2009.02.14.

TUDOMÁNYOSAN BEBIZONYÍTVA
A bibliai hit gyógyít!

 

E témakörben az Egyesült Államokban végeztek egy másfél évtizedes kutatást, amelynek eredményét a Psychology and Health orvosi folyóirat közölte. A hosszú távú – heves vitáktól sem mentes – kutatással azt kívánták bizonyítani, hogy a bibliai hit, és annak gyakorlása pozitív hatással van az ember szervezetére, egészségére. Az 1992-ben indult vizsgálódás oly széleskörű volt, hogy azt közel százezer önkéntes ember bevonásával végezték.

Negyvenöt egészségügyi intézményben 93.675 önkéntes, 50 és 79 év közötti hölgy életét vizsgálták, illetve figyelték tizenöt éven keresztül. Segítségükkel számtalan tesztet is elvégeztek. Az eredményeket több szempont és összefüggés alapján vizsgálták. A kérdőíveken szereplő számos kérdés között megtalálható volt: – „Rendszeresen jár istentiszteletre?” Már ettől is elállt a világ és tudomány lélegzete, az eredménytől pedig még inkább.

A vizsgálódás eredményéből egyértelműen kiderült, hogy az isteni fajta hitüket rendszeresen gyakorlók, és hetente legalább egy istentiszteletet látogatók között sokkal kevesebb volt a súlyos betegségek aránya, mint azoknál, akik nem alapozták meg a hitüket Isten Igéjével. A hívőknek magasabb volt az életkoruk, és sokkal jobb egészségnek örvendtek. Ha megbetegedtek, könnyebben gyógyultak, és sokkal magasabbak voltak a túlélési esélyeik. Az adatok elemzésekor egy szenzációs felfedezést tettek: a már heti egy istentiszteleten való részvétel is 20%-al növeli az életkort. 

A tanulmány rávilágított arra, hogy a vizsgált személyek egészségi állapota és a bibliai hit gyakorlása között szoros összefüggés áll fenn. Az Ige cselekvőinek sokkal jobbak voltak az életkilátásai azon társaikkal szemben, akik nem ápolták kapcsolatukat Istennel. Egyértelműen kimutatták, hogy az istentiszteleten résztvevők nyugodtabbak, sőt náluk csökkentek a stressz okozta káros hatások is. Rájuk még jellemző az is, hogy egészségesebb életvitelt folytatnak. Ezzel e kutatással a tudomány egyértelműen bebizonyította, hogy a bibliai hit gyakorlásának egészségmegőrző szerepe van.

Csak bízhatunk abban, hogy ennek tudatában mind többen fognak Isten felé fordulni. Az Ő jóságát és végtelen szeretetét megismerve pedig behívják az életükbe, és elfogadják Krisztust személyes Uruknak, Megváltójuknak és Gyógyítójuknak. S amikor Jézus a szívükbe költözik, ők attól a pillanattól kezdve új emberré válnak.

 

A fentiek szemléltetésére álljon itt egy konkrét példa Kenneth E. Hagin tiszteletes Megváltás a betegségből, a szegénységből és a szellemi halálból című könyvéből. A századfordulón Dr. Lilien B. Yeomans sebész egy „hit otthont” hozott létre. Ott, az orvostudomány számára menthetetlennek vélt betegeknek negyven évig hirdette az Evangéliumot. Egy tüdőbajos asszonynak az utolsó órái voltak már csak hátra. Morfiumot kellett volna kapnia, de e helyett a doktornő két órán át olvasta fel neki a Bibliából a gyógyulásról szóló Igéket (5Móz. 28,1–14; Gal. 3,13). A doktornő ‘Evangélium-tablettát’ rendelt betegének, hogy felépítse benne a bibliai hitet.

A Példabeszédek 4,20 igeversében az eredeti héber szöveg az Igét orvosságnak nevezi! Isten Igéje élet és egészség a te számodra is, ha kitartóan, kellő ideig és megfelelő mennyiségben azt magadhoz veszed. Így minden igei megvallás – azaz Isten ígéretének elimádkozása magunkra vonatkoztatva – egy ‘Evangélium-tabletta’. A gyógyszer is csak akkor hat, ha beveszik. Az Ige is csak akkor tud működésbe lépni, ha hittel befogadjuk, majd kimondjuk. Ennek alapján az orvos utasította a haldoklót, hogy minden éber pillanatában ismételgesse: Az 5Mózes 28 alapján a tüdőbaj a törvény átka. De Krisztus a Galata 3,13 szerint megváltott engem a törvény átkától. Ezért többé nincs tuberkulózisom!

A beteg másnap közölte, hogy több mint ezerszer elmondta, de nem érti, mit jelent. A doktornő újabb Igéket olvasott neki, és kérte, hogy továbbra is ismételgesse a fentieket. A harmadik napon a beteg megértést kapott a szívében, és – az addig haldokló – az emeletről lefutva hangosan kiáltozta: Krisztus megváltott engem a törvény átkától, ezért nincs tüdőbajom! Most már elmúlt! A hívő orvos felismerte, hogy a szívbe (azaz a szellemünkbe, ami a belső emberünk) az elmén keresztül vezet az út. Az asszony addig mondogatta az igei megvallást, míg végül a bibliai igazság a szívébe íródott.

Akinek gyógyulásra van szüksége, vegye ezeket a megvallásokat, és helyettesítse be azt a tünetet, amiből szeretne meggyógyulni. Az Úr dicsőségére, gyógyíthatatlannak vélt betegségből is felépültek már sokan, mert Istennél nincs lehetetlen!                                                                                      

                                                                                                                                                                                                                                        -bf-

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL