2007. 02. 03.
 

ISTEN SZÁNDÉKA A GYERMEKNEVELÉSSEL
Jimmy és Karen Evans tanítása – 2007. január 7.
 

 

Az anyaság az egyik legfontosabb feladat a nők életében. Gondold csak meg, hogy édesanyád milyen hatással volt az életedre. Gondoskodó volt, törődő — olyan valaki, akire ma is felnézel? Vagy megfogadtad, hogy soha nem fogod úgy nevelni a gyermekeidet, ahogy téged neveltek?

Időnként túl nagynak is tűnhet az anyasággal járó felelősség súlya. De ha ismered Isten célját a gyermekneveléssel kapcsolatban, már nem lesz olyan nehéz feladat. Isten minden szükséges eszközzel felruházott téged, hogy csodálatos anya légy! Képességet adott neked, hogy az Ő útján járó, boldog, jól kezelhető gyermekeket nevelj. Ha Isten szándéka szerint neveled őket, otthonod a béke és öröm hajlékává válhat. 

Isten szándéka 1 — Istent tükrözöd vissza

Az elsődleges feladatunk az, hogy segítsünk a gyermekeinknek megismerni Istent. Segít nekik megérteni Isten feléjük irányuló szeretetét, ha megtapasztalják a te szeretetedet. Minden arcukra adott puszival Tőle kapnak puszit. Minden értük, felettük elmondott ima, minden megerősítés arról tesz bizonyságot nekik, hogy Isten velük van.

Minden cselekedeteddel hozzájárulsz ahhoz, hogy jobban megismerjék Istent. Ahogyan a férjedről beszélsz, amit másokért teszel, az életed, a viselkedésedben megnyilvánuló könyörületesség és kegyelem... — mindezek együtt adják azt a képet, amit a gyermekeid elsődlegesen ismernek meg Istenről.

Kedves anyuka, amikor Istent keresed, imádkozol, a Bibliádat olvasod és eljársz a gyülekezetbe, nemcsak magad miatt keresed Őt — a gyermekeidnek jelented ki Őt. Meg fogják tudni, hogy Isten a „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség” Istene (Galata 5,22). Mivel te Őt tükrözöd vissza, ilyennek fogják Őt megismerni.

Ha balett vagy gitár tanfolyamra járatod a gyerekeket, vagy a lehető legjobb oktatásban részesíted őket, az önmagában még nem fogja sikerre vinni az életüket. Ha azonban segítesz nekik megismerni Istent — azzal, hogy Őt tükrözöd vissza rájuk, az biztos győzelmet hoz nekik az életben. 

Isten szándéka 2 — Te vagy a ház őrzője

Előfordult-e valaha, hogy az édesanyád hallgatózott, belepillantott a naplódba, vagy ellenőrizte, valóban a barátaiddal vagy-e a megbeszélt helyen? Ha igen, az téged bizonyára felháborított! Pedig valójában csak felelősségteljes szülőként viselkedett.

A nőknek megvan a „megérzés ajándéka” — az a képesség, hogy összhangban tudnak lenni a gyermekeikkel és tudják, ha valami nincs rendben. Ez azért van így, mert ő a ház őrzője.

Ádám és Éva nem bizonyult jó őrzőnek. Beengedték az ördögöt és ennek következményeképpen a családjuk szenvedett sérelmeket. Ahhoz, hogy kint tartsd az ellenséget, józannak, ébernek kell lenned, „mert az ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresve, kit nyeljen el” (1Péter 5,8). Imádkozz és kérd a Szent Szellemet, hogy minden fenyegető veszélyt képes légy meglátni. „Vigyáz a háza népe dolgaira” (Példabeszédek 31,27). Mindent vizsgálj meg alaposan. Mielőtt kialakul egy nagyon szoros barátság, ismerd meg jól gyermeked leendő barátját. Ne légy ítélkező, viszont megtéveszthető sem, hiszen: „Ne tévelyegjetek: a jó erkölcsöt megrontják a rossz társaságok” (1Korinthus 15,33).

Te vagy a ház őrzője. Győződj meg róla, hogy a gyermekeidet érő hatások összhangban vannak-e Isten Igéjével. 

Isten szándéka 3 — Te vagy a gyermekeid útjának előkészítője

Vízisíztél már? Ha igen, akkor tudod, hogy a legkönnyebben az előtted haladó hajó nyomvonalának közepén lehet haladni. Nos, a te életed ilyen nyomvonalat ad a gyermekeid számára. A te hatásod vagy győzedelmes erő lesz az életükre nézve, vagy olyan valami, amit le kell majd győzniük.

A Példabeszédek 22,6 így hangzik: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint, még mikor megvénhedik is, el nem távolodik attól.” A tanítás, nevelés azt jelenti, hogy példát mutatsz neki a helyes viselkedésről. A gyermekeid úgy tanulnak meg sikeresen élni, hogy látnak téged, ahogy sikeresen mész előre az életedben. Ha szeretitek egymást, a gyermekeitek megtanulják, hogyan éljenek boldog házasságban. Ha szeretnéd, hogy közeli, meghitt kapcsolatuk legyen az Úrral, ezt neked kell megmutatnod a saját életedből. Szeretnéd, hogy kedvesek legyenek másokkal? Légy kedves te magad az emberekkel.

Neked kell tanítanod őket a házassággal, gyermekvállalással, Istennel, szellemi dolgokkal, erkölccsel, anyagiakkal, stb. kapcsolatban. Tanítsd őket azon a példán keresztül, ahogy te Isten útja szerint élsz. Ha így teszel, nem fogják elhagyni ezt az utat. 

Isten szándéka 4 — Te adod nekik az útravalót a jövőre

A sikeres embereknek megvannak azok a készségeik, tapasztalataik, amikre szükség van ahhoz, hogy a valós világban éljenek. Kitartanak céljaik mellett, jó a munkaerkölcsük, becsületesen dolgoznak és tudják, hogyan kezeljék bölcsen az embereket. Ezek a készségek nem csak úgy lesznek — tanulni kell őket.

Kedves anyuka, te már egészen kicsi kortól kezdve rendkívül fontos szerepet játszol ebben azzal, hogy segítesz nekik elsajátítani e készségeket. A gyerekek felelősségteljesek lesznek, ha megtanítod nekik, hogy a család tagjaiként ki kell, hogy vegyék részüket a házimunkából. A koruknak megfelelően adj nekik feladatokat, és várd el tőlük, hogy el is végezzék. A tevékeny, eredményes gyerekek boldogabbak is.

 „A gyorsaknak (angolban: szorgalmasaknak) keze uralkodik, a rest pedig adófizető lesz (munkára adatik) (Példabeszédek 12,24). A valós életben a szorgalmasak jutalmat kapnak, a restek pedig nehézségekkel, nélkülözéssel találják szemben magukat. Ha szereted a gyermekeidet, megfegyelmezed őket (Példabeszédek 13,24). Tisztelniük kell a hatalmat és meg kell tanulniuk, hogy a tetteiknek következményei vannak.

A játszótéren megtanulják a gyerekek, hogyan kezeljék egymást — hogyan osztozzanak a dolgokon, és ne verjék meg Billyt csak azért, mert felmérgesítette őket. Tanítsd meg nekik, hogyan bánjanak a haraggal, hogyan gyakoroljanak önuralmat.

A valós életre való felkészítés, felszerelés legfontosabb eleme azonban az, hogy segítesz gyermekeidnek kiépíteni a kapcsolatot az Úrral, és megtanítod őket arra, hogy az Ige szerint éljenek. Ha Isten velük, ki lehet ellenük?

A mindennapi élet a valódi iskola, ami felkészíti őket a sikeres jövőre.

 

  

Ez a tanítás a Hölgyek, beszéljünk róla! sorozat részeként íródott,
elsősorban nőknek, anyáknak, de ugyanúgy érvényes a férfiakra, apákra is.
Forrás: www.marriagetoday.org