2005. 01. 22

Kenneth E. Hagin:

Házasság, válás és újraházasodás

 

Megjelent 2004. júliusában, magyar fordításban egy igen sokakat érintő könyv,
amelynek a tartalmát röviden az alábbiakban ismertetjük.

 

Idézetek a könyvből: 

Házasságod mennyországgá válhat a földön!

A korábbi idők során számtalan félreértés terjedt el a Gyülekezetben a házasság, válás és újraházasodás kérdését illetően. Ennek következtében sokan sérelmeket szenvedtek el, összezavarodtak és a bűntudat súlyát cipelték. Csendben szenvedtek azt gondolván, hogy Isten haragszik rájuk és elégedetlen velük a múltban elkövetett hibák miatt.

Az igazság azonban az, hogy a mi Mennyei Atyánk jósággal és kegyelemmel teljes. Ő semmit nem ró fel neked. A magad vagy mások hibája nem kellene, hogy távol tartson téged attól, hogy betöltsd Istennek az életedre vonatkozó tervét.

A Házasság, válás és újraházasodás című könyvében Kenneth E. Hagin tiszteletes Isten Igéjéből vett vigasztalást és segítséget nyújt mindazok számára, akiket ez a kérdéskör foglalkoztat. Hagin tiszteletes azokra a gyakran előforduló téves értelmezésekre is magyarázatot ad, amelyek áthatották a Gyülekezetet ezen a területen.

Kérdések, amelyek választ nyertek a könyvben:

BEVEZETÉS 

E korban, amiben élünk, mindnyájunknak felelőssége, hogy a családjaink erősek és védettek legyenek. A két intézmény, ami ellen az ördög a legkeményebb hadviselést folytatja: a család és a gyülekezet. Ezért fontos megértenünk, mit mond Isten Igéje a családot illetően.

Isten azt szeretné, hogy a házasságod sikeres, a családod pedig a szeretet helye legyen. Függetlenül attól, házas vagy egyedülálló vagy-e, Isten azt szeretné, hogy az életed békés legyen. Isten Igéjét követve megtapasztalhatod ezt. Láthatod, amint az otthonod földi mennyországgá válik!

Ez a könyv hat fejezetből áll. Az első fejezet azokra a gyakori tévhitekre összpontosít, amiket az emberek azzal kapcsolatban táplálnak, amit Isten Igéje a házasság, válás és újraházasodás témájáról mond. Úgy tűnik, hogy amit Jézus mondott a Máté 19-ben, valamint amit Pál tanított az 1Korinthus 7-ben, ellentmondanak egymásnak. Az emberek pedig évekig igyekeztek megtalálni ennek okát. A második fejezetben elmagyarázom, hogyan kell ezeket a részeket értelmezni az általánosan elfogadott Bibliaértelmezés szabályaira alapozva.

A harmadik fejezetben kifejtem azt a törvényt, amelynek ma a Krisztus Testét uralnia kell – a szeretet törvényét. Bármilyen helyzetben találod is magad – és függetlenül attól, hogy egy kereszténnyel vagy egy hitetlennel élsz házasságban, elhagyott egy keresztény vagy egy hitetlen, esetleg éppen egyedülálló vagy –, felkelhetsz és elkezdhetsz Isten szeretetében járni.

A negyedik fejezet részleteiben ismerteti Isten elképzelését a házasságról. Ádám bűnbeesésétől egészen Jézus Krisztus eljöveteléig, a megváltásáig, az ember nem volt képes arra, hogy abban az isteni fajta házasságban éljen, amit Isten tervezett el a számára az Éden kertben. Isten élete és természete nem volt meg az emberben addig, amíg Ő el nem jött. De ma, mint az új szövetség tagjai, képesek vagyunk megvalósítani isten elképzelését a házasságról. Ebben a fejezetben térek ki az engedelmesség és hatalom témájára, legfőképpen a házastársi viszonyt illetően, mert az ezzel kapcsolatos tévhit hosszú ideje munkál a Krisztus Testében. Elmagyarázom, mit is jelent a másiknak engedelmeskedni a házastársi kapcsolatban.

Több, mint hatvanöt éven át hallgattam azokat a problémákat, amikkel az emberek szembenéztek a házasságukban és a családjukban. Azt fedeztem fel, hogy minden házassági probléma alapvetően négy dolog köré összpontosul.

Az ötödik fejezetben mélyrehatóbban taglalom ezt a négy területet, és gyakorlati tanácsokkal is szolgálok, hogyan lehet bármilyen problémát legyőzni ezeken a területeken.

A hatodik fejezet a családot állítja a középpontba. Tudd, hogy a cselekedeteiddel és a szavaiddal teremted meg az otthonod légkörét. Ha jó példát mutatsz a gyerekeidnek, hittel és szeretettel veszed körül őket, segítségükre leszel abban, hogy istenfélő felnőttekké cseperedjenek.

Függetlenül attól, hogy egyedülálló, házas vagy elvált vagy-e, ez a könyv segít, hogy betöltsd Isten tervét az otthonodra vonatkozóan. Élhetsz olyan házasságban, amilyet szeretnél. Lehet olyan családod, amilyenre vágysz. Ha egyszerűen megérted, amit Isten Igéje mond, és cselekszel az Ige alapján, megtapasztalhatod Isten szeretetét és békéjét az otthonodban.

  

TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés

1)      Házasság, válás és újraházasodás
Első eset: hűtlen a feleség
Második eset: elmegy a feleség
Harmadik eset: a férj megy el

2)      Kinek van igaza? Pálnak vagy Jézusnak?
Helyesen hasogatni Isten Igéjét
A mózesi törvény a zsidóknak adatott
Az elveszettek
Gyülekezeti tagok

3)      A Gyülekezet törvénye a szeretet törvénye
Keresztény házasok
Nem házas keresztények
Az üdvösség nélküli társ
A keresztény társ elválik
Azonosulj Krisztussal
Maradj meg ott, ahol vagy
A múlt már a múlté

4)      Isten eszményképe a házasságról
Félreértés az engedelmességgel kapcsolatban
Viseld gondját a feleségednek!
Járj szeretetben!
Isten terve a társról, a segítőtársról
Egy kereszténynek kereszténnyel kellene házasságra lépnie
A párválasztás
Választhatsz-e bárkit társadul?
Bízzál Istenben, hogy társat kapsz
A válás problémája

5)      Négy problematikus terület a házasságban
Beszéljetek a házasság előtt
(1) A vallás
(2) A szex
Születésszabályozás
Önző férfiak
Légy őszinte a házastársaddal!
Egy zsarnoki nő
Emlék a múltból
(3) A pénz
(4) A gyerekek

6)      A családi élet
Az otthon légköre
A szavak ereje
Állíts jó példát a gyermekeid elé!
Tanítsd a gyermekeidet
A szülők felelőssége
Ha már felnőttek a gyerekek
Egy anya kérése
Megbocsátás