2015.10.10.  

AKI FELEMEL

Sandersné dr. Kovács Erzsébet élőben elhangzott tanításának nyers szövege

2015. október 4.

A mai napon az Igének a tükrébe tekintünk bele, amit azért adott az Úr, hogy meg­láthassuk, valójában milyenek vagyunk, hogy Ő milyennek lát minket, és hogy mi milyennek lássuk ez alapján saját magunkat. Amikor belenézünk az Igébe, ez a fő célunk, hogy meg­lássuk magunkat úgy, ahogy az Atya lát minket.

Az ár ki van fizetve. Teljes ár van fizetve a váltságunkért. Túl nagy árat fizetett ahhoz a drága mennyei Atya az egyszülött Fiában, hogy ne járnánk ezekben az áldásokban, amit ez által szerzett nekünk. Azzal dicsőíttetik meg a mi Atyánk és az egyszülött Fiú, hogyha abban a dicsőségben járunk, amit nekünk szerzett. Ennek kell vezérelnie minket.

Tulajdonképpen az ember nem kimondottan a saját jólétét keresi, ha kezdi megismerni az Urat, hanem egyre inkább az érdekli, hogy hogyan tudok az Úrnak dicsőséget szerezni azzal, amiben vagyok. Azt a helyzetet, ha odaadom az Úrnak, Ő tudja azt a saját dicsőségére formálni. Vegyen Ő magának dicsőséget, és alakítsa úgy, ahogy Ő szeretné. Nézd meg, hogy a kimenetele gyógyulás, felemelkedés és gyarapodás lesz.

Mindig előjön az Ő akarata, ha teljességgel átadod neki magad. Az ember saját gondolatai alapján is mehet előre, csak nem biztos, hogy az a legjobb, amit ő tervez. Meg kell tanulni magunkat teljességgel átadni az Ő terveinek, az Ő szándékainak. Ez lehetetlen az Ige ismerete nélkül. Ezért kell nagyon megismerni az Igét. Az Ige ismerete nélkül nem jutunk előbbre.

Szoktuk imádkozni nyelvekben: Általad élünk, Uram – ez így igaz, és utána a Szellem hozzáteszi, amikor a segítségünkre siet az imában, hogy – Neked élünk, Uram. Nemcsak arról van szó, hogy ad egy örök életet, hogy itt a földön a saját útjainkat járjuk, hanem tudnunk kell, hogy valamiért itt vagyunk, és Neked élünk, Uram. Abból az életből, amit nekünk adtál, abból Neked élünk. A Te útjaidat akarjuk járni, a Te dicsőségedet akarjuk meglátni, a Te akaratodat akarjuk betölteni, mert annál jobb nincs a számunkra. Ezt az ember előbb-utóbb meglátja, ahogy a csecsemőkorból elkezd felfelé növekedni. Ahogy telnek az évek, az ember alább adja a saját elgondolásait, mert látja, hogy megütötte a bokáját, meg ez sem az volt, amit akart, amikor a saját útján haladt.

Egyre inkább megnyílunk arra, hogy: Uram, Te hogyan gondoltad volna ezt? Elkezdjük Őt keresni, az Ő akaratát, az Ő megnyilvánulásait, vezetését. Megtanuljuk egyre inkább, hogy vele karöltve jutunk csak igazán előbbre. A nehéz pillanatok az életben, azok mutatják meg igazán, hogy az emberben mekkora erő lakozik belül?

Addig nem vagyunk vele tisztában, hogy ki lakozik belül, míg meg nem vagyunk méretve a helyzetekben. Amíg jönnek olyan helyzetek, amikor igenis meg kell állnunk, akkor jön belülről ez a rásegítés, hogy képes vagy rá. Meg tudsz állni ebben. Az én erőmből fogsz élni most is. Meg tudod mutatni a világnak, hogy ki lakik tebenned?

Kapsz egy belső bizonyosságot erről, mert Isten Szelleme valóban ott lakozik benned, és akkor tud igazán a segítségedre sietni, amikor ilyen helyzetekben hozzá fordulsz. Ő a segítségedre siet, megmutatja magát. Gyönyörű megoldásokat hoz az életünkre.

Isten dicsősége lakozik bennünk. Jézus azt imádkozta, hogy azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, őnékik adtam. Nem tudnánk ezt másként magyarázni, csak úgy, hogy ez a dicsőség akkor valóban bennünk él. Ez nem lehet máshogy.

Jézus nekünk adta, akkor az bennünk lakozik, itt él bennünk, és képesek vagyunk járni benne. Ezt kell megtanulnunk, ezt a dicsőséget szólítani a helyzetekre, mert ahogy írja az Írás, nemcsak hogy az Úr dicsősége borítja majd be a földet, ahogy folyamok a tengert, hanem teljes lesz a föld az Úr dicsőségének az ismeretével.

Az ismeret azt jelenti, hogy amikor ez a dicsőség megjelenik, akkor képes vagy együttműködni vele. Képes vagy munkatársa lenni ennek a dicsőségnek, mert ismered, hogy hogyan lehet színre hozni, hogyan lehet a helyzetekre kijelenteni az Úr dicsőségét, prófétálni az Úr útjait, együttműködni az Úr dicsőségével, hogy megjelenjen az életeden, hogy minden szem megláthassa Őt. Ezt a dicsőséget, ami bennünk él!

Jézus azt mondta Lázár feltámasztása előtti percekben a kétségbeesett Máriának és Mártának:

János 11,40.

40. Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsősége?

Ebből kicseng, hogy Jézus ezt sokszor mondhatta nékik. Mert Ő utalt rá, hogy hányszor mondtam már neked, és még mindig nem így gondolod, Márta és Mária? Figyeljetek ide! Nem mondtam-e már néktek? Ezért van bennünk a Szent Szellem, hogy emlékeztessen, hogy amit hallottuk már százszor is, azt vegyük elő abban a helyzetben,  

Akkor Jézus azt mondja, hogy nem mondtam-e néked? De igen, Uram, mondtad már, és most kiigazítom magam, megigazítom magam, és abban fogok járni. Így mondja ezt Jézus. Nem mondtam-e néked, hogyha hiszel? Itt a hitnek a kulcsfontosságú feladata. Ha hiszel, meglátod Istennek dicsőségét! Jézus biztatja őket, hogy nem elveszett ez a helyzet.

Lázár ugyan a sírban volt, negyednapos halott volt, és azt mondja nekik Jézus, hogyha hiszel, akkor, ím, meglátod azt a dicsőséget. És Lázárt előszólította a sírból. Azt mondja ugyanúgy nekünk az Úr, hogy nem mondtam-e neked? És bizony mondta nekünk az Úr, hogy hit által lehetséges, hogy aki hisz, annak minden lehetséges.

Hogyha hiszel, meglátod Isten dicsőségét. Nincs reménytelen helyzet! Reménytelennek tűnő helyzetek vannak, de Istennél nincsenek olyan helyzetek, amin ne tudna segíteni, mert Ő már előre elkészítette a megoldást, mielőtt te belekerültél volna. Ő ugyanis az Alfától az Omegáig minden!

Pontosan tudja, hogy mit hoz neked a holnap, milyen kihívásokkal szembesülsz majd, és elkészíti rá a megoldást. Abban a dicsőségben járhatsz, hogyha hiszel. Megtanulod Őt meglátni a helyzetekben, és az Ő dicsőségével együttműködni.

Bizony a Biblia nagyon sokszor hoz ilyen helyzeteket a mi bátorításunkra. Van az Ószövetségben egy asszony, akit az Újszövetség tükrében tökéletes asszonynak lehetne hívni. Hogy miért jövök ilyen csavarral, elmondom nektek.

Jakab 3,2.

2. Mert mindnyájan sok dologban vétkezünk. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni.

Ezt elkönyveljük, mert ezt magára és ránk vonatkoztatja az apostol. Ha valaki úgy gondolja, hogy már tökéletes, akkor a szent Péter apostol várja fönt a dicsőségben a kapuknál. Azt el lehet könyvelni.

Azt írja az Ige, hogy mindnyájan sok dologban vétkezünk. Ezek nem biztos, hogy súlyos bűnök, de hogy nem vagyunk tökéletesek itt a földön, amíg itt járunk, az biztos, ez le van írva.  Ezt tudomásul vesszük, de folytatja: Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember. De lehet az ember asszony is. Férfiakra és nőkre is vonatkozik.

Egy ószövetségi történetet fogunk megnézni, ahol találunk egy tökéletes asszonyt, aki beszédben nem vétkezett. Ez átütő sikert hozott a helyzetre oly mértékig, hogy egy természet­feletti megnyilvánulása tudott előjönni Istennek az által, hogy a szájával nem vétkezett.

Kicsit arra szeretnék ma kitérni, hogyha egyre nagyobb mértékekben szeretnénk meglátni Isten dicsőségét az életünkben, és ebben mindannyian ugyanúgy vélekedünk. Láttunk már a múltban Isten dicsőségét, de szeretnénk még inkább, szeretnénk még többet, szeretnénk még beljebb, szeretnénk nagyobb szinteket, hiszen mondja, hogy elváltozunk dicsőségről dicsőségre.

Ő a növekedésben gondolja ezt, nem arra, hogy egyre kevesebb dicsőség lesz rajtunk. Növekszünk a dicsőségben. Ő a növekedés Istene. Ugye? Tehát egy elvárásnak kell lennie bennünk, hogy a dicsőségnek egyre nagyobb mértékének kell lennie az életünkben, akár­milyen körülmények között is vagyunk. Akármilyen gazdasági világválságban is van jelenleg a világ, nekünk a dicsőségről dicsőségre való elváltozás az osztályrészünk. Isten gondoskodik róla, hogy úgy legyen, ha hiszünk.

A Biblia tanulmányozásával rengeteg ilyen valóságos történetet találunk, ahol jó példák járnak előttünk. Amikor ennek az asszonynak a történetét először olvastam, lenyűgözött. Honnan vette ezt a bölcsességet? Honnan vette ezt a szellemi tudást, ezt a fajta lélekjelenlétet, amiben tudott cselekedni? Ez által visszanyerte a fiát a halálból. Döbbenetesen lenyűgöz ez a történet. Amikor először olvastam, akkor sem volt ez kevésbé, mint most.

Sunemita asszonyról szól, aki férjével együtt lakott a Sunem nevű kis településben. Elizeus is szokott arra átjárni abban az időben. Elizeus, aki nagyon felkent prófétája volt Istennek. Elizeus az ő szolgájával, Géházival ment át azon a vidéken. Elizeusról talán annyit meg kell említeni, hogy Illéssel járt együtt sokáig, Illésnek volt a tanítványa.

Amikor eljött a búcsúnak a pillanata, és tudta, hogy az ő mestere elvétetik tőle, akkor egy nagyon furcsa kéréssel járult elő. Kérdezte tőle Illés, hogy mit kérsz, mielőtt elvétetem tőled? Azt mondta, hogy a rajtad lévő kenetnek a kettős mértéke jelenjen meg rajtam. Azt mondta Illés, hogy elég nehéz dolgot kérsz, mert nem rajtam áll, én nem tudok ebből adni neked semennyit sem, de ha látsz engem, amikor én elvétetem, akkor az megadatik neked.

Azt mondja neked Jézus: ha látsz engem abban a pillanatban, amikor az a helyzet van, és a világ tanácstalan, nincs nála megoldás, ha te akkor látsz engem, ha én vagyok a szemed előtt, akkor ott lesz az a kenet. Ha kell, kettős mértékű, ha kell, határok nélküli.

Mérték nélkül volt Jézus felkenve, mérték nélkül adatott néki a Szellem, és mi Őbenne vagyunk. A kulcs: ha látsz engem. Mondd ezt, kérlek szépen: ha látsz engem! Mondja ezt Jézus neked. Ha meglátod Őt abban a helyzetben, Őnála ott van a megoldás. Megtörnek ezek az igák. Hozza rá a kenetet, a kenet töri meg az igát.

Visszatérve tehát Elizeusra, hogy hogyan csöppenjünk bele. Illésnek volt ő a hatalmas tanítványa, és ha valóban megnézzük, ezt a kettős mértékű kenetet elnyerte, és ha meg­számolod, pontosan kétszer annyi csodát tett, mint Illés. Lenyűgöző, szám szerint a kétszerese a csodatevéseinek száma.

Elizeus valóban megkapta azt a kettős mértékű kenetet, amire vágyott. Így mi is megkapunk mindig mindent, amire vágyunk, csak elé kell helyezni más dolgoknak. Igazán kell rá vágyakozni. Mindenekelőtt kell, hogy Isten álljon elsőként az életünkben, s akkor minden megadatik, amit kérünk.

Elizeus tehát azon a környéken járt át, ahol a sunemita asszony lakott a férjével. Ez egy gazdag, tehetős asszony volt. Azt írja az Írás, hogy befogadta, mindig megvendégelte, kenyeret ehetett nála a próféta és megpihenhetett.

Mindaddig ment ez a közösség, míg végül azt mondta az asszony a férjének, hogy miért nem építünk a felházban egy kis szobácskát a prófétának? Ha erre átmegy, akkor meg is pihenhessen. Látjátok, hogy ez azért árulkodik a szívéről. Ez az asszony észrevette, hogy ez az Isten embere. Befogadta a házába.

Lényeg az, hogy megépítették ezt a kis szállást, egy asztalt, egy széket, egy ágyat bele, kis lámpácskát, és a próféta ott mindig megszállt. Egy napon megkérdezte a próféta a szolgáját, Géházit, hogy mire lenne szüksége ennek az asszonynak.

Isten mindig megkeresi a módját, hogy megáldjon téged, ha te Őfelé nyitsz, és az Ő szolgálatát keresed! Azt mondta a szolga, hogy nincs gyermekük, és a férje vénember. Az asszony egy gyerekre vágyott.

Egy évre rá megszületett a fia, és itt kezdünk bele az Ige olvasásába. Megkapta a szíve kívánságát. Ahogy a történetbe itt bekapcsolódunk, a fiú cseperedik és kimegy az apjával a mezőre az aratókhoz.

2Királyok 4,18–32. 34.

18. De mikor megnőtt a gyermek, történt, hogy egy napon kiment az ő atyjához, az aratókhoz,

Izraelben óriási hőség van nyáron. A fia valószínűleg egy napszúrást kaphatott, de ezt nem írja az Ige, csak azt, hogy hazajött a munkából az atyjával, és elkezdett panaszkodni:

19. És monda az ő atyjának: Jaj a fejem, jaj a fejem! És monda az ő atyja a szolgának: Vidd el őt az anyjához.

Ott van ugye mindig a megoldás, ha a gyermek beteg, szaladunk az anyjához. Ez volt itt is a helyzet.

20. Ki mikor felvette őt, az ő anyjához vitte, és az az ölében tartá délig, és akkor a fiú meghalt.

Helyzet állt elő. Nemcsak hogy rosszul volt a fiú, hanem beállt a halál állapota, meghalt.

21. És felméne az asszony, és az Isten emberének ágyára tevé őt, és az ajtót bezárván kijöve onnét.

Micsoda lélekjelenlét! Nem kezdett el sikítozni, rikácsolni, szaladni mindenhova, jaj­veszékelni, jaj, mi történt. Egy szót nem szólt senkinek. Fogta a fiát, aki halott volt, fölvitte Isten emberének az ágyára, és ott lefektette. Az ajtót bezárva kijött onnan.

Azt gondolom, hogy az asszonyban akkora bölcsesség volt, hogy tudta, hogy ahonnan az áldásokat eddig kapta, oda kell futni, ha baj van. Ezt mindannyian tudjuk. Aki minket megáldott, aki minket az eddigi jókkal felruházott az életben, ha baj van, akkor nem érdemes összevissza szaladgálni, oda kell menni, ahonnan az eddigi jókat és áldásokat kaptuk.

Az asszony tudta, hogy Isten emberétől van neki ez az áldás, a fia, a gyermeke. Ezért abban a pillanatban, ahogy a baj megtörtént, vitte a fiát. A lehető legközelebb, ahova tehette, Isten emberének az ágyára. Bezárta az ajtót, ide senki be nem jöhet, mert ide csak az léphet be, akinek hite van ehhez a helyzethez. Felment az asszony és megcselekedte.

22. És előhívá az ő férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a szolgák közül és egy szamarat, hadd menjek el hamar az Isten emberéhez, és mindjárt megjövök.  

Egy szóval nem mondja neki, hogy milyen baj történt. Annyit mond, hogy sietnem kell, és megyek az Isten emberéhez.

23. És az monda: Miért mégy őhozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak hagyd rám!

Ha egy helyzetben bajba kerülsz, nem kell megosztanod a gondodat azokkal, akiknek nem lenne rá fogadó hite. Azt mondta, hogy ezt a dolgot most hagyd rám. Csak bízz bennem, tudom, mit teszek. Csak küldj nekem gyorsan szamarat, hadd menjek.

24. És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne késlelj engem a menésben, hanem ha mondom néked.  

Benne volt, hogy ez egy nagyon sürgető helyzet, nyilvánvaló.

25. És elmenvén, juta az Isten emberéhez a Kármel hegyére. És mikor meglátá őt az Isten embere távolról, monda Géházinak, az ő szolgájának: Ímé, a sumenita ez!

Egy távolságot kellett megtennie. Távolról látta Elizeus, hogy jön az asszony, a sunemita.

26. Fuss, kérlek, eleibe, és kérdezd meg tőle, ha békességben van-é mind ő, mind az ő férje, mind az ő gyermeke? Monda az: Békességben!

Nézzétek, hogy mit válaszol az asszony. Épp másodszor lehetett volna arra módja, hogy kibeszélje a baját. A férjének is elmondhatta volna, hogy mi történt, de abban a pillanatban elpecsételte volna azt a helyzetet, hogy az úgy van, de nem szólt.

Az a válasza, hogy minden békességben van. Képzeljétek el, a fia ott fekszik az ágyon holtan, és azt mondja a prófétának, hogy békességben van minden. Óriási lélekjelenléte van ennek az asszonynak, és valahol tisztában volt azzal, hogy a kimondott szavaknak milyen óriási hatalma van.

27. Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az ő lábait; de Géházi odament, hogy elűzze őt, az Isten embere azonban így szólt: Hagyd békét néki, mert megkeseredett az ő szíve, és az Úr eltitkolta tőlem, és nem jelentette meg nékem.

A próféta, mint látjuk, nem tud mindent. Annyit tud csak, amennyi megjelentetik néki. Nem tudta, hogy miért jött az asszony. Annyit érzékelt csak, hogy megkeseredett a szíve őbenne. Hogy valami nem olyan, mint szokott lenni, bár azt mondta, hogy minden békességes.

De a próféta érezte, hogy valami nem úgy van, ahogy szokott lenni. Ezért nem engedte meg Géházinak, hogy elzavarja onnan az asszonyt. Ám azt nem tudta, hogy miért jött, nem lett neki kijelentve, hogy az asszony nem mondhatta ki, hogy a fiam halott. Abban a pillanatban hozzájárult volna ehhez az eseményhez [fia elvesztéséhez], ezért nem mondta ki.

28. És monda az: Vajon én kértem-é fiat az én uramtól? Nemde nem mondám-é néked: Ne csalj meg engem?

Ez volt minden, amit mondott. Elizeus ebből fel tudta fogni, hogy mi a helyzet.

29. És monda Elizeus Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálcámat, és menj el, ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és annak is, aki köszön néked, ne felelj, és az én pálcámat tedd a gyermek orcájára.  

Megint itt a sürgetés, a siettetés. Elizeus képbe került, hogy a gyermekről van szó, és sürgősen kell cselekedni. Odaadja a csodatevő pálcáját Géházi szolgájának, hogy menj, és tedd a gyermek orcájára, és ettől várja majd a csodát, hogy a gyerek feltámad.

30. De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé őt.

Tudta az asszony, hogy itt Isten embere kell, hogy jöjjön. El nem hagylak téged.

31. Géházi pedig már előttük elment, és a pálcát a gyermek orcájára fekteté, de nem szólott és nem is eszmélt rá a gyermek. Azért visszatért eleibe, és megmondá néki, mondván: Nem támadt fel a gyermek.  

Továbbra is halott a gyermek. Az édesanya pontosan tudta, hogy hogyan lesz a megoldás.

32. És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az ő ágyán.

Az asszony szájából egyetlen egyszer nem hallottuk, hogy meghalt a fia. Ezért volt lehetőség erre a csodára, amit most olvasunk.

34. És az ágyra felhágván, a gyermekre feküdt, és az ő száját a gyermek szájára tette, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyerek teste.

Visszatért a gyermekbe az élet. Ehhez a csodához, amit Isten így elő tudott hozni, szükséges volt egy ilyen édesanya, aki tudta, hogy minden békességben van, hogy minden Isten kezében van. Tudta, kihez kell menni segítségért, és tudta, hogy a szavaival nem vétkezhet, és így meglátta Isten dicsőségét. Visszakapta a fiát.

Elizeus megfogta a fiút és visszaadta az anyjának. Az anyja leborult, és imádta Istent. Egy gyönyörű győzedelmes történet, a tökéletes asszony dicsősége, aki nem szólt. Nem szólta a halál szavait. Nem egyezett bele abba, hogy a tolvaj ellopja a fiát, ennek következtében visszakapta őt az életbe.

Még a szövetséghez sem tartozott ez az asszony, mégis ilyen dicsőséget tudott elvenni Istentől. Győzedelmes és valóságos történet, mert a szájával nem vétkezett. Tökéletes asszony volt. Elöljáró jó példánk.

Példabeszédek 21,23.

23. Aki megőrzi száját és nyelvét, megtartja életét a nyomorúságtól.

Ilyen közel van hozzánk. A szánk és a nyelvünk. Ezekre kell vigyázni. Megtartja életét a nyomorúságtól. Ez a történet erről szól. Megőrizte a száját, és nem egyezett bele az ördög munkájába, az ellenség tolvajkodásába, és nem tudta az ellenség azt végrehajtani. A halálnak, a halál szellemének távoznia kellett Isten jelenlétéből és visszanyerte a fiát az életbe. Dicsőséges egy történet és nagyon tanulságos.

Ahogy mondta Jézus, hogy nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét? Ez az asszony hitben volt végig, és visszanyerte a fiát, meglátta Isten dicsőségét. A tolvaj körbejár. Mindannyiunktól szeretne lopni. Mindannyiunktól szeretne tolvajkodni.

Ezt a Biblia nem titkolja, hogy van egy ellenség, aki körbe jár, keresve, kit nyelhet el.  Pásztázza a keresztényeket, körbe-körbe jár, és újra körbejár, és közben nézi, mi van a szánkban, mit beszélünk. A legkisebb tünetek után kimondjuk-e azokat? Hogyan reagálunk rá, hova szaladunk segítségért?

Példabeszédek 19,12.

12. Mint az ifjú oroszlánnak ordítása, olyan a királynak haragja; mint a harmat pedig a füvön, az ő jóakarata.

Félelmetes, amikor az oroszlán ordítani kezd, süvölteni kezd, üvölt az oroszlán. Az nem véletlen, hogy az állatok királyának nevezik az oroszlánt. Olyan a királynak a haragja, mint az ifjú oroszlán ordítása.

Amikor az ifjú oroszlán süvölt, ordít, akkor megretten az ember. Főleg, ha közel vagy hozzá. Hacsak nincs benned az a dávidi bátorság, hogy most pedig széttépem ezt az oroszlánt. De az Isten kegyelme kell, hogy ott legyen fölötted egy ilyen természetfeletti erőhöz. De az első reakciója az embernek, hogy megretten. Egy rettentést hoz nekünk. Állatkertben is csak ketrec mögött szeretjük látni az oroszlánt.

Egyszer egy prédikátor kihozott egy jól megtermett oroszlánt a pulpitusra ketrecben. Az oroszlán föl-alá járkált és nézegette, hogy hol tudna egy résen kiszabadulni. Csönd volt a közönség között, teljes csendben ültek és nézték, hogy most mi lesz. Ez az oroszlánnak a természete, hogy tekintélyt és egy rettentést hordoz magán.

Az ördög ezt jól tudta. Jön az ellenség, a sátán és azt mondja, hogy én fogom őket ijesztgetni, én fogok úgy tenni, mintha a Király haragja lenne. Valóban ezt teszi. Azt mondja az Ige, hogy mint ordító oroszlán szertejár, vagyis el akarja velünk hitetni, hogy az Isten haragja, amiket ő cselekszik, hogy Isten haragszik ránk, amikor azok történnek.

Úgy ijesztget minket, hogy közben el akarja velünk hitetni, hogy ez Istennek a rettentése, amit éppen cselekszik, és Isten büntetése alatt vagyunk. Azért történt velünk, mert ezt meg azt tettük a múltban, és most Isten lesújtott ránk. Ez az ellenség megtévesztése.

Nem véletlenül mondja az 1Péter 5,8, hogy józanok legyetek, tudjátok meg, hogy ez nem Isten haragja. Józanok legyetek, tudjátok meg, hogy Isten haragja Jézus Krisztusra lett terhelve! Ő lett sújtva minden bűnnel, gonoszsággal, fájdalommal és betegséggel. Ő sújtatott ezekért, és elszenvedte ezeket.

Kétszer ugyanazért a bűnért nem lehet a bíróságon valakit terhelni, tehát te szabad vagy. Minden bűn Őrá lett terhelve. Ezért mondja, hogy józanok legyetek, tudjátok és figyeljetek arra, hogy ő úgy jár körbe, hogy közben ijesztget, és keresgéli, hogy kit nyelhet el.

Ne essetek bele ezekbe a helyzetekbe! Legyetek ti bátrak és erősek! Lássátok meg az Úr Jézus Krisztus dicsőségét a helyzetek felett! Lássátok meg a helyzetek felett az Ő dicsőségét, azt, hogy Ő hogyan fogja előhozni a dicsőséget. Csak az legyen a szemed előtt, hogy Ő előhozza a dicsőséget abból, ha odaadod neki azt a helyzetet. (1Pét. 5,7) Akkor Ő előhozza belőle a dicsőséget, és az ellenség nem tud elnyelni téged.

A dicsőségről dicsőségre való növekedésünknek az egyik kulcsa, hogy tudnunk kell, hogy abba a teljes dicsőségbe, amiben az Úr Jézus van, majd akkor tudunk belépni, amikor Ő megjelenik érettünk. Azt mondja az Ige, hogy amikor Ő megjelenik, akkor mi hasonlókká leszünk Őhozzá. Most is Isten fiai vagyunk – mondja az Írás az 1János 3,2-ben:

1János 3,2.

2. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy amikor Ő megjelenik, hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk Őt látni, amint van

Van bennünk valami, amit hordozunk, de még nem látja a világ. Itt van belül ez a dicsőség, csak még nem lett teljes a megnyilvánulásban, még nem tudott előjönni. De amikor Ő megjelenik, amikor eljön a felhőkön értünk, akkor hasonlókká leszünk Őhozzá teljesen.

Pontosan olyan megdicsőült testben leszünk, mint az Övé. Akkor már nem vér folyik az ereinkben, hanem dicsőség! Megdicsőült testünk lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá, mert meg fogjuk Őt látni, amint van.

A hasonlóak látják meg egymást, azok tudják egymást meglátni, addig csak tudjuk, hogy el van készítve nekünk ez a dicsőség, és ebben kell járnunk. És kaptunk hozzá egy segítőt, a Szent Szellemet.

A Szent Szellem a segítőnk mindezekben, hogy ezekben járhassunk, és kijárhassuk ezeket az utakat. A szánkban és a szavainkban kulcsfontosságú győzelmek vannak! Azért említjük ezt, az Ige oly sokszor utal rá, hogy el ne vétsük.

Ne vétsünk az igazság ellen a szánkkal és a szavainkkal! Ha vétkeztünk, igazítsuk ki azt és mossuk meg magunkat az Igével, tegyük helyre azt! Jelentsük ki, hogy hogyan van nekünk megírva az igazság, és az kell, hogy meglegyen. Hit által van ez.

Nem mondtam-é néked – mondja Jézus, és a Szellem újra és újra ismétli –, ha hiszel, meglátod majd az Isten dicsőségét? Nem adjuk fel a hitünket, akármi is jönne, akármilyen ellenséges támadás jönne ránk.

Voltunk-e annál reménytelenebbnek tűnő helyzetben, mint amikor Pál és Silás a börtönben voltak? Semmi rosszat nem tettek, csak ahogy meghagyta nekik Jézus, hirdették az Evangéliumot, és Jézus neve hatalmas dolgokat cselekedett. Ezért kerültek egy olyan helyre, ami teljesen igazságtalan volt.

Amikor ilyen módon éri az embert támadás – teljesen alaptalanul, jogtalanul, minden ok nélkül –, az ember egy ilyen mélységbe kerül, ahol ők voltak. A legbelső tömlöcbe vetették őket, kalodák­ba zárták, előtte véresre verték őket, sebekkel voltak teli…

El fogom nektek olvasni, hogy mit csináltak éjféltájban. Valaki azt mondhatná, hogyha eddig kibírtam, most már én is panaszra fakadnék, hogyha ilyen helyen lennék. Elkezdenék panaszkodni, sóhajtozni, siránkozni és neheztelni. Ez az ördögnek a fő célja, hogy kezdj el neheztelni Istenre, hogy miért hagyta, miért engedte meg.

Sokunkat szeretne bevinni ebbe a csapdába: mennyit szolgáltam Őt, mennyi jót tettem, az egész életemet neki szenteltem és most mégis itt tartok! Ezen dolgozik az ördög. Nézzük meg Pált és Silást, nagyon jó példa ez is. Csupán azért hozom elő, hogy nézzünk bele az Ige tükrébe és igazítsuk ki magunkat, hogy ha kell!

Apostolok Cselekedetei 16,23–27.

23. És miután sok ütést mértek rájuk, tömlöcbe veték őket, megparancsolva a tömlöctartónak, hogy gondosan őrizze őket

24. Ki ilyen parancsolatot vévén, veté őket a belső tömlöcbe, és lábaikat kalodába szorítá.

Mozdulni sem tudtak.

25. Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket.

Amikor a legsötétebb az élethelyzet: „éjféltájban”, amikor fikarcnyi világosság sincs, énekeltek. Nem lehetett levenni őket arról az útról, tudták, hogy méltókká tétettek, hogy ezt elszenvedjék a Jézus nevéért, és ez nekik dicsőségként fog beszámítani. Hogyan írja az Ige? Megnyugszik rajtatok Isten dicsőségének a Szelleme, hogyha az én nevemért káromol­tatnak, kárhoztatnak, és szenvedtek, üldöznek titeket, akkor nagyobb dicsőség lesz belőle.

Tudták ezt, és mégsem keseredtek el, és nem tudta kilopni az ördög a szájukból Isten dicsőítését és magasztalását. Ha valahol azt mondaná az ember, hogy talán már föladtuk volna, akkor körülbelül ilyen helyet tudok elképzelni.

Megvertek, börtönbe zártak, minden gonosz szóval elmondtak ennek és annak minket. Vádoltak, csak azért, mert Jézust hirdetjük. Ők pedig elkezdték dicsérni Istent. Dicsőítették az Istent énekkel. Elkezdtek énekelni. Ez az ének, az öröm, a dicsőítés ott volt az ajkukon.

Ha Isten dicsérete van az ajkadon, annak ellenére, hogyha valaki megkérdezi, miért dicséred most Istent, akkor semmilyen érvet, okot nem tudsz adni látás szerint. Például azért dicsérem Őt, mert egy kicsivel kevesebb a fájdalmam. Nem! Vagy azért dicsérem Őt, mert látszik már az első fénysugár az alagút túloldalán. Semmit nem tudsz mutatni, mégis dicséred Őt. Ez történt itt, és nézzük meg, hogy Isten mit cselekedett.

26. És hirtelen nagy földindulás lett, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöc fundamentumai; és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájuknak a bilincsei feloldódnak

Az összes ajtó megnyílt ettől a szellemi földrengéstől, mert ez természetfeletti volt. Meg­nyíltak az ajtók és leestek a bilincseik.

27. Fölserkenvén pedig a tömlöctartó, és látván, hogy nyitva vannak a tömlöcnek ajtai, kivonva fegyverét, meg akará magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek a foglyok.

Egy igen éles helyzet volt. Tudta a tömlöctartó, hogy most az ő élete forog kockán, és nem akarta megvárni a számonkérést. Azt mondta, hogy most véget vetek az életemnek. Ha tovább olvassátok, meglátjátok, hogy milyen hatalmas, dicsőséges üdvösség született belőle.

A világnak meg kell látni ezt a dicsőséget a mi életünk nehéz helyzeteiből. Ezekből tud jönni a dicsőség. Amikor nehéz helyeken vagyunk, Isten hatalmas dicsőségeket tud kihozni belőle.

Minden helyzetet fogjál fel úgy, hogy Istennek odaadod, hogy az Ő dicsőségét kihozhassa belőle, előhozhassa, felemelhesse, megdicsőíthesse magát. Megteszi, ha énekkel tudod dicsőíteni Őt, ha dicséretekkel, teljes szívedből tudod dicsőíteni Őt minden szorongató körülmény ellenére. Hiszed-e ezt?

Két ilyen példát olvastam ma, de a Bibliában rengeteg van, amikor az Istenre való tekintés, magasztalás, fenséges imádatok áttöréseket hoznak. Az Ige az igazság, és Jézus az, aki felemel ezekből a helyzetekből. Jézus az, aki felemel, és nem hagyja el az övéit, Ő hűséges.

Gyógyító kenetek vannak, a lapockában és a vállal összekötve van egy nagyon erős gyógyító kenet, úgyhogy majd a gyógyító sorokban jelezze, ha valaki ezzel szeretne gyógyulni. Nagyon erőteljes munka lesz és gyógyulás a vége, amikor a Szent Szellem kínálja tálcán.

Van nekünk egy csodálatos képünk a János 15-ben arról, hogy milyen munkát végez Isten. Minket a szőlőtőhöz meg a szőlőveszőkhöz hasonlít Jézussal kapcsolatban, hogy hogyan vagyunk mi Jézussal egybekötve, egybeforrva, egy Testté tétetve. Gyönyörű képet kapunk itt.

János 15,1–2.

1. Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves

Vannak más szőlőtövek, itt az derül ki, hogy az igazi az, amin érdemes ott lenni. Az igazi szőlőtő én vagyok – mondja Jézus.

2. Minden szőlővesszőt, amely énbennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.

Amire szeretném most a figyelmeteket felhívni: az áll itt, hogy „lemetsz”. Olvastam ezt az igeverset sokszor, és úgy mentem át rajta, hogy nem volt igazán békességem, mert ez nem fér bele az Atya természetébe, hogy levenné az élet forrásáról azt a kis vesszőt, ami még gyümölcsöt nem termett. Ez nem egyeztethető az Ő természetével.

Ráadásul a keresztények rengeteg esetben ezzel hozakodnak elő, amikor testvéreinket látjuk, hogy küzdenek különböző tünetekkel, bajokkal. Ezt a verset hozzák elő, hogy na, most az Atya majd lemetsz téged. Ennek nincs alapja, mert az eredeti nem ezt mondja.

Azok a kis hajtások, amik lent vannak a földön, és nem tudtak megkapaszkodni, meg­fogózni, belefonódni a másik indába, hogy életre keljenek és erőre kapjanak, virágozhassanak, gyümölcsöt teremhessenek, fürtöket hozhassanak, az én Atyám ezeket felemeli.

Végzünk ilyen munkát a szőlőskertben is, ezeket a kis hajtásokat feljebb emeljük és megkötözgetjük, hogy megerősödhessen, hogy kapaszkodni tudjon, hogy élet mehessen bele, a szőlőtőnek az élete átjárhassa, és valóban tudjon életet teremni és gyümölcsöt hozni. Nem levágjuk ezeket a hajtásokat, hanem fölemeljük.

Ezt mondja itt Jézus, hogy aki gyümölcsöt nem terem, azt felemeli az én Atyám. Azt felemeli, hogy gyümölcsöt teremhessen. Itt, amiről szó van, az a gyümölcstermés. Az Atya arra törekszik, hogy minden egyes kis hajtás gyümölcstermésben részesülhessen. Amelyik még nem terem gyümölcsöt, azt felemeli. Ez az Ő természete. Ő felemel minket, hogy az élet jobban átjárhasson minket, és valóban tudjunk gyümölcsöt teremni, amire hívattunk.

Nem ti választottatok engem – mondja az Úr – én választottalak titeket, és arra rendeltelek benneteket, hogy gyümölcsöt teremjetek. A későbbiekben olvassuk, hogy a megszáradt ágakat valóban tűzre veti. De itt Jézus ebben a 2-es versben a gyümölcstermésről beszél, és arról, hogy felemeli ezeket a kis hajtásokat, hogy teremhessenek, és élettel látja el, támogatja és segíti.

Azért, hogy bebizonyítsam nektek, hogy mennyire így van, ugyanez a szó szerepel, például a János 11-ben Lázár sírja előtt, amikor Jézus imádkozik. Azt írja, hogy Jézus szemeit az egekbe emeli, és úgy imádkozik, és ez a szó áll ott: airo. (Ján. 11,41) Nem levágta Jézus a szemeit, értelemszerűen, hanem felemelte a szemeit az égre. Teljesen téves a fordítás, nyugodtan húzzátok át, és gyönyörködjetek benne!

Ez Isten természete, felemeli azt, aki elesett. Amikor a leprás odament Jézushoz, azt mondta, hogyha akarod, megtisztíthatsz engem, akkor Jézus felemelte őt. Azt mondta: akarom, tisztulj meg! Ő volt az egyetlen, aki meg merte érinteni a leprást. (Mát. 8,3) Nincs Jézushoz hasonló!

Jairus szaladt Jézushoz, hogy a leánya a halálán van, és Jézus mondta: megyek és feltámasztom őt! Ahogy ment, a kislányt felemelte és életre hívta. (Luk. 8,50) Jézus természete, hogy megfog és felemel minket, az életbe helyez el minket, ahol gyümölcsöt tudunk teremni, és még többet tudunk teremni, hogy ez a szőlőnedű átjárhasson minket, hogy lüktethessen az életünk felett, és hogy teremhessünk.

Aki már termő, azt pedig még jobban megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt terem­hessen. Erről szól a keresztény életünk, a Jézus nevében. Ezt a gyümölcstermést kell szem előtt tartani, ezért vagyunk itt. Az Életet adó felemel minket.

A naini özvegy egyetlen fiát vitték a koporsóban a temetésre, és Jézus éppen arra járt, megérintette a koporsót, felemelte a holtat, kiemelte a koporsóból és életet adott neki. (Luk. 7,12) Ez az Ő természete. Nem az, hogy levágja a hajtásokat, hanem az, hogy felemel minket.

Ha Jézussal találkozol, akkor ezt a felemelést fogod érezni. Azt fogod érezni, hogy feljebb viszi az életedet, megemeli a helyzeteket, életet ad annak, örömet ad annak, hogy tudj örvendezni vele, és a természetfölötti dicsőségekbe emel fel téged. Ez az ő élete és természete.

Tudod-e, hogy milyen dicsőség lakozik bennünk? Ez a természet lakozik bennünk, ezért van az, hogyha te is látsz valakit, aki bajban van, akkor szeretsz segíteni, kinyúlsz másokért. Segítesz nekik, örömödet leled benne, mert az Úr élete lakozik benned. Az Úr élete lakozik benned és felemel, kiemel a tolókocsiból, felemel a halálos ágyból, kihoz az intenzív osztályról. Ez Jézus élete. Tudsz-e örvendezni ennek? Ez Jézus élete.

A vallásos tanítások annyi kárt okoznak kint a világban, hogy nem csoda, hogy sokan mondják, hogy én nem akarom ezt a Jézust, mert nem tudják, hogy kiről beszélnek. Az igazi Jézus gyönyörűséges! Láttad-e Őt valaha álomban, vagy látásban? Tegnap kérdeztem ezt, elég sok kéz volt fent a magasban. Törekedj például erre, kérjél látásokat, álmokat!

Mondja azt az Ige, hogy az utolsó időkben Isten a kései esőkben álmokat és látásokat ad. Ha Őt megpillantod, csak egy szempillantásra, akkor megszűnik minden más a számodra. Őbenne van az Alfától az Omegáig minden, amit valaha kerestél az életben. Lenyűgöző a szépsége, olyan mértékig teljes a bölcsességgel, a kijelentéssel, a tudással, hogy megszűnik minden más, amikor Őt meglátod, akármilyen problémával küszködtél.

Jöttek az élethelyzetek és próbálkoztál a megoldásokkal, ám ha Őt megpillantod, megvan minden. Megvan a megoldás, megvan minden, ami szükséges, mert egyszerűen elfelejtetted a problémáidat az Ő lenyűgöző szépségében. Ha kijössz arról a helyről, akkor megvan minden, amit addig kerestél, mert Őbenne megtaláltad.

Erre a közösségre kell vágyni, mert ez a kulcsa a dicsőséges együtt járásunknak Ővele, hogy meg tudjuk jelentetni erre a világra ezt a dicsőséget, mert ez a dicsőség bennünk van és bennünk él. Erről a dicsőségről kívánkozok majd szólni a következő két hétben, vagy akár egy hónapban is, mert az Úr ezt mondja, ezt a dicsőséget kell megismerni.

Azt mondja, hogy nem erővel és nem hatalommal, hanem az én Szellememmel. Az Ő Szelleme, a dicsőség Szelleme támasztotta fel Jézust a halálból. Az Ő Szelleme hordozza ezt a dicsőséget. Nem a pengeéles elmével, nem az erővel, nem a hatalommal, hanem az én Szellememmel megyek és hódítom meg ezt a világot, és akkor lesz Jézusnak sok követője.

Egyetértesz velem ebben? Ezt a dicsőséget kell kutatnunk, vágynunk kell Őt, lássuk meg az Ő orcáját, az Ő lenyűgöző szépségét, a szerelmetesnek a szépségét. Ez kell, hogy ragyogjon rajtunk, mert akkor kezdi el kívánni a világ azt a Jézust, akit mi szeretünk. Ámen.

Ez egy nagyon nagy elhívás az életünkre, hogy Őt képviseljük és az Ő dicsőségét hordoz­zuk. Az Ő edényei vagyunk, amiket előre elrendelt a dicsőségre, ahogy olvastuk a múltkor. Megöntözött kertek vagyunk.

Törekednünk kell arra, hogy ebbe a sekina dicsőségbe bemenjünk. Láttam ezt álmomban. Sokan jeleztétek különben, hogy láttatok ilyen hófehér dicsőségbe való bemenetelt, és hogy milyen gyönyörű. Van pásztorunk, aki élőben is jelen volt, részt vehetett ebben a dicsőség-megnyilvánulásban. Már egészen az elején Isten egyszer így megjelent az alkalmukon.

Isten szereti magát kijelenteni ilyen formában. Szeretné, ha megismernénk Őt, és ha mi vágyakozunk rá, akkor minden esélyünk megvan arra, hogy minél hamarabb minél nagyobb dicsőségekbe be tudunk menni. Egyetértesz vele? Lenyűgöző az Ő szépsége, a jósága, a magasz­tos volta? Kívánkozol-e még jobban megismerni Őt? Áldott legyen az Úr neve! El­kezdjük Őt dicsérni.

*A barna színnel jelzett igeversek más fordításból származnak.

A felhasznált bibliai versek a King James kiadás számozását követik.

BÉKEVÁR FŐOLDAL