2014.01.02.
A MEGVALLÁS TÖRVÉNYEFeljegyzés Jim Sanders tanításából
2013. december 29.
A tanításokban haladunk ma előre, a megvallás törvényéről fogunk szólni. De úgy is mondhatnánk, hogy a beszédünk törvényéről, hogy miről folynak a beszédeink.
A drága szeretett lányomnak is fejtegettem, most ahogy náluk kint voltam. Miután imádkoztunk valamiről, azután elkezdett pont ellentétes irányban beszélni arról. Kezdte újra sorolni a helyzeteket, a körülményeket és így tovább. Fontos, hogy ilyenkor rákapcsolódjunk arra, amiről imádkoztunk.
Elmagyaráztam neki, hogy nem azt fogjuk megkapni, amit imádkoztunk, hanem azt fogjuk megkapni, amiről beszélgetünk utána, amit kimondunk olyankor, amikor ketten beszélgetünk az életünkben. Ez a törvény az egész életünkre vonatkozik.
Isten Igéjét használjuk arra, Ő adta nekünk, hogy megformáljon általa minket, hogy a gondolatainkat átformálja, megújítsa. Mindannyiunknak meg kell tanulnunk, hogy kik vagyunk pontosan Krisztusban, és utána ki kell egyenesíteni az egész életutunkat.
Az Ige vonalában kell például cselekednünk is. A gyógyulásunk területére szoktuk elsősorban alkalmazni. De felhívjuk a figyelmeteket, hogy hogyan használhatjátok a gyógyulásban. Az élet minden területére ugyanígy vonatkozik a megvallás törvénye.
A tegnapi vaskúti összejövetel során, a nagy hirtelenségből a tudás szava ajándékán keresztül érzékeltem, hogy egy migrénes fejfájásra van gyógyító kenet. Előrejött egy asszony és elfogadta. Megkérdeztem, hogy ugyan mi gyötri őt?
Azt válaszolta, hogy amikor hidegre fordul az idő, akkor mindig jön a fejfájás. Mondtam neki, hogyha ez így van, akkor fölösleges is, hogy most imádkozzam érted. Mert pontosan azt fogod megkapni, amit most is kimondtál, mert megnyitottad az ajtót azzal, amit kimondtál.
Mondta, hogy igen tudja, hogy ez így van, mert ő a gyülekezetbe jár. Elhatározta magában, hogy meg fogja azt változtatni, amit eddig kimondott, tehát másként fog beszélni. És akkor kötöttük meg az ördög erejét, és mondtuk el az imánkat. Valószínűsítem, hogy amióta ez az életében jelen van, azóta ezt a helytelen megvallást mondogatja.
Neki ellent kell állnia az ördögnek! S ha az ördög megpróbálja visszahozni azokat a tüneteket, akkor neki ellent kell állnia! Nem mondhatja magában, hogy ó, újra itt van ez a dolog. Azt kell neki kimondani, hogy ellenállok neked a Jézus nevében!
Azok az orvosok, akiket mostanában meghallgattam… A hazánkban működő orvosoknak ez talán nagyon szélsőségesen hangzik, lehet, hogy neked is erősen ütős lesz. Az egyik keresztény műsorban jelent meg, az egyik szolgáló meghívta a műsorába, és azt állítja, hogy minden betegséget meg tud gyógyítani, három hónapon belül, a legsúlyosabb betegséget is!
A nyomelemek és az ásványi anyagok hiánya okozza ugyanis a betegségeket. Én rögtön ellentmondtam neki, mert mondtam, hogy a vakok szemét hogyan gyógyítod meg? Azt nem tudod, mert csak Isten tudja, s a csonttöréseket is csak Isten tudja nyomtalanul meggyógyítani. Tehát Isten gyógyító kenetét soha nem fogja tudni félretenni ez az orvos, de azért igazság van abban, amit mond.
Benny Hinn műsorában lehetett őt hallgatni, ez a második ilyen műsor. Az első, amit javasolnak, hogy a súlyos gyógyszerkezeléseket hagyjuk abba. S azokat az ásványokat, nyomelemeket és vitaminokat, amiket pedig nem kapunk meg a rendszeres napi táplálékokkal, azokat nagyobb dózisban adagolja. Különböző módon nyeri elő a tenger mélyéről ezeket az ásványokat, tiszta forrásokból és meghatározott arányban javasolja.
Ugyanis, ha az ember elmegy a szakorvoshoz, akkor azt az egyet nem fogja tekinteni, hogy esetleg a betegséget az okozza, hogy a test ki van merülve az ásványi anyagok tekintetében. És elkezdi súlyos gyógyszerekkel bombázni a testet, mint az antibiotikumok és a különböző nagyon súlyos mellékhatásokkal járó komoly gyógyszerek.
Négyszázötven olyan gyógyszert említett, ami csak receptre váltható. Az édesanyja – aki az idősebb korosztályhoz tartozik – volt az egyik példa az Egyesült Államokban, akinek nem adtak mellé vitaminokat, hogy a testét fel tudja újra építeni, hogy a szervek megújuljanak.
Hat évre rá, amikor meghalt, akkor már nem ismert fel senkit, mert a gyógyszerek teljesen elhomályosították az agyát is. És az orvosok egyre inkább felismerik, hogy ezek a tünetek a gyógyszerek mellékhatásaiként jelennek meg.
A fiatalabbik húgom gyógyszerész. Nagyon erőteljesen kutatta ugyanezt a témakört. Tanulmányozta, hogy amikor a szervezetből kimerülnek ezek a vitaminok és ásványi anyagok, hogyan lehetne ezt különböző teákkal és füvekkel pótolni. Az orvosokhoz ment ezzel és ők teljesen elfordulnak ettől. Tudatlanságot mutatnak és nem is érdekeltek abban, hogy valamit is változtassanak ezen.
Én soha nem fogom elhagyni a gyógyító kenetet, mert Isten erre küldött el. De azt szeretném látni, hogy ha valaki elveszi a gyógyulását és azt meg is őrzi, meg is tartja, utána egy normális életvitelt él.
Miután tegnap erről prédikáltam, odajött hozzám az egyik nagyon kedves, idősebb korú régi pásztorunk és elmondta, hogy prosztata problémái voltak, és elkezdett tökmagolajat fogyasztani nagyobb mennyiségben.
Ezt több orvostól is hallottam, javasolják, hogy miközben a TV-t nézzük, vagy ülünk a fotelben és olvasunk, akkor is rágcsálhatjuk a tökmagot. Nemcsak a prosztata problémája tűnt el teljesen – persze a hitét bevetve –, hanem a lábában az erei is meggyógyultak általa.
Az Ausztráliában töltött időmből tudom, hogy ott például annyi sütőtököt fogyasztanak az év során, hogy a magot már nem is sajtolják, mert a tökből elegendő vitamint felvesz a szervezetük és nem is kell a mag. A koleszterin sem káros minden esetben. Egyrészt többfajta koleszterin létezik, ahogy megállapítják ma már az orvosok, másrészt nem szabad túlontúl levinni a koleszterin szintet sem.
De az első, hogy a ti szátokkal kapcsolatban én semmit nem tudok tenni. Ott nektek kell megváltoznotok. És az orvos sem tud semmit kezdeni a szavaiddal. Tehát, amiben hiszel, azon neked kell munkálkodni. Az Ige az, amit be kell építeni a szívedbe és utána a szavak, amit kimondasz, az az Ige legyen. Ezen dolgozunk ma.
Elmondom, hogy ezen felül mi kell még: megfelelő mennyiségű vizet kell inni minden nap. Amikor mi kicsik voltunk, akkor esővíz állt rendelkezésünkre. Összegyűjtöttük, az volt az ivóvizünk. A fogaink egészségesek voltak, nem volt fogkövünk. Nem volt például fluorhiány a szervezetünkben. Tehát fontos, hogy megfelelő mennyiségű, jó minőségű vizet fogyasszunk.
Azt is elmondta ez az orvos – nagyon briliáns elme különben –, hogyha az ember fogyasztja az egyszerű élelmet, mint például a tojás, s naponta megeszik 4-5 tojást… Én amióta csak emlékszem rá, mindig is ott volt minden reggel a kávé mellett a tojás. Munkába indulás előtt mindig megálltunk reggelizni. Az édesapám is minden reggel tojást fogyasztott.
Hagin is írja a könyveiben, hogy reggelente mindig a tojás reggeli ment. És ez az orvos kifejti, hogy a tojásban – a fehérjében és a sárgájában – minden rendelkezésre áll, ami 21 nap alatt az új életet előhozza. A kiscsibét, ami kikel a tojásból. Javasolja, hogy fogyasszunk tojást rendszeresen. Európában talán nem annyira elfogadott ez a mentalitás, hogy tojást eszünk reggelente.
A csukamájolaj például előjön újra. Néhányatoknak gyermekkorotokban biztos kellett fogyasztanotok a csukamájolajat. Nagyszülők, még emlékeztek a csukamájolajra, hogy innotok kellett. Az egyik pásztor, aki szintén foglalkozik az egészséges táplálkozással, több evőkanállal megiszik egy nap. Az tény, hogy úgy néz ki az arca és az egész teste, mintha harminc éves lenne, de ötvenen túl van. Ő állítja, hogy ez újítja meg a testét első helyen.
Ha kóstoltátok már valaha, akkor nem akartok belőle nyolc evőkanállal meginni egy nap, az biztos. Azt mondom, hogy nyomorúságossá válik az ember élete, ha erre kényszerül, hogy ezt kell innia. Ha megkóstolod, akkor tudod milyen ízű. Ha kóstoltátok, tudjátok, hogy borzalmas íze van.
De ha erre van szüksége a szervezetnek, mert nagyon sok telítetlen zsírsav és rengeteg jó vitamin van benne, akkor hozzáférhető áron elérhető. Nagy üveggel árulják, mindenütt lehet kapni a gyógyszertárakban, és nem gyógyszer. Ausztráliában próbáltam hozzájutni, és nem találtam. Ott olyan egészségesen táplálkoznak, hogy erre nincs szükség.
Ott például eszik a sütőtököt és a céklát minden étkezéshez. Répát és rengeteg zöldséget esznek. Nagyon egészségesen táplálkoznak. Én mondom, hogy vissza kell kanyarodni a vidéki élethez. A marhahúson és csirkén nőttem fel, nagyon szeretem ma is. Megszenteltem a húsokat és megettem.
És a koleszterinről is kiderült, amitől annyira tartanak idős korban, hogy arra is szükség van. Ha utána akartok nézni, hogy mit javasolnak ezek a keresztény tudományos orvosok, akkor utána lehet hallgatni a műsorokban.
Tehát az az igazság, hogy minden pici számít az ember egészségéhez, és Isten azt akarja, hogy teljes szent egészségben éljünk hosszú életet. Azt állíthatom nektek, hogy a helyes megvallásotokkal a testeteket, a csontrendszereteket képesek vagytok teljesen megújítani. Új csontokat lehet felépíteni a testben a megvallásaitok által!
Egy prédikátort hozhatnék itt, akit nagyon szívesen hallgatunk, akinek összeroncsolódtak, elporladtak a csigolyái. Nagyon szigorú diétát tart. A szigorú megvallásaival vadonatúj csigolyái vannak. Hat-hét hónapon keresztül dolgozott rajta, amikor ez kiderült. Addig nem lehetett látni a képernyőn sem, de ma ismét szolgál, teljesen újult életerővel. Naponta megvallja, hogy minden ízülete, csontja úgy működik, ahogy az új teremtésben meg van írva.
A szellem által való imádságban is meg lehet sok mindent változtatni és a megvallásainkkal. Vegyétek tudomásul, hogy hatalmat kaptunk a testünk felett, és képesek vagyunk megváltoztatni a testünknek a szerv működéseit, ha azok tévesen működnek.
Ma nem fogok tudni eljutni idáig a tanításban. Arról is szó lesz ma, hogy enyém a bosszúállás, én megfizetek, mondja az Úr! Ha veletek nem úgy bántak a világban, ahogy az illett volna, akkor az Úr fog megfizetni.
A Zsoltárokban van olyan rész, amikor Dávid arról imádkozik, hogy az Úr fizessen vissza az ő ellenségeinek. Az Úrnak a része ez, az Ő helye ez a bosszúállás, Ő fizet meg az ellenségeinknek.
A mi részünk, amit nagyon be kell tartanunk, hogy mi pedig megáldjuk őket, s szeretetben járunk velük. És Isten képes arra, ahogy Nabukodonozor királyt is megváltoztatta, hogy az ellenségeink szívét megfordítsa.
Azért említem ezt, mert nagyon fontos minden része ezeknek, amit mondtam, ha valaki például tévesen, rosszul beszél, akkor téves a hite is, amiben hisz. A tegnap volt valaki az alkalmon, aki marihuanát szívott, lehetett érezni az illatát. Nem jött előre az üdvösségre sem.
És lehetett érzékelni, hogy az egész hitrendszere téves volt. Imádkoztunk érte, hogy kapjon a szívében egy bizonyosságot az Úrról, hogy az Úr az ő Megváltója és Szabadítója. Amiben ő most jelenleg hisz, ha így folytatja, a pokolba jut és nincs a történetnek folytatása. Tehát nagyon komoly dolog, hogy az emberek miben hisznek, ez eldönt mindent. Az Ige az erővel teljes, az élettel teljes. Mert az Ige az élő Ige, mert Szellem és élet az Ige.
Sokan mondtak már a Bibliára sok szemetet, de ez egy Szent Biblia. És a Bibliának az Igéit a szellemedbe kell beépíteni. Nem a borítót imádjuk, és nem a könyvet imádjuk, mint olyat a polcon tartva, hanem az Igét beépítjük a szívünkbe, és Jézus az élő Ige. Ezekkel az Igékkel táplálkozunk, ez az élet kenyere számunkra.
Máté 12,33-37.
33. Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt; mert gyümölcséről ismerik meg a fát.
A fát az ő gyümölcséről – és ez egy tulajdonrag, birtokos viszony. A fa gyümölcséről!
34. Mérges kígyóknak fajzatai, mimódon szólhattok jókat, holott gonoszak vagytok? Mert a szívnek teljességéből szól a száj.
Viperáknak, gonoszoknak, kígyóknak hívja őket! Hogyan beszélhetnétek a szellemetekből, a szívetekből jó dolgokat, ha ott gonoszság van? Tehát a szívből szivárog ki a szájnak minden beszéde. Ha az ördög rálép a kis ujjunkra, akkor kezd szivárogni a szánk. Az ördög arra kíváncsi, mi van igazán a szívedben.
Ezt arról tudja meg, ha megnézegeti, mi jön ki a szádból. Mivel a szívedbe nem lát, ezért hoz olyan körülményeket, amivel nyomást gyakorol rád, hogy akkor mi jön ki a szádból? Így megnézi, valóban azt hiszed amit…? Egy dolog biztos, azt nem akarja, hogy itt legyél, és ezt halljad. Mert a szívnek teljességéből szól a száj, ez volt a 34-es Ige vége.
35. A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat.
Vagyis a szívben, a szellemben elhelyezett dolgokból, amit oda beépített, onnan hozza elő a jó a jókat. A jó dolog, ami bennünk van, az az Ige. És a gonosz ember az ő szívének gonosz kincsiből hozza elő, vagyis a gonosz letétekből, amik ott vannak, hozza elő a gonoszokat. Tehát, ha a szívedbe jó dolgok vannak elhelyezve, akkor nem lehetséges, hogy mégis gonosz dolgokat fogsz szólni, és fordítva sem. Nem a fejből való beszédről beszélek most.
36. De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.
Felteszik az emberek a kérdést, hogy Isten miért nem gyógyított még meg engem? De amikor odakerül a sor, hogy megint hidegebbre fordul az idő, megint mondják, hogy ha jön a hideg, akkor jön a fejfájásom. Vagy például imádkoztam a jó munkáért, és még a mai napig nincs meg. Miért nem adott Isten nekem egy jó munkahelyet?
Mert ellentétesen beszéltél azzal, amit imádkoztál. Hivalkodó beszédnek hívja ezt, amikor csak úgy ömlik a szó a szánkból. Talán legrosszabb a helyzet a férj és a feleség esetében, amikor csak úgy folyvást mondják.
A lányom például megváltozott, mert rajtakapta magát ezen, hogy ezt rosszul csinálja, és utána megtette a megvallásait: tudom, hogy hogyan kell imádkozni, és ha imádkozom, minden alkalommal választ kapok az imáimra.
Nagyon briliáns elme a lányom. Az Igével veszekszik velem, hogy ez nem így van, és nem úgy, és mondja az Igét. Mindegy, hogy az ember mennyi Igét tud az Írásokból, az számít, hogy mennyi a hited abban, amit imádkozol. Utána csukd be a szádat!
Utána ne beszéljél már többet arról a problémáról, arról a helyzetről ne beszélj már úgy többet. Mert úgy tekintünk rá, hogy megváltozott. Anyagi helyzetek is lehetnek így. Mert azokhoz szükséges, hogy vele egyező cselekedeteink legyenek, mint amit imádkoztunk, vagyis a gondokat utána rá kell vetnünk az Úrra. Az ördög azt szeretné, ha állandóan nézegetnéd, hogy vajon javult-e már valamit a helyzet?
Egy hónapja vagy hat hete nem néztem már rá arra a dologra. De azt tudom, hogy az elmúlt héten volt egy óriási megszabadítás, nagyon mély gyökerű megszabadító kenet. Ha valaki az Igén cselekszik, akkor a Szent Szellem elvégzi a munkát, azt a munkát, amiért Jézus megfizette a teljes árat. Mindegy, mi az.
Tehát sok mindenen átmentem, sok mindent láttam; mondhatom, hogy már majdnem mindenen. A gondokat az Úrra kell vetni, és nem beszélni róla! A hivalkodó beszédet mellőzni kell. Erről mondja az Ige, hogy ítéletet fog kapni minden hivalkodó beszéd, mert azt fogod megkapni, amit beszéltél.
Úgy lehet megfordítani a helyzeteket, hogyha elkezdünk ellentétesen beszélni, mint amit látunk, és az Ige irányában szólunk, amit az Ige mond. Az Igével egyezően. A világnak ilyenkor úgy tűnhetünk, mintha teljesen bolondok lennénk.
Az egyik pásztorom mondott a feleségemnek valamit. Talán húsz éve van már velünk. Azt válaszoltam a feleségemnek, hogy tudod mit? Akkor fogok tanítani a hitről. Megvárom, amíg ő bejön, és megtanítom őt, hogy hogyan kell megváltoztatni a dolgokat a hitünkkel. Mert itt az idő, hogy néhányan már közülünk megtanulják ezt!
Helyzeteket, személyes élethelyzeteinket vagyunk képesek megváltoztatni a hitünkkel, anyagi helyzeteinket is, és az egészségi állapotunkat is. Ezért mások számára kívánatossá kellene válni annak, hogy mi az Úrban járunk. Azt meg kellene, hogy kívánják! Vonzóbbá kellene tenni nekik! Kellene látniuk a különbséget.
És a legnagyobb változásokat a szánk szavaival fogjuk hozni! Vagyis nem érdekelnek az anyagi jelentések, sem a politikai felmérések, sem az időjárás jelentés, hogy mit prognosztizál előre, sem a világgazdaság állásának jelenlegi helyzetjelentése. Ha érzem, hogy az Úr akarja, hogy valamin változtassunk, akkor meg tudjuk tenni bárhol a világon!
A következő szintre kell így fellépnünk, egy új látást kell megragadnunk, hogy az Úr képes legyen használni bennünket. Legalább száz helyen szerepel az Írásokban, hogy a gonoszt ki fogja vágni gyökerestől, kiszaggatja, és itt az ideje ennek.
Kezdd el olvasni a Zsoltárokat. Az igazat fel fogja magasztalni, gyarapodással fogja megáldani, és a gonoszokat kivágja. Ez a Szent Szellem feladata. És amit én érzékelek, hogy mi meg túl sok szemetet veszünk fel az ördögtől. Vannak, akik azzal beérik, hogy újjászülettek. Azt mondják, hogy ennyi elég nekem.
37. Mert a te beszédedből ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak.
Vagyis abból igazíttatsz meg, válsz szabaddá és nyersz felmentést egy ügyben, mint a bíró előtt, amikor felmentést nyersz egy peres ügyben. Vádolnak, s a végén felmentettek. Nemcsak hogy megbocsátottak neked, hanem felmentettek. És ha kárhoztatásban vagy, akkor kötésekbe kerültél. Akkor börtönbe kerültél a szavaid által. Ez fog történni a szavaid által az életedben.
Mivel a keresztényeknek téves megértésük van erről a megvallás törvényéről, ezért zajlik így az életük, ahogy. És azokat a híreket, amiket hallunk az időjárás jelentésben, vagy a friss hírekben, azokat felhasználjuk a saját életünk folyása ellen. Mert megegyezünk azzal, amit hallunk és kimondjuk azt.
Máté 13,10-11.
10. A tanítványok pedig hozzá menvén, mondának néki: Miért szólasz nékik példázatokban?
11. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg.
Akik követték Jézust, ők Jézus tanítványai voltak, és nékik megadatott, hogy a titkokat megértsék. Mik ezek? Ezek olyan elrejtett dolgok, amelyeket a természeti megértésünkkel nem tudunk elérni, és nem tudunk feldolgozni. Elrejtett igazságok. Az ördög próbálja elrejteni, lefedni ezeket az igazságokat előlünk, és az emberek pedig nem tudják ezeket az igazságot összekapcsolni, amelyeket megélnek.
A kezdetek kezdetén, amikor Isten teremtett minket, már akkor úgy teremtett, hogy azokat a dolgokat, amelyeket nem akarunk, hogy megtörténjenek velünk, azokat ne mondjuk ki! Azért, mert azok is teremnek. Mi Isten képére lettünk teremtve.
Isten mindig azt mondja ki, amit akar, hogy meglegyen! Hitben árasztja ki ezeket és látjuk, hogy amiket Ő kimond, azok meglesznek. Vagyis azokat, amiket nem szeretnénk, hogy megtörténjenek, soha nem lenne szabad kimondani, mert így vagyunk teremtve.
Mondják, hogyha ők megjelennek, mindig bunyó lesz a vége. A szánk szavai által lesz ez. Tehát a szánknak a szavai és megvallásai, és az