2008. 03. 04.
KITÖRÉS AZ ANYAGI RABSÁGBÓL 1.
Bill Winston tanítása
(A szinkrontolmácsolás szövege, korrektúrázás nélkül.)
Dicsőség
az Úrnak! Atyám, köszönjük Neked, dicsérünk Téged, áldunk Téged, tisztelünk
Téged a mai napon. Köszönjük ezt a csodálatos alkalmat, köszönjük Uram, a
Szellemed kiáradását. Köszönjük, hogy az Ige működik, és ahogy az Igét
hallgatjuk, sok gyümölcsöt hoz elő ezen a héten. Atyám, jeleket várunk el, és
csodákat, amelyek megerősítik az Igét, amit hirdetünk. Neked adjuk a dicsőséget
érte. Imádkozom, hogy Isten kenete rajtam legyen ezeken az ajkakon, hogy a Te Igédet
szólhassam kiválósággal, pontossággal, és bátorsággal. Kérlek, hogy gondolkodj az
elmémen keresztül, szólj az ajkaimon keresztül, hogy ez az Ige teljesen,
akadálytalanul tudjon jönni, és semmilyen külső erő ne korlátozhassa. Tisztaságot
kérek, és megértést kérek Jézus nevében. És valaki kiáltson Áment.
Foglaljatok
helyet, kérlek. Dicsősség legyen Istennek. Azt mondtam: Dicsőség Istennek! Lejövök
ide, ahol az emberek vannak. Dicsősség az Úrnak. Chicagóból jöttem, ami nincs olyan
messze innen, tudjátok Chicago, ahol Isten lakik. Csak vicceltem. Tudjátok Isten titeket
is nagyon szeret. Halleluja! Ez egy nagyon jó idő, hogy üdvösségünk legyen. Látjuk,
mi történik a világban. Mindenféle dolgok zajlanak, és nagyon jó az idő arra, hogy
megismerjük Jézust, hogy üdvözüljünk.
Nyissuk ki a Bibliánkat. Lapozzunk Máté evangéliumának 6. fejezetére. Máté 6-hoz lapozzatok. Ezen a héten többféle dologról szeretnék beszélni hozzátok. Mind összekapcsolódnak természetesen. Azok a dolgok, amiket szeretnék előhozni, kijelentett igazságoknak nevezem őket. Olyan dolgok, amivel kapcsolatban Isten szólt a szívemhez, és van, amelyikről már prédikáltam is. Szükséges, számunkra, hogy tudjuk ezeket, hogy képesek legyünk Istennel áradni ezekben az utolsó napokban. Hiszem, hogy a leghatalmasabb időbe kerülünk, amit a gyülekezet valaha látott a földön. És a gyülekezet fel fog növekedni. Úgy gondolom, hogy eddig csecsemők voltunk, kislány, kisfiú korban voltunk, most pedig belépünk a felnőtt korba. És igazán hiszem, hogy Isten a gyülekezetet úgymond egy divatbemutatónak fogja használni, hogy a világ lássa, hogy igazából milyen Isten. Ezt igazán hiszem. Felkészültem erre.
CSODÁK
Olvastam
egy hírlevelet, egy úriembertől, egy zsidó hívőtől, akit Sid Roadnak hívnak. Nem
tudom, hogy hallottatok-e róla. Egy alkalomról beszélt, amin ő részt vett
Arizonában, és Isten ereje erőteljesen jelen volt ott, és hatalmas dolgokat vitt
véghez. Olyan csodák történtek például, hogy emberek, akik ősz hajjal jöttek,
visszaváltozott a hajuk barnává. Szeretnétek tudni, hol van az az alkalom ugye? Ámen.
Emberek, akiknek hiányoztak a fogaik, a fogaik újra kinőttek. Új fogakat kaptak.
Emberek, néhányan túlsúlyosak voltak, és szerettek volna leadni kilókat. Volt, aki
20 kg-ot is elvesztett az alkalom során, és volt róla kép, ahogy a nadrágját fogta
ez a férfi, hogy mutassa mennyi kiló ment le róla. Ezt már igazán szeretnétek tudni,
hol van ez az alkalom ugye? Dicsőség Istennek. Hol lehet ez az alkalom? Ennek az
alkalomnak már vége van.
De
ez itt is megtörténhet, dicsőség az Úrnak. Nem kell Arizonába mennetek ehhez. Egy
olyan hatalmas elvárás volt a levegőben. Akiknek már kihullott a hajuk, a hajuk
visszanőtt, és mindenféle dolog megtörtént, az egyik olyan mozdulásra. A Szent
Szellem mozdult közöttük. Átment közöttük, és mire végzett, semmi nem volt
hiányos, vagy töretlen. És hiszem, hogy ebben fogunk járni az utolsó napokban. Egy
olyan helyre jutunk, ahol szokatlan csodák fognak történni Krisztus Testében. Ami
történik, olvastam Ésaiás 60- t, és 61-et, végül is... Ámen. Nézzük csak meg.
Kövessük a Szent Szellemet. Jelenések 1-et hagyjuk, és menjünk az Ésaiásba.
Jelenést mondtam? Nem! Mátéról volt szó. Jobb lesz, ha kapaszkodtok.
Ésaiás
61. fejezete:
„1. Az Úrnak Szelleme van énrajtam, mert fölkent
engem, hogy örömhírt hirdessek a szegényeknek, elküldött, hogy a megkötözöttnek
megszabadulást hirdessek, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, és a
megkötözötteknek megoldást, a foglyoknak megszabadulást hirdessek.
2. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét,
és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót:
3. Hogy adjak Sion gyászolóinak ékességet a hamu
helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt
szellem helyett,”
Bármi,
ami kellemetlenséget okoz az életedben, azt a Szent Szellem el fogja mozdítani. Ezt mondja itt az Ige. Ez
az. Amikor Jézus eljött, erre a helyre jött, amikor beszélt, hogy az Úrnak Szelleme
van rajtam. Ott még nem volt szó a bosszúállásról, de amikor Ananiás és Safira
bejött a gyülekezetbe, és hazudtak, holtan estek össze. Itt nem fog ez történni, de
erről beszélt itt. A gyülekezet ideje. Amikor a hamu helyett ékességet ad, és Ő gyönyörűvé
tesz titeket. Dicsőség az Úrnak.
A
4-es vers azt is mondja: „Megépítik a régi
romokat, az ősi pusztaságokat helyre állítják, és a puszta városokat megújítják,
és a régi nemzetek pusztaságait,
5. Ott állnak majd az idegenek, és legeltetik
juhaitokat, és a jövevények szántóitok és vincelléreitek lesznek.
6. Titeket, pedig az Úr papjainak hívnak, Istenünk
szolgáinak neveznek; a népek gazdagságát eszitek, és azok dicsőségével
dicsekedtek.
7. Gyalázatotokért kettős jutalmat vesztek, – Dicsőség
az Úrnak. Gyalázatotokért kettős jutalmat kaptok, kettős előléptetést, kettős
áldást. –
7. a szidalom helyett örvendenek örökségükben;
ekként két részt örökölnek földjükben, örökké tartó örömük lesz.”
Érdekes, itt azt mondja, hogy megépítik a régi városokat. Ez része annak az áldásnak, amiről Copeland testvér prédikált, hogy megépítik a régi elhagyott városokat. Ez az Úr áldása. Copeland testvér bevitt minket ebbe a dologba. Beszélt az áldásról. Isten mindannyiunknak ad valamit, amit hozzá tehetünk ehhez. Ez az áldás rajtunk van, hogy elmehessünk egy helyre, és azt a helyet olyanná tudjuk tenni, mint az Éden Kertje. Ezért van az áldás.
És sokszor azt próbáljuk tenni, hogy a legszebb helyre menjünk, kiválasztjuk a legjobb földet, hogy oda menjünk. De nézzétek meg Ábrahámot, amikor Lóttal voltak, és volt egy kis nézeteltérésük, és szolgáik viszálykodtak egymás között. És azt mondta Ábrahám, hogy válaszd ki, melyik földet szeretnéd. Ha te jobbra mész, én akkor balra megyek. Ha te balra mész, én jobbra megyek. Amikor az áldás az életeden van, akkor másoknak tudod adni a választás elsőbbségét, mert nem számít, mert az áldás, ami az életeden van, azt a területet, ahová te mész kertté fogja változtatni. Uram irgalmazz! Dicsőség az Úrnak.
ISTEN KIRÁLYSÁGA
Menjünk
vissza Máté evangélium 6. fejezetére. Tehát Máté 6. A 19-es verssel fogom kezdeni,
hogy megalapozzuk, amiről most fogunk beszélni.
„19. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön,
hol a rozsda és moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják;
20. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben,
ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a tolvajok ki nem ássák, sem el nem
lopják.
21. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti
szívetek is.
22. A test lámpása a szem, Ha azért a te szemed
tiszta, a te egész tested világos lesz.
23. Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested
sötét lesz. Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a
sötétség?!”
Álljunk meg itt egy picit. Jézus valamit csinál itt. Isten királyságáról prédikál. És Isten királysága összefügg Isten kormányzásával. Tudjátok, sokat tanítok Isten királyságáról. De ebben a tanításban összehasonlít két királyságot, két kormányzatot. Isten királyságáról beszél, itt Isten kormánysága még láthatatlan valóság. Amit Isten szívünkben lévő Igéje irányít, nem egy külső rendszer. Isten királyságát Isten szívünkben lévő Igéje irányítja, nem egy külső királyság.
Emlékeztek Dániel könyvében a három héber fiúra? Ott voltak a Babiloni királyságban és Nabukodozonor király egy szobrot, egy bálványképet állított fel, és amikor az emberek hallották a zenét, le kellett hajolniuk, borulniuk, hogy imádják ezt a bálványt. És ők azt mondták, hogy mi ezt nem fogjuk megtenni. Azért nem tudták megtenni, mert amit kaptak Mózes törvényében, volt ott egy parancsolat, hogy ne borulj le, és ne imádj semmilyen más Istent. Tehát őket nem a külső rendszer szabályai irányították, hanem a bennük lévő királyság. És ezért Nabukodonozor király hétszeresére fűttette be a kemencét, és bedobta őket, de nem égtek meg.
Olyan időbe lépünk, amikor az ország törvényei, és amik történnek, nagyon eltérnek Isten igaz, és a királyság helyes törvényeitől. És Isten népének fel kell kelnie azért, ami helyes, és igaz. Isten királysága egy életmódot is jelent. Nem egy hétvégi megtapasztalást jelent. Nem egy hétvégi megtapasztalás tehát, hanem életvitel. Sokan egy kettősségben élnek, mint egy skizofrén személyiség. Aki valahogy viselkedik vasárnap, hétfőn pedig megváltoznak, mint Jakil és Haid. Két különböző ember. De nem szabadna, hogy így legyen a királyságban.
Amikor Isten királysága eljött, amikor újjászülettél, beléd került a királyság. Most pedig az életmódod a királyság életmódjává kell, hogy váljon, és ahová mész, Isten királyságát kell képviselned. Tehát ez már részeddé vált. Egy ilyen alkalmon mi történik? Jönnek az emberek, hogy közösségben legyenek, hogy imádják Istent, és azért is jönnek, hogy tanítsák őket Isten Igéjére. Miért? Mert amikor kimész innen, kimész a mezőbe. Milyen mezőbe? A missziós földre mész. Nagyon sok ember van, aki még nem nyert üdvösséget. És Isten minket kivisz, és elvet minket ebben a földben.
Mindenki különböző dolgot szeretni végezni. Valaki állatorvos, valaki fogorvos, valaki ács, valaki vízvezeték szerelő. Nem tudom, hogy miért akar valaki fogakkal foglalkozni? Én nem tudok belenézni másnak a szájába. Ez én vagyok. De ez egy nagyon jó szakma attól még. De nem az én számomra. Látjátok, különböző dolgokkal vagyunk megajándékozva. És köszönjük Istennek a fogorvosokat, mert fogainkat segít egészségesen tartani. Mond, hogy: - Én nem lennék vízvezeték szerelő. Várd meg, amíg eldugul a WC, és akkor a vízvezeték szerelő hirtelen El Shaddai-á változik. Tehát, életvitelről beszélünk, két királyságról.
A
24-es vers jön: „Senki sem szolgálhat két
úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez
ragaszkodik és a másikat, megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.”
A Mammon az a pénzt jelképezi. Nem tudjátok szolgálni egyszerre Istent, és a Mammont, a pénzt.
„26. Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti Mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?” Hallottátok. És az emberek mondják: - Én Istent szolgálom. Nézzük meg, hogy igaz-e? Ez a fiatal gazdag is azt gondolta, a gazdag ifjú hogy Istent szolgálja, de amíg nem jött a nyomás nem derült ki, hogy mi volt a szívében. Sokszor akkor derül ki.
Péter
mit mondott? – Uram, ha el is hagynak Téged, én soha nem hagylak el. – Mi történt
akkor, amikor jött a nyomás? Jött az a hölgy, és kérdezte: Nem Vele voltál te is:
– Nem, nem én nem voltam Vele. – Azt gondoltam, hogy láttalak Vele. – Nem
asszonyom, én nem voltam vele. Jött a második ember: Nem lehet, hogy te is Galilieai
vagy, és te is Jézussal voltál? Nem, most mondtam ennek az asszonynak, hogy én nem
voltam vele. Jött még egy ember, és azzal vádolta, hogy Jézussal volt. És akkor
elkezdett átkozódni, szitkozódni Péter. És aztán elment, és sírt. Mi az, amit nem
tudott Péter? Nem tudta, hogy mi van a szívében.
Néha érdekes, amikor Isten megengedi, hogy meglássuk, mi van a szívünkben.
Nem
szolgálhatjuk egyszerre Istent, és a pénzt. Ezzel kell kezdenünk valamit, mert ezzel
próbálja az ellenség irányítani a földet, a világot. Vissza akarja tartani a
pénzt. Valaki azt mondta egyszer, az az aranyszabály, hogy akinél van az arany, ő
írja a szabályokat. Mi történik? A gyülekezetnek soha nem lett volna szabad pénz
nélkül maradnia. Azt mondja a Biblia, hogy a gazdag uralkodik a szegényen, és a
kölcsönvevő, szolgája a kölcsönadónak. Menjünk tovább.
„25. Azért azt mondom néktek: Ne
aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, mit egyetek és mit igyatok: sem a ti testetek
felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet, hogynem az eledel, és a test,
hogynem az öltözet?”
Mit
mond itt az Ige? A madárnak készít egy kukacot Isten, és rólad ne viselne gondot?
Folytatja.
„27. Kicsoda, pedig közületek, aki
aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal?
28. Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek
eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak…”
Érdekes
szó ez. Nem munkálkodnak. Ezt húzzátok alá.
„…nem munkálkodnak, és nem fonnak:
29. De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében
sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.
30. Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és
holnap kemencébe vetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti
kicsinyhitűek?”
Tehát
itt hitre van szükség, hogy ez működjön,
ugye?
„31. Ezért tehát ne aggodalmaskodjatok, – ne
gondolkodjatok, ne gondolkodjatok aggodalommal –, hogy mit egyetek, mit igyatok, vagy mivel
ruházkodjatok,
32. mert mindezeket a pogányok kérdezik, mert jól
tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van.
33. Hanem ti először keressétek az Isten
királyságát, és az Ő megigazultságát; és ezek a dolgok akkor mind megadatnak
néktek.”
És azt merem mondani, hogy a gyülekezet nagy része nem érti ezt a verset. Nem tudják, hogyan működik Isten királysága. Értsétek, hogy itt az történik, hogy kijöttünk a sötétség királyságágból Isten királyságába. Meg kell tanulnunk, hogyan éljünk ebben a királyságban, mert itt sokkal többről van szó, mint gondolnánk. Valamit kezdjünk most ezzel. El akarok menni egy másik helyre, de itt most egy kicsit időzzünk.
ÁLDOTTNAK LENNI
Jézus tehát két rendszert hasonlít össze. Miért? A miatt, ami a kezdetekben történt. Történt valami, ami miatt az ember most az ellátás után szalad. Azzal foglalkozik, hogy próbál eleget szerezni, hogy elmehessen nyugdíjba, vagy bármi más is a helyzet. Megmutatom nektek. Hallottam Copeland testvértől egy kijelentést, és ez idevág ahhoz, amit tanítok. A te munkádnak semmi köze nincs a gyarapodásodhoz! Szeretném ezt bebizonyítani. Menjünk vissza Mózes I. könyvéhez, a teremtés könyvéhez, az 1. fejezetbe. Tehát az I. Mózes 1-ben vagyunk. Halleluja. Dicsőség Istennek. Sok jó dolog van itt nálam, de csak egy bizonyos idő van rá.
I.
Mózes 1-ben itt történik, amikor Isten mindent megteremtett. A Mennyet, a földet, a
földet körülvevő dolgokat. Egészen a 26-os versig azt látjuk, hogy Isten
megteremtette az embert a saját képére, és hasonlatosságára. És Isten azt mondta,
hogy ők uralkodjanak a tenger halain, az ég
madarain, a földön csúszó-mászó, mindenféle állatokon az egész földön. Ők
uralkodjanak, övék legyen az uralom, nem Istené, hanem az övék.
Itt van az én órám, itt az órám, és oda adom most valakinek. Ez most egy játék. Oda adom valakinek. Tehát oda adom az órámat. Most kié ez az óra? Kinek nincs órája? Hogyha jövő héten használni szeretném az órát, mit kell tegyek? Engedélyt kell kérnem. Értitek? Ha Isten vissza akar kerülni a földre, és dolgokat véghez vinni, akkor kell a te engedélyed. Ez az igazság. Ezért tudta Ádám tovább adni, mert Isten Ádámnak adta. Ez nagyon központi kérdés, mert sokan Istenre várnak. – Ó az Úr tudja! – Igen, tudja, és ha te nem vonod be Őt hamarosan, akkor te is megtudod. Vissza kell kerülnünk ebbe a birtokviszonyba.
Ha
Isten birtokolja a földet, akkor neked nincs magod, amit elvethetnél. Ez egy erőteljes
kijelentés, és fogom prédikálni a gyülekezetemben, mert az embereknek hallani kell.
Isten neked adta. Mindezt az emberiség számára teremtette. Az egészet. Az
emberiségnek teremtette, és aztán azt mondta: legyen övék az uralom, a birodalom, a
halak felett, az állatok felett… A 28-as versig menjünk, és itt Isten megáldotta
őket. Amikor ezt a szót kimondom, valami történik velem. Isten megáldotta őket, és
azt mondta nekik: szaporodjatok – legyetek
gyümölcsözőek –, sokasodjatok, töltsétek
be a földet, és hajtsátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég
madarain, és földön csúszó-mászó mindenféle állaton.
Ez a szó, hogy áldott. Szeretnék nagyobb megértést adni nektek erről a szóról, az áldott szóról. Áldott. Ez én vagyok. Ez nekem is segít. Isten szövetsége, ami túl halad az átkon, felülmúlja az átkot. Az áldott: Isten kenete, ami által az Isteni kegyeltség árad. Áldott. Áldott. Az, az erő, hogy teremjen. Áldott. Megáldotta őket, azt mondta, hogy legyetek gyümölcsözőek, sokasodjatok. Töltsétek be a földet, és hajtsátok birodalmatok alá.
Megnéztem a Webster szótárban ezt a betölteni szót. Azt jelenti, hogy elárasztani bőséggel, hogy az előző teljességre visszaállítani. Azt jelenti, hogy befejezni, vagy teljessé tenni. Tehát Isten Ádámnak és Évának ad egy feladatot, hogy befejezzék az Ő teremtését, a földet. Befejezzék, amit Ő elkezdett, hogy az előző teljességre visszaállítsák. Ez azt mondja nekem, hogy volt itt valami azelőtt, mielőtt a semmi ide került volna. Értitek, amit mondok? Tehát Ádám kapott egy feladatot, és egy kenetet kapott, hogy ezt véghez is vihesse. Ezért mondtam azt neked, hogy amikor áldott vagy el tudsz menni egy helyre.
Nézzük
ezt meg. Valamit tartsatok itt, Ezékiel 36-hoz lapozunk egy kis időre. Ezékiel 36.
fejezete. Ezékiel 36-ban nézzük meg, mit mond. Ez egy próféciai, ami Ezékieltől jött,
a 33-as versben.
„Azt mondja az Úr Isten: Azon a napon, melyen
megtisztítlak titeket minden vétketektől. Azt cselekszem, hogy lakják a városokat,
és a romok megépíttetnek.”
Ezt
láttuk Ésaiásban is!
„34. És az elpusztult földet művelik, ahelyett,
hogy pusztán hevert minden átmenő szemeláttára;
35. És ezek mondják: Ez a föld, ez az elpusztult,
olyanná lett, – hogy milyen lett? – mint
az Éden kertje, és a rommá lett s elpusztult s lerontott városokat megerősítve
lakják.”
Ez azért van, mert van egy kenetünk, hogy helyreállítsunk dolgokat. Egy kenetünk van, hogy az előzőt teljességre helyreállítsuk, visszaállítsuk, hogy befejezzük Isten munkáját. Ez a kenet rajtunk van. Itt Chicagóban, a feleségemmel 200 dollárral érkeztünk Chicagóba. Sokszor elmeséltem már ezt a történetet. 200 dollárral értünk oda, mert Isten azt mondta, hogy menjünk oda. Oda mentünk, hogy Minneapolisban gyülekezetet indítsunk. Egy nagyon-nagyon elhagyott területen voltunk. Nem tudom, hogy most milyen, de abban az időben nagyon lepusztult volt. Chicagóban a legrosszabb volt a bűnözési arány. Ott szolgáltunk.
Emlékszem egyszer egy hölgy beszaladt az ajtón, a gyülekezetünkbe. Sírva rohant. – Drogokat árulnak az utcánkon, és nagyon unom már, hogy minden nap jönnek a dílerek, és árulják a drogokat. Azt mondtam neki, gyere, és imádkozzunk, fogd meg a kezemet, és imádkoztunk együtt. És Isten szólt hozzám, azt mondta, hogy: – Vegyél egy kis olajat, imádkozzál az olaj felett, és add neki oda, hogy menjen, hogy ezt az olajat öntse végig az utca közepén. (Lehet, hogy jobb, hogyha erre figyeltek, mert szeretnélek benneteket felépíteni erre a héten soronként. Mert azért jöttem, hogy bejelentsem nektek, hogy kijöttök az anyagi fogságból. Kijöttök onnan.) Ami történt: Nem hezitált, tudod, amikor elszánt vagy nem hezitálsz. Odament, és leöntötte, kiöntötte az olajat az utcára. A drog dílerek kb. 1 hétig, nem jöttek, utána visszajöttek két, vagy három napra. Délután 4 órakor mindig visszajöttek, és ott árulták a drogokat, és onnantól kezdve soha többet nem jöttek vissza.
Várjunk csak egy kicsit, ez része az áldásnak, ami az életem felett van. Arról a városrészből elmentünk egy másik részre. Phorestálba költöztünk, és Isten mutatott nekem egy üzletházat. Amikor láttam ezt az üzletházat, teljesen romos volt, a cégek elmentek onnan. Teljesen lelakott volt, és Isten azt mondta, hogy vásároljam meg azt a bevásárlóközpontot. Megvettük, és most látnotok kellene. Olyan, mint az Éden kertje. Terem. Mindenki jön oda. Nagy cégek, és fizetik nekünk a bérleti díjat. És nem csak ezt, az egész környéket megváltoztatta. A politikai struktúrát is megváltoztatta. Aki most ott van… Egy erős újjászületett hívő van most hatalmon, és minden megváltozott. Bármilyen földet megvehettél volna 150 ezer dollárért, most 400 ezerért sem kapsz semmit. Mit akarok mondani ezzel? Az áldás rajtatok van. Kell, hogy hitetek legyen az áldásban, ahhoz, hogy az áldás működjön az életetekben.
AZ IDŐ, MINT ERŐFORRÁS
Követitek,
amit mondok? Menjünk tovább. Menjünk vissza a Mózeshez. Ez egy kis kitérő volt csak.
Dicsőség az Úrnak! Tíz perces kitérő. Nézzük most meg a 28-as verset, az 1.
fejezetben, a 29. vers:
„És mondá Isten: Ímé néktek adok minden
maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen meghozó gyümölcs
van: az legyen néktek eledelül.”
Segít,
hogyha beírod a Bibliádba azt a szót, hogy: ellátás
– az eledel helyett.
„30. A föld minden vadainak, pedig és az ég
minden madarainak és a földön csúszómászó mindenféle állatoknak, amelyekben
életnek lehelete van, a zöld füveket adom eledelül. – vagyis ellátásul – És úgy lett.”
Ez
azt mondja nekünk, hogy az Atya Isten gondoskodott mindarról, amire Ádámnak szüksége
volt. Ellátást adott neki, hogy bevégezze,
befejezze azt a látást, azt a munkát, amire
Isten elhívta Ádámot. Isten gondoskodott róla. Adott látást, és ellátást.
Értitek? Mi történt? Ha megnézzük a 2. fejezetben, azt mondja itt az Ige a 15.
versben.
„15. És vevé az Úr Isten az embert, és
helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt.
16. És parancsolta az Úr Isten az embernek,
mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
17. De a jó és gonosz tudásának fájáról ne
egyél; mert amely napon eszel arról, - mi lesz veled? – bizony meghalsz.”
Szeretem úgy nézni ezt a fát, – ott van az összes többi fa között – nem érinthette Ádám. Szeretem úgy tekinteni, mint a tizedet. Ott van az összes többi pénzed között, de nem érintheted. Sok Áment szeretnék erre hallani. Ámen. Erről most nem mondok többet. Dicsőség az Úrnak.
A 3. fejezetben történt, hogy Éva megkísértetett a sátántól, és evett a fáról, és adott a férjének is, Ádámnak, és ő is evett. Figyeljetek! Amikor bűnt követtek el, a 7. versben, a 3. fejezetben, megnyilatkoztak mindkettőjüknek a szemei. És megtudták, – mit? – hogy mindketten mezítelenek.
Mennyi ideig volt Ádám a kertben? Nem sokáig. Honnan tudod, hogy nem sokáig? Várjatok kicsit. Isten odahelyezte Ádámot a kertbe, miután mindent megteremtett. Tehát mennyi ideig volt Ádám a kertben? Egy napig? Csak találgattok. Ádámot nem az idők fogalmában mérték. Nem tudod mennyi ideig volt ott. Nem akarok ezzel túl sokat foglalkozni, mert más felé szeretnék ma menni, de az idő egy erőforrásként adatott az embernek azért, hogy az embernek legyen uralma az idő felett. Nem azért, hogy az idő uralkodjon az emberen. Ez nem történt meg addig, amíg az ember el nem bukott.
Miután elbukott, az idővonal alá esett. Copeland testvér is tanít erről a vonalról valamit. Itt van ez a vonal. A vonal felett van az örökkévalóság, a vonal alatt van az idő. A vonal felett van a láthatatlan, a vonal alatt van a fizikai, a háromdimenziós megnyilvánulás. Követitek, amit mondok? A vonal felett van a fény, a vonal alatt a sötétség. Az ember a világosságból, a sötétségbe esett. Ádám az időben, és az időn kívül tudott működni, és ugyanígy Jézus is. És csak azt akarom mondani, azért mondom nektek, ez az egész hit-tanítás, az idő felett való uralkodásról szól. A hit: a hitben nincs idő, mert a hit mindig most van.
Velem vagytok? Van itt egy kijelentés az időről, és itt van az egész Bibliában. Emlékeztek Józsuéra, amikor egy harcban volt, és úgy tűnt, hogy még nem nyerték meg a csatát, és mire volt szüksége Józsuénak? Időre. Szólt a naphoz, és megparancsolta a napnak, hogy álljon meg abban a völgyben, és körülbelül egy napig megállt a nap. Tudunk ezzel foglalkozni egy kicsit? Ez nagyon fontos. Az egyetlen dolog, amit látsz, az idő, akkor áttörésre van szükséged. Mert amikor az ember elbukott, akkor az időbe került, mert az ördög az időben van, és nem tud abból kiszakadni. Az időbe van zárva, és nem tud kijönni onnan. Az emberiség meg lett váltva az átoktól. Az emberiség ezért vissza tud menni az örökkévalóságba. Amit mondtam, ami a vonal felett van, az a láthatatlan. Ugye igazam van. A láthatatlan.
Nézzük
meg, mit mondott Pál a II. Korinthus 4-ben.
