2005. 11. 07./2009. 03. 24.

 

KÉZRÁTÉTEL 

A sajtóban
A Somogyi Hírlap 2005. június 28-i száma II. János Pál pápa katolikus egyházfő kézrátételes szolgálatáról írt néhány esetet, a teljesség igénye nélkül:
·         A vak újra lát! – Puerto Ricót a pápa 1984-ben kereste fel. A repülőtéren odakísérték hozzá a 17 éves Lucia T.-t. A pápa rátette a kezét a szemére. Mire a vak lány hazatért, visszanyerte látását.
·         Focizó rokkant! – Sokan súlyosan megsérültek az 1980. évi olaszországi földrengésben. Egyiküknek, Emilió Cecconinak a fejére tette a kezét a pápa, négy héttel később a 16 éves fiú felkelt kerekesszékéből és futballozott.
·         Új életre keltett csecsemő! – Egy ír házaspárnak azt jósolták az orvosok, beteg gyermekük meg fog halni. Amikor a pápa Dublinba érkezett, odatartották elé a csöppséget. Az egyházfő megsimogatta, s a gyermek felgyógyult.
·         Járni tud a béna! – Egy apáca a Fülöp-szigetekről balesetet szenvedett, 15 éve közlekedett rokkantkocsival. 1981-ben a pápa a fejére tette a kezét. Madre Vangie néhány perccel később gyalog követte a pápát a tömegben.
A teljesevangéliumi gyülekezetekben számtalan természetfeletti gyógyulás történik ma is, amelyeket a médiában (pl. Örömhíradó újság) – számuk miatt – szinte lehetetlen teljes egészében közzétenni. Többek között a nemzetközileg elismert Benny Hinn evangélista szolgálatában a csodák sokasága történik, amelyeket a különböző televíziós csatornák sugároznak. 

Jézus szolgálatában
A kézrátétel a krisztusi alaptanok egyike – olvashatjuk a Zsidókhoz írt levél 6. fejezetének első két versében. Az Úr Jézus maga is számtalan esetben gyakorolta a kézrátételt, hiszen a környékről hozzá vitték a betegeket, s érintésétől meggyógyult még a bélpoklos (leprás) is. (Mát. 8,3. Luk. 4,40) Sőt Jézus maga mondta: „Azokat pedig, akik hisznek [valamennyi hívőt], ilyen jelek követik: az én nevemben […] betegekre vetik [teszik] kezeiket, és azok meggyógyulnak.” (Márk 16,17-18) Más alkalommal pedig így szólt: „Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekedtem, és nagyobbakat is cselekszik azoknál…” (Ján. 14,12) A Krisztus előrevetítette a hívők egyik küldetését, hogy Jézus nevében imádkozzanak a betegek gyógyulásáért. (Ján. 16,23-24) 

Az első tanítványok szolgálatában
Jézus először a tizenkét apostolának adott hatalmat, hogy „elmenvén pedig prédikáljatok, […] betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek.” (Mát. 10,1. 7-8.) Később újabb hetven tanítványt küldött ki, akik visszatérve örömmel újságolták: „Uram, még az ördögök is engednek nékünk a Te neved által!” (Luk. 10,1. 17.) De ezzel nem ért véget a tanítványok szolgálata, mert az elsőket újabbak és újabbak követték, mind a mai napig. Ha a tanítványság megszűnt volna az apostolokkal, akkor ma ki hirdetné az örömhírt (az evangéliumot)? (Mát. 28,19)

A korai egyházban
Korai Egyházban – Jézus mennybemenetele után – folytatódtak a jelek és csodák. A tanítványok Jézus nevét használva nagy buzgalommal imádkoztak kézrátétellel. (Kol. 3,17) „Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lett a nép között.” (Csel. 5,12. 19,11. 28,8) Többek között meggyógyult a 8 éve gutaütött, a sánta, és feltámadt Tábitha. Jézus nevének használata oly hatékonynak bizonyult, hogy az akkori vezetők megtiltották Jézus nevének használatát, mert ’veszélyeztetve’ látták hatalmukat. (Csel. 4,17. 5,28. 5,40.) 

A mai egyházban
A kézrátételes imádság új dolog lenne a mai egyházban? Korántsem! Sokak előtt mégis ismeretlen ez a gyógyulási mód, mert nem minden felekezet alkalmazza Isten ezen Igéit. Jézus azért hagyta ránk, hívőkre az Ő nevét, mert Jézus NEVE ma is ugyanolyan erővel és hatalommal bír, mint amikor Ő személyesen itt jár a földön. Jézus nevére mindenkinek térdet kell hajtania – a mennyben, a földön és a föld alatt egyaránt! (Fil. 2,10) Miért nem működik ez minden felekezetben? Azért, mert nem járnak mindenhol az Ige világosságában. A hit cselekedetek nélkül ugyanis halott. (Jak. 2,17) 

Hogyan működik?
Isten ereje volt Jézussal a földi szolgálata során, tehát a Krisztus sem a saját erejével gyógyított. (Luk. 5,17) Ő felkent volt. (Luk. 4,18) Ma sem ember gyógyít a kézrátétel során, hanem Isten természetfeletti ereje nyilvánul meg, a Szent Szellem az Ő akarata szerint működteti a szellemi ajándékokat. (1Kor. 12,8-11) Isten a gyógyítások ajándékait a gyülekezeti testbe helyezte el. A szent gyógyulás nem az imádkozó személy érdeme. A dicsőség Istené! A mindenható Isten minden olyan hívő keresztény közösségben meg tud nyilvánulni, ahol újjászületett és Szent Szellemmel teljes gyermekei vannak – akik hisznek a szellemi ajándékok működésében. Ha azt szeretnéd, hogy te is tudj kézrátétellel imádkozni, hogy ezzel áldás lehess mások számára, akkor keress egy olyan gyülekezetet, ahol igei tanítást kapsz erről. 

Mi a kézrátétel?
A kézrátétel egy érintkezési pont, amelynek során az illető a saját hite alapján vonzza magához Isten erejét. Az imádkozó személy csupán kapocs a természetfeletti Isten és a természetes világban élő ember között. Nem az imát mondó személy, hanem Jézus Krisztus gyógyít, de nem személyesen, hanem az IGE által. (Csel. 8,5-8) A meggyógyult emberek tévesen  hiszik, hogy az imádkozó személyes képességei által történnek a csodák, de a csodákat nem az imádkozó személy keze teszi. Isten ereje által és Jézus Krisztus nevében kell imádkozni a gyógyulásért, hiszen Jézus teljes hatalma és ereje az Ő nevében van. Kézrátételkor Jézus cselekedeteit végezzük. (Csel. 28,8-9)
Mivel az újjászületett és Szent Szellemmel teljes hívőben Isten élete van, kézrátételkor ez az isteni élet árad át a másik ember testébe. Az 'adónak' hinnie kell, hogy átárad, a 'vevőnek' pedig hinnie kell, hogy beléárad a kenet. A kézrátételt nem minden esetben követi azonnali megnyilvánulás, a gyógyulás bekövetkezhet később is. A gyógyulásnak ez a módja is csak hit által működik, azért van az, hogy esetenként elmarad a várt gyógyulás. Tudjuk, hogy Jézus sem tudott mindenkit meggyógyítani az emberek hitetlensége miatt (Mát. 13,58). A kézrátétel biblikus alkalmazási területei: gyógyítás, szolgálók kiválasztása, Szent Szellemmel való betöltekezés, kenet és ’köpönyeg’ átadása (ÓSZ), illetve szellemi ajándékok közlése (ÚSZ).
/Kiegészítve: 2008.08.15./

-bf-

A GYÓGYULÁS MINDIG ELŐJÖN
Kenneth Copeland tanítása

Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik… betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak. – Márk 16: 17- 18

Régebben felzaklatott, ha valakire rátettem a kezemet, és nem lett jobban. Egyszer imádkoztam, kerestem Istent ezzel kapcsolatban, és így szólt a szellememhez: „A gyógyulás mindig eljön.”

Emlékszem, azt mondtam: „Hogyan érted, Uram, hogy a gyógyulás mindig eljön? Hiszen nem mindenki gyógyul meg.”

”Nem azt mondtam, hogy mindenki elfogadja a gyógyulását” — válaszolta. Majd nagyon komolyan szólt hozzám: „Én megteszem a részemet. És azt mondtam, ők meggyógyulnak!”
Ezek a szavak szíven ütöttek. Isten azt mondta, meggyógyulnak. Ő soha nem hazudik. Tehát, ha Isten azt mondja, hogy meggyógyulnak, az azt jelenti, hogy a gyógyulás mindig eljön. Nem Isten tartja vissza. A 'fogadók' azok, akik ellenállnak.

Azóta soha nem volt problémám azzal, hogy rátegyem a kezemet az emberekre, és higgyek a gyógyulásukban. Akár jobban lettek, akár nem, hitben álltam értük. Tudom, hogy ha valaki betegen távozott is az ima után, bármikor egy nevezőre juthat Isten hitével és az enyémmel – nem számít, ha akár öt év múlva – és akkor meggyógyul.

Ha rátetted valakire a kezedet, és az illető nem fogadta el a gyógyulását, ne akadályozd meg Isten erejének áradását azzal, hogy ellankadsz a hitedben. Állj meg szilárdan. Továbbra is hidd el, hogy a gyógyulás eljön, és egyszer csak az illető úgy dönt, hogy egyetért veled!

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL