2006. 01. 07.
A hívőknek folyamatosan
viselniük kell a szellemi fegyverzetet. Az Efézus 6,10-11 mondja: Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és
az Ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy
megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.
Az a keresztény, aki felölti ezt a fegyverzetet és részt vesz a szellemi
hadviselésben, meg van jelölve. Szellemi hadviselés alatt egyszerűen azt értem, hogy
a mindennapi életünk során Jézus cselekedeteit tesszük és gyakoroljuk hatalmunkat az
ördög felett. Nem arról beszélek, hogy céltudatosan próbáljunk fej-fej mellett
haladni sátánnal valamiféle imaharcban. Az ördög minden tőle telhetőt meg fog
tenni, hogy távol tartson téged attól, hogy eljuss annak ismeretére, hogy hatalmad van
felette. Jobban fog harcolni ellened ezen a területen, mint bárhol máshol. Majd,
miután megismerted ezt a hatalmat, szembe fog szállni veled és megpróbálja ellopni
tőled. Lesznek próbák, és néha az emberek megbuknak ezeken a próbákon. Az ördög
azt akarja, hogy megadólag felemeld a kezed és azt mondd, a hívők hatalma számodra
nem működik.
Egyszer egy összejövetelen, ahol erről prédikáltam odajött
hozzám valaki és azt mondta, hogy a hívők hatalma neki nem működik. Azt
válaszoltam, ha nem működne, akkor Isten hazug lenne. (Tulajdonképpen ez a férfi
hazugnak nevezte Istent.)
Inkább meghalnék, semhogy azt mondjam, Isten Igéje nem működik. Ha
nem működik, az azért van, mert én nem
működtetem. Mi kudarcot vallhatunk, de Isten Igéje soha nem vall kudarcot. Hiszem, hogy
az Ő Igéje igaz.
Az ellenség ellenezni fogja, hogy beavatkozz a munkájába, mivel ő
gyakorolja a hatalmat a levegő erői felett és továbbra is ezt akarja tenni. Amikor
szellemi hatalmad gyakorlása által megbolygatod sátán királyságát, támadni fog
téged és megkísérel rávenni, hogy hátrálj meg a hatalom használatában.
Ha egy területen sikeresen ellenállsz sátán támadásának, akkor
egy másik területen fog ellened jönni. Jobban teszed, ha felkészülsz ezekre a
támadásokra, mert jönni fognak. Más szóval, kiváltságos szellemi helyzeted az
ördög ellenségévé tesz téged.
Látod, az ördög tudja, hogy nem tud fogságban tartani egy olyan
hívőt, aki ismeri a hatalmát Jézus Krisztusban. Az ilyen hívő tudatában van annak,
hogy ő Jézus Krisztussal együtt ül a mennyekben, és az ördög egy legyőzött
ellenség a lábai alatt (Efézus 1,15-2,6). Továbbá, ez a hívő meg van győződve
arról, hogy az ellenség egyetlen munkája sem képes megakadályozni őt abban, hogy
megvalósítsa Isten akaratát a földön.
Hogyan maradjunk győztesek
Ha a hívők élnek a
rendelkezésükre álló szellemi fegyverzettel, az ellenség nem tudja legyőzni őket.
Nem hiszem, hogy bármi, ami az ördögtől van, képes arra, hogy legyőzzön minket,
akik Krisztus Testének tagjai vagyunk.
A hívőnek állandóan viselnie kell ezt a fegyverzetet. A Szent Szellem Pálon
keresztül imádkozta, hogy az emberek szemei megnyíljanak, hogy megismerjék ezt a
teljes gondoskodást, amely az ő védelmükre készült. A szellemi hadviselés
fegyverzetével az Efézusi levél hatodik fejezetében ismerkedhetünk meg.
EFÉZUS 6,10-17
10. Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az Ő hatalmas erejében [nem
a te erődben].
11. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek
minden ravaszságával szemben.
12. Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek
ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság
szellemei [vagy gonosz szellemek] ellen, melyek a magasságban vannak.
13. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy
ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindent elvégezvén megállhassatok. [Ha
felveszed Isten minden fegyverét, meg fogsz állni.]
14. Álljatok hát elő, körülövezvén derekatokat igazsággal, és felöltözvén
a megigazultság mellvasába,
15. És felsaruzván lábaitokat a békesség Evangéliumának készségével;
16. MINDEZEKHEZ vegyétek föl a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden
tüzes nyilát megolthatjátok; [Egyetlen tüzes nyíl sem juthatna el a
testedhez, lelkedhez vagy elmédhez, mert nálad van a hit pajzsa.]
17. Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellem kardját, amely az Isten
Igéje.
E fegyverzet különböző
részei olyan szellemi igazságokat jelképeznek, amelyek a hívőkhöz tartoznak. Ezt a
fegyverzetet viselve a hívő védelmet kap és semmi nem akadályozhatja hatalmának
gyakorlásában. Mindössze azzal kell törődnie, hogy ragyogóan és jó szorosan
tartsa ezt a fegyverzetet maga körül. Vizsgáljuk meg
közelebbről ezt a fegyverzetet:
Az első, ahogy John A. MacMillan tanította, az igazság öve, ami Isten Igéjének tiszta megértését jelképezi. Mint egy
katona öve, ez tartja helyén a fegyverzet többi részét.
A második a megigazulás mellvasa.
Ennek kettős jelentése van: Jézus a mi Igazságunk, és mi Őt öltjük fel először.
Ez egyben Isten Igéje iránti engedelmességünket is mutatja.
Harmadszor, lábaink fel vannak saruzva a békesség Evangéliumának készségével. Ez egy hűséges szolgálat, amely
Isten Igéjét hirdeti.
A negyedik a hit pajzsa. A pajzs
beborítja, védelmezi az egész testet. Ez Krisztus vére alatti teljes biztonságunkat
jelzi, ahova az ellenség semmiféle ereje nem hatolhat be.
Az ötödik az üdvösség sisakja,
melyre az 1Thessalonika 5,8 úgy utal, mint az üdvösség reménységére. Az üdvösség
reménysége az egyetlen sisak, amely képes ezekben a napokban megvédelmezni a fejet
attól, hogy elforduljon az igazságtól.
Hatodik a Szellem kardja, mely Isten Igéje. Ez azt mutatja, hogy Isten Igéjét kell támadólag használni. A
fegyverzet többi része többnyire védekező, de a kard – Isten Igéje – egy
hatékony fegyver. Isten fegyverzetébe öltözve kész vagy arra, hogy ellenállj az
ellenség minden támadásának.