Nem
a látható dolgokra nézünk, hanem azokra, amelyek nem láthatók, mert azok, amelyek
láthatók, azok időlegesek, mulandók. Amik nem
láthatók, azok az örökkévalók. Hittel tudod az időt előre, vagy hátra mozdítani. Ezért csinálnak annyi filmet az időről,
az időutazásról. Mert az örökkévalóság invázióját éljük most, ami az időbe
behatol. Az idő kifogy, kimegy, mint egy pohár víz, ami kifolyik a pohárból.
Követtek engem?
Jött egy hölgy egyszer, volt egy problémája, kihívtam újjászületésre az embereket, előre jött. Megvallotta Krisztust, és mi történt? Láttam, hogy egy gipsz van a kezén. Kérdeztem, hogy mi a probléma? Azt mondta, eltört a kezem, a karom, három nappal ezelőtt körülbelül. És kérdeztem, hogy hiszed, hogy Jézus a gyógyító? – Igen, igen, hiszem! – Hiszed, hogy Ő meg tud téged gyógyítani? – Igen, igen! – Hiszed, hogy Ő most meg tud gyógyítani téged? – Igen, hiszem! Azt mondtam rendben, akkor imádkozzunk. Rátettem a kezem a gipszre. Nem mentem bele egy ilyen hosszú imádságba… Ez vallás.
A vallás soha nem mondja meg az idődet, hanem azt mondja, hogy majd egyszer, egy nap. Mi történt? Elkezdtem imádkozni: – Jézus nevében gyógyulj meg! Mi történt? Hirtelen elkezdte mozgatni a kezét, az ujjait, és elkezdett sírni. Azelőtt nem tudta mozgatni azokat a részeket. Tehát egy gyógyulás történt, nyilvánvaló. Semmi idő alatt. Szeretném, ha ezt látnátok, mert ez történik, amikor egy csoda történik, túllépi az időt.
Egyetlen dolog, ami közted, és egymilliárd dollár között áll, az, az idő. Uram, irgalmazz! Isten egy hónap alatt milliomossá tud téged tenni! Gyertek velem, gyertek ide fel! A kihívás az, hogy a vonal felett maradjunk. Sátán stratégiája az, hogy téged mindig a vonal alá vigyen, mert amikor oda kerülsz, akkor az időnek kell engedelmeskedned. A legnagyobb dolog, amit egy hívő meg tud tenni, hogy kikerül az érzékszervek irányítása alól, az ördög szellemi birodalmának irányítása alól. Istennek rá kellett vennie Ábrahámot, hogy engedelmeskedjen neki, de meg kellett tanítania Ábrahámot, hogy hogyan beszéljen.
Chicagóba, amikor mentünk és elkezdtük a szolgálatot, nem volt még hol lakjunk, vagy hol tartsuk az alkalmat, és karácsonykor egy asszony házában, egy nagy házban tartottuk az összejövetelt. Elkezdtem beszélni, befejeztem a beszédem a karácsonyról, Krisztusról, stb. Az emberek felemelték a kezüket, hogy átadják a szívüket az Úrnak, és aztán Isten szólt hozzám tisztán. Hívta a betegeket, hogy meggyógyuljanak. Azt mondtam, rendben van.
Azt
kérdeztem, valaki itt van, aki szeretne gyógyulásért imádságot kérni, itt van
Jézus, a gyógyító, itt van a házban, meg fog téged gyógyítani. És aztán láttam,
hátulról felsegítettek egy hölgyet a székéből. Segítették őt, és láttam, hogy
ez az asszony vak volt. Azt mondtam: Uram irgalmazz, Jézusom! Jöjjön először egy
fejfájás, hogy hadd melegítsek be egy kicsit. Mi történt? Jött, imádkoztam érte,
és elkezdte mondani: Tudom, hogy meggyógyulok, tudom, hogy meg fogok gyógyulni. És
Isten szólt nekem, hogy igazítsam ki őt. Mondjam neki azt, hogy mondja azt, hogy meggyógyultam,
már meggyógyultam. Mondtam, hogy hölgyem, ne
mondja ezt többet. Mondja azt, hogy meggyógyultam, tudom, hogy meggyógyultam. Már
láttuk is. A beszéde irányította Isten
erejét, hogy meggyógyuljon, és az életébe hatoljon, és valamit meg véghez vigyen
most azonnal, amit már Isten meg akart tenni, a világ megalapítása óta.
Ahhoz,
hogy meg tudja tenni azt, amit meg akart tenni Ábrahám életében, meg kellett
változtatni Ábrám nevét Ábrahámra. Ami sokaság
atyját jelenti. És azt mondta, többé ne így hívd magad, ahogy hívtad, és
többé ne beszélj az időben, hanem annak nevezd
magad, aminek Én nevezlek. Amit Isten neked akar adni, az nem ott van a Mennyben. Az nem
olyasmi, amit Isten majd egyszer megtesz, mert Istenben nincsen jövő. Amit Isten meg fog
tenni érted, azt, már megtette. Ahhoz, hogy
ez az életedben ott legyen, engedelmeskedned
kell a királyság törvényeinek. A királyság törvénye, a megvallás törvénye.
Ez az egyik törvény. És a megvallás azt jelenti, a „homologió” a görögben, ami
azt jelenti, hogy ugyanazt a dolgot mondjuk ki.
Pontosan ugyanazt kell kimondanod, amit Isten mond, és ezt nem változtathatod meg, mert
ha megváltoztatod, akkor nem értesz egyet Istennel. És magadat gyógyultnak kell nevezned akkor is, ha még
sántikálsz. Magadat gazdagnak kell nevezned
akkor is, ha a pénztárcádban egy fillér sincs. Ha a pénztárcád azt mondja, hogy
nincs egy pennyd se. Lehet, hogy még foglalkozunk az idővel ezen a héten. Sok időnk
van.
Hadd mutassak még valamit. Egy kijelentés arról, hogy mit tud megtenni a hit. A hit az időt előre és hátra tudja mozgatni. Téged előre, és hátra tud vinni az időben. Ezt a hit meg tudja tenni. Az elménket meg kell újítanunk ehhez a valósághoz. Mert idáig azt gondoltuk, hogy mindig az időre kell várnunk. Ezt tettük idáig. Isten csak olyan szinten tud rajtad keresztül dolgozni, ahogy hiszel. Hogyha nem hiszed, hogy túl tudod lépni az időt, akkor ezt nem tudja elvégezni. De hatalmad van, és a szívedben ezt meg kell értened. Követitek, amit mondok? Had mutassak valamit. Kijelentés. Lapozzunk a II. Királyokhoz. Nem erről terveztem, hogy prédikálok ma. Menjünk a Királyok II. könyvének 20. fejezetéhez.
II.
Királyok 20-at mondtam? 18-as 19-es, és 20-as vers, amikor Ezékiás volt a király, és
Szíria királya elfoglalta a városokat, és elvitte az embereket fogságba, és most
Jeruzsálemet akarja. Júdeát akarja elfoglalni. Ezékiás a király. Ezékiás nem
tudja, hogy mit tegyen. Leszedette az ajtókopogtatókat, az arany ajtónyitókat, ami az
Isten házán volt, és oda adta a királynak. Azt gondolta, hogy ettől majd a király
meghátrál. Hányan tudjátok, hogy az ördög nem fog visszalépni, hanem mindent meg
akar szerezni, amid csak van. Tehát Ezékiásnak az Urat kellett segítségül hívni.
19-es vers szól a győzelemről, amit Isten adott. Nézzük a 20-as fejezet 1. versét.
„1. Ebben az időben halálosan megbetegedett
Ezékiás, és hozzá menvén Ésaiás próféta, az Ámós fia, monda néki: Azt mondja
az Úr: Rendeld el a te házadat, mert meghalsz, és nem élsz.
2. Akkor arccal a falhoz fordult, és könyörgött az
Úrnak, mondván:
3. Ó Uram, emlékezzél meg róla, hogy hűséggel
és tökéletes szívvel jártam előtted, és hogy azt cselekedtem, ami jó volta Te
szemeid előtt. És sírt Ezékiás nagy sírással.
4. Azonban Ésaiás még alig ért a város
közepére, mikor az Úr beszéde lőn hozzá, mondván:
5. Menj vissza és mondd meg Ezékiásnak, az én
népem fejedelmének: Az mondja az Úr, Dávidnak, a te atyádnak Istene: Meghallgattam a
te imádságodat, láttam a te könnyhullatásodat, ímé én meggyógyítlak téged,
harmadnapra felmégy az Ő házába;
6. És a te idődet tizenöt esztendővel meghosszabbítom,
és megszabadítlak téged és e várost Asszíria királyának kezéből, és
megoltalmazom e várost énérettem és Dávidért, az én szolgámért.
7. És monda Ésaiás: hozzatok egy kötés száraz
fügét ide. És hozának, és azt a kelevényre kötötték, és meggyógyult.
8. És mikor azt kérdezé Ezékiás
Ésaiástól: Mi lesz a jele, hogy meggyógyít engem az Úr, és hogy harmadnapra
felmehetek az Úr házába?
9. Felele Ésaiás: Ez legyen jeled az Úrtól, hogy
Ő megcselekszi ezt a dolgot, amelyről szólott néked: Előre menjen-é az árnyék tíz
grádiccsal, vagy menjen hátra az árnyék tíz grádiccsal.”
Ez
egy kijelentés. Mit szeretnél? Hogy Isten előre mozdítsa az időt, vagy hátrafelé
vigye az időt? A te választásod. Ezt meg kell, hogy értsétek. Mit mondott Ezékiás a
10-es versben?
„És felele Ezékiás: Könnyű az árnyéknak tíz
grádiccsal alábbszállani. Ne úgy, hanem menjen hátra az árnyék tíz grádiccsal.
11. És könyörgött Ésaiás próféta az Úrhoz,
és visszatéríté az árnyékot Aház napóráján, azokon a grádicsokon, amelyeken
már aláment, tíz grádiccsal.”
Látjátok mit tett a napórán, ami visszatükrözi a nap árnyékát, és megmutatja, hány óra van? Az árnyék visszament. Az idő visszafelé ment. Szeretném, ha ezt meglátnátok. Mit kérdezett? Melyik irányba szeretnéd, hogy menjen. Van egy választásod. A te hited az időt mozdítani tudja előre, vagy hátra. Az elméd most próbálja ezt befogadni.
ELLÁTÁS ISTENTŐL
Menjünk vissza a kertbe. I. Mózes 2-höz, vagy 3-ra menjünk most vissza. Itt van Ádám, aki elrontotta dolgokat. Évával együtt ettek a tiltott gyümölcsből, és most problémájuk van. Egyébként a kijelentés, egy bepillantás a láthatatlan világba. Ez a kijelentés. Amikor kijelentést kapsz, Isten, amikor szólt hozzám, hogy hagyjam ott a munkámat az IBM-nél, hogy jöjjek a teljes idejű szolgálatba, és egyszerűen nem láttam, hogy fogom megtenni. Amikor ki akartam lépni, és megoldottam, hogy eljövök, jött egy hang bennem, hogy a babának új cipő kell. És minden alkalommal, nem tudtam megtenni, mert az ellátás vezetett.
Mi történt? Hallottam egy kazettát a magvetésről, és az aratásról. Eljutottam egy bizonyos helyre, beszélt egy emberről, Márk 10.-ben, erről a gazdag ifjúról, aki eljött Jézushoz, és megkérdezte, mit tegyek, hogy örököljem az örök életet? Jézus elmondta neki, mit tegyen. És aztán ő elképedt, és elment, mert nem tudta megtenni. Jézus elkezdett prédikálni ott, és azt mondta, hogy nehezebb egy gazdagnak bemenni Isten királyságába, mint egy tevének a tű fokán átmenni. Kérdezték: Akkor ki üdvözülhet? Jézus elmagyarázta nekik, mire gondolt. Azt mondta, hogy nincs senki, aki elhagyta házát, apját, anyját, testvérét, földeket, vagy bármit értem, és az evangéliumért, hogy ne kapna százszor annyit most.
Megláttam ezt, és a szemem felpattant, ez kijelentés, hogy kezdjek el elmélkedni rajta. És amikor elkezdtem erről elmélkedni, arról az oldalról a szívembe került. És hirtelen többé nem úgy láttam magam, hogy ott hagyok, elhagyok valamit, hanem, azt láttam, hogy nyerek valamit. Mert az elmélkedésből kijelentést nyersz, és a kijelentés adott nekem egy bepillantást a jövőmbe. Amikor látod azt, amikor képes vagy látni, minden aggodalmaskodás elmegy. Mert látsz egy olyan valóságot, ami hatalmasabb, mint bármi, ami az életedben jelenleg létezik. Egy Ige. Ott vagyunk, I. Mózes 3-ban. Maradjatok velem, még egyszer ellapozunk innen.
Lapozzatok
Ésaiás 46-ra. Egy Igét szeretnék felolvasni. Próbálok kikerülni a Teremtés
Könyvéből. Látjátok nagyon nehéz áttörést szerezni kijelentés nélkül. Mert
tovább kell jutnod, mint ameddig az intellektusod el tud vinni. Olyasmire van
szükséged, amit a természetes elméd nem tud megadni.
Ésaiás
46. 9-10. „Emlékezzetek meg a messzi, régi
dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám
hasonlatos.
10. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre
azokat, amik még meg nem történtek, mondván: Tanácsom megáll, és véghezviszem
minden akaratomat;”
Tehát mindaz, amit mondott, be fog teljesedni. Tehát kijelentem a véget, a kezdettől. Kijelentem a véget a kezdetektől. Megjelentem. Isten nem kezdi el, amíg be nem fejezte. Tehát amikor Isten befejezte, minden elkezdődik. Mit tett Jézus? Végig járta Isten akaratát. Kijárta, mert Isten azt már bevégezte. Szólott Dávidon keresztül, és azt mondta: – Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Ez nem lett elvégezve több száz évvel későbbig, de Dávid kimondta már akkor a Zsoltárok könyvében. Tehát nincs semmi új a nap alatt. Mindaz, amit Isten tenni fog érted, azt már megtette. És ebből kaphatsz egy betekintést, a kijelentés által. Ó, Uram irgalmazz!
Menjünk vissza I. Mózeshez. Tehát mit tettem? Elkezdtem elmélkedni ezen, és hirtelen láttam a jövőmet. Láttam. Láttam, hogy nem elhagyok valamit, hanem nyerek valamit. És amikor ezt megláttam, hadd mondjam el. Itt jön be ez a félős gondolkodás. Az emberek nem merik elengedni, amijük van, mert nem látnak semmi jobbat. Nem látnak valami mást, valami jobbat. És nekünk, hívőként, amit tennünk kell, hogy az embereknek segítsünk egy betekintést adni a Mennybe. A halálos ágyon azt mondják az emberek, – tudod, próbálnak emberek imádkozni értük, amikor ilyen halálos betegek vannak – és mondják, hogy ne engedjétek, hogy meglássák a Mennyet, hogy betekintést kapjanak, mert onnantól már nem jönnek vissza. Vége lesz akkor a dolognak. És én ezt hiszem.
Nézzük
az I. Mózes 3-ban. Most nem fogom abbahagyni.
„8. És meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös
alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr
Isten elől a kert fái között.
9. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda
néki: Hol vagy?
10. És monda: Szavadat hallám a kertben, és
megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.”
Amikor
kérdezte, hogy: – Hol vagy? Akkor nem a helyzetét, a fizikai helyzetét kérdezte,
hanem a szellemi helyzetét. Leesett Ádám
arról a helyről. Nézzük: „Mivelhogy
hallgattál a te feleséged szavára, és ettél abból a fából, amiről azt
parancsoltam, hogy ne egyél. Átkozott legyen a föld temiattad – 17-es vers – fáradságos munkával élj belőle életednek minden
napjaidban.”
Megnéztem
a bővített fordításban: szomorúságban és nehéz
munkában egyed a gyümölcsét. Tehát szomorúságban, és nehéz, fáradságos
munkában.
„18. Tövist és bogácskórót teremjen tenéked; s
egyed a mezőnek füvét.”
Hányan
tudjátok, ha van kertetek, semmit nem kell tenni azért, hogy gazok nőjenek? Igazam van?
Az átok miatt van, ami a földön van. Még egy verset nézünk, a 19-est.
„Arcod verítékével egyed a te kenyeredet, míglen
visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel.”
24.
vers „És kiűzé az embert, és odahelyezteté
az Éden kertjének keleti oldala felől a kerubokat…”
Itt van Ádám, minden az övé volt, minden az ő tulajdonában volt, hogy benépesítse a földet. Behelyezte a Kertbe, és az volt a feladata, hogy őrizze, és elterjessze az egész földön ezt a Kertet. Következő dolog: Éva megkísértetett a sátántól, és azt mondja az Ige, hogy Éva meg lett tévesztve. Nem szándékosan tette. A megtévesztés azt jelenti, hogy helyesnek gondolta, és közben rosszat tett. Következő dolog: Ádám evett és minden összeomlott.
Az első dolog, amit elveszített, az a közösség volt. Nem ismerte többé már a Teremtőjét. Halott szellem volt már a bensőjében. El lett választva a Mesterétől, az Atyától. Következő dolog, ami történt Ádámmal. Elvesztette az ellátását. Mert ahol eddig az ellátása volt neki, ott most már tövisek vannak, és gazok. Most minden fillérért már meg kell küszködnie. Tehát itt van egy nagyon rossz környezetben. Harmadik dolog, amit elveszített, az a küldetés volt. Értsétek meg, a küldetés, a feladat, egy kulcsfontosságú dolog volt akkor is, és ma is a számunkra. Az én feladatom az volt, hogy teljes körű szolgálatba lépjek, de nem tudtam belépni egy szó miatt. Az ellátás miatt. A bébinek új cipő kell, és ott van a jelzálog az autón, és a házon, a törlesztő részletek.
Tehát
mi van Ádámmal? Mi lett Ádámból? Egy túlélő lett belőle. Minden nap meg kell
harcolni az életért. Voltam a hadseregben. El kellett mennem egy ilyen dzsungelben
létesített túlélő túrára. Izgatott voltam nagyon. Azt mondtam: Adjatok nekem
bármit. Kimentem oda, néhány napig luxusban voltunk. Elkezdtek bennünket tanítani.
Itt vannak ezek a gyümölcsök, amikor pár napig kint lesztek a dzsungelben, akkor már
magatoknak kell az élelemről gondoskodni, stb. Nézzétek ezeket a piros cseresznyéket,
kis pötty van rajtuk, ezek ehetőek. Nézzétek a másikat, ugyanúgy néz ki, mint a
másik, de nincs rajta ez a pötty, de ettől meghalsz. Az órákon biztos nem aludtunk
el. Mi történt? Kiraktak minket oda, a dzsungelbe, hogy túléljük. Mennem kell, és a
saját ellátásomért meg kell dolgoznom. Nem ad többé nekem már a kormány
ennivalót, semmit. Magamnak kell megszereznem. El vagyok választva, nincs meg az
összeköttetés, ott vagyok a dzsungelben, ott vannak az ellenség seregei, életben kell
maradni. Mindennel szemben. Az nehézségek ellenére. Életben kellett maradni. Ez volt a
feladat. Futottunk, szaladtunk. Üldöztek minket ellenséges ruhába öltözött emberek
vaktöltényekkel lőttek. De másfélnap futás után már nem tudtad, hogy vaktöltény,
vagy nem. Olyan valóságos volt. És manapság is nagyon sok ilyen valóság show van a
TV-ben, ami a túlélésről szól.
Ez
történt Ádámmal is. Értitek ezt? Nagyon hamar elkaptak minket, mindenkit elkaptak.
És beraktak minket ott az erdőben egy ilyen táborba, ott hoztak létre egy ilyen
tábort. Bezártak minket. Izzadtak voltunk, futottunk napokig. És nagyon hamar azt
mondták, hogy itt zuhanyzás ideje. Akik üldöztek minket, más nyelveken beszéltek,
tehát azt imitálták, mintha idegenek lennének. Tehát egy igazi birodalmat
szimuláltak ott. Egy idegen birodalmat. Ellenséges birodalmat. Halfejeket, és rizst
szolgáltak fel ott nekünk. Várjatok egy kicsit olyan volt, mint a legfinomabb menü az
étteremben. Ott volt, és egy darab kartonon jött a rizs, és a halfejek. És kiszívtam
azt a szemet a fejből. Azt mondtam, adjátok nekem ezt a Jézus nevében, túlélő
vagyok. Nem virágzom, hanem túlélek.
Tehát
Isten gondoskodott minden ellátásról Ádámnak, és most le lett vágva az ellátásról, és most saját
magának kell ezt megszereznie. Innentől kezdve nincs
a küldetés az első helyen. Volt ez a munka, jó bért fizetnek, és nem foglalkozik
az ember a küldetésével, a céllal. Hanem az
emberiség első számú prioritása a legtöbb embernek az, az ellátás. Az emberiség ellátás központúvá vált. Jézus eljött, hogy
megváltson. És azt mondja, ne gondolkodjatok az életetek felől. Mit fogtok enni, mit
fogtok inni, mit fogtok felvenni, hogyan fogjátok kifizetni a számláitokat, mert a
Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre mind szükségetek van. De keressétek először...
Gyertek. Most már látjátok.
Menjünk el még egy helyre. Menjünk el Lukács Evangéliumához, az 5. fejezetre. Holnap a sabbatról fogunk beszélni. Mert Jézusnak ki kellett javítani a teológiájukat. Azt mondta, hogy nem az ember teremtetett a szombatért, a szombat lett az emberért. Azt mondtam nektek, hogy a mai nap kijöttök az anyagi szolgaságból. Van egy üzenetem a számotokra. Mit mondtam hova lapozzunk? Lukács 5. Ellátás.
Ellátás
után menni, két munkahely, három munka. Nem elég, hogy kifizessük az autó
részletek, és így tovább. Ellátás központúság. Mit fogok enni, ezen gondolkodok,
hogy lesz a gyereknek az iskoláztatása, hogy fizetjük be az iskoláztatást. Jön
szeptember. Soha nem úgy tervezte Isten, hogy neked kölcsön kelljen kérned pénzt.
Ezek a pogányoknak az útjai. Nem azért, hogy bárkit kárhoztassak, mert mielőtt tudnánk,
hogyan járjunk ebben, mind így jártunk, mert valamilyen rendszer által muszáj
életben maradnunk. De egy másik szintre szeretnélek vinni. Nem is másik szintre,
másik dimenzióba foglak felvinni téged. A világosság, a fény birodalmába.
Nézzük,
itt Péter halászik.
Lukács
5.1 ”És lőn, mikor a sokaság hozzá tódult,
hogy hallgassa az Isten beszédét, Ő a Genezáret tavánál áll vala;
2. És láta két hajót állani a vízen: a halászok
pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat.
3. És Ő bemenvén az egyik hajóba, amely a Simoné
volt, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől: és mikor leült, a hajóból
tanítá a sokaságot.
4. Mikor, pedig megszűnt beszélni, monda Simonnak:
Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.” – Egy nagy
növekedésre. –
5. És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet
az egész éjszaka – mit csináltunk? –
Fáradtunk. – Fáradtunk. Fáradságos munkán alapuló rendszer. Azon alapszik,
milyen sokat, és milyen keményen tudsz dolgozni. Emberek, Isten ellátása a te
örökséged! Halleluja. Mutass nekem egy helyet, ahol bárkinek meg kellett dolgozni az
örökségéért. Nem a megélhetésért dolgozol, hanem az adásért dolgozol. Jó
embereknek prédikálok ma? Következő hely: 6-os vers: „És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát
kerítették be; szakadoz vala az ő hálójuk. – Amit tanítani fogok ezen a héten
a bőség nyilvánvalóvá tétele. –
7. Intének azért társaiknak, akik a másik hajóban
voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két
hajót, annyira, hogy csaknem elsüllyedének.
8. Látván, pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai
elé esék, mondván: Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!
9. Mert félelem fogta körül őt és mindazokat,
akik vele volta, a halfogás miatt, amelyet fogtak;
10. Hasonlatosképpen Jakabot és Jánost is, a
Zebedeus fiait, akik Simonnak társai voltak. És monda Simonnak Jézus: Ne félj;
mostantól fogva embereket fogsz.”
Mi lesz veled? Bekerülsz a küldetésedbe! Eddig az ellátás volt az ő első számú prioritása. Amikor erről gond van viselve, akkor a küldetésed lesz az első számú. Még egy hely: Példabeszédek 10. Van egy Igém a számotokra. A szívemen az Igével jöttem. Halleluja Jézusnak! Soha többé nem leszel anyagilag tönkrement az életedben. Ugye milyen csodálatos ez? Hinned kell a prófétának. Beszélni fogok a királyokról és papokról, ahol egy kölcsönös tisztelet kell legyen a pulpitus és a hallgatóság felé.
Jött egyszer egy asszony. Egy temetésen készültem prédikálni. Reggel odaértem, korábban értem oda. Kérdezték is: Pásztor már itt is vagy? Miért mi történt? Egy órával korábban jöttél. Vajon mi történt veled? Összekevertem az időket. Azt mondtam, valami helyen meg tudok teázni. Igen, volt egy McDonald’s két házzal lejjebb. Azt mondtam: Jó, rendben. Ez Chicago déli részén van, és elkezdtem sétálni, és ahogy a parkolón menten át, körülbelül fél úton lehettem az ajtó felé, amikor halottam egy hangot, ahogyan felkiáltott egy autóból. A parkoló autóból. – Ott van Isten embere! Ki a csoda lehet ez? Próbáltam így nem venni tudomást róla, és mentem tovább. Bementem. A következő dolog, ami történt: az ajtó kiröpült, és ez a nagy testű hölgy egy bottal kiabál: – Ott van Isten embere! Azt mondtam, Uram Jézus! Még mindég ott álltam a sorban, mintha nem hozzám beszélne. Mi történt? Azt mondta: – Tudtam, hogy ez az én napom. Azt mondta: – Fölébredtem ma reggel, és az Úr szólt hozzám! Tudtam! Látott engem a TV-ben, mondta, hogy van szolgálatom. – Tudtam, hogy ez az én napom! Tudtam, hogy mit akar. Hogy tegyem rá a kezemet, ezért azt mondtam gyorsan: – A Jézus nevében, gyógyulj meg! Egyik irányba ment a mankó, az asszony a másik irányba. Amikor felkelt, ugrált, és azt mondta: – Tudtam, hogy ez az én napom.
Higgy
az Ő prófétáinak, és gyarapodni fogsz, mert ez része annak, ami visszatartott
minket. Kell, hogy olyan sok milliomos, billiárdos legyen Isten királyságában.
Mondjatok erre Áment. Rossz volt a modell előttünk. Nem tudsz eljutni egy Chicagói
címre egy Milwaukee-i térképpel. Meg kell változtatni a térképet, ami bennünk van,
és eljuthatunk oda, ahová Isten szeretné, hogy eljussunk. Mondjunk erre egy Áment.
Példabeszédek
10. Halleluja! Ez a te heted. Ez az, emberek, ez az! Azt mondtam, ez a te heted. Nézzük,
meg mit mond a Példabeszédek 10-ben a 22-es vers: „Az
Úrnak áldása…” Az áldás. Azt mondtam, az áldás. Az Úr áldása, az gazdagít meg téged. Nem te
teszed magad gazdaggá. Az tesz téged gazdaggá. És Ő nem ad ahhoz… Mit nem ad hozzá?
Fájdalmas, fáradságos, kemény munkát. Hadd mutassak még egy verset. Ezékiel 44-re
lapozzatok, kérlek. Az ördög egy hazug, Jézus a Messiás. Mondjatok Áment. Valaki
gazdagon fog elmenni erről a helyről. Ámen. Tegnap elmondtam nekik, a vagyon az nem egy dolog, hanem az egy gondolat. Ha rá tudlak venni, hogy gazdagnak
gondold magad, akkor gazdag leszel. Azok, akik kiugranak az ablakon, azoknak szegénység
mentalitásuk van, de akiknek a belsejükben gazdagság van, őket nem az mozgatja, amit a
gazdaság tesz, mert tudják, ha elég sokáig itt maradnak, valakinek táncolnia kell.
Mielőtt ennek vége van, táncolni fogunk. Mert egy divatbemutató lesz Jézusért. 18-as
vers: „Len süveg legyen fejükön, és len
alsónadrág derekukon; ne övezkedjenek izzadásig.”
Ne
övezkedjenek semmivel, amitől megizzadnak. Isten izzadság
nélküli győzelmet akar. Nem szabad, hogy izzadj. Adjunk az Úrnak dicséretet.
Ennyit szerettem volna mondani, Halleluja. Valami történni fog. Gyertek vissza holnap,
és folytatni fogjuk ott, ahol abba hagytuk. A sabbatról fogunk beszélni, ami nyugalmat
jelent. Arra lettetek elhívva, hogy nyugalmatok
legyen. Adjunk az Úrnak dicsőséget. Halleluja!
Forrás:
http://www.bwm.org/