2009.10.16.

HÁROM MEGTAPASZTALÁS

István: Rengeteg olyan konkrét történet van, amikor emberek megtapasztalták a Menny és a pokol valóságát. Számomra azok a hitelesek, akik pogányok voltak, Isten nélküliek voltak. Csehországban szolgáltunk egy evangelizációs alkalmon, és az ottani pásztor adott nekünk egy DVD-t, amelyen három bizonyság van. Mind a három arról szól, hogy mindegyikük hitetlen volt, nem hittek Istenben. Nagyon magas végzettségűek voltak. A feleségem el fogja mondani, mert én nem értem a cseh nyelvet. A lényeg az, hogy az egyik patológus, a másik egy nagyon magas beosztású orvos, a harmadik pedig egy professzor volt. A lényeg az, hogy mindhárman fiatalok voltak és egyikük sem hitt Istenben. És a történet mindegyikkel ugyanaz, hogy mind a hárman meghaltak, kiléptek a testükből és megtapasztalták a menny és a pokolnak a valóságát. Ezek a bizonyságok nem azért igazak, mert ők megtapasztalták, hanem ezek megerősítik mindazt, ami a Szentírásban van.

Dóri: Nagyon fiatalok voltak, olyan 30 évesek lehetettek. Elmentek egy világkörüli útra a diákjaival. Ez a történet Párizsban történt ezzel az amerikai professzorral. A visszautazásuk előtti estén rosszul lett a szállodai szobában. Valami a gyomrával történt. Nagyon nagy fájdalmai voltak, s bevitték a kórházba. De mire bevitték a kórházba, annyira akkut eset letté vált, hogy azonnal meg kellett volna operálni. De mivel nem találták azt az orvost, aki ezt a műtétet el tudta volna végezni, nem is nagyon foglalkoznak vele. Olyan fél nap telt el.

Amikor bevitték délután, érezte, hogy elég komoly az állapota, és szólt a feleségének: – Jobb lenne, ha elbúcsúznánk egymástól, mivel úgy érzem, hogy ezt talán nem fogom túlélni. Ő nem akarja senkinek ezt az érzést, hogy ez milyen fájdalmas dolog, aki már érzi azt az ember, hogy a halál küszöbén van, és valaki ott van, akitől el kell búcsúzni ilyen fiatalon.

Egyszer csak azt vette észre, hogy ott áll a felesége mellett. – Beszélek hozzá, és ő nem hallgat rám. És aztán nézek az ágyra, ott viszont fekszik valaki. És rádöbbentem, hiszen az én vagyok! Tehát kiszállt a testéből. Azt mondta: – A szellemi testünk sokkal valósabb, mint a fizikai testünk. Sokkal jobban érzi az egészet. És a felesége, mivel nem halotta, nem tudott vele kommunikálni.

És eközben látott egy szürke folyosót, amely mintha a szobából nyílt volna. És azon valamilyen emberkék jöttek, olyan kórházi ruhában, és mondták neki, hogy: – Gyere velünk! És akkor azt kérdezte: – Miért, megjött az orvos? Azt mondták: – Igen, gyere velünk! Nagyon szelíd gyenge hangon mondták, hogy „Gyere velünk.” És a nevén szólították. – Gyere, gyere!

És ahogyan ment velük, egyszer csak érezte, hogy az a folyosó egyre jobban szürkébb és egyre sötétedik. És ahogy mentek tovább, ezek a lények elkezdték lökdösni őt, hogy: – Menj, siess! Azt mondta: – Ti nem a barátaim vagytok, ti az ellenségeim vagytok. És azt válaszolták: – Nem, mi már nagyon régóta vártunk rád, csak menj! De ő azt mondta: – Én vissza akarok menni! – Nem, te már nem mész vissza, mert a miénk vagy!

És ahogy lökdösték, közben egyre többen lettek körülötte, és egyre sötétebb lett a folyosó. És elkezdték tépni, marcangolni a testét. Annyira valóságosan érezte ezt, mivel a szellemi test borzasztóan érzékeny. (Ezt írja a Biblia is, ugye?) Ahogy mentek-mentek, egyre többen lettek ezek a lények. Nem tudja számukat pontosan, mert nagyon sötétség volt, és nem tudta fölmérni, de lehet, hogy több ezren voltak azok a lények, akik tépték. És aztán egyszer csak azt vette észre, hogy egy mély ájulás fogta el, és a földre zuhant.

Ahogy a földre zuhant, elkezdett gondolkozni, hogy ez, ez…? És ami szörnyű volt még számára, hogy nem érzékelt időt. Megszűnt az idő számára. Az idő eltűnt és elkezdett gondolkozni, hogy ez minden? Mégiscsak létezik Isten! És akkor elkezdte kimondani, hogy: – Isten! Amikor kimondta hangosan, akkor ezek a lények, vagyis inkább szörnyek, akik tépték őt, odébbálltak. Észrevette, hogy távolodnak tőle.

És akkor tovább gondolkodott, hogy egyszer a nagymamája elvitt valahova. Egy olyan gyülekezetbe, és aztán valamit ott hallott. És miközben így visszaemlékezett, egyszer csak hangosan kimondta, hogy: – Jézus! Jézus szavára teljesen, egy nagy körben eltűntek körülötte a szörnyek. És akkor fölkiáltott, hogy: – Jézus, segíts!

És ahogy ez megtörtént, nagyon halványan elkezdett beszivárogni a fény. És amikor a fény beszivárgott, akkor vette észre, hogy az egész teste össze van tépve. És egyszer csak erősödött a fény. Azt mondja, hogy annyira fölerősödött az a fény, hogy az ember teste elégne benne. Megjelent Jézus. Átölelte őt, és ahogy átölelte, érezte a hátán az érintését. Abban a pillanatban teljességével meggyógyult a teste.

Felemelte Jézus, és mentek felfele. Nem voltunk mélyben, nem voltunk fönt. A sötét tájon egy hang folytonosan mondta Jézusnak, hogy: – Jézus, de hiszen ez nem érdemli meg, olyan rossz folyton! És aztán én azt mondtam: – Én nem mehetek Veled, én ezt nem érdemlem meg! Erre Jézus azt válaszolta: – Nem, mert ezt mindenki megérdemli!!!

És ahogy mentek felfele – nem voltunk a Mennyországba, nem voltunk a pokolban, olyan közép tájt megálltak – megjelentek az angyalok, és egy félkörben körbevették, ahol egyszerűen lepörgött az élete. Pörgött az élete, s látta, hogy mik történtek vele. És megdöbbentő volt az, hogy amikor jót tett, hogy akkor mindenki örömben volt. Örömben voltak az angyalok, örömben volt Jézus. De amikor gonoszságot cselekedett, akkor megszomorodott körülötte mindenki.

Jézus azt mondta neki, hogy: – Vissza kell menned! Ő azt válaszolta, hogy: – Nem! Én nem mehetek vissza, én itt akarok Veled lenni! Erre azt mondta Jézus, hogy: – Nem, vissza kell menni! – De megszakad a szívem, hogyha nekem vissza kell menni a Földre. Én Veled akarok lenni mindig!

Erre így felelt Jézus: – Én mindig veled voltam! Mindig ott voltam! Én mindig ott voltam melletted, csak te nem találtál meg engem! – És hogyan fogom megtudni, hogyha velem vagy? És akkor elkezdte mondani Jézus: – Ha mindenedet átadsz Nekem! És ez olyan érdekes, hogy mindened. De mit jelent az, hogy mindened?

– Az összes gondodat, hogy megbízol Bennem, teljességben, mindenben. Hogy az összes gondodat, összes problémádat Rám bízod. Mindig tudod, hogy valaki vezet, és ott van veled. Az, hogyha teljességben átadod, megbízol, hogy van melletted valaki.

És ekkor visszajött a testébe, és egyszer csak látta, hogy megjelent az orvos, az, aki őt operálni akarja. A felesége már nem volt ott, mert közben kivitték. A folyosón találkozott vele, és nagyon nyugtatta a feleségét, hogy: – Ne izgulj, minden rendben lesz! Megoperálták, és meg is gyógyult, és azóta azt mondja, hogy mindenkinek bizonyságot tesz, merthogy ezért küldte vissza az Úr.

Azt mondta, hogy senkinek nem kívánja, hogy azt a szörnyű érzést átélje, amit ott megélt. És azt mondja, hogy elhívásunk van, mert Jézus erre hívta el őket, és mindannyiunkat. (Nekem ez annyira valóságos.)

A másik kettő is nagyon hasonlít ehhez, de tán ez a legkiemelkedőbb. Egyikük sem volt hívő. A másik egy nagyon híres orvos professzor volt. Azt mondta, hogy ez őt nem érdekli a munkanapján kívül más. Ő egy akkut hasnyálmirigy betegségben szenvedett, ami szintén halálos. És mivel orvos volt, ő nagyon jól tudta azt, hogy ez halálos.

Bevitték a kórházba. Akkor azt mondta, hogy: – Hát, tudjátok, az nagyon jó, hogy valaki gazdag és mindene megvan. Addig nem hiányzik semmi. De amikor valaki ott ül a halálos ágyán, ott fekszik és tudja, hogy nincs több segítség, akkor nagyon-nagyon magába tud roskadni, hogy ez lett volna az egész? Ennyi? Azt mondta: – Kijártam három főiskolát, ezer könyvet elolvastam, és semmi segítség? Hát ő is orvos.

És akkor eszébe jutott, hogy az egyik kollegáját folytonosan cikizték, mivel ő kirítt közülük, mert ő egy hívő volt. És akkor azt mondta, hogy hátha mégis igaza van annak a kollegának. És üzent ennek a kollegának, és kérte, hogy hívják el, de az épp elutazott. És az a nap, amíg tartott ez a hitharca, ez a betegség, ő szintén ugyanazt érezte. Átélte ő is ugyanazokat a rossz dolgokat.

És egyszer csak megjelent a kollégája. Azt mondta, hogy megjelent a kollégám és közölte velem, hogy hozott egy könyvet, ami számomra ismeretlen volt. És ez az egy könyv a Biblia volt. Azt mondta, ezt nem ismertem eddig. És így szólt a kollégája: – Igen! Át akarod adni magad Istennek, hogy ne kelljen meghalnod? És azt mondtam: – Hát igen!

Elmondták a hit imáját, a szívébe fogadta Jézust. És akkor a kollegája azt mondta – pedig orvos volt – aki az Úr Jézus szavaival jött: „Akik hisznek, betegekre vetik a kezeiket, és azok meggyógyulnak”. (Márk 16,17-18) És rátette a kezeit és ő meggyógyult. Dicsőség Istennek! Professzorok voltak, az egyik hitt, a másik nem hitt. Csodálatosak ezek a bizonyságok, mert előtte ők mind ateisták voltak.

A harmadik meg egy patológus professzor volt. Most azért vannak ezek talán úgy kiemelve – mert nagyon sok emberrel megtörtént ez, mert órákig lehetne ezt mesélni – de ők mindannyian tanultak voltak, akik a tudásukban bíztak. Ugye? A tudásukban bíztak, mert egyszerűen nem akarták elfogadni Isten létezését.

Ez egy orosz patológus professzor volt, valami nagy tudású. Amerikába akart kimenni, de nem akarták kiengedni és eltették láb alól. Egy autó elgázolta őt, aztán két métert repült a levegőben, és azonnal meg is halt. Bevitték a halottas házba, és mivel pénteken történt, hétfőig ott volt a halottas házban, a hűtőkamrában. És ezek a testen kívüli dolgok akkor történtek szintén meg vele.

Hétfőn megjöttek az orvosok és elkezdték boncolni. A boncolás közben tért vissza belé az élet. És ugyanezeket a megtapasztalásokat írja le, mert Isten visszaküldte őt is. Ugyanúgy, mint az elsőnél, ugyanazt megtapasztalta. És ők mind nagyon okos emberek voltak, akiknek számára azelőtt Isten nem létezett. És azt mondta, hogy az ő hazájában ezt most elmondja, ahol eddig nagyon a hit ellen voltak. Nagyon ellene voltak a hitnek, de Isten akkor is meghallotta és megmentette őket.

BÉKEVÁR FŐOLDAL