják, hogy – 80%-át, a minden napos életünknek a nyolcvan-egynéhány százalékát vezérli. Mintegy automata pilóta. És úgy van tervezve, hogy összhangban tartson bennünket azzal, amit hiszünk.

Ha valamit hiszünk, tehát azon dolgozik, hogy összhangban tartson azon, amit hiszünk. Tehát, ha valaki anyagilag mindig tönkre megy, és kölcsön kell kérnie hó végén... Döbbenetes, hogy ha ezt az embert kiveszed abból a környezetből, a tudatalatti elme úgy működik, hogy visszavigye őt arra a helyre, hogy a hónap végén megint ne legyen pénze. Még akkor is, ha kétszeresére emeltük a fizetését! Ha veszünk valakit, aki ott él egy nagyon lepusztult területen, ahol az embereknek nincs sok pénze,... Mondjuk például, hogy mindig kint javítgatják az autót a kert előtt. Kiviszed őt egy jó környékre, és néhány hónapra otthagyod őket. És látni fogod, nagyon hamar azt az autót, hogy ott áll megint kint, és ott szerelik.

Tehát a növekedés és a vagyon, a bőség, Isten bősége, az nem egy dolog, hanem egy gondolat. Tehát az történik, hogy az elménket meg kell újítanunk akkor is, hogy ha egy új Királyságba kerültünk, újjászülettünk, és szentek vagyunk. Meg kell újítanunk az elménket, hogy úgy élhessünk, ahogy Isten akarja, hogy éljünk. És ezért mutattam meg nektek néhány dolgot az idővel kapcsolatban.

 

URALJUK AZ IDŐT!

Beszéltünk az időről, néhány dologról az idővel kapcsolatban. Hogyan tudunk túllépni az időn. Ha valaki nem érti ezt meg, akkor hajlamos arra, hogy az idő normális haladásában működjön, pedig az idő egy teremtett dolog a földön, tehát az ember Isten minden teremtése felett hatalmat kapott. Tehát nekünk kellene uralnunk az időt, nem az időnek bennünket. Sokszor az emberek úgy vetik a magot, hogy időben, az időben gondolkodva vetik a magot. És sokszor, ha csak az időt látod, nagyon nehéz lesz számodra, hogy elvesd a legjobbat vagy az utolsódat, mert az időt látod. Az az ember, aki az időre tekint, nem hitben vet, mert ha hitben vetsz, akkor ott nincs idő! Értitek?!

Mit akarok mondani? Azt akarom mondani, hogy a bukott ember lebukott, leesett egy szintre. Az idő természetes múlásának szintjére. Tehát várnunk kell az időre. De a Királyságban már nem így van! És ezért mondtam azt, hogy mivel mi egy új gondolkodásba lépünk, egy erősség, – bármilyen olyan gondolkodás, ami az Igével ellentétes – ez a magaslat, vagy erősség az elménkben, ahogy tanítottak bennünket.

És ahogy hallottam Copeland testvért, az Ámos 9,13-ról tanított, és azt megragadtam, és elkezdtem elmélkedni rajta. És mindabból jött elő ez a tanítás, hogy Isten megmutatott dolgokat nekem. És elkezdtem gondolkodni, hogy átlépünk az idővonalon. Van egy Concord nevű repülőgép, hallottatok erről a repülőről? Tudjátok azt, hogy a Concord olyan gyors volt, olyan gyorsan repült, hogy ha elindultál Angliából, már megérkeztél New Yorkba, mielőtt elindultál volna! Juhú! J Mert az időzónákat átlépted. Tehát ami történik, ez történik, mert Isten Királyságának inváziója jön most.

A Királyság egy teljesen új struktúrával jön be. Az örökkévalóság elárasztja ezt az időzónát, mert az idő kifogy. Az emberek azt mondják, hogy rövidebbek a napok, és ez így van. És az egésznek az a lényege, hogy te és én úgy lettünk a földre téve az utolsó napokban. És hiszem, hogy ahhoz, hogy elvégezzük azt a munkát, amit Isten el akar, hogy végezzünk, meg kell tanulnunk valamit arról, hogy hogyan uraljuk az időt. Mert hiszem azt, hogy az evangélizációt több évszázaddal le tudjuk rövidíteni. Mondtam nektek, hogy magasabbra kell menjünk, dicsőség az Úrnak! Tehát áradjunk! Ezt jól megtanultátok, ezt a szót! J

 

TESTI KERESZTÉNYEK

Szeretném, ha ellapoznánk… Most a bővített fordításból szeretnék olvasni egy verset: 1Korinthus 3. fejezetből. Nagyon szeretem tanítani Isten Igéjét. Ez öröm a számomra. Nagyon-nagyon élvezem. Igazán élvezem! Készen vagytok?

1Korinthus 3,1-3 "Atyámfiai nem szólhattam néktek, mint szellemieknek – Pál apostol beszél itt – hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket, és nem kemény eledellel, mert még nem viselhettétek volna el, sőt még most sem viselhetitek el: Mert még testiek vagytok; mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás, viszálykodás van köztetek és szakadás…"

Szeretem, ahogy Copeland testvér mondja a rasszizmusról, a faji megkülönböztetésről, hogy ez a szakadás szelleme. És erről beszél az Ige. Akik rasszisták, és akik ilyen előítéletekkel vannak, róluk szól az Ige. Tudom, hogy itt senki sincs ilyen, mert szeretjük egymást. Mondjatok áment! De Krisztus testében vannak emberek, akik nem újították meg az elméjüket. A világból jöttek ki, és úgy gondolkodnak, mint régen. És ettől meg kell szabadulni, megmondom miért. Hol is vagyunk? Tehát viszálykodás és szakadás, akkor nem testiek vagytok-é, és nem ember szerint jártok-é? A bővítettből felolvasom:

1Korinthus 3,1-3 (Bővített) "Atyámfiai nem szólhattam hozzátok, úgy mint szellemieknek, hanem úgy, mint nem szellemieknek, mint testi embereknek, akiket a testi természet ural, mint éretlen csecsemőknek, akik nem képesek még befogadni. Tejjel tápláltalak és nem kemény eledellel, mert nem voltatok elég erősek és készek hozzá, de még most sem vagytok elég erősek és készek, mert még mindig nem vagytok szellemiek. Mindig a test természete van bennetek. És ez irányít, mert amíg irigység és féltékenység van köztetek és harag, addig ugye, hogy nem vagytok szellemiek, és a test szerint viselkedtek. Tehát, mint emberi sztenderdek szerint viselkedtek. – Újból olvasom a végét. – Tehát nem szellemiek, a test szerint valók.”

Tehát úgy viselkedtek, mint meg nem változott emberek. Pál azt mondja itt: nem tudlak erős, kemény eledellel táplálni, mert még mindig nem vagytok szellemiek. És mivel nem vagytok szellemiek – honnan tudom? Mert szakadás van, mert irigység van és viszálykodás és így tovább. És ahogy Krisztus testével kapcsolatban ezt megnéztem, ezt a szakadást, viszálykodást... Amikor először előhozakodtam például a bank gondolatával. Amikor előjöttem a bankkal. Hú, a féltékenység igazán felébredt az emberekben. Csak csodálkoztam. Uram! Csak épp elmondtam valamit, amit meg tudnánk tenni. És megítéltek azonnal. Ez az igazság! Például, amikor még a bevásárlóközpontot vettük. Volt egy pásztor, aki amikor odajött hozzám a prédikációm után, és azt mondta: Winston testvér, kérlek, bocsáss meg nekem, gonosz dolgokat mondtam rólad.

– Rendben. Miért mondtad azokat?

– Nem, nem tudom, miért mondtam! Én tudom, hogy az ördög volt. Nem tudom, hogy miért mondtam, de bocsáss meg!

Megöleltem, mondtam, hogy rendben van. Ő nem tudta, miért jöttek ezek a dolgok elő benne. Nem volt szellemi. És azt akarom mondani, hogy ugyanez ez a fajta személyiség ott volt az idősebb testvérben, amikor a fiatalabb testvér hazatért, és egy partit rendeztek neki. Ugye igazam van?! Ugyanez a dolog. De az idősebb testvér kint volt a mezőn, és dolgozott. Ugye igazam van?! És ahogy ő munkálkodott a mezőn, ennek eredményeképpen, amikor bejött… A fiatal testvér pedig megkapott mindent. Az atyja/Atya megáldotta őt, visszatette a hatalmi helyére, és így tovább... Adott neki gyűrűt. Kifejezte azt, hogy nem kell visszafizetned semmit, odaadott mindent neki.

De az idősebb testvérnek ez nem volt meg. Azért nem kaphatta meg, mert nem volt szellemi. Azért mondom, ahogy Isten Királyságába lépünk, Istennek vannak dolgai számunkra, amit tennünk kell, ki kell mennünk, fel kell növekednünk. Előre kell mennünk, hajlandónak kell lennünk. És hajlandónak kell lennünk elengedni azt a féltékenységet, az irigységet. Testvérek tesznek valamit, vagy elismerik az egyik testvért, akkor igenis örülnöd kell, hálát adnod és dicsérned Istent értük, hogy áldást kaptak! Követitek, amit mondok?

Spórold meg az idődet, hogy ne szaladgálj ide-oda és beszélj a gyülekezetekről és a pásztorokról. Tudom, hogy jó a gyülekezeted, de van más jó gyülekezet is. Azért hozom elő, mert szeretnélek elvinni valahova titeket. Isten el akar vinni egy helyre. A bőség helyére. És ahhoz, hogy eljussunk a Királyságban arra a helyre, meg kell szabadulnunk ettől a hozzáállástól, ami az embereket visszaviszi a nem szellemi, testi életmódba és viselkedésmódba. Az emberek néha jönnek hozzám, és kérdezik, hogy hallottad ezt vagy azt? Mondtam, hogy nem hallottam.

Valaki jön hozzám mindig, és próbáltam mindig megérteni, hogy hogyan jut hozzájuk el ez a sok hír? Van, akinek olyan füle van, hogy a szemetet akarja mindig befogadni, tehát a pletykálkodást. Ettől kerüljetek távol, mert ez elvonja a figyelmedet. Én nem akarom ezt hallani, nincs rá szükségem. Mondtam az embereknek, hogy nem hallottam semmit. Nem hallottam. Miért? Mert a saját soromban vagyok, sávomban. A fejem előre néz, és azt teszem, amire Isten elhívott! Mondjatok áment erre!

Tehát ez a mi időnk és ahhoz, hogy eljussunk azokra a helyekre, ahova Isten akarja, hogy eljussunk; fel kell növekednünk. Adok egy másik kijelentést valamiről, ami – akarjátok ezt tudni? – kulcsfontosságú.

 

LÁTÁS – ELLÁTÁS

Megint a túlélésről beszélünk. A sabbatról. De először elmondom ezt, mert Isten odahelyezte a szívembe. Ez egy apostoli rendelet, hogy tanítsam. Egy mód a számunkra, hogy eljussunk egy bizonyos helyre, ahová Isten szeretné. Ezt az Úrtól kapom. Senki nem mondta nekem, hogy kezdjem el az üzleti iskolát. Isten mondta nekem! Senki nem mondta nekem, hogy írjak egy könyvet arról, hogy magot vetni a milliárdos áradásba. Isten mondta. És azt sem mondta nekem senki, hogy egy hónap alatt milliomossá válhatunk. Ezt Istentől kaptam. És két hete kaptam, amikor Angliában prédikáltam, és kijött a szellememből, és tudtam az elmémben, hogy semmi közöm hozzá!

Ahogy kijött a szellememből meg is álltam, hogy mit mondtam, mit mondtam? Elkezdtem gondolkodni rajta, de aztán azt is mondtam, hogy ha túllépünk az időn, akkor meg van a lehetősége annak, hogy egy hónap alatt milliomosokká váljunk. És ha a fizikai szinten nézzük… Tulsában például volt egy golfozó. Tehát valaki milliomos lett így, hogy négy napig golfozott. És te is meg tudod tenni, mint hívő, hogy milliomossá válj. Én nem tudom, hogy Isten hogyan teszi meg.

Amit mondtam nektek; az ellátásról és a látásról beszéltünk. Amikor Isten ad egy látást az embereknek, a tudatalattijuk [ami valójában a szellemük] hozzáigazítja ahhoz az ellátáshoz, amilyük van, és az az ellátás, amilyük van, az kicsi vagy semmi. Tehát ezért azt a látást lezsugorítják, hogy hozzáilleszkedjem az ellátásukhoz. De ez hibás! Maradj a látással, mert ahol látás van, ott lesz ellátás is! Amikor ezeket a kijelentéseket mondom, tudjátok Isten adja ezeket, és ezzel áradnom kell. És nagyon hamar kimunkálja, és kiderül, hogy elkezdtem a próféciákat és kapom a megerősítéseket ezekről. Ez igazán valami.

 

KIRÁLYOK – PAPOK

Nézzük meg a Jelenések 1-ben, ez egy másik szintje a kijelentésnek. Egy másik helyre viszlek, egy magasabb helyre, gyorsan fogunk átmenni rajta az időnk miatt, de ez egy kijelentés, amit Isten a szívembe helyezett, és tanítottam róla. Tehát ez egy kettős utalás törvénye, amiről itt szó van. Tehát azt jelenti, hogy teljesen más üzenetet is lehet ebből tanítani! De el fogom olvasni, és tanítok róla, mert Isten ezt mondta nekem. 5-ös vers:

Jelenések 1,5-6 "És a Jézus Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az Ő vére által, És TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ – húzzátok ezt alá – az Ő Istenének és Atyjának: néki legyen dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen."

Gyorsan menjünk át rajta. Nagyon gyorsan fogok átmenni, hogy meglegyen az alapunk, a háttér, amiről tanítok. Királyok és papok! A saját otthonában bárki lehet király és pap. Mert az Úr papjai vagyunk, mondja ezt a Biblia. De két különböző kenetről beszélek most. Tehát valaki saját házában lehet király és pap is. Tehát, ha tudod az öt szolgálati ajándékot: apostol, próféta, evangélista..., a szentek tökéletesbítése céljából. Ők imádkoznak, tanítanak, Isten dolgait végzik. És aztán vannak a királyok, akik a világi tevékenységet végzik. Akik kimennek, kimennek és dolgoznak a munkahelyeken, és bizonyos feladatokat végrehajtanak itt a világi környezetben. Lehet az egy otthon a gyerekét nevelő anyuka, egy pilóta vagy bárki! A világban. Aki nem pap!

Tehát a papnak van általában a látása, a királynak pedig az ellátása. Amikor ezt a kettőt összerakjuk, egyességről beszélünk, amit Isten hoz elő, hogy Krisztus teljességét ki tudja fejezni teljességgel, hogy a Királyság előremenjen, hogy bevégezzük az Ő munkáját. 1Korinthus 12-re lapozzunk.

Az Ószövetségi modellről van szó, tehát ami egy árnyék és példa. Amit mutattam nektek korábban. Isten báránya ott volt az Ószövetségben, amit feláldoztak, és ott volt a vér. Az Újszövetségben az Isten báránya az ki volt? Jézus Krisztus! Tehát az egy kép és árnyék, és az Újszövetségben ott van a valóság. Tehát az Ószövetségben a pap feláldozott egy áldozatot Isten házában, és áldást és átkot olvasott fel. És Izrael nemzetében e szellemi tevékenységet végezték. A királyok pedig az ellátást adták. Meghozták a zsákmányt, Isten házába bevitték, és tizedet fizettek, és adományokat adtak és volt valamilyen fajta földművelés, hogy a szegények se szenvedjenek, és volt egy törvény, ami meghagyta, hogy a széléről ne szedjék össze a termést, hogy a szegényeknek is maradjon. Tehát a kormány végezte ezeket a világi dolgokat. És sokan megpróbálták szétválasztani ezt a kettőt, mert a sátán tudja, hogy szükségünk van ellátásra ahhoz, hogy a látást valóságba hozzuk. Az I. Korinthus 12-ben nézzük meg a 12-es verset:

1Korinthus 12,12-14 "Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is. Mert hiszen egy Szellem által mindnyájan egy Testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg. Mert a test sem egy tag, hanem sok."

Tehát nézzük az ujjamat. Ez egy tagja a testemnek. A kezem, ez is egy tagja a testemnek. A karomat nézzed, az is egy tagja a testemnek. Tehát kijelentésről beszélünk. Tehát egy funkcióról beszél, nem a nevedről, hogy hova helyezett a testben. A te helyed a testben egy bizonyos helyen ott van, oda vagy helyezve. Lehet, hogy egy ujj vagy egy lábujj vagy egy szem, egy fül. Mindegy, hogy mi vagy, de oda lettél helyezve a testbe. Továbbmegyünk. A 18-as versben azt mondja, hogy:

1Korinthus 12,18 "Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, amint akarta."

Ahogy tetszett Neki. Kinek tetszett ez? Neki! Tehát Isten behelyezett téged a Testbe, ahogy az Neki tetszett. Nem nekik! Amikor behelyez téged a Testbe, azt a Római levél 11. alapján teszi. A te elhívásod és ajándékod alapján helyez el. Megajándékozott téged, mielőtt megfogantál volna, Isten tudta, hogy mit fogsz tenni az Ő Királysága számára, és megajándékozott téged ahhoz. Most itt vagy a Testben, az ajándékkal és megmondta neked, hogy melyik testrészt foglalod el a Testben. Valaki próbál például énekelni, valakinek segítenie kellene a sorok között, vagy ültetni. Velem vagytok? És így fölállnak, és... Dicsőség az Úrnak!

Nem csoda, hogy csak ötvenen vannak a gyülekezetben. Aminek történnie kell, ha mindenki a megfelelő helyre kerül, tehát nem árral szemben, ide-oda menni a testben, mint egy vérrög, hanem stabilan elhelyezkedni a Testben, ahogy Isten akarja. Nem úgy, ahogy te akarod. Mert lehet, hogy Ő behelyez téged egy gyülekezetbe, ami nem a te választásod, hanem az ő választása. És azért, mert a te ajándékodra szükség van ott. És azt is tudta, hogy mire van szükség ahhoz, hogy téged tökéletesítsen. Mert tudja, hogy milyen fajta tanításra van szükséged ahhoz, hogy fölnövekedj, és betöltsd az Ő akaratát. Ezért elhelyez minket a Testben, ahogy Neki tetszik.

Amikor újjászületsz, és a Királyságba kerülsz, Isten Királysága nem demokrácia! Nem demokrácia! Nem szavazással működik. Már meg van szavazva! Az Atya, a Fiú és a Szent Szellem, mindegyik azt mondta, amit mondott, és leírták a Könyvbe. És az egyik legnagyobb nehézség az embereknek, akik demokráciából jönnek, hogy ezt megszokják. Mert ez a kép, ami ott van a Dániel 2-ben, az aranyfej volt, az a Babilon Királyság, ez a diktátori hatalmat jelenti. Ez van a Királyságban.

És ahogy ezt meglátjuk, mi is ide lettünk helyezve. Rendeleteket, parancsokat kell követnünk és engedelmeskednünk. A Parancsnokot, a Főparancsnokot, Jézus Krisztust kell követnünk, Őt magát! Ez nagyon fontos, mert Ő fog téged elirányítani arra a helyre, ahova menned kell. Tehát azt mondja az Ige: a szem nem mondhatja a kéznek; nincs rád szükségem. Szeretem ezt kijelentésként tekinteni. A szem nem mondhatja a kéznek, hogy nincs rád szükségem. Szükségünk van egymásra. Tudom, hogy nem ugyanonnan jöttetek, ahonnan én, de szükségünk van egymásra. Mondjatok áment!

Tehát amikor szakadás van, akkor nincs növekedés. Ha nem növekedsz fel, akkor nem tudod birtokba venni azt, ami a tiéd. Tehát minket ez távol tartott a milliárdos áradattól, és azoktól a nagy dolgoktól, amiket Isten akart a számunkra – a sok szakadás és viszálykodás miatt a Testben.

Márk 3,25 "Amelyik ház önmagával meghasonlik, az nem állhat meg."

Ezt mindenki tudja. Tehát a sátán megosztást akar a bárányok közé rakni, és ugyanúgy a pulpitus és az emberek közé is szakadást akar. Azt akarja elérni, hogy ne legyen egymás iránt kölcsönös tisztelet. Ami történik is… Tehát a test egysége, hogy felnövekedjünk, nagyon komoly dolog Istennél. Ez mind a kettő egyfajta kenet. A pap és a királyé is egyfajta kenet. És ennek a modellnek a helyére kell kerülnie ahhoz, hogy eljussunk a földön az uralkodás helyére.

És az ellenség próbált bejönni, nyomást hozni. És az egyik ilyen nyomás, hogy rá akarja helyezni az emberekre a nyomást, hogy minden királyból papot akar csinálni. De ez nem igaz feltétlenül, mert Dávid szerette Istent, és ruha nélkül táncolt – valami ilyesmi volt. De szerette Istent. Tehát vannak királyok. Néha rosszul érzik magukat, mert azt hiszik, hogy ahhoz, hogy igazán szent legyél, és elfogadott legyél Istennél; papnak kell lenned. De ez nem igaz! Hanem a te elhívásodban kell maradnod.

 

ISTEN ELHÍVÁSA

Ami a te elhívásod, arra Isten téged hívott el! Én is „király” voltam, az IBM-nél dolgoztam, és repülőgépeket vezettem. De az időben eljött az óra, amikor Isten elhívott a teljes idejű szolgálatra. Mondjatok áment. Jézus ács volt, és ezért volt, hogy amikor a saját otthonában volt, nem hittek Neki az emberek. Ah, hát Ő javította meg a mosdómat a múltkor! És nem hitték, hogy Ő a Messiás. Azért mondom csak ezt el, mert úgy gondolom, hogy vannak emberek, akik nem jutottak annak teljességére, aminek lenniük kellett volna, mert egy összezavartságban vannak, hogy mi az ő szerepük Krisztus Testében.

Mi történik? Ennek eredménye, hogy a Királyság szenved. Hogy nem vagyunk képesek előrevinni az Ő Királyságát, ahogy kellene. A Biblia azt mondja a Példabeszédek 29-ben... Velem vagytok még? Jól vagytok? Áldottak vagytok! Dicsőség az Úrnak!

Azt mondtam, hogy Példabeszéd 29. Nézzük meg a 18-as verset:

Példabeszéd 29,18 "Mikor nincs – micsoda!? látás! – mennyei látás, a nép elvesz, elveszik (elvadul); ha pedig megtartja a törvényt, oh mely igen boldog!"

Megnéztem ezt a szót, ezt az Igerészt, és azt mondja: "ahol nincs látás, ahol nincs Megváltói kijelentés Istenről, az emberek elvesznek". Egy másik azt mondja: "ha nincs látás, az emberek megvadulnak". Tehát mindenképpen kell, hogy legyen látásunk, a saját személyes szinten, vagy közösségi szinten meg kell, hogy legyen. A szolgálatnak, a KCM-nek is kell, legyen látása. Ahol nincs látás, az emberek letérnek az útról és összezavarodnak. Nem tudják az emberek, hova illeszkednek, hogyha nincs látás.

Amit mondani szeretnék: a királyok [vezetők] látás nélkül öntörvényűvé vállnak. Az egyik ilyen dolog, ami történik: a szolgálatban az emberek, ahogy felemelkednek, vagy a világban sok pénzük van és politikai helyzetük, mondjuk egy NBI játékos, vagy egy szórakoztató művész… Minél magasabbra kerülsz, annál inkább szükséged van egy „papra” az életedben. Azért mondom ezt, mert ha az Ószövetséget nézed, ott is látod, hogy fáraónak is voltak szellemi tanácsadói. Voltak varázslóik, vagy Nabukodonozor, nála is ott voltak: szellemi tanácsadók voltak.

Chicagóban én is ismerek gazdag embereket – akiknek a nevét, ha mondanám, mindenki ismerné – nekik is szellemi tanácsadóik vannak. De hol vannak a gyülekezetben ők? Valami történik, nem jöttek rá, hogy hova tartoznak, hova illeszkedjenek be! Lehet, hogy nem ég a vágy bennük, hogy kimenjenek a missziós földre, mert nem az az ő elhívásuk, de viszont ég bennük a vágy, hogy pénzt keressenek! Mert ők királyok. És az ő dolguk az, hogy győzzenek, és ellátást szerezzenek a látáshoz! Ez az ő dolguk.

És nagy megelégedettséget jelent nekik, ha egy jó üzletet kötnek. Szeretik ezt. Nem próbálhatunk belőlük mást formálni, mert nem arra vannak elhívva. De a királyoknak szükségük van papra, mert a papok azért vannak ott, hogy táplálják a királyokat, hogy tökéletesítsék, hogy biztosítsák azt, hogy az úton maradjanak, a látással maradjanak az úton az életükben. Amikor öntörvényűvé vállnak a királyok, látjuk ezt egy sikeres királynál például. Láttunk egy híres sportolót, egy NBI vagy NFE játékost, és a következő dolog, amit hallunk, hogy valami olyat tesznek, amit nem szabadna. Az összes újságban ott vannak. Hallottunk ilyen neveket mostanában. Ez garantált, hogy nincs pap mellettük. Nincs pap az életükben. Mert a pap egyik feladata, hogy téged az úton tartson.

Azért amiért bejössz, az egyik feladat, hogy amiért idejössz, hogy felfrissülj. Mint egy autónak, amikor feltuningolják, amikor egy kicsit valami meglazul. Az életedben is így van. Kimész a világba, végzed a dolgodat, és aztán be kell jönnöd, és megint egy tuningolást kapsz. Ha a gondolkodásodban valami elcsúszott, jön a kijelentés és kiegyenesíti azt. Ezen kívül tudok beszélni dolgokról neked, és nem is tudom, hogy miről beszélek, de a Szent Szellem beszél hozzád rajtam keresztül, és mond neked valamit, amit én nem is mondtam ki. Velem vagytok itt? Tehát csak azért mondom, hogy mindez úgy van tervezve, hogy felnövekedjünk, mint egy test együtt.

 

NÉHÁNY PÉLDA

Szeretnék néhány dolgot itt elmondani. Dicsőség Istennek! Néhány kombinációt: Ábrahám és Melkisédek – király és pap.

Ezékiás és Ézsaiás. Ezékiás egy csatában volt. Nem tudta, mit csináljon, mert jött az ellenség, és majdnem bekebelezte őt. Mit tett? Azt mondta: elküldet egy követet Isten emberéhez. És megkérdezte Isten emberét, hogy mit tegyen. Isten megmondja neked, mit tegyél. Néha Isten emberét használja, hogy szóljon az életedbe, amikor te nem tudod, hogy mit tegyél. Ézsaiás küldött egy üzenetet, hogy nem kell harcolnod. Nem kell megharcolnod. Mert Isten úgy fogja tenni, hogy halljanak egy hangot, és elmeneküljenek. Nézzük azt a prófétai szót, ami a paptól jön.

Josafát és Jehéziel. Őket is körülvette az ellenség. Nem tudták, hogy mit tegyenek. És hirtelen egy lévita elkezdett prófétálni. Hogy nem kell megharcolni ezt a csatát, mert a csata nem a tiéd, hanem az Úré. És mit tettek? Higgyetek az Úrnak, és meg lesztek alapozva, higgyetek a prófétáinak és gyarapodni fogtok. Mondjatok erre áment!

Mi van Dáviddal és Nátánnal? Dávid kint volt a frontvonalon. Visszajött és meglátott egy meztelen nőt, és mondta, hogy szerezzétek meg ezt a nőt nekem. Behozták a palotájába. A következő dolog, hogy terhes lett az asszony, és aztán mit próbált csinálni? A férjét kivitette a frontvonalra és megölték a férjét a harcban. De aztán kopogtatás az ajtón.

– Ki az?

– Náthán!

– Náthán, mit akarsz?

Ő próféta volt. A próféta jött, és mondta:

– Dávid lent van egy férfi, akinek csak egy báránykája volt, és aztán volt egy gazdag ember, akinek sok báránya van, de levágatta annak az embernek az egy kis báránykáját. Mit tennél ezzel az emberrel?

– Megölném.

– Dávid, te vagy az az ember! – mondta

Amit mondok neked, hogy lássad, hogy Istennek hogyan kellett, hogy a királyt az ösvényen tartsa, és Dávidnak meg volt a hatalma, hogy a papot börtönbe vetesse, de azonnal megtért az Úr előtt. Tehát minél magasabbra kerülünk, annál inkább szükségünk van „papra”. Annál inkább szükségünk van papra, mert ha nincs, akkor öntörvényűvé válsz.

És a következő dolog, ami történik: az özvegyasszony. Egy szelet kenyere volt az özvegyasszonynak. Tudjátok, miről beszélek. És jött a próféta és megmondta, hogy mit tegyen.

Aztán ott volt Akháb és Illés... Néztem a TV-t a múltkoriban, és Billy Grahamnek volt az új múzeumának az odaszentelése. És voltak ott felszólalók. És ott volt az idősebb George Bush, ott volt Bill Clinton. És mindannyian mondtak valamit. És Bush elnök felállt, és azt mondta:

– Ha emlékeztek, volt egy nagy vihar az elnökségem alatt. És tudjátok, mit tettem? Felhívtam dr. Billy Grahamet, és azt mondtam, hogy „gyere és maradja itt ebben a Fehér Házban. Imádkozz értem.”

Szüksége van a papjára! Szüksége van a papjára! És elég bölcs volt ahhoz, hogy megtegye ezt. Meddig? Száz napig tartott, és vége lett ennek a viharnak. És az ellenség olyan dolgokat csinál, hogy felszítja az embereket, hogy küzdjenek és meneteljenek. De amikor Isten embere imádkozik, van egy szellemi fordulat a szellemvilágban. Az angyalok kimennek a munkára. Azt mondom nektek most, hogy szükség van arra, hogy együtt tudjunk áradni.

És az egyik utolsó hely 2Királyok 7-ben ott volt Illés Samáriában. Izraelben éhínség volt, mert az ellenség körülvette őket. De hirtelen Isten embere, Illés felállt, és mondott valamit, ami majdnem egy olyan kijelentés volt, mint amit én mondtam, hogy milliomos lehetsz egy hónap alatt. Azt mondta, hogy holnap, ebben az időben jólét lesz, bőség lesz és olcsó lesz minden. Egy olyan éhínségben voltak, hogy teljesen halálra éheztek. De azt mondta, hogy holnap ilyen időben egy anyagi fordulás lesz.

Az ellátásodban egy fordulópont lesz, amit el sem tudsz képzelni! És jött egy ember, aki a királynak dolgozott, és azt mondta: – Ha Isten egy lyukat csinálna a mennyben és ledobna dolgokat… Nem lehetséges, hogy ilyen gyorsan történjenek a dolgok. Azt mondta neki Illés: – Meglátod, de nem eszel belőle. És jött négy leprás, hirtelen, és azt mondták: – Miért üljünk itt, amíg meghalunk? Ha bemegyünk Izraelbe, ott éhen halunk, ha itt ülünk, meghalunk. Miért nem kelünk fel, és megyünk be az ellenség táborába? Felkeltek pirkadatkor, és elindultak. A Biblia azt mondja, hogy pirkadatkor az ellenség egy zajt hallott, és azt mondták, hogy Izrael felbérelte az egyiptomiakat, és jönnek ellenünk, és gyorsan meneküljünk el innen. És otthagyták a sátrakat, a lovakat, otthagyták a házakat, otthagyták a csónakokat, az udvarokat, az épületeket, és mindent otthagytak.

És jött a négy leprás. J Követitek, amit mondok? Küszködtünk ezzel a dologgal. Mert amikor odaértek, mondjátok, mit fogok csinálni, mit csináltak? Begyűjtöttek! Ez egy másik szint, emberek. Amikor ezt mondom, azt gondolják, hogy én nem dolgozom. Én nem úgy dolgozom. Nincs több fáradtság. Én a sabbatban vagyok!

 

MI GAZDAGÍT?

Példabeszédek 10,22 "Az Úr áldása, az gazdagít meg, és ahhoz Ő nem ad hozzá fájdalmas, fáradtságos munkát."

Az én fáradtságos munkám napjainak vége! George Washington Carwellt említeném, ott nőttem fel Taskigiben. Ő egy tudós volt, és beszéltünk róla. Azt mondta, bemegy a laboratóriumba, nem kell fáradoznia, hogy választ kapjon. Emlékeztek, fogta a mogyorót és 300 terméket gyártott belőle. Arckrémtől fogva mindenféle gyerek-dolgot. Mit mondott? Michiganből egy másik cég hatszámjegyű összeget ajánlott neki, hogy elhagyja Taskigit, és velük dolgozzon. Miért? Mert George Washington Carwell felfedezte, hogyan gyártson gumit.

Amikor bemegy a laboratóriumba, az egy dolog. Ami történik, hogy inspirációt kap a „teremtésre”. Isten visszahúzza a függönyt, és mindent meglát, hogy hogyan kell csinálni. Nincs fáradtság benne. Nem kell egy második munkahely, hogy betöltsd a szükségeket. Mi történik? Elutasította Henry Fordot, minden alkalommal. Mert Taskigibe volt az elhívása. Oda volt elhívva. Isten oda hívta el.

Az átok miatt Ádám elvesztette a közösségét, elvesztette a feladatát, és elvesztette az ellátását. Ezért most dolgoznia kell fáradtsággal, hogy a saját ellátását megszerezze. Pedig Isten úgy tervezte, hogy az Atyára hagyatkozzon mindenért. Mit csinál most? Jézus eljött, visszaállított mindent. Azt mondja, hogy többé ne aggodalmaskodj, hogy mit eszel, vagy mit iszol, hanem keressd először – mit? – Isten Királyságát és az Ő megigazultságát, és mindezek a dolgok megadatnak neked.

Mi történik? Az ember nem a küldetésében gondolkozott, hanem az ellátás után megyünk. Oda megyek, ahol a legtöbbet fizetnek, mert táplálnom kell a családomat, és gazdag akarok lenni. De nem a te küldetésed. És azt akarom mondani, hogy azért tanítom ezt, hogy te visszakerülj összhangba a te küldetéseddel, a te feladatoddal. Nem azt mondom, hogy nem vagy vele összhangban, hanem ha valaki úgy van, akkor segítek. Nem kell többé küszködnöd az ellátásért, mert az Úr áldása gazdagít meg.  És Ő nem ad hozzá fáradtságos, fájdalmas munkát. Megmutatja, hogy hogyan tedd meg. A Szent Szellem, amikor a Királyságba kerülsz, megmutat neked dolgokat.

Ahogy kimentem, hogy megvegyem az autót valakinek, hogy megáldjunk valakit, kimentünk. Egy Toyotát akartunk vásárolni, nem egy túl öreg autót, és kimentünk megnézni. Jól nézett ki. És mondta az eladó, hogy Bill Winston pásztor, miben segíthetek?

– Nézzük az autókat. Dicsőség az Úrnak!

– Nézem a műsorodat.

– Köszönöm.

Azt mondja: – Gyere vissza szombaton, mert aukció lesz!

Mondtam: – Rendben, visszajövök. Dicsőség az Úrnak!

Visszamentem szombaton. Megnéztem az autókat. Amit kiválasztasz autót, oda kell állni mellé, és jön az aukcióvezető. Odajön hozzád, és akkor megegyeztek. Mi történik? Ott álltam az autó mellett? Jött a férfi, az aukciós ember odajött. Egy menedzser volt. Bemutattak neki.

Mondom: – Örülök, hogy találkozhatunk.

– Mit tehetünk érted?

Mondom: – Ezt az autót nézegetjük.

Megnézte. Körülbelül 11.000 dolláros volt az ára.

– Mennyit adsz érte? – kérdezte. Mennyit adsz érte?

Visszaléptem. A Szent Szellemmel beszélgettem, hogy Szent Szellem, mit adjak?

Azt mondta: – Adjál neki 2.200 dollárt.

Hú. Azt mondtam: – Mennyit?

A válasz, amit ad neked Isten, azokban a helyzetekben; néha bolondnak hangzanak a természetes elmédnek. Tudod miért? Mert a másik Királyságból jön a válasz. Értitek?

Úr Jézus, azt mondtam: – 3.000-t adok!

Áhhh..., így nézett rám. Bárcsak te lettél volna ott! J

Mi történt? A férfi rám nézett, mintha teljesen megőrültem volna. De figyeljetek. Hátralépett, ránézett a másik üzletkötőre, azt mondta: – Elfogadjuk!

Úr Jézus! J

Emberek, egy másik Királyságból vagyunk! Nincs több fáradtság! Isten mindent odaad, a képességeket is beleértve. Mindenről gondoskodott.

 

VETÉS–ARATÁS

Még egy dolgot szeretnék megmutatni. Menjünk az Ap.Csel. 10-be. Vetés és aratás. Az nem egy ígéret. Az egy szövetség, egy törvény. Ezért nem működik úgy, hogy ha sírunk. Bármilyen jó a böjtölés, ez nem működik böjtöléssel. Egy módon működik, gyakorlattal. Gyakorolni kell! Ez egy törvény, és fel kell, hogy fedezzük. A repülés törvényei ott voltak már a Kertben is, jelen voltak. De amíg a Wright testvérek fel nem fedezték, nem tudtunk repülni. Ez egy törvény. Ha leejtem a könyvet, melyik irányba fog menni? Lefelé, mert ez egy törvény. A vetés és aratás is egy törvény. Ha semmi mást nem kapsz ebből az alkalomból, ezt értsd meg. Egy törvény. Olyasvalami, aminek előre meg lehet mondani a következményeit, minden alkalommal.

– „Óh, remélem, hogy működni fog!”

Nem ettől fog működni! Ettől nem működik. Kijelentést kell kapnod. Haitiben is tanítom, mindenhol! Amikor az emberek újjászületnek, ott van rajtuk az áldás. Isten szövetsége, ami túlhalad az átkon, és átlépi. Az áldás erő a termelésre. És azt mondja, hogy tudok vetni olyan dolgokat, élettelen dolgokat, és az is terem. Nem csak kukoricát kell vetnem, hogy az sokasodjon, hanem ruhákat is vethetek. Mindenkinek van valami, amit vethet. Követitek, amit mondok? Mit mondtam nektek? Ap.Csel. 10.

Igazságot hozok nektek? Mondtam, hogy kijöttök az anyagi rabságból, és már kijöttetek! Azt mondtam, hogy már kint vagytok! Kint vagytok! Mond, hogy kint vagyok! És mond a szomszédodnak, hogy te egy milliomosra nézel!

Jerry beszélt az álmokról. Az első lépés, hogy ki kell mondanod. Beszélned kell az álmodról. Nem csak azért legyél milliomos, hogy milliomos legyél, hanem arról a tényről, hogy egy milliárd lelket kell megnyernünk! Nézzük ezt, 34-es vers:

Apostolok Cselekedetei 10,34-35 „Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; Hanem minden nemzetben  – dicsőség Istennek – aki féli Őt és igazságot cselekszik azt Ő elfogadja (kedves Őelőtte).”

Megnéztem egy másik fordítást, mit mond. Írjátok a Bibliátokba: „Ugyanaz a hozzáférése van az Ő áldásaihoz.” Minden nemzetben! Ugandában, Ukrajnában… Egy csapat szegény embernek megtanítod ezt a Királyságot. És lehetővé teszed, hogy vessenek valamit. Valaki azt mondja, egyszer Ugandában prédikáltam. Nem tudtam, azt hittem, hogy Campanában fogok prédikálni. A prédikátor, pásztor mondta nekem, hogy reggel indulunk.

– Hova megyünk?

– Nyolc órát utazunk be az erdőbe, a dzsungelbe.

Megmondta a hotel nevét. Odaértünk a hotelba. Két szoba volt benne. A szobában volt ablak, de üveg nem volt benne. Itt kellett aludnom, ebben a hotelban. Mondom nektek, akkora moszkitók vannak, hogy küzdenek veled. Hálók voltak körülötte. De amikor az evangéliumot prédikáltam, és ahogy prédikáltam a vetést és aratást – mert úgy teremtett Isten, hogy nem kell többé szegénynek lenned – és az emberek jöttek, hazamentek és hozták a ruháikat. Azt hittem elmentek, de azért mentek el, hogy hozzák a holmikat, hogy vessenek.

És Copeland is mesélt erről, hogy akik szegények voltak, elkezdtek köveket hozni, és azt vetették. Elvetették, mint magot. És visszamentek egy év múlva, és szép autókat vezettek. Ez a válasz a drog dilernek! Nem kell többet drogot árulnia. Ez a válasz azoknak, akik lopni próbálnak a határnál. Mert nem kell többet ezt csinálni! Ha ezt helyesen prédikálják, az emberek ki tudnak jönni az anyagi rabságból! Mert ha meg van a látás, és erre tekintenek, és azt mondja az Ige, hogy: minden nemzetben! Isten nem személyválogató. Tehát ha Isten megáldja az egyik embert, megáldja a másikat is. Nem érdekel, hogy fehér vagy, vagy fekete vagy, vagy bármi. Amikor újjászületsz, amire vágysz a szívedben, hidd, hogy megkapod, meg fogod kapni!

Többet nem kell izzadnom. Csak ki kell mennem, és be kell gyűjtenem. Emlékezzetek, mit mondtam? Ő elrejti ezt a túláradást érted, hogy kijelentse neked. Mert nem akarja, hogy az ellenség meglássa. Hanem egy kicsit eltakarja. De az aratásod eljött!

Egy kicsit imádkozzunk nyelveken, Szellemben. És be fog téged vezetni az igazságba. Imádkozz a Szent Szellemben. Hallelúja.

 

BEGYŰJTENI

Emlékezzetek erre: a Királyságban nincs bizonytalanság. Isten odavezet téged, odahozza hozzád, odaviszi hozzád, vagy megteremti, de bárhogy is, de megkapod! Mert a föld egész birtoka hozzád tartozik. Ezért most elmélkedj ezen. A munkádnak semmi köze a gyarapodásodhoz, és az elfoglaltságod nem határozza meg a sikeredet. A foglalkozásod, nem az határozza meg a sikeredet. Mond, hogy én hívő vagyok! Nem kételkedek, hiszem Isten Igéjét! És az működik a számomra! Most! Következő évben hatalmas változás az életemben! Nincs adósság! Adósságtól mentesen! Sokkal több marad, felhalmozom, betöltöm a szükségeket, egy egész nemzet szükségeit! Jézus nevében! Ámen!

Hány milliomosunk van itt? Megkértek, hogy gyűjtsük be a délutáni adományt. Nem felejtjük el. Nem felejtettem el. Most tanítottunk az adományról, adakozásról, magvetésről. A saját anyagi helyzeted a te kezedben van. Ne okolj senkit se, a kormányt, senkit, hanem menj érte! Bátorodj fel és menj el érte. Dicsőség Istennek! És emlékezz: Isten érti az időt. Időérzékeny aratása van. Ne aggódj, hogy visszajön-e időben. Ne időben vess. Hanem hitben vess! Mert a hit megtöri az idő törvényeit. Fogadd el már akkor, amikor elveted.

Prédikálok ma délután, mondom nektek. Mondjátok még egyszer, hogy áradj! Készítsétek ki az adományotokat, enyém is itt van, kikészítve. Mit tettem itt? Nézzetek rám! Vetettem erre az üzenetre. Amikor adsz, Isten azt teszi, hogy minden kegyelem bővölködjön az irányodba. Ámen!

Nem abban vagyunk, hogy egynéhányat elveszítünk, egynéhányat megnyerünk. Hanem nyerünk! És a milliót elbetűzöm nektek: m-i-l-l-i-ó. Dicsőség Istennek! Mit fogunk csinálni mostantól?! Begyűjteni! Nincs izzadság! Ki mondta ezt, hogy nincs izzadság? Gyere csak ide, gyere ide! Ez a mi időnk, szentek. Ámen. Gyere testvérem, itt van 100 dollár, azért mert ezt mondtad, dicsőség az Úrnak! Ki mondta, hogy milliárdos Bill? Gyere ide! Gyere le ide! Ne mondjatok most már semmit! Ámen!

Hogyha szegény vagy, nem tudsz így gondolkodni. Hogyha az ellátás van folyton az elmédben, hogyan hallasz Istentől? Őt hallottam, ő mondta! Gyere vissza testvér, tudod mit, gyere, gyere csak. Itt van neked is 100 dollár, Isten áldjon! Most már senki ne jöjjön, nem adunk senkinek semmit. Ülj le testvér. Nagyon drága már ez az alkalom nekem, sokba kerül! J Sokba kerül ez az alkalom. Nem adok most már többet. Viszlát, imádkozunk. Köszönjük!

 

Mit mondasz? Ennek kéne lennünk, ámen. Mindig azt kéne keresnünk, hogy hova vethetünk. Emeljük fel az adományunkat az Úrnak.

Atyám, köszönjük Neked Jézus nevében. Hallottuk az Igét, és az Igéden alapozva, Atyám, a Te szövetségedben a vetés-aratás törvényét. Ezt a magot hit által kiárasztjuk és hisszük, hogy elfogadjuk a százszoros visszatérülést, most. Köszönjük Neked; minden szükség be van töltve. Kijöttünk az adósságból, és még sokkal több maradt, amit félre tehetünk. Neked adjuk a dicsőséget Jézus nevében, és kiáltsatok erre áment! Gyertek segítők és szedjétek össze.

Oh, Uram! Kaptatok valamit ebből a tanításból? 

 

Forrás: http://www.bwm.org/ 



BÉKEVÁR FŐOLDAL