2007. 07. 12.

A KERESZTSÉGEKRŐL

A keresztség legfőbb áldása, hogy a megkeresztelt Isten tulajdona és védettje lesz. Valakinek a nevére megkeresztelkedni annyit jelent, mint hozzá csatlakozni, hozzá tartozni. Aki Jézus nevére keresztelkedik meg, az elkülönül a világtól, és Istennek szenteli magát.
    Péter apostol az első Pünkösd napján, az Egyház születésekor két új keresztségről prédikált: az egyik a Jézus nevére való megkeresztelkedés, a másik a Szent Szellem keresztség. Mindkettő Isten ingyenes ajándéka.  

Apostolok Cselekedetei 2,38. Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és KERESZTELKEDJETEK MEG mindnyájan a JÉZUS KRISZTUSNAK NEVÉBEN a bűnöknek eltörlésére; és veszitek a SZENT SZELLEM AJÁNDÉKÁT. 

Később, az alábbi igeversben ismét találkozunk a Jézus nevére történő megkeresztelkedéssel és az azt követő bemerítkezéssel, azaz a vízkeresztséggel. A sorrend nagyon lényeges! A Jézus nevére való megkeresztelkedést követheti a bemerítkezés, azaz a vízkeresztség. Az örök életre vágyó ember először üdvösséget nyer Jézus, a Krisztus elfogadása által, amikor kijelenti (megvallja) a Krisztusba vetett hitét. (Róm. 10,9-10) Példaként hozható a szerecsen: miután a szelleme szemmel nem látható módon újjászületett Istentől, utóbb fizikailag is érzékelhető módon részesült a vízkeresztségben a bemerítés során. (Az Ige világosan írja, hogy itt bemerítkezés történt, ugyanis a vízkeresztség után ‘feljöttek a vízből’). 

Apostolok Cselekedetei 8,35-39. Fülöp pedig […] hirdeté néki [a szerecsennek] a Jézust. Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik: Ímhol a víz: mi gátol, hogy megkeresztelkedjem? Fülöp pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, MONDA: Hiszem, hogy Jézus a Krisztus az Isten Fia.  És megállítá a szekeret; és leszállának mindketten a VÍZBE, Fülöp és a komornyik; és megkeresztelé őt. Mikor pedig a vízből feljöttek, …  

Sok évvel az első Pünkösd után az efézusi tanítványokkal kapcsolatban háromféle keresztségről is olvashatunk (megtérés-keresztség, Jézus nevében való keresztség, és Szent Szellem keresztség). Az ideig még nem ismerték az újszövetségi keresztségeket, csak az ószövetségi eredetű bemerítkezést. Miután Pál tanított róla, megértést kaptak a szívükben az igazságról, és megkeresztelkedtek Jézus nevére, majd kézrátétel által betöltekeztek a Szent Szellemmel.  

Apostolok Cselekedetei 19,1-6. Lőn pedig […], hogy Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált, monda nékik: Vajjon vettetek-é SZENT SZELLEMET, minekutána hívőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Hiszen még azt sem hallottuk, hogy ha van Szent Szellem. És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A JÁNOS [víz]KERESZTSÉGÉRE. Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy aki utána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az ÚR JÉZUSNAK NEVÉRE. És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Szellem, őreájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala. 

Alapjában véve a világvallásoknak két fő csoportját különböztethetjük meg. Az egyik csoportba tartoznak a keresztények, ők elfogadják Jézus Krisztust, mint Megváltót, míg a másik nagy csoportba tartozók (főleg a keleti vallások hívei) elutasítják a Messiást. A keresztény felekezetek Jézushoz tartoz­nak.
    A Gyülekezeti Test foglalja magába a Jézust követő híveket. A keresztény közösségekből álló Testnek a feje a Krisztus. A keresztény közösségek Jézusnak vannak alárendelve, nem pedig egymásnak. A keresztények további két csoportba sorolhatók. A tényleges (újjászületett) keresztények a jézusi utat követik, míg a névleges keresztények túlnyomó része a világi normák szerint él.
    Miért szükséges megkeresztelkedni? Azért, hogy Isten kegyelméből a megváltottak táborába tartozhassunk, elnyerve az örök életet biztosító üdvösséget, és ezzel együtt Isten gazdag áldásait, a hívőket törvényesen megillető jogokat és kiváltságokat. Jézus igen határozottan mondja: „Aki hisz és MEGKERESZTELKEDIK, üdvözül, aki pedig nem hisz, az elkárhozik”. (Márk 16, 16) Minden ember szabad akaratot kapott, hogy a mennybe vezető ösvényt választja-e vagy a pokol­ba vezető úton marad. Isten mindenki számára felkínálja az üdvösség lehetőségét. A döntés, a választás és az azzal járó felelősség az emberé. Isten tiszteletben tartja teremtménye szabad akaratát, ezért senkit sem kényszerít arra, hogy a Krisztust befogadja a szívébe, de a megváltottak osztályrésze, az örök élet csak azokat illeti  meg, akik még itt, a földi életükben Jézus mellett döntenek.  

1János 5,11- 3. … ÖRÖK ÉLETET adott nékünk az Isten és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezeket írtam néktek, akik HISZTEK az Isten Fiának NEVÉBEN, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van… 

Az alábbiakban áttekintjük a Bibliában található keresztségeket, mert akkor leszünk áldottak, ha Isten Igéjét követve élünk. 

      Elsőként a ’gyermekkeresztségnek’ nevezett szokásról szólunk. Egyes egyházi hagyományok szerint a gyermekeket egészen kicsi korukban szentelt vízzel hintik meg. Teljesevangéliumi körökben a kis gyermekeket bemutatják az Úrnak.
    Jézust is bemutatták Istennek a templomban. (Luk. 2, 22) Több felekezetnél a Biblia tanításának megfelelően ugyanúgy teszik ezt ma is. A család Isten elé hozza a csemetét, bemutatja Őt az Úrnak, és a szolgáló imádkozik érte. Hálát ad Istennek a gyermekért és a kezét rátéve megvallja felette és a szülei felett az Igét: a szent oltalmat, az áldások teljességét, a bölcsességet, és a Szent Szellem vezetését. Az oldás–kötés hatalmával megtöri a gonosz minden erejét felettük és kiküldi az angyalokat, hogy töltsék be a feladatukat, hogy a gyermek zavartalan békében növekedhessék fel.
    A ’gyermekkeresztségnek’ ez a célja. Mindezek mellett meg kell említeni, hogy a számon kérhetőség korát elérve az ember szellemi értelemben mindaddig halott, amíg nem születik újjá.
    A Biblia tanítása szerint minden kicsi az Úr Jézushoz tartozik, akár meghintik őket vízzel, akár nem. Pál apostol gyönyörűen fogalmazza ezt meg a Római levél 7, 9 versében: Éltem egykor… Azt mondja ez az igevers, hogy a gyermekek mind élő szellemmel születnek meg, ezért az Úrhoz tartoznak. Azok a gyerekek, akik kiskorukban távoznak el a földi létből, mind hazaköltöznek az Úrhoz. A néphit is erre alapoz, amikor azt állítja, hogy az elhunyt kicsikből angyalok lesznek.
    Ahogy a gyerekek növekednek, elérik a számon kérhetőség korát, azt a kort, amiben már meg tudják különböztetni a jót a rossztól. (Akik mentálisan sérültek, azok számára ez a kor soha nem jön el, mivel nem lesznek képesek a különbségtételre). Amikor az ifjak eljutnak a jó és a rossz megkülönböztetésének a képességére, akkor válik szükségessé, hogy a szellemükben újjászülessenek.  

Bővebben a gyermekbemutatásról: http://bekevar.x3.hu/szertartasok.htm

Az Újszövetségben a legfontosabb keresztség a Jézus Krisztus nevére való megkeresztelkedés (Csel. 19,5). Ez a cselekedet az újjászületésünk és az üdvösségünk alapköve. A szellemi újjászületés elengedhetetlen feltétele az üdvösségnek. Az újjászületés által kerülünk valóságos, igaz kapcsolatba Istennel, mert megigazulunk – igazzá válunk Isten előtt – Jézus vére által.
    Az ember valódi lénye a szelleme, ugyanakkor van lelke is és testben él. Ahogy szüleinknek köszönhetően megszületünk testben, ugyanúgy a szellemünknek is meg kell születnie Isten Szellemétől. Isten kifejezett akarata, hogy minden ember üdvözüljön! (1Tim. 2, 4) Jézus nyomatékot helyez a szellemi újjászületés fontosságára: 

János 3,3. 3,7. Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki ÚJONNAN NEM SZÜLETIK, nem láthatja az Isten országát. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek ÚJONNAN SZÜLETNETEK. 

Amikor Jézust elfogadjuk életünk urának és megváltójának, akkor keresztelkedünk bele a Krisztus Gyülekezeti Testébe. Ettől válik az ember keresz­ténnyé, nem pedig a templomba járástól vagy valamely felekezethez való tartozástól.
    Ma, a kegyelem korszakában – amíg nyitva van a Menny kapuja – a legfontosabb dolog, hogy az emberek kortól, nemtől és felekezeti hovatartozástól függetlenül üdvösséget nyerjenek, és ennek révén mennyei állampolgárokká váljanak, mindörökre élvezve Isten királysága gazdagságát. Jézus az egyetlen út az Atyához, nincs más! (Csel. 4,12) Az üdvösséget Krisztus elfogadásával kegyelemből, hit által kapjuk meg, nem pedig jócselekedetekkel érdemeljük ki. 

Efézus 2,8-9. Mert KEGYELEMBŐL tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten AJÁNDÉKA ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.  

Az Ige nem azt mondja, hogy ha a világ megváltja magát, akkor azt Isten támogatni fogja. Nem! Ő így szól: ’Én nyúlok ki az elveszettekért az én szent Fiam nevében. Mindegy, mit tettek, ők az enyéim. Hozzám tartoznak, és én most visszaszerzem őket.’ Mindent kegyelemből kaptál, és hit által veheted el. Ezért ne akarj jócselekedetek révén kiér­demelni bármit is Istentől. Ő az Ő kegyelmével ajándékozott meg téged!
    A szellemi újjászületés csodálatos élményét mindenki megtapasztalhatja, aki teljes szívéből elfogadja Isten Fiát élete urának egy hangosan elmondott imával. (Róm. 10,9-10) Nem elég csupán Istenben hinni, a Szentírás azt tanítja, hogy az Ő Fiát kell elfogadnunk a szívünkben levő hit megvallásával. Csak így kerülhetünk majd a Mennybe!
    Ez nem átkeresztelkedést jelent, hiszen minden üdvösségre szomjazó embert Jézus Krisztus nevében keresztelnek meg, nem pedig egyik vagy másik felekezet nevében. Igazából nem az a fontos, hogy melyik felekezethez tartozol, az a döntő, hogy melyik családba! Beleszülettél-e Isten családjába, a menny állampolgára vagy-e? Jézus benned él már, vagy még a szíved ajtaja előtt zörget, türelmesen várva, hogy behívd Őt? Azt, hogy az életünk befejeztével a szellemünk – a lelkünkkel együtt – a legjobb helyre kerüljön, most, még itt a földi életünkben kell biztosítanunk a döntésünkkel. Az üdvösség elnyerése nem egy folyamat, Jézus Krisztus elfogadásával azonnal elnyered! Isten a hitmegvallásod után egy szempillantás alatt újjáteremti a belső emberedet, a szellemedet. 


Az újjászületésről:
http://bekevar.x3.hu/ujjaszuletes.htm
Az örökkévalóságról: http://bekevar.x3.hu/orokkevalosag.htm
Az üdvösség imája:
http://bekevar.x3.hu/udvossegima.htm

Az ószövetségi időkbe nyúlik vissza a vízkeresztség, ami valójában – a ’baptizó’ szó jelentése alapján – bemerítkezést jelent.   Jézus is elment keresztelő Jánoshoz, aki bemerítette Őt a Jordán vizébe. (Márk 1, 1-11) Az Újszövetségben is találunk a bemerítkezésről szóló igehelyet, pl. az Apostolok Cselekedetei 8. fejezet 35-39. verseiben.
    Tudni kell azonban, hogy a vízkeresztség nem ad üdvösséget! Az alámerülés – önmagában – nem hoz üd­vösséget. Téved, aki azt hiszi, hogy pusztán a vízkeresztséggel a mennybe lehet jutni! Újjászületés nélkül ugyanaz maradsz bemerítkezés után is, mint aki előtte voltál. Tehát a vízke­resztségben nincs meg a szellemi újjászületés, az üdvösség lehetősége. Ezért a bemerítkezés nem helyettesítheti a szellemi újjászületést!
    A vízkeresztség csak formális, ünnepélyes kifejezése a szellemi történésnek, amely az újjászületéskor történik. A bemerítkezés azt jelképezi, hogy a Krisztussal együtt meghaltunk a bűnnek, és új életre támadtunk fel Ővele. 

A Szent Szellem keresztség valójában az Isten Szellemével való betöltekezés. Először újjá kell születnie a szellemünknek, csak azt követően lehet megkeresztelkedni, betöltekezni és beteljesedni a Szent Szellemmel. Ezeknek köszönhetően nyílik meg a lehetőség ahhoz, hogy Isten Szelleme bármely pillanatban előhozhassa és működtethesse a hívőn keresztül a kilenc szellemi ajándék valamelyikét az Ő akarata szerint. (1Kor. 12, 8 -11)
    Isten akarata, hogy teljesek legyünk a Szent Szellemmel. Ehhez csupán kérnünk kell a Mennyei Atyát, hogy kereszteljen meg és töltsön be bennünket az Ő Szellemével.  

Lukács 11,13. Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok SZENT SZELLEMET azoknak, akik Tőle KÉRIK. 

A Szent Szellem keresztség kézrátétellel is elnyerhető. (Csel. 19, 6)
    A Szent Szellem (több magyar fordításban Szentlélek) a Szentháromság harmadik tagja, Aki ma Isten képviselője a földön. Ő a vigasztalónk, a segítőnk, a pártfogónk, akit az Atya az első Pünkösd napján küldött el hozzánk a földre. Azóta is itt van közöttünk, és csak a hívó szavunkra vár. Egyetlen imával behívhatod Őt az életedbe, és minden nap átélheted a pünkösdi erőt, s megértheted általa Isten Igéjének rejtett üzenetét. 


Pünkösdi összefoglaló: http://bekevar.x3.hu/punkosdiosszefoglalo.htm
Ima a Szent Szellem keresztségért:
  http://bekevar.x3.hu/szentszellemima.htm

A tűzkeresztségről kevés információt nyújt a Biblia. Annyit azért megtudhatunk az Igéből, hogy a tűzkeresztség tisztító erejével Jézus Krisztus visszajövetelekor fognak találkozni a keresztények. (Luk. 3, 16. Mal. 3, 2.) 

Máté 3,11. Én [János] ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jön, hatalmasabb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; Ő Szent Szellemmel és TŰZZEL keresztel majd titeket.
    1Korinthus 3,13. Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy TŰZBEN jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a TŰZ próbálja meg. 

Egy más fordításban így olvashatjuk: Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. (1Kor. 3, 13)

 

-bf-

BÉKEVÁR FŐOLDAL