2006. 05. 16.

HÚSVÉTTÓL – PÜNKÖSDIG
 

Ez a kis tanítás egy átfogó képet nyújt a húsvét és a pünkösd közötti történésekről. Krisztus feltámadására épül a húsvét ünnepe, ami keresztény hitünk és egyben az üdvösségünk megvallásának is az alapja. (Róm. 10,9-10) A feltámadás azt jelenti, hogy Jézus győzedelmeskedett a halál felett!

Zsid. 2,14-15 Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, Ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a HALÁL ÁLTAL MEGSEMMISÍTSE [Rotherham ford.: megbénítsa] azt, akinek hatalma volt a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak.
   Kol. 2,15 [Krisztus] Lefegyverezvén a [sátáni] fejedelemségeket és a hatalmasságokat, GYŐZELMET ARATVÁN FELETTÜK Őbenne, nyilvánosan megszégyenítette és mutogatta őket.

Aki hisz a feltámadt Krisztusban, az a húsvéti eseményeket nem döbbenettel fogadja, hanem örömmel, mert megértése van a szívében a Megfeszített értünk végzett helyettesítő munkájáról.
    Felmerülhet a kérdés, hogy miért is volt szükség Jézus megfeszítésére? Krisztus kereszthalála Ádám bűnbeesése miatt vált szükségessége. Az első ember a Teremtőjétől kapott hatalmánál fogva kis istenként élhetett volna a földön. De Ádám az Édenben engedetlenséget követett el, és ezzel az emberiség elszakadt Istentől, szellemileg meghalt és az ördög gyermekévé vált. Így bejött a világra a bűn és a halál. A bukás után az utódoknak a törvénytelen apa természete jutott.

Róm. 5,12 Annakokáért, miképpen egy ember [Ádám] által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek.
    1Ján. 3,8 … Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ÖRDÖG MUNKÁIT LERONTSA.

Isten kezdetben kívülállóként tekintett a sátán által eltorzított földi életre, mert az embernek adott szabad akarat miatt nem avatkozhatott be a világ dolgaiba. Ahhoz, hogy Isten törvényesen részt vehessen a földi eseményekben, szövetséget kellett kötnie az emberrel (Ábrahám, majd Noé által). Isten kidolgozta az emberiség megváltásának a tervét, amit a Fia által vitt véghez. A golgotai eseményekkel a Teremtő visszaállította az embert az eredeti pozíciójába és hatalmába. A Kálvárián megszerzett jogok és kiváltságok akkor válnak valóssá az emberek életében, amikor elfogadják Jézust személyes Uruknak és Megváltójuknak. A kiontott vér ereje által az ember a szellemi újjászületéskor igazzá válik Isten előtt.

Róm. 3,24-26 Megigazulván ingyen az Ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, Akit az ISTEN ELEVE RENDELT ENGESZTELŐ ÁLDOZATUL az Ő vérében, hit által, hogy megmutassa az Ő igazságát, mert hosszútűréséből elnézte a korábbi időkben elkövetett bűnöket, és, hogy megmutassa az Ő igazságát a mostani időkre nézve is, hogy igaz Ő, amikor megigazítja azt, aki a Jézus hitéből való.
    Róm. 5,18 Bizonyára azért, miképpen egynek
[Ádámnak] bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek [Jézusnak] MEGIGAZÍTÓ MUNKÁJA által minden emberre elhatott az életet adó megigazulás.

Húsvétkor végeztetett el az isteni terv, és az emberiség ezzel megváltást nyert. A megváltás háromszoros: tartalmazza a betegség, a szegénység és a szellemi halál alól való megváltást.

Gal. 3,13-14 KRISZTUS VÁLTOTT MEG MINKET a törvény átkától, átokká tétetvén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki [kereszt]fán függ: Hogy az ÁBRAHÁM ÁLDÁSA Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük hit által.

Jézus szent vére (Kol. 1,14) szolgált a bűn eltörlésére, testének megtöretése (Ésa. 53,4-5) pedig a gyógyulásra. Amikor magunkhoz vesszük a megtört testet jelképező kenyeret vagy ostyát, akkor valójában a szent egészséget vesszük magunkhoz. (1Kor. 11,23-26) Krisztus értünk és helyettünk vállalta fel a szörnyűségeket, hogy nekünk ne kelljen odamennünk, ahol Ő járt. (1Thes. 5,10. 2Kor. 5,21. Zsid. 6,20) Ő kifizette helyettünk az árat. (Kol. 2,14) Így kap értelmet a látszólag értelmetlennek tűnő halála. Krisztus halála nem vereség! Győzelem a halálon, a bűnön!

1Kor. 15,3-8 … a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint; És hogy eltemettetett; és hogy FELTÁMADOTT A HARMADIK NAPON az Írások szerint; És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek; Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak; Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak; Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent.

Krisztus harmadnapra feltámadt az Írások szerint és felemeltetéséig negyven napon át megjelent a tanítványoknak. A feltámadást követően Jézus megdicsőült testben járt, ezért nem volt számára akadály, hogy zárt ajtók ellenére is szabadon közlekedjen, az emberek nagy megdöbbenésére. (Ján. 20,26) A tanítványoknak megígérte, hogy eltávozása után sem hagyja őket magukra. Mennybemenetele előtt azt kérte tőlük, hogy maradjanak együtt, és imádkozzanak mindaddig, amíg nem jön el helyette a megígért Segítő.

Ján. 14,16-18 És én kérem az Atyát, és más VIGASZTALÓT ÁD NÉKTEK, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja Őt és nem ismeri Őt; de ti ismeritek Őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árván; eljövök tihozzátok.

A tanítványok eleget tettek Jézus kérésének, és kitartóan imádkoztak. A Jézus felemeltetését követő tizedik napon megtörtént a csoda. Zúgó szélhez hasonlatosan, és tüzes nyelvek kíséretében megérkezett a Vigasztaló, kiáradt Isten Szelleme.

Csel. 2,1-4 És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy SEBESEN ZÚGÓ SZÉLNEK zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük KETTŐS TÜZES NYELVEK és üle mindenikre azok közül. És MEGTELÉNEK MINDNYÁJAN SZENT SZELLEMMEL, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk.

Isten elküldte a földre a Szentháromság harmadik tagját, az Ő Szent Lelkét (a görög eredeti szöveg szerint: Szellemét). Az első pünkösd óta a Szent Szellem Isten földi képviselője. Két évezrede Isten természetfeletti ereje itt van a földön a Szent Szelleme által, s csak a hívőkön múlik, hogy befogadják-e a szívükbe, s működésbe hozzák-e a feltámadás erejét.
    Az Úr Jézus – a közelgő visszatéréséig – a főpapi szolgálatát végzi az Atya jobbján, ma Ő a szószóló és a közbenjáró ember és Isten között. (1Ján. 2,1. 1Tim. 2,5) Az Evangéliumok végén Krisztus feladatul adta azt, hogy valamennyi keresztény hirdesse ezt az örömhírt (a feltámadás evangéliumát) szerte a világon, mindenkinek. (Márk 16,15)
    Jézus érted jött a földre, érted szenvedett, érted halt meg a kereszten, érted támadott fel és érted fog visszajönni! Érted? Érted!

 

-bf-