2010.10.06.
Keith Moore tanítása
(A
szinkrontolmács szövege.)
Lapozzatok
el velem együtt János evangéliumának 13. fejezetére. Minden hétvégén, pénteken
este vannak alkalmaink, de ez a mai pénteki alkalom része a házassági
összejöveteleinknek.
Az
elmúlt hetekben ugye a szeretetről tanítottunk péntek esténként - ez egy
szeretet-este volt - és sok különféle reakciót kaptam tőletek erre, és persze ne
felejtsük el, hogy Isten is maga a szeretet. Ugye? És persze amikor arról beszélünk,
hogy milyen a szeretet, Ki a Szeretet, és hogy hogyan kell szeretetben járni, és hogy
hogyan kell szeretetben élnünk… tehát erről beszélünk, és ugye mindannyian úgy
gondoljátok, hogy meg kell magunkat vizsgálnunk ebben, hogy hogyan tesszük a dolgunkat
a szeretet tekintetében, hogyan járjuk a szeretet-járásunkat.
És
hányan tudjátok, hogy igenis van lehetőségünk a növekedésre? És hogyha nem így
gondolod, akkor össze vagy zavarodva. Azért, mert teljesen éretté válni a
szeretetben, az azt jelenti, hogy valaki Krisztushoz hasonlóvá válik. Ez azt jelenti!
És ha olyanok vagyunk teljesen, mint Jézus, akkor olyanok vagyunk, mint maga a Szeretet!
Mert ugye Jézus azt mondta: „hogyha engem láttatok, akkor láttátok az Atyát”.
(János 14:9)
És
Isten ugye, maga a Szeretet! És ugye azt is tudjuk mondani, hogy ha Jézust láttuk,
akkor láttuk a szeretetet. És ugye ez a mi elhívásunk is? Tehát nem az a dolgunk,
hogy hátrafelé tekintgessünk, és megnézzük, hogy hányszor vallottunk kudarcot,
hányszor buktunk el, hányszor nem tudtunk szeretetben járni. El kell felejtenünk a
hátunk mögött lévő dolgokat, és előre kell nyúlnunk, és neki kell feszülnünk e
célnak, Isten elhívásának a jutalmára Krisztus Jézusban! És mi ez a cél, mi ez a
jutalom? Ez a cél ez azt jelenti, hogy olyanokká válunk, mint maga Jézus. Tehát
olyanok leszünk a dolgainkban, mint Jézus maga, és olyanok leszünk, mint maga a
Szeretet.
Amikor
beszélni fogsz, az emberek látják majd a szemeidben a szeretetet. És én most nem
arról a szeretetről beszélek, amit a világ nevez szeretetnek, hanem arról, amikor az
emberek téged hallanak majd beszélni, hallják a te hangodban a szeretetet. Amikor
látják azt, amit teszel, akkor a szeretetet látják benned. És barátom, ennél nincs
fontosabb ezen a világon!
Ezen
a héten is olvassuk ugye a Bibliánkból a fejezeteket, és ugye ezen a héten olvastuk
az 1Korintus 13-at, a nagy Szeretet-fejezetet. És ugye igaz az, hogy te idézheted akár
az egész Bibliát, éjjel és nappal imádkozhatsz, lehetnek óriási kijelentéseid,
amelyektől megdöbbennek mások, lehet hegyeket mozgató hited? Hányan tudjátok, miről
beszélek? Az 1Korintus 13-ról beszélek, hogy odaadhatod minden pénzedet, minden
filléredet másoknak, kiüresítheted magadat, szegénnyé teheted magadat, hogy másokon
segíts, de ha ezt a részét elvéted, akkor az semmit sem ér! Minden, amit tettél
addig, az semmi! Semmit nem ér, tehát hiába tetted! Üres dolog az. Tehát ennél ez
nem válik fontosabbá, mint maga a szeretet. Tehát mindannyian elkészültetek,
felkészültetek arra, hogy ma este a szeretetről fogunk beszélni?
Tehát
János 13. A János 13-ban vagyunk, a 34. verset olvassuk, és nagyon izgatott a szívem
ma este, mert ugye tudjátok, hogy a szakács még az előtt megízleli az ételt, mielőtt
azt felszolgálják. És ez pedig bennem rotyogott már, ez a szeretet, és nagyon
izgatott vagyok. És nagyon erősen hiszem azt, hogy az emberek választ nyernek ma este.
Olyan válaszokat, amelyek megváltoztatják az életeket. Mert ez az Ige! Tehát János
13,34. Jézus azt mondta: „Új parancsolatot adok
néktek! - Ugye a zsidóknak a törvény alatt adatott a Tízparancsolat, ott voltak a
rendeletek, a többi más parancsolat is.
De
Jézus itt ugye bemutatja az új szövetséget, hogy minden meg fog változni. Mert Ő
felmegy a keresztre, és Ő kifizeti értünk az árat, és aztán feltámad a halálból,
és aztán a Felséges jobbjára emelkedik, fel a magasságban, ahol Ő minket képvisel
majd. És az irgalom királyi székén ugye felmutatják a Vért értünk. Amely megmos
minket, és elmossa a bűneinket. És nem leszünk többé szolgák, hanem fiak. És
megengedi ez nekünk azt, hogy ne csak pár embernek legyen elérhetési joga a Szent
Szellemhez, a Szent Szellem ne csak pár emberen legyen, hanem hogy, mindannyiunkban
bennünk lakozzon a Szent Szellem.
És
hogy mindannyian bátran járulhassunk a Kegyelem Királyi Trónja elé. Hogy képesek
legyünk közösségben lenni az Atyával, személyesen. És amikor Jézus bemutatta ezt
az új szövetséget, egy új parancsolatot is adott egyben. Valaki mondja ki hangosan,
hogy új szövetség és új parancsolat. És mi ez az új parancsolat? Hogy egymást
szeressétek! Ez egy valamilyen ajánlás? Javaslat netán? Vagy valamilyen kísérlet?
Egy új elképzelés? Egy új erőfeszítés? Mi ez, mondd meg nekem? Ez egy parancsolat!
Ez egy parancsolat!
Egyike
a dolgoknak, ami nem igazán mozgat engem, ezek az új bibliafordítások, amibe
belerakták a fordítók azt a szócskát a Bibliába, hogy ’próbálni, megpróbálni’
valamit. Észrevettétek-e amint olvasgatjátok ezeket az új modern fordításokat, hogy
a fordítás úgy szerepel, „hogy próbáld meg ezt megtenni, vagy azt megtenni”? „Tedd
meg a tőled telhető legjobbat ennek érdekében”. Az Úr soha nem mondta neked azt,
hogy valamit próbálj meg! Soha de soha!
Mert
hogyha az Úr azt mondaná neked, hogy próbálj meg valamit, az két dolgot foglalna
magába. Az egyik az, hogy lehet, hogy nem leszel képes arra, hogy megtedd azt a dolgot.
Lehet, hogy a tőled telhető legjobb nem lesz elegendő annak az elérésére. És a
második dolog pedig az, hogy Isten nem tudta rólad, hogy te képes vagy azt megtenni
vagy sem. Hányan tudjátok azt, hogy az Úr igenis tudja? Isten nagyon jól tudja rólad,
mi az amit képes vagy megtenni, és mi az, amit nem vagy képes megtenni. És még mielőtt
az Úr mondta neked, hogy tedd meg azt a dolgot, Ő nagyon jól tudta, hogy meg tudod
tenni. Tehát, amikor az Úr ezt itt adta nekünk, az nem egy javaslat. Isten nem buzdít
minket arra, hogy tegyük meg a tőlünk telhetőt, hogy próbálkozzunk. Hanem azt
mondta, hogy ez egy parancsolat. Tedd meg! És mi ez az új parancsolat? Hogy
szeressük egymást! Tehát:
„egymást szeressétek, amint én szerettelek titeket! Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim
vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Ján. 13:34,35.)
Az
Úr másról ezt nem mondta ugye, hogy a világ erről tudja majd meg, hogy mi az Ő tanítványai
vagyunk? Hogyan fogják az emberek tudni rólad, hogy te egy keresztény vagy? Nem az
által, hogyan öltözködsz, nem is az által, hogy Igéket idézgetsz, nem is az által,
hogy mennyit jársz gyülekezetbe, és nem is az által, hogy mennyi pénzt keresel. Hanem
mi ez? Miről fogják tudni? Jézus itt a tanítványainak beszél, és azt mondja nekik,
hogy szeressék egymást. Tehát, arról fogja tudni a világ ezt, hogy mi hogyan
szeretjük egymást. Hogy hogyan szeretjük a saját családunkat. Hogyan szeretjük a
saját gyülekezeti családunkat. A gyülekezeti tagokat, a testvéreinket az Úrban.
Hogyan szeretjük egymást Krisztus testében. És Jézus azt mondta nekünk, hogy ezt
hogyan tegyük meg? Úgy, ahogy Ő szeretett minket.
És
erről szeretnék ma este beszélni. Mert azt akarom, hogy egy kristálytiszta képet
kapjunk arról, még mielőtt ma elmegyünk. És hogy megértsük azt, hogy Ő mennyire
szeretett minket. Hogy megértsük azt a módot, ahogy Ő szeretett minket. Hogy hogyan.
Nagyon
sokszor az az elképzelésünk, hogy elolvassuk az Igéket, és azt mondjuk, hogy „ó,
mindenkit szeretnünk kell!”De nem ezt írja az Ige, itt arról van szó, hogy hogyan
szeressük a másikat. Tehát Jézus itt egy pontos útmutatást ad arra, hogy hogyan kell
a másikat szeretni. Tehát nem csak úgy, ahogy ezt mi kigondoljuk a fejünkből. Hanem
hogyan kell egymást szeretnünk? Úgy! Úgy, pontosan úgy! Pontosan úgy, ahogy Ő
szeretett minket!
Menjünk
el János apostol első levelére, s a 3. fejezetre. Amikor azt a szót mondod ki, hogy
szeretet (ugyanúgy ahogy az előbb mondtam, hogy ez a péntek este ez egy szeretet-este).
Ugye, halljátok ezeket a reakciókat az emberektől? Tehát különféle reakciók ugye,
hogy hí-hí, ha-ha, húúú, meg ilyen dolgok. Meg hogy: „ó, szeretet-este, - miről
fog ez szólni?!” Ilyen hasonló reakciókat hallotok. És amiért ezt mondom, ez azért
van, mert ezekből a reakciókból halljátok, ezek a reakciók képviselik azt,
hogy milyen sekélyes a felfogásunk a szeretetről. Igen-igen hatalmas elmeújításra
van szükségünk a szeretetről! A szeretet egy olyan szó, amit az emberek össze-vissza
dobálnak. „Én szeretem ezt az italt, szeretem a pizzát, fúúú, szeretem az
autómat, ezt szeretem, azt szeretem.”Ettől szabadulj meg, ezektől a kifejezésektől!
Ne használd ezt a szót csak úgy! Tehát felelősségtudat nélkül. Ne mondd azt
például, hogy szereted a pizzát, vagy, hogy szeretem a krumplit. És aztán ugyanezt a
szót használod arra is, hogy kifejezd a te szívedet Isten irányába. A Szeretet Isten!
Tehát legyél szelektívebb ezekben a dolgokban. Tehát jobban figyelj oda arra,
válogasd meg azt, hogy mikor használod ezt a szót. Inkább mondd azt, hogy: ennek
örülök, vagy ez tetszik nekem, vagy ezt kedvelem, ezt élvezem. De amikor azt mondod,
hogy szereted, akkor tudd is, hogy mit jelent az a szó, hogy szeretet! Mert Isten maga a
szeretet! És nekünk parancsolatunk van arra, hogy egymást szeressük! És ez persze
különbözik attól, hogy te hogyan élvezed azt, amikor valamit eszel. Amikor Jézus
nekünk ezt a parancsolatot adta, ennek a szónak mi köze ahhoz, hogy a te ízlelőbimbóid
a nyelveden, azok izgatottá válnak, mert valamit eszel például? Tehát hol van a kettő
között az összefüggés? Nem sok, ugye?
A
szeretet az teljesen ki lett ferdítve. Meg lett változtatva. És az ellenség pedig
mindig túlórázik abban, hogy az embereket a sötétségben tartsa, és hogy az
embereket összezavarja. Azért mert amikor te megismered Istent, akkor megismered magát
a szeretetet. És ugye az ellenség nem akarja, hogy bárki is megismerje Istent. És
ugye, a hit az, ami legyőzi a világot. De a hitünk hogyan működik? Szeretet által működik!
Tehát amikor minket közömbösnek tud tartani, összezavarodottnak tud tartani, és
különféle összezavart dolgokat mutat nekünk a szeretetről, akkor az nem
szellemben tart minket, és ezáltal nem fog a hitünk sem működni. Tehát ennél
nagyobb dolog nincsen!
Amit
meg kell értenünk, az, hogy az egyik dolog, amit az emberek és a világ, és a
gyülekezeten belül is szeretetnek neveznek – és úgy gondolom, hogy a világ
beszivárgott a gyülekezetbe - az az a szeretet, mely az önmagunk szeretete. Az emberek
ezt a szót arra használják, hogy én szeretlek téged, de igazából ez nem igaz. Mert
önmaguk szeretetét írják le ilyenkor. Hallgassátok meg ezeket a kifejezéseket,
például: mondjuk azt, hogy találkozik két fiatal ember, és teljesen fülig
szerelmesek egymásba. Tehát betegei a szerelemnek szó szerint. Mi a helyzet ezzel a
kifejezéssel, hogy betege lenni a szerelemnek? Isten maga a szeretet! A szeretet téged
beteggé tesz? A szeretet az gyógyít igazából!
Az
egyik példája a szerelem betegének, az Dávidnak az egyik fia, Amnon. Az
Ószövetségben a Biblia szó szerint azt a kifejezést használja, hogy „betege a
szerelemnek”. Azért, mert ugye, úgymond szerelmes volt az ő féltestvérébe,
Támárba. És annyira szerelmes volt belé, hogy nem tudott aludni, nem tudott enni,
lefogyott, és soha nem tudta a fejében kiokoskodni sehogy sem azt, hogy ők ketten
hogyan lehetnek együtt. És igazából annyira betege volt a szerelemnek, hogy az igét
idézem most pedig „lehetetlennek tűnt számára,
hogy Támáron valamit elkövessen”,
tehát ezt írja, ez a 2 Sámuel 13-ban található. Tehát ez az érdeke a
szeretetnek, hogy azt nézi, hogy kinek mit csináljon? Ez nem szeretet!
És
mégis gondoljátok, hogy ő meg volt győződve arról, hogy teljesen fülig szerelmes
Támárba? Hogy ő annyira szerelmes volt, és annyira szerette őt, hogy nem tudott magával
mit kezdeni? És az ő egyik alattomos barátja megmondta neki, hogy mit csináljon, és
hogy jól rászedjék az ő húgát, hogy magát betegnek tetesse, és aztán bejött
hozzá a testvére, és ugye, kényszerítette őt és megerőszakolta őt. És
aztán azt írja ugye a Biblia, a 15-ös versben, hogy miután ezt megtette, elkövette
rajta, azon nyomban az a szeretet az gyűlöletté vált, és ez a gyűlölet nagyobb lett
annál a szeretetnél, amellyel őt azelőtt szerette.
Tehát
ez nem Isten szeretete, ugye? Mert Isten szeretete soha nem változik meg. Isten szeretete
az nem halványul el, és nem vall kudarcot. De az, amit itt ő szeretetnek nevezett, az
megváltozott egy szempillantásban, és gyűlölte őt. És aztán kirúgta őt onnan. Ez
egy tökéletes kép arról, amit a világ nevez szeretetnek. Hogy ez egy milyen alattomos
és milyen megtévesztő dolog.
És
aztán hallgasd meg ezeket a kifejezéseket, amikor az emberek ezt mondják, hogy „én
szeretlek téged, szeretlek téged, nem tudok nélküled élni! Szeretlek téged,
szükségem van rád! Szeretlek téged, kell, hogy veled legyek! Hogy szeretlek téged
én!” Ugye, itt sokkal többször hallod azt az egy szócskát, mint a szeretet szót,
és az az ’én’ szócska, hogy ’én’ szeretlek téged. ’Én’ szeretlek téged,
’énnekem’ szükségem van rád! És ez pedig nem az Isteni fajta szeretet! És ez nem
azt jelenti, hogy te szereted vagy őt! Amikor azt mondod, hogy „én szeretlek téged,
nekem szükségem van rád”. Ez mit jelent? Itt mi történik, amikor egy személy ezt
mondja „Én szeretlek, szükségem van rád!”
Mit
jelent ez? Azt jelenti, hogy én szeretem azt az érzést, amit te nekem nyújtasz.
Szeretem azt, amit te értem teszel. És ugye mi van akkor, amikor te már többé nem
nyújtod nekem ezt az érzést? Akkor te már ezt nekem nem teszed többé. Ugye, B. B.
King mondta azt, hogy ez a jó érzés, ez a fellángolás ez elmúlt. És ekkor ugye,
már kiestél a szeretetből. És amikor az elmúlik, akkor az elmúlt. És ugye soha
senki nem tudja hogy igazából, miért is jött ez a szeretet?
Vagy
hogy hová ment? Mert ez az univerzumnak az egyik titka. Nagyon titokzatos dolog ez. És
aztán megpillantasz valaki mást, aki viszont nyújtja neked azt az érzést, és azt
mondod, hogy hú-ha, hát ez aztán… váó! De persze emellett te házas vagy, és van
másik három gyereked. De te nem tehetsz arról, hogy kibe szeretsz bele, ugye? Ez
szeretet?!
Van
ennek egyáltalán valami köze a szeretethez? Amnon szerette Támárt? Soha nem szerette
őt! Mert ha szerette volna őt, akkor soha nem tett volna semmi olyat, ami őt bántotta
volna. Mert a szeretetnek nem az az érdeke, hogy valamit tegyen valakinek, hanem valamit tegyen valakiért. Tehát nem az az érdeke a
szeretetnek, hogy neked csináljon valamit, hanem hogy érted tegyen valamit. Hogyan kell
egymást szeretnünk? Ugyanúgy, ahogy az Úr szeret minket! És Ő hogyan szeretett
minket? Ez nem lesz az az önző szeretet, amiről most beszéltünk. Hanem ez egy
másikfajta szeretet, ugye?
Ott
vagytok az 1 János 3-ban? Tehát János apostol 1. levele 3. fejezet. De előtte menjünk
el a Lukács evangéliumának 6. fejezetére, és utána majd odalapozunk a János
levelére. Mondjuk ki hangosan, hogy: az Isteni fajta szeretet - az Isteni fajta szeretetről
beszélünk, tehát nem csupán arról a szeretetről, ami Isten tulajdonában van, hanem
arról a szeretetről, ami maga Isten. Ez az Ő természete, ez az Ő lényegi alapja,
lényege Istennek. Ez az Ő esszenciája, és igazából ez az a szeretet, amely
kivilágosítja a Mennyországot. Ez a fény a Mennyországban, a szeretet. Ebben fogsz te
majd sétálni a Mennyországban. Ez a légköre a Mennyországnak, a Szeretet.
Hányan
tudjátok azt, hogy a Mennyországban nincs szükség a Napra? Vagy nincs szükséged
lámpára, nincs szükség az elektromosságra. Mi az, ami kivilágítja a Mennyországot?
Ugye, Istennek a Báránya, és Ő Maga a Szeretet. És a szeretet az maga a világosság,
a fényesség. Mert a szeretet az sugárzik. A szeretet az, amiben mi is élünk és élni
fogunk.
Körülbelül
25 évvel ezelőtt az imának egy időszakában voltam, és az Úrra várakoztam imában,
és igazán csodálatos időket éltem meg az Úrral, miközben Ővele közösségben
voltam. És Isten kinyilvánította az Ő szeretetét irántam. Tudod, hogyha mi Őt imádjuk,
akkor Ő válaszol arra, válaszol nekünk. Hányan tudjátok azt, hogyha te közel
húzódsz Istenhez, Isten is közel húzódik hozzád? Mert hogyha te idejössz, és akkor
csak úgy mondod a fejedből, hogy „halleluja, halleluja, halleluja” de közben a
vacsoráról gondolkozol, meg valakinek a ruházatáról, vagy az ékszereiről
gondolkozol, és aztán leülsz a fenekedre és aztán hazamész, akkor nem vagy
igazából Isten imádatában.
De
viszont hogyha te időt szentelsz arra, hogy Istent imádd a te szívedből, és
igazából szellemben és igazságban teszed azt, tehát a szellemedből teszed azt, és
elmondod a szívedből Istennek azt, hogy szereted Őt, és hogy Őt imádod, és
kinyúlsz felé, akkor Őhozzá közeledsz. Hit által teszed ezt. És mit fog Isten
tenni? Isten válaszolni fog erre, és Isten elmondja majd neked, hogy Ő téged mennyire
szeret. És hogyha te ezt nem igazából tapasztaltad meg még, ez azért van, mert
igazából, nem igyekeztél, nem próbáltad ezeket a dolgokat, nem tetted még meg.
De
amikor én ezt tettem, akkor Isten elkezdte kinyilvánítani az Ő szeretetét irántam.
És mondom neked, hogy ott feküdtem a földön, és sírtam (nem egy szomorú sírás
volt, hanem egy örömteljes sírás, és bizony van különbség a kettő között).
Aztán nevettem, imádtam Őt, aztán újból sírtam, nevettem, és aztán ott feküdtem,
és csöndben voltam. És azt mondtam, hogy: ó Istenem, dicsőség Istennek, dicsőség
Istennek! És aztán azt mondtam, hogy ez az a hely, ahol én örökké maradok, maradni
akarok, én ebben akarok élni, én ebben akarok élni! Ebben akarok maradni!
És
erről beszél Jézus, amikor azt mondja: hogyha te megtartod az Én parancsolataimat,
akkor hol fogsz lakozni? És hol fogsz élni? Az Ő szeretetében maradsz, az Ő szeretetében
fogsz lakozni! És ez nem csak arról szól, hogy „jól van, én ezt megfigyelem, és
akkor kimondom, hogy igen én szeretni foglak téged, és te is próbálj meg majd engem
szeretni.” Hanem nekünk ebben úgy kell élnünk, ugyanúgy, mint ahogy belélegezzük
a levegőt.
Tehát
a Lukács 6-ban 32. vers. A 30. versnél kezdjük inkább.
„Mindennek pedig, aki tőled kér, adj! És attól,
aki elveszi a tiédet, ne kérd vissza!”- Ez azt jelenti, hogy te inkább törődsz
a másikkal, mint azokkal a dolgokkal, amik nálad vannak. Tehát fontosabb neked a másik
ember, mint az a dolog. - „És amint akarjátok,
hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal. Mert ha csak
azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is
szeretik azokat, akik őket szeretik”. (Lukács 6:31,32.)
Ezt
olvassátok el ezt az igeverset velem együtt. „Mert ha csak azokat szeretitek, akik
titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket
szeretik.”
A
bűnösök úgy szeretik egymást, hogyha te szeretsz engem, én is szeretni foglak. Azok
az emberek, akik nem hisznek Istenben, azok az emberek, akik nem fogadták el Jézust, nem
születtek újjá, ők szeretik így egymást. Tehát, hogyha mi is csak ennyit teszünk,
akkor nem tartjuk meg ezt a parancsolatot.
Phyllis
és én beszélgettünk erről, hogy ez milyen frusztráló dolog, mert sokszor előjön.
Isten foglalkozott
velünk, hogy igenis tartsuk meg ezeket az alkalmakat a házasságról, és hogy tanítsuk
az embereket, és hogy igenis keményen álljunk ki ezek mellett a dolgok mellett, és
hogy az Igét tartsuk az emberek elé, mint a mércét. És igazából utána
elárasztanak téged különböző dolgok, de nem is a külső világból, hanem igen a
keresztények, az emberek, akik idejárnak hozzánk, a gyülekezetbe.
És
egyszerűen látod azt, hogy mindenkinek van egy könyve, valamilyen könyve valahonnan, a
házasságról, és egy csomó olyan dolog áll azokban a könyvekben, ami nem az Ige.
Hallottad? Ezek olyan dolgok, amelyek sehol nincsenek az Igében. Nem lehet őket megtalálni.
És aztán látod a prédikátorokat, ahogy felállnak a szószékben és tanítják az
embereket, és azt mondják, hogy „ugye tudjátok, hogy a házasság az ilyen 50-50%-os
üzlet, vállalkozás... A házasság, az adsz és kapsz. Nagyon sokat adsz, és nagyon
sokat kapsz.”
De
nem, egyáltalán nem erről szól a házasság! Te olyasvalamiről beszélsz, amit a bűnösök
tesznek. Nem olvastad ugyan, mi áll itt? Mert itt azt olvassuk ugye, hogy a bűnösök
szeretik azokat, akik őket szeretik. Mit jelent ez? Hogyha te megvakarod az én hátamat,
én is megvakargatom majd a tiédet. Hogy te eljössz félútig, én pedig elmegyek
félútig, és akkor majd félúton találkozunk. Te elkezdesz engem szeretni, és én
majd akkor jobban foglak tisztelni. És ha te több tiszteletet mutatsz majd felém, én
majd elkezdelek téged szeretni. Majd találkozom veled félúton barátom, ezt
prédikálják mindenütt a gyülekezeteinkben, és ez egy hazugság. Ez nem Isten Igéje,
ez nem Isten szeretete, ez nem Isten parancsolata!
Hadd
figyelmeztesselek titeket barátaim, hogy vannak könyvek, vannak tanítások, mindenütt
megtalálhatók, és az emberek ezt jól megeszik, és csámcsognak rajta, és úgy
néznek ezekre a dolgokra, hogy milyen csodálatosak. És amikor elolvassák ezeket a
könyveket, akkor azt mondják, hogy igen tényleg, ez tényleg olyan, mint én. Itt most
magamról olvasok, tényleg az én feleségem is pontosan ilyen, amilyennek ez a könyv
leírja. És akkor mi van? És akkor mi van?! „És pontosan ilyen, ahogy ez a könyv
leírja. És honnan tudja ez az író?” Azért, mert az egész világ ilyen, onnan
tudja! És csak azért, mert te olyan vagy, és mert leírták azt, hogy te milyen vagy
abban a könyvben, az nem azt jelenti, hogy akkor onnantól fogva neked olyannak is kell
maradnod, és hogy ez így rendben van, hogy te olyan vagy.
Amikor
hallod az embereket ezt mondani, hogy „a férfiak olyanok, mint ez a bolygó. Aztán az
asszonyok olyanok, mint az a másik bolygó. A férfiak ilyenek, a nők olyanok. A férfiak
ilyenek”. Barátom mondom neked, hogy ez össze fog téged zavarni. Csakis egy! Valaki
mondja ki hangosan, hogy: egy! Mennyi? Csakis egy dolog van, amihez magadat és a
feleségedet hasonlítanod kell! Csakis egy dologhoz kell a te hitvestársadat
hasonlítanod. Csakis egyhez. Az Krisztus és a Gyülekezet! Bármilyen más elképzelést
forgatni a fejedben… Ha ezt teszed, akkor megnyitod a szellemedet egy megtévesztésre.
Mert hogyha te ezt nem találod meg az Igében…
Te
valahol olvastad az Igében azt, hogy a férfiak olyanok, mint ez a bolygó, és a nők
olyanok, mint az a másik bolygó? Hol olvastad ezt? Én nem gúnyolódom most. Hanem
zavar engem, hogy az embereknek a házasságaik mennek lefelé a lefolyón. És lapozzák
a könyveket, miközben ezt teszik. És azt mondják eközben, hogy igen, de nekem ezt nem
kell megtennem, mert ez a könyv azt írja, hogy hát én ilyen vagyok, ilyenek a nők meg
a férfiak. És az emberek elképzelései és a tradíciók erőtlenné tették Istennek
az Igéjét.
Phyllis
és én nagyon sok emberrel beszéltünk, és amikor idézzük nekik az Igéket a
Bibliából, akkor azt mondják rá, hogy: igen-igen, ezt mind tudom, de nekem tanácsot
adott ez meg az, és azt mondta, hogy ezt tegyem. Ugye Phyllis, hányszor hallottuk ezt?
Nagyon sokszor, ugye? És ilyenkor mit mondasz? Vagy hallgatsz arra a bizonyos testvérre,
aki azt neked mondta, vagy pedig a Bibliára hallgatsz. Ugye?
És
azt mondod, „de nekem vannak könyveim, három könyvem is van ebből. És ennek ilyen
végzettsége van, meg ilyen pszichoterápiát végzett...” Ilyenkor el kell magadat
határoznod, hogy te nem szolgálhatsz két Úrnak. Egyet kell választanod, és én
igen-igen javaslom neked, hogy az Urat válaszd, és hogy ezt a könyvet válaszd: a
Bibliát! És hogy nem nyelsz le semmit, amit másvalaki mond arról, hogy milyennek kell
lenni egy férfinak, milyennek kell lenni egy asszonynak, hogy a feleségnek, a férjnek
milyennek kell lennie, az apának, az anyának milyennek kell lennie, hacsak nem tudod
megtalálni ebben a könyvben. Halleluja! Fegyelmezd meg magad!
Csak
azért, mert valami megcsiklandozza az elmédet, csak azért, mert valami kielégíti a te
kíváncsiságodat, és megnevettet téged, vagy megérinti a lelkedet valamilyen módon,
ez még nem azt jelenti, hogy ez Istentől van. És nem is azt jelenti, hogy az jó. És
különösen az ellenség azon van, hogy segítsen neked abban, hogy megindokold azt,
amiért te úgy viselkedsz, ahogy viselkedsz. Hogy magadat megigazítsd abban a
testiségben, amiben vagy. És hogy neked azt mondja, hogy nem kell megváltoznod, hogy
adjon neked egy okot arra, hogy te jó vagy úgy, ahogy vagy, neked nem kell
megváltoznod. És akkor azt mondod, hogy az a másik, a férjem, meg a feleségem, nekik
kell megváltozni. Én nem akartam mindezt mondani, de itt vagyunk. A bűnösök szeretik
azokat, akik őket szeretik. Tehát, ha te csak azokat szereted, akik téged szeretnek,
akkor nem tartod meg ezt a parancsolatot. Akkor nem az Isteni fajta szeretetben működsz.
Még mindig itt vagytok?
Olvassuk
el még egyszer együtt, Lukács 6,32. Egy másik fordításból fogom nektek ezt olvasni.
Azt mondja ez a fordítás:
„hogyha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek,
akkor nektek abból micsoda előnyötök származik. Hogyha jókat tesztek azokkal, akik
nektek jókat tesznek, akkor neked abból mi előnyöd származik? Mert a bűnösök is
ezt teszik”. A Jó hír fordítás így mondja: „ha csak azokat az embereket
szereted, akik téged szeretnek, akkor miért kapnál te áldást? Hisz még a bűnösök
is szeretik azokat, akik őket szeretik”.
És
mégis voltak emberek, akik rám néztek, és azt mondták, hogy „az én pásztorom azt
mondta, hogy ha az a személy engem nem szeret, akkor nem kell őt szeretnem. Hogyha a
feleségem nem szeret, akkor nekem nem kell őt szeretnem. Akkor én szabad vagyok, én
elmehetek. Mert meghalt, és be kell ismernünk, hogy ez az egész, ez halott. És aztán
megyünk, és eltemetjük azt a dolgot, és aztán majd találok valaki mást. Majd Isten
segít nekem.” A bűnösök élnek így! Ők addig szeretnek téged, amíg te szereted
őket. És aztán, amikor te már őket nem szereted, akkor ők sem szeretnek téged. És
aztán vége a kapcsolatnak.
Mi
lett volna akkor, hogyha Istennek várnia kellett volna ránk, amíg mi elkezdjük Őt
szeretni, mielőtt Ő még szeretett volna minket?
Menjünk
el az 1János 4-re. Ez az egész 4. fejezet olyan csodálatos, és hogyha az utóbbi időben
nem olvastad el, akkor bizony fordíts erre időt, és olvasd el újra és újra és
újra. Újra időzzél ebben a fejezetben, és újra és újra olvasd el. Hogyha akarod,
akkor karikázd be mindenhol azt a szót, hogy szeretet ebben a fejezetben. És akkor ez
az egész fejezet majdnem egy nagy karika lesz, mert annyit kell majd karikáznod. Tehát
1János 4. 10. vers.
Tehát
mi a szeretet? Igaz-e az hogy a legtöbben a gyülekezetben ugyanúgy gondolkoznak a
szeretetről, mint a hitetlen világ? És tudnod kell-e azt, hogy mi a szeretet? És mi a
szeretet? Ez a szeretet! Itt van! Nem az, hogy mi szerettük az Istent, hanem az, hogy Ő
szeretett minket! (I. János 4:10.)
Tudsz-e
valakit szeretni, aki téged nem szeret? Tudsz-e valaki olyasvalakit szeretni, aki nem
kedvel téged? Tudsz-e valakit szeretni, olyasvalakit, aki rosszul bánik veled? Ezt a
világ nem teszi. Ezt a bűnösök nem teszik. Ettől vagyunk mi mások! A hitetlen
világtól különbözünk ebben! Mert ez az a dolog, amit az emberek látnak az
életünkben, és akkor mondják ránk, hogy igen, ő egy keresztény. Igen, ő egyike Jézus
tanítványainak.
Mert
ugye Jézus is ezt mondta, hogy erről tudják meg, hogy az én tanítványaim vagytok! Mi
által? Az által, hogy egymást szeretjük. Hogyan? Úgy, ahogy ő szeretett minket. És
Ő hogyan szeretett minket? A Római levél azt mondja, hogy akkor szeretett már így
minket Isten, amikor mi még az ellenségei voltunk. Már akkor szeretett minket! Ez Isten
szeretete! Ez jelenti azt, hogy megtartjuk a parancsolatokat.
Nem
az, hogy „te majd megvakarod az én hátamat, és én is jól megvakargatom a tiédet.
Majd a félúton találkozunk. Én elmegyek félútig, de neked is el kell jönnöd
félútig”. A bűnösök teszik ezt! Ez nem az Újszövetségi parancsolat, ez nem Isten
szeretete. Miért szeretjük mi Őt? Ez az Isten szeretete! Nem az, hogy mi szerettük az
Istent, hanem, hogy Ő szeretett minket. Mondjuk ki hangosan, hogy: nem abban van a
szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem, hogy Ő szeretett minket.
Szeretett-e
minket Isten akkor, amikor mi még Őt nem szerettük? Isten már akkor szeretett minket,
amikor mi még ellene voltunk. Isten akkor szeretett minket, amikor mi olyan dolgokat
tettünk, és mondtunk, amiket Ő megvetett, amelyek Őt bántották. Amikor mi még
lázadtunk ellene, Isten már akkor szeretett minket. Amikor mi nem bántunk
tiszteletteljesen, amikor tudatlanok voltunk, amikor káromoltuk Őt, Isten akkor is
szeretett minket. Na, ez a szeretet nincs a világban! Ez az a dolog, amiből tudod, hogy
te általmentél a halálból az életbe. Innen tudod, hogy te tényleg újjászülettél.
Azért mert szeretjük a mi atyánkfiait.
Ezeket
a dolgokat, mi úgy dobáltuk, ezeket a szavakat, hogy „én szeretlek - te szeretsz”.
De újra és újra e mögött az ön-szeretet áll. Mert ez csak arról szól, hogy
mindaddig, amíg te teszel értem valamit, addig rendben van. És én téged szeretlek
mindaddig, amíg te engem szeretsz. De mi itt Jézusról beszélünk. Arról beszélünk,
amit Jézus mondott. És ez olyan magasabb, olyan messze van attól a szeretettől, amit
az emberek mondanak, mint a Menny és a Föld. Hallelúja! És ehhez hozzá kell szoknunk,
mert az örökkévalóságot ebben fogjuk tölteni. Ez a fajta szeretet, ami Isten maga,
ez az a szeretet, amely kiöntetett a szívünkbe a Szent Szellem által. És ez
természetfölötti.
Meg
tudod-e tenni? Tudsz-e valakit szeretni, aki téged nem szeret? Meg tudod-e tenni? Ez egy
parancsolat! Ez nem érzelmekre alapul. Ez egy döntés. Ez egy döntés, hogy
megnyíljál valaminek, amit Isten beléd helyezett. Ennek semmi köze ahhoz, hogy ők
neked milyen érzést nyújtanak. Ennek semmi köze ahhoz, hogy ők téged irritálnak-e
vagy sem, vagy hogy téged dühítenek-e vagy sem, vagy hogy téged bántottak vagy sem.
Vagy hogy úgy bántak veled, mint egy szeméttel, akkor is szereted őket.
A
világ azt mondja, hogy nem, ezt nem teszed! Ha téged ők nem szeretnek, akkor te menj
onnan, ha ők téged nem szeretnek, akkor menj el! És nagyon sokan a gyülekezetből
átálltak erre a tévhitre, és vannak pásztorok, szolgálók, testvérek az Úrban,
akik ugyanezt mondják neked, mert ők nem szeretnek téged. Ők nem szeretnek, úgyhogy
hagyd őket ott. Ha ők nem szeretnek téged, akkor te elmehetsz onnan. Nem?
Igazából
parancsolatod van. Ahelyett, hogy elmennél, az a parancsolatod - és nekem is
megparancsolta Isten azt, hogy szeressem a másikat, amibe belefoglaltatik az én
hitvesem, az én családom, az én barátaim, az én szolgálótársaim az én testvéreim
az Úrban, hogy én őket úgy szeressem, ahogy Ő engem szeretett. És Ő hogyan
szeretett minket? Ő már akkor szeretett minket, amikor mi még Őt gyűlöltük. Isten
már akkor szeretett minket, mielőtt mi még Őt szerettük.
Tehát
nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Őt, hanem hogy Ő szeretett minket. És
mondd ki hangosan, hogy: Uram, segíts nekünk ezzel, hogy ezt megértsük, hogy ezt
megértsük bizony, és a megfelelő módon jöjjön elő. A 19. verset nagyon szeretem.
És én ezt igen is így értem, hogy mi szeressük Őt. Miért? Szeressük Őt, mert Ő
előbb szeretett minket.
Hányan
tudjátok igazából a szívetekből mondani, hogy szeretitek az Urat? Hogy szeretitek
Őt? Nem csak próbáltok vallásoskodni, hanem ti tényleg szeretitek az Urat. És
tudod-e, hogy mi az egyik fő oka annak, amiért te Őt szereted? Hogy Ő várt rád, hogy
Ő elviselt téged. Hogy Ő várt rád, foglalkozott veled év-év után, ha te mindig
félreléptél, elvétetted a dolgokat, és újra bűnbe kerültél, és Ő megbocsátott
neked, és újra várt rád. És volt egy elhívás az életed felett. És aztán úgy
döntöttél, hogy elhalasztod azt tíz évvel, vagy tizenöt évvel, vannak, akik húsz
évvel elhalasztották ezt. És tudod mit tett Isten? Akkor is szeretett téged, és várt
rád. Amikor csak össze-vissza káromoltad az Ő nevét, csúnyákat mondtál rá, és
csupa tudatlan dolgot cselekedtél, és Isten ebből semmit nem kedvelt.
De
mégis szeretett téged, mégis szeretett! És tudod, mit tesz ez veled? Ez Istennek a
jósága! Ez Istennek a jósága! Az megtérésre vezet, amikor kapsz erről egy kijelentést.
És amikor megérted azt, és meglátod azt, hogy Isten mennyit várakozott rád, hogy
mennyi ideig viselt el téged. És Isten nem csak úgy elutasított magától. Isten nem
kidobott téged, hanem továbbra is csak szeretett téged. Ez téged arra ösztönöz,
hogy szeresd Őt! És Istennek ez a szeretete benned ugyanezt fogja megtenni másokkal.
Hosszú
távon kell ebben maradnunk. Nem szabad napokban és hónapokban gondolkoznunk. Azt
mondod, hogy „Keith testvér, én már hat hónapja teszem a megvallásokat, és hogy
megváltozott-e a feleségem vagy a férjem, nem tudom, nem látok semmilyen változást.”
Mi
lett volna akkor, hogyha Isten ezt mondta volna rólad? Már hat hónapja szeretem őt,
és hát nem tudom megmondani a változást, nem látok semmilyen változást benne még,
úgy gondolom, hogy rosszabb, mint azelőtt, szóval csak felejtsük el őt. Barátom, el
kell magadat határoznod. Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak el kell magunkat
határoznunk, hogy szeretetben fogunk járni, attól függetlenül, hogy más azt teszi-e
vagy sem.
Meg
fogjuk tartani a parancsolatot, szeretni fogjuk az embereket annak ellenére, hogy
az emberek egy idő után azt fogják mondani, hogy ők ezt ki nem állhatják már, hogy
mi mennyire szeretjük őket, hogy már megvetnek minket ezért. Akkor is szeretni fogjuk
őket! Akkor is szeretni fogjuk őket! Ma is szeretni fogjuk őket, holnap is szeretni,
és jövőre is szeretni fogjuk őket, és hat hónap után is, és hogyha egy évvel
azután rosszabbul fognak kinézni, mint azelőtt, nem azt mondom, hogy örülni fogunk
ennek, de akkor is szeretni fogjuk őket. Hanem egyre és egyre jobban fogjuk őt
szeretni, mert ez nem érzelmekre alapul, mert ez nem arra alapozódik, hogy ők mit
mondtak rólad, hanem ez egy elhatározás, ez egy parancsolat.
És
hányan hiszitek azt, hogy igenis képesek vagytok ezt megtenni? Tudjátok-e szeretni
azokat az embereket, akik titeket nem szeretnek? De hogyha te nem lépsz azon túl, hogy
csak azokat szereted, akik téged szeretnek, akkor nem teszel semmit másként, mint a
hitetlen világ.
Mi
miért szeretjük Őt? Azért szeretjük Őt, mert Ő előbb szeretett minket. És mondom
neked, hogy ez bizony működik az embereknél, ez a szeretet. Mert hogyha te továbbra is
csak szereted őket, és lehet, hogy ők ki is tagadnak téged, és azt mondják, hogy „te
nem tartozol hozzám” - öt éven keresztül mondjuk, lehet, hogy csúnyán beszélnek
rólad mindenkinek, de te akkor is szereted őket, szereted őt.
Valaki
mondja ki hangosan, hogy: a szeretet soha nem vall kudarcot! Továbbra is csak szereted
őket, és jön egy nap majd, amikor megváltoznak. Jön egy nap majd, amikor az a sok
szeretetet, amit te adtál, amikor az a szeretet, amivel te őket szeretted év és év
és év után, akkor annak a kijelentése majd megvilágosodik az ő szellemükben és ők
szeretni fognak téged, jobban annál, mint amit te valaha is el tudtál képzelni. Mert
észreveszik majd azt, hogy „hogyan tudtál te engem így szeretni? És én ezeket
a csúnya dolgokat tettem, és te mégis szerettél engem. És én olyan csúnyán
viselkedtem, és te mégis szerettél!”
Te
magadban ezt nem tudod megtenni, de nem vagy egymagad, mert Istennek a szeretete az
kiöntetett a szívedbe, a Szent Szellem által. Ha újjászülettél, az a szeretet
benned van, innen tudod azt, hogy te újjászülettél. Hogyha ez a szeretet benned van,
és hogyha te akarod, akkor igenis tudod szeretni az embereket azzal a szeretettel.
Örökre, örökké. Függetlenül a dolgoktól. Tudtok-e erre egy „dicsőség Istennek”-et
mondani? Hallelúja!
Mi
szeretjük Őt, mert Ő előbb szeretett minket. Köszönjük neked Uram! Mondja valaki
hangosan, hogy: köszönjük Uram. Anélkül, hogy elolvasnánk a Lukács 6-ban a többi
igeverset, ugye azt olvastuk, hogy te nem fogsz semmilyen dicséretet kapni azért, mert
te szereted azokat, akik téged szeretnek. Ezért te nem fogsz jutalmat kapni, hogy te
olyasvalakiket szeretsz, akik téged viszont szeretnek.
Ugye
látjátok azt, hogy nagyon sok keresztény vak volt, és nem tudta azt, hogy nekünk ezen
túl kell lépnünk, túl kell lépnünk ezen a szereteten, hogy én csak azt szeretem,
aki engem szeret. És át kell lépnünk ebben egy teljesen másik birodalomba. És még
csak nem is a szellemben működünk, és nem is keresztény dolgokat teszünk, addig,
amíg mi nem szeretjük azokat, akik minket nem szeretnek, tehát csak azokat szeretjük,
akik minket szeretnek.
Tényleg
úgy van ez, hogy ez egy 50-50%-os üzlet? Vagy 50-50%-os megosztásban van ez a
házasság dolog, meg a szeretet-dolog? Hogy nekem meg neked is el kell mennünk
félútig, és félúton találkozunk? Nem, ez nem így működik! Ez a szeretet ez úgy működik,
hogy „ha te visszalépsz, én egyet feléd lépek.”
És
tudod mi az oka annak, az egyik oka annak, amiért a szeretet nem vallhat kudarcot?
Azért, mert Isten maga a szeretet, és Isten soha nem vall kudarcot. A szeretet azért
nem vallhat kudarcot, mert nincs egy ellene készült fegyver sem, amely szerencsés
lenne. Soha nem tudtak olyan fegyvert tervezni, amely a szeretetnek árthat, amely el
tudná pusztítani a szeretetet. Az ördögnek nincs semmije, semmije, ami még csak le
tudná lassítani is a szeretetet. Nem is beszélve arról, hogy elpusztítani.
Hadd
próbáljam ezt nektek még inkább leírni. Mit tudnak az emberek azért tenni, hogy
megakadályozzák azt, hogy te őket szeresd? S ilyenkor azt mondod, hogy „ó, igen,
dehát megölték az én szeretetemet, megölték azt az összes szeretetet, ami bennem
volt!” Te a bűnösök szeretetéről beszélsz! Azt sem tudod, mi a szeretet, amikor
így beszélsz! Te az érzelmekről beszélsz ilyenkor. Az érzésekről beszélsz. Mi
pedig Isten szeretetéről beszélünk. Isten szeretetét nem lehet legyilkolni. Isten
szeretetét nem lehet visszacsinálni.
Mit
tudsz te tenni az ellen, hogyha én azt mondom, hogy „én igenis, szeretni foglak”?
Semmit nem tudsz ellene tenni. Én tudlak szeretni téged az ország másik feléről is
akár. Én tudlak téged szeretni bármelyik időzónából. Én tudlak téged szeretni
akkor is, függetlenül attól, hogy te mit mondasz nekem, vagy azt mondod nekem, hogy „ne
szeress már!” És én pedig erre azt mondom, hogy nem! Akkor is foglak! És nem tudsz
rávenni arra, hogy ne szeresselek téged. És azt mondod, hogy „megöllek téged!”.
Ez se fogja leállítani a szeretetet. Erről beszél az Ige, mikor azt mondja, hogy ha
megütnek az egyik orcádon, akkor mit teszel? Ez nem arról szól, hogy valakinek odaadod
az arcodat, hogy bokszolózsák legyen belőled, hanem ez arról szól, hogy mindegy, hogy
te mit teszel nekem, én akkor is szeretni foglak téged. És nem az érzelmekről beszélünk,
ugye? Hanem egy elhatározásról beszélünk, egy döntésről, egy választásról, hogy
én úgy foglak téged szeretni, ahogy Isten engem szeretett.
Mert
Jézus úgy szeretett téged, hogy Ő hajlandó volt érted felmenni a keresztre, és ott
kifizetni az árat. Amikor abszolút semennyi időt nem szántál rá az életedből, a
napodból, nem szeretted Őt, nem is érdekelt téged Jézus, nem ismerted Őt. Sőt, még
évekkel azután sem. Hányan tudjátok látni most a hit szemein keresztül Istennek a
szeretetét? Isten trónjától, hogy Isten trónjától sugárzik ez a szeretet mindenki
felé, aki itt van ezen a bolygón. Mert Isten úgy szerette ezt a világot, hogy Ő adta…
Igen,
de ők káromolják Őt, és sziklákat és mindenféle dolgokat imádnak, és megölik a
gyerekeiket, egymást gyilkolják, és nagyon ocsmány dolgokat tesznek, szörnyű
dolgokat. Istent ez megszomorítja és Isten ennek nem örül. De nem tudják leállítani
azt, hogy Isten szeresse őket.
És
hogyha te újjászülettél, akkor tudod, hogy valami történt, - és úgy gondolom, hogy
nem tanítottak minket eléggé arról -, hogy az egyik leghatalmasabb dolog, ami
történt veled, akkor amikor újjászülettél, az az, hogy az a szeretet ami Ő maga, az
beléd került. Nem a fejedbe, nem a te érzelmeidbe, az érzéseidbe, nem a testedbe,
hanem a te szívedbe öntetett ki az a szeretet a Szent Szellem által.
De
ennek ellenére te élhetsz egy sekélyes életet a hústestben, amikor az érzelmeid
uralnak téged, és mindenkivel csak vitatkozol és veszekedsz. Amikor azt mondják, hogy
„én jól megkaparlak téged, és akkor majd én is jól visszakaparlak”, vagy pedig
felnövekedhetsz. És tudod, hogy igen vannak ezek az érzések, és nem örülsz nekik,
nem élvezed ezeket az érzéseket, és tudod, hogy ezek olyasvalami érzések, amik
próbálják gyötörni a te elmédet, és fel tudsz növekedni annyira, hogy azt mondod:
nem, ezeket félreteszem, mert van valami bennem, ami hatalmasabb mindennél. Ez
hatalmasabb mindannál, amit valaha is mondasz nekem, vagy amit valaha is tenni tudsz
nekem, ez Isten szeretete!
És
ha Isten képes szeretni ezt a világot annak ellenére, amit Ővele tesznek, és Őrá
mondanak, akkor én is tudlak téged szeretni annak ellenére, hogy ezeket a dolgokat
teszed velem, ezeket a kis dolgokat. És semmit nem tudsz tenni, semmit, hogy leállítsd
ezt a szeretet, mert nincs fegyver, nincs fegyver, amely le tudná állítani és
lassítani. Dicsőség Istennek! -mondja valaki. Mondjátok újra, hogy: dicsőség
Istennek, hallelúja! Hallelúja!
Emeljétek
fel a kezeiteket, és köszönjétek meg Istennek az Ő szeretetét, amely kiöntetett a
szívetekbe a Szent Szellem által. Ó Uram, imádunk téged, imádunk téged, imádunk
téged, imádunk téged, imádunk téged! Köszönjük Atyám a Te szeretetedet,
köszönjük a Te szeretetedet, a Te szeretetedet! Mi tudunk szeretni, mindegy, hogy mit
tesznek mások, vagy mit nem tesznek mások.
Menjünk
el együtt a 2. Korintusi levél 5. fejezetére. Köszönjük Mester! Hogyan szeretjük
egymást? Ahogy Ő szeretett minket. Az Ő szeretete az válasz volt a mi szeretetünkre?
Nem, nem, nem! Tehát 2Korintusi levél 5. fejezete.
Amikor
hallod az embereket azt mondani: „én nem tudom, hogy ezt hogyan tegyem meg”. És
aztán mikor hallod, hogy az emberek ugye egymást megverik, megütik egymást,
összetörik a szekrényeket, a berendezést. És amikor voltak emberek, akik jöttek
hozzám, és azt mondták nekem: de hát én nem tehetek erről, én nem tudok magamon
uralkodni, egyszerűen úrrá lesz rajtam ez a dolog, és elkezdek ordítozni, és nem
tudok ezen segíteni. Elsősorban is ez nem igaz, egy hazugságot hittél el! Mert hogyha
te nem tudod uralni saját magadat, akkor ki ural téged? Hogyha nem te irányítod a te
szádat, akkor ki irányítja azt? Hogyha nem te vagy az, aki meglendíted a kezedet, hogy
odacsapj valakinek, akkor ki az? Ki teszi ezt? És tudjuk, hogy nem a Szent Szellem! Ugye?
Nem, ez egy hazugság! Ez teljesen a te döntésed, és teljesen te vagy az ura ennek a
dolognak.
De
a 2Korintus 5 megadja nekünk erre a választ. A 14. vers ugye mit mond? „Mert a Krisztusnak Szerelme szorongat minket”
Az
NAS fordítás azt írja, hogy: „Krisztusnak a
Szerelme ural minket” Mondjuk ki hangosan együtt, hogy: a Krisztusnak a szerelme
szorongat engem, a Krisztusnak a szerelme ural engem”! Az angol verzió, azt mondja,
hogy ”Krisztus Szerelme Úr rajtunk, vagy ural minket”! A teljes zsidó fordítás azt
mondja, hogy „Krisztusnak a Szerelme, tehát a Messiásnak a Szerelme ragadott meg
minket”. És egy másik fordítás azt mondja, hogy „Krisztusnak a Szerelme vette át
rajtunk az uralmat, tehát teljesen átvette felettünk az uralmat”.
Az a szó, hogy szorongat, az egy nagyon erőteljes
szó. Van valami, ami sokkal erőteljesebb, mint a te kicsi kis megsértett érzéseid.
Nem érdekel, hogyha olyan rosszul érzed magad, hogy úgy gondolod, hogy ki se bírsz
mászni az ágyból. Van valami, ami sokkal erőteljesebb annál, mint a te megsértett
érzéseid, érzelmeid. És mondd meg nekem, hogy mi az? Az a Felkent szeretete! Mert van
valami, ami erőteljesebb a te önuralmadnál, vagyis a te mérgednél. Nem érdekel,
hogyha te azt gondolod magadról, hogy te vagy az a személy, aki a legvadabb vagy, aki
teljesen elveszted az uralmat magad felett. Hogy olyan kicsi a türelmed, hogy elveszíted
a fejedet, és dühbe gurulsz. Nem érdekel! Van valami, ami erőteljesebb ennél, mint a
te haragod, és a te mérged, az, hogy elveszted a fejedet. És mondd meg nekem, hogy mi
az? Krisztus Szeretete! A Felkent Szeretete! És ez elég erős ahhoz, hogy téged uralni
tudjon!
Amikor az emberek gonoszul viselkednek, amikor az
emberek kegyetlenül viselkednek, amikor nem kedvesek, akkor viszont neked szükséged van
valamire, mert ugye az érzéseid föl-alá járkálnak olyankor. Mert a te érzéseid
teljesen elboríthatnak olyankor. És ilyenkor szükséged van valamire, valami erősre,
ami megragad téged, és ural téged. És ez nem a te prédikátorod, és ez nem a te
testvéred, és nem az apukád, anyukád, és nem is a te terapistád! Hanem mi az, ami
veled lesz ilyenkor? Ott veled az ágyban, éjfélkor, amikor az a beszélgetés
bizony nem jó irányt vett. És elkezdesz dühös lenni, és mérges lenni…
Barátom, van valami benned, aminek hogyha
megnyílsz… átadod magadat. Halleluja! Hogyha átadod magadat annak, az elég erős
benned ahhoz, hogy felkeljen benned, és uraljon téged. Hallelúja! Hogy uraljon téged!
De helyet kell adnod ennek! Ha újjászülettél, akkor az benned van. Istennek a
szeretete ott van benned! Istennek a szeretete kiöntetett a szívedbe. De olyan sokszor
az emberek annyira testiek, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják, nem adnak helyet
ennek a szeretetnek.
De ha te hajlandó
vagy arra és ha akarod, akkor Isten Szeretete egyre erősebbé és erősebbé válik
benned. Hogyha te táplálod azt a szeretetet, és átadod magadat annak, megnyílsz neki,
az alapján cselekszel minden nap, akkor olyan erőssé válik benned az a szeretet, hogy
amikor elkezdenél valamit kimondani a szádon, ami gonosz dolog, ami csúnya dolog lenne,
durva dolog lenne, akkor az a szeretet beburkol téged, átölel téged. És azt mondod,
hogy bocsánat, ezt nem fogom kimondani. Amikor érzed, hogy az érzelmeid teljesen
elborítanának és dühös vagy, akkor az a szeretet felemelkedik benned.
Hányan szeretnétek, hogy ez
valóságba jöjjön az életetekbe? Hányan hiszitek azt, hogy ez lehetséges? Hogy ez
felkel benned? És ugye én az Igéket idézem, most azt olvassuk, hogy „Krisztusnak a
Szeretete szorongat minket”. Nézd meg ennek a szónak a jelentését, hogy ’szorongat’.
Mit jelent ez? Ugye olvastuk a többi fordítást, hogy ’teljesen úrrá lesz rajtad,
hogy ural téged, hogy irányít téged’. Ezek nagyon erőteljes szavak. Amikor megkísértetsz,
hogy valamit megtegyél, ami nem szeretet, ami másnak bizony fájdalmat okozna, minél
inkább a hústestben jársz, és mindig átadod magad a hústest dolgainak, és
érzéseinek, akkor Istennek a szeretetét azt félreteszed, és elnyomod magadban, és
nem figyelsz oda Rá, és aztán fogod tudni, hogy újra és újra elvéted, mert mindig
csak a testben vagy. És megszeged ezt a Parancsolatot. De amikor elkezdesz erre a
szeretetre gondolni…
Menjünk el a Kolossé levél 3. fejezetére.
Amikor elkezdesz erről gondolkodni, erről a szeretetről, akkor elkezdesz erről beszélni,
arról a szeretetről, ami Isten maga, arról a szeretetről, amely kiöntetett a
szívedbe. Valaki mondja azt, hogy: dicsőség Istennek! Azt mondtam, habár hogy Kolosse
levél, de igazából az Efézusi levélre akartunk menni, bocsánat. Efézus 4 tehát.
Mondjuk ki hangosan, hogy: Krisztus Szeretete szorongat engem. Csukd be a szemedet és
mondd ki hangosan, hogy: Krisztus Szeretete szorongat engem. Visszatart engem, visszafog
engem, ural engem. Úrrá lesz rajtam, uralja az érzelmeimet, a félelmeket, az én
testemet. Krisztus Szeretete szorongat engem! Hallelúja! Hallelúja!
Tehát milyen nagy ez a szeretet, ami benned
van? Milyen hatalmas ez benned? Hogyan lehet ezt összehasonlítani a te kis
idegességproblémáddal vagy az érzelmi problémáiddal? Milyen nagy ez a szeretet
összehasonlítva a te kis érzéseiddel? Isten, Ő a Szeretet! Ő van benned! Ez van
benned! Soha ne mondd azt, hogy nem tudok magamon uralkodni! Soha ne mondd azt, hogy nem
tudom uralni azt, ami kijön a számon, hogy nem tudom uralni az én magatartásomat, a
dühömet! Nem tudom uralni azt, hogy mennyire megbánt engem az a személy. Soha ne
mondjál ki többet ilyen hazugságokat! Úgy viselkedsz, mint hogyha nem lenne semmi
benned! Úgy viselkedsz, mint egy hitetlen!
Efézus 3.14, imádkozott ugye Pál, és azt
mondta, hogy:
„ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus
Krisztusnak Atyja előtt, Akiről neveztetik minden nemzetség Mennyen és Földön, hogy
adja meg nektek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő
Szelleme által a belső emberben.”
Hol? „A belső
emberben.” És ez összefügg azzal, amit olvastunk.
„Hogy lakozzék a Krisztus hit által a ti
szívetekben. A szeretetben meggyökerezzetek, és alapot vegyetek. - Van-e ebben erő?
- Hogy megérthessétek minden szentekkel egybe,
hogy mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten
jóvoltának.”
„Szélesség,
hosszúság, mélység és magasság”. Miért használja Ő ezeket a szavakat? Mert ez a
dolog ez hatalmas. Miről beszélünk? Arról, ami benned van! Isten szeretete, amely
benned van és bennem van!
Pál
imádkozik, hogy: Uram add nekik ezt, hogy ők ezt meglássák, hogy megértsék, hogy
megismerjék, hogy megerősödjenek hatalmas erővel, a Te Szellemed által a belső emberükben.
És hogy hit által lakozzék a Krisztus, - vagy más szóval mondhatjuk azt is,
hogy a szeretet - a ti szívetekben.
Ugye János arról beszél, hogy Őbenne lakozunk, a
Szeretetben lakozunk. Tehát hogy ők a szeretetben lakozzanak, és amikor a szeretetben
lakoznak, akkor nem lesznek tudatában minden kicsi kis megbántódott érzésüknek,
érzelmeiknek és minden sérelmüknek, és mérgüknek. Ahelyett, hogy ennek lennél a
tudatában, elkezdesz tudatában lenni annak, hogy milyen széles, hogy milyen hosszú,
hogy milyen mély, hogy milyen magas ez a szeretet, és ez, hogy „és megismerjétek”.
Tehát ez a megismerés ez nem valami elmebeli dolog, hanem ez egy személyes
szellemi dolog.
„És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet
felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész
teljességéig. Annak pedig, Aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhet a bennünk
munkálkodó erő szerint, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk.” (19.,
21. vers).
És ugye mi
elválasztottuk ezt az igeverset az előző részektől, de az igazság az, hogy nem fogod
ezt a véghetetlen bőséget meglátni mindaddig, amíg nem törődsz a szeretettel! A
hited nem is fog működni a szeretet nélkül! Barátaim Isten segít nekünk ma este.
Dicsőség Istennek! Újra el kell, hogy ezt olvassuk. Azt mondta: - Mindannyian velem
vagytok?
Pál így imádkozott, úgyhogy most mi is
magunk fölött imádkozzuk ezt el, hogy „Atyánk, Atya Isten, az én Uram, Jézus
Krisztusnak Atyja imádkozom, hogy Te add meg nekem a Te dicsőséged gazdagsága szerint,
hogy megerősödjek, erősíts meg engem hatalmas erővel a Te Szellemed által a belső
emberben”. - Most imádkoztuk ezt, és elvárod, hogy ez megtörténik? Isten
meghallgatott minket? Ugye amikor valamit a Biblia alapján imádkozol, akkor Isten meg is
válaszolja azt teljes mértékben. És mondd ki hangosan, hogy „köszönöm Uram, hogy
megerősítesz engem hatalmas erővel a Te Szellemed által a belső emberemben.” És
ugye ide öntetett ki Istennek a szeretete, a belső emberbe?
És
tovább imádkozzuk, hogy: „Krisztus lakozzék az én szívemben hit által, hogy én
meggyökerezzek és alapot vegyek a szeretetben.” Hányan tudjátok, mi történik
akkor, amikor alapot vesztek, és meggyökereztek? Mit jelent ez? Hogy a dolgok nem
mozdítanak téged el a helyedről. Halleluja! Amikor az emberek úgy viselkednek
körülötted, mint az ostobák, az sem mozdít ki téged a helyedről. Beszélhetnek
rólad akár, az sem mozdít el téged. Gyűlöletes dolgokat tehetnek, követhetnek el
ellened. Az sem mozdít téged. Mert testvérem meggyökereztél, és alapot vettél,
meggyökereztél, és erős vagy a belső emberedben. Hallod-e ezt? Lehet, hogy hallasz
dolgokat, de az sem érdekel, hanem lerázod magadról, mert te sokkal inkább erősebb,
ennél erősebb vagy a belső emberedben, a bensődben. Dicsőség Istennek!
Nem tudom, hogy észrevettétek-e, de igen
csodálatos alkalmunk van! Vannak dolgok, amiket külső fizikai világban megtapasztalsz,
és látod a dolgokat, a változásokat másokon, de vannak dolgok, amiket nem látsz,
mert azok a belsőben történnek meg. És lehet, hogy abban a pillanatban nem is látod,
hogy valami változás történt. Mert a leghatalmasabb dolgok azok a bensőben történnek.
És az egész életünkre szükség lesz ahhoz, hogy be legyen az mutatva, ami történt a
bensőben, hogy más emberré válnak. Csakis Istennek romolhatatlan magja erős, és
csakis Isten romolhatatlan magjának van ereje ahhoz, hogy ezt megtegye. És a mi dolgunk
pedig az, hogy ebből táplálkozzunk, és magunkba igyuk ezt. És valaki mondja hangosan,
hogy: ez belém kerül.
Olvassuk
el, 18. vers: „Köszönjük Atyám, hogy képessé teszel engem arra, hogy megértsem
minden szentekkel egybe, hogy mi a szélesség, a hosszúság, a mélység, a magasság,
és hogy megismerjem a Krisztusnak, és köszönöm, hogy képessé teszel engem arra,
hogy erővel ruházol fel engem arra, hogy tudjam, hogy megismerjem, és megtapasztaljam
Krisztusnak szeretetét, amely minden ismeretet felülhalad. Köszönöm neked, hogy
betöltesz engem a szeretet egész teljességével, Isten szeretetének teljességével,
Te magaddal betöltesz engem. És most köszönöm neked, hogy Te, Aki képes vagy arra,
hogy véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhess a bennem munkálkodó erő szerint,
tehát feljebb, hogynem mint kérném vagy elgondolnám. - Mi alapján? - az
alapján az erő alapján, ami bennem munkálkodik. És mi az az erő? Mi az az erő? A
Felkent korlátlan és határok nélküli szeretete ez az erő bennem!” Ez az erő, ami
benned munkálkodik, képessé tesz téged arra, hogy tudj, hogy láss, hogy elfogadj,
hogy részese legyél dolgoknak, amelyek meghaladják azt, amit te valaha is kérni
tudtál volna, vagy el tudtál volna gondolni. Vagy amiért valaha is imádkozhattál
volna. Azért mert a szeretet ilyen jó.
És amikor te szeretetet vetsz, akkor
szeretetet fogsz aratni. És amikor te szeretetet aratsz, a szeretetben ott van az öröm,
az örömnek a teljessége. Mit mondott Jézus? Ha megtartod az Én parancsolataimat,
akkor bennem fogsz lakozni, és Én is benned fogok lakozni. És Jézus azt mondta, hogy
én azért mondom ezt neked, hogy a te örömöd teljes legyen. (János 15: 10,11.)
Hányan gondoljátok azt, hogy ma egész este a
szeretetről kell beszélnünk, és gondolkoznunk? Hányan tudjátok azt, hogy holnap
reggel, amikor felébredünk akkor a szeretetről, Isten szeretetéről kell
gondolkoznunk? És nem erről a hi-hi-hi szeretetről, hanem Isten szeretetéről. Felkelünk
reggel, erről kell beszélnünk, erről kell gondolkoznunk, és bármi, amit mások
mondanak vagy tesznek, azt kell magunkban mondanunk, hogy „én szeretni foglak téged.
Mindegy, hogy mit teszel velem.”
A bűnösök
szeretik csak azokat, akik őket szeretik. És én nem vagyok bűnös, én
újjászülettem. Bennem van valami, ami nekik nincs meg és ez Istennek a szeretete,
amely kiöntetett az én szívembe. Hallelúja! Az a szeretet, amely soha nem vall
kudarcot.
Úgy gondolom, hogy
befejezzük. Inkább úgy mondanám, hogy eszembe jutott az is, hogy be kéne fejezni.
Róma 8. Köszönjük Uram! Köszönjük Uram, köszönjük Uram! Valaki mondja hangosan,
hogy: köszönjük Uram, köszönjük Uram, köszönjük Uram, köszönjük Uram, és
emeld fel a kezeidet, és mondd azt, hogy köszönjük Uram, köszönjük Uram neked!
Köszönjük ezt a szeretetet, ezt az örökkévaló, örökké tartó szeretetet!
Köszönjük ezt a szeretetet, amely soha nem vall kudarcot, és soha nem vallhat
kudarcot. Aminek soha nem lesz vége. Köszönjük ezt a szeretetet, ami hatalmasabb
mindannál, ami valaha is volt vagy lesz.
Mondd ki hangosan, hogy: a szeretet a
legnagyobb, mondd ki hangosan, hogy a szeretet a legnagyobb! Nagyobb a hitnél is? Igen!
Mily igen nagy dolgokat gondolunk a hitről, de a szeretet a hitnél is nagyobb, nagyobb
mindennél, nagyobb bárminél. Miért? Mert Isten, Ő a Szeretet, és Ő nagyobb mindennél!
A Róma 8. Készen álltok arra, hogy
kiáltozzatok? Túl sokáig eljöttünk már ahhoz, hogy most visszaforduljunk. Nem
szabad, hogy most ellankadjatok, mi nem lankadunk el, hanem inkább kirobbanunk. Olyanok
vagyunk, mint egy nagyon jó öreg repülőgép, ami minél több üzemanyagot fogyasztasz
el benne, annál magasabbra tudsz repülni. És ugye megszabadulunk a terhektől is,
ezektől a terhektől amint ledobjuk magunkról, egyre magasabbra mehetünk. És amikor
megszabadulsz minden tehertől akkor aztán hátradőlhetsz és pihenhetünk.
Hányan tudjátok azt, hogy a Zsidó
levél azt mondja ugye, hogy tegyetek félre minden terhet és a megkörnyékező bűnt,
amely akadályozhatna titeket, amely visszatart titeket, vagy lelassít titeket? És
engedjétek meg ennek a szeretetnek, hogy felemeljen titeket. Van egy dal, ami úgy szól,
hogy: a szeretet felemelt engem, a szeretet felemelt engem.
Vannak ugye emberek, akik a házasságban nagyon csúnya,
alacsony helyeken, mély helyeken vannak. Vannak emberek, ugye őket ki kell ebből
emelni? Mert olyan kapcsolatok, házasságok ezek, ahol mindig csak veszekednek, és
sérelmek vannak és fájdalmak, keserűség. Ki lehet-e őket ebből emelni, fel tudnak-e
ebből emelkedni? És egy olyan életet élnek, mint a hitetlenek, a bűnösök. Fel lehet
ebből emelkedni magas helyre!És egy olyan csodálatos életbe mehetnek ebből, amiről,
hogyha másoknak elmondod, azt mondják neked majd mások erre, jó csak
hazudsz, ilyen nem lehet ilyen jó.
Én nem hiszem, hogy ti egymásnak így örültök-e
a házasságotokban. És azt mondják majd rólatok, hogy „ó nézd csak őket, úgy
gondolják magukról, hogy milyen tökéletes a házasságuk, hogy van egy jó kis házuk,
a feleségnek ott van a virág a hajában, és a férj csak ugrándozik
körülötte. Mi ezt nem hisszük, hogy nekik ez ilyen jól megy!” Figyelj ide, van
ilyen élet, ami ilyen jó és még ennél is jobb, Istenben. És ez nem a bűnnek az
élete, a mocsoknak az élete és halálnak és a halott dolgoknak és a hústestnek az
élete, hanem a szeretet élete.
Amikor azt mondjuk, hogy szeretet,
akkor nem erről a hi-hi ha-ha szeretetről beszélünk mint a világ, hanem Isten
szeretetéről, amely megnyilvánul az ebédlőnkben,a nappalinkban. Isten szeretetéről
beszélünk ugye a konyhaasztalnál. Amikor érzékeljük Istennek a szeretetét, az Ő
jelenlétét. És ahelyett, hogy elveszítenénk ezt a szeretetet valami ostoba kis
veszekedés miatt, hogy elégettük a szalonnát például. És úgy viselkedsz, mint egy
bűnös, aki nem volt még az oltárnál. És van valami benned, aminek ilyenkor fel kell
kelnie, és ural téged ahelyett, hogy elveszítenéd a fejedet azért, mert a feleséged
leégette a szalonnát. És azt mondod, hogy: „bébi ez így rendben van, amúgy sem
akartam szalonnát enni. Mert tudod, hogy én téged sokkal jobban kedvellek, mint a
szalonnát”. És mi jó származik neked abból, hogyha elkezdesz ordítozni a
feleségeddel, és azt mondod neki, hogy „én mondtam neked, így meg így kell sütni
ezt, meg én ilyen ropogósan szeretem, nem ilyen égetten!”- ? Tudatlan, mint egy
hitetlen!
Te nevetsz, de ez a dolog minden nap történik a
gyülekezeti tagok otthonaiban. Ilyen veszekedések hívők között, azért mert testiek.
És megengedik, hogy az ő testük dominálja őket. De benned ott van ez a szeretet, és
hogyha ezt kiárasztod magadból, hogyha megengeded, hogy ez a szeretet feljöjjön
benned, megengeded, hogy ez az elmédbe jöjjön, a szádba jöjjön, hogy a te
érzelmeidbe jöjjön, az érzéseidbe, akkor az uralni fog téged. Uralni fogja a
dolgokat.
Megtaláltátok a Róma 8-at? Róma 8., 28. vers. „Tudjuk pedig, (én ezt nagyon szeretem, nem ezen tűnődünk,
hanem tudjuk) hogy azoknak, akik Istent szeretik,
minden javukra van.”
Tehát
nem azoknak, akik gyülekezetbe járnak, ugye? Nagyon sokan szeretnék, hogyha ez az
igevers így hangzana, hogy ’azoknak, akik gyülekezetbe járnak minden javukra van’!
Azoknak, mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az emberek, akik körülötted vannak, csak
megrázzák a fejüket, és azt mondják, hogy „látod, mi van ezzel az emberrel, el
tudod ezt hinni, hogy ő valamit elrontott, és mégis pénzt keresett rajta? Látod, hogy
mi történik ezzel az emberrel? Kárt akartak neki okozni és most pedig ő a főnöke
annak az egész vállalkozásnak.
Hiszitek ezt? Látjátok-e, hogy mi van ezzel
az asszonnyal, meg ezzel a férfivel?” Miért? Azért, mert minden a javadra van, minden
a te előnyödre válik. Istennek van-e ereje ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni? Jó
bizonyság ez mindenki számára, aki körülötted van? Amikor az emberek csak néznek
rád, azt mondják hogy: „hogyan tudtad ezt megtenni?!” És azt mondod, hogy „én
nem tettem, én csak szeretem Istent. Én szeretem az embereket, és Isten teszi ezt
értem. Tudod, én szeretem azt a tényt, hogy gyógyult vagyok. Én nagyon élvezem a
gyarapodást is. Nagyon jó dolog, szép dolog, élvezem azt. Élvezem a szabadságot, az
áldásokat, a békességet, az örömöt.”
Az, hogy én
most veled elkezdjek vitatkozni, vagy a feleségemmel Phyllissel valamit, vagy, hogy én
kilépjek a szeretetből a gyülekezeti tagokkal, a szolgálótársaimmal, kilépjek a
szeretetből… Ez nem éri meg azt, hogy ezt az egészet meghamisítsuk, ezeket a
dolgokat, Isten áldásait. Egyszerűen nem éri meg ezt!
Ezek a dolgok
javukra vannak. Kiknek? Kiknek? Azoknak, akik szeretik Istent!
„Akik az Ő végzése szerint hivatalosak. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy
azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy Ő legyen az elsőszülött sok
atyafi között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott,
azokat meg is igazította. Akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.”
(Róm 8: 29,30.)
Kik ezek? Kiről szól
itt az Írás? Azokról, akik szeretik Istent.
„Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk
- ki az a velünk? Akik szeretik Istent, ugye? - Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (31.
vers)
Mondom neked, hogy
egy fegyver sincs, amelyet valaha is előállítottak, ami hatékony lenne a szeretettel
szemben. Nem tudod lelassítani a szeretetet. Ezért nem vallhat a szeretet kudarcot, mert
nem lehet leállítani. Hogyan tud téged valaki megakadályozni abban, hogy szeresd őt?
Hogyan tudja valaki megakadályozni Istent abban, hogy szeresse azt a személyt? Nem
lehet! Úgyhogy jobban teszik, hogyha hozzászoknak ehhez a szeretethez. Csak fogadják
el, tehát fogadd el azt, hogy én szeretlek téged. Tehát: „ha az Isten velünk,
kicsoda ellenünk?”
35-ös vers: - Itt fogunk csak kiáltozni! - „Kicsoda szakaszt el (és ide a te nevedet kell
betenned) micsoda vagy kicsoda szakaszt el minket,
vagy engem a Krisztus szeretetétől?” Pál itt elkezd prédikálni. Látjátok-e
azt? Azt mondja, hogy: nyomorúság talán? Gyerünk, gyerünk, mondjátok velem együtt!
„Micsoda tud engem elszakítani Isten szeretetétől, a Felkent szeretetétől, a
Felkenttől? A nyomorúság képes arra? A szorongattatás el tud minket választani? Vagy
az üldözés vagy éhség? Az éhség, az bizony gazdasági probléma. Meztelenség,
veszedelem, fegyver, vagy kard (az angolban).”
Miért nem tudnak ezek a dolgok téged elszakítani
Krisztus szeretetétől? Mert Krisztus szeretete nagyobb bárminél, nagyobb az
érzéseidnél, nagyobb a dühödnél, nagyobb a sérelmeidnél, Krisztus szeretete, az
nagyobb mindannál, ami a gazdaságban történhet! Bármilyen háborúnál, bármilyen
veszedelemnél, bármilyen nyomásnál. Bárminél, ami rád jöhet. Krisztus szeretete
benned, az hatalmasabb!
Olvassuk tovább. 37-es vers azt mondja: „de mindezekben több mint győztesek vagyunk”!
Olvassuk tovább: „Őáltala, Aki minket
szeretett!
Mi az a dolog,
ami téged megvédelmez attól, hogy a veszedelem úrrá ne legyen rajtad, vagy
mindenféle gazdasági problémák, pénzhiány, vagy bármilyen támadás, hogy az téged
ne tudjon megtámadni, legyőzni? Mi az, ami ezt meg tudja akadályozni? Istennek a
szeretete az!
Ugye látjátok azt, hogy milyen szörnyű az,
hogy a világ és a Gyülekezet is lekicsinyítette Istennek a szeretetét arra a
szeretetre, ami arról szól, hogy ó szeretlek téged, én szeretem a pizzát is.
Barátom, meg kell újítanunk az elménket! Ki kell szélesíteni a látókörünket. A
megértésünkben ki kell szélesítenünk ezeket a dolgokat, és a szívünket is meg
kell nyitnunk.
Ugye, erről olvastunk az előbb, hogy megismerjük a
szélességet, a hosszúságot, a mélységet, a magasságot. Hogy tudjuk és lássuk,
hogy milyen nagy ez a dolog valójában? Hogy milyen erővel teljes ez a dolog. Mi az,
amikor valamivel szembesülsz, ami lehetetlennek tűnik számodra, egy helyzet? Mi az, ami
téged keresztül tud juttatni azon a dolgon? Istennek a szeretete! Istennek a szeretete
irányodban! Istennek a szeretete benned! Istennek a szeretete rajtad keresztül! Isten
szeretete, amely hit által működik! Istennek a szeretete, ami által működik a hit!
Az az a dolog, ami téged ki tud abból hozni abból a dologból. És keresztül tud
téged juttatni azon a dolgon.
És
mit mond a 37-es vers? „De mindezekben győzteseknél
is többek vagyunk Őáltala, Aki minket szeretett.”
És
azt írja - ugye halljátok itt, hogy Pál prédikál? - azt mondja, hogy „mert meg
vagyok győződve”. És Pál itt már prédikál, és már mindannyian ledobálták a
jegyzetfüzeteiket és kiáltoznak örömükben, akik hallgatják ezt. Tehát neked is fel
kell ehhez most állnod. Álljatok fel, és azt mondjátok, hogy? „Mert meg vagyok győződve arról, - miről? - hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem
fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, - semmi, ami most történik az
életünkben, semmi, ami fog történni a jövőben - Tehát sem a következendők - gyerünk, gyerünk! - sem magasság, sem mélység, sem semmi más
teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus
Krisztusban!”
Halleluja!
Emeld fel a kezedet! Dicsőség Istennek! Dicsérd az Urat, emeld fel a kezedet! Emeld fel
a szívedet Istenhez. Uram, imádunk Téged, imádunk Téged, imádunk Téged, imádunk
Téged, imádunk Téged! Halleluja! Halleluja! Hallelujah!
Forrás: www.moorelife.org
Meghallgatható: www.bekevar.fw.hu
> HÁZASSÁGTAN menüpontban
/Köszönjük az Úrnak Krisztina testvérünk munkáját,
aki a Békevár webkikötő látogatói számára legépelte e tanítást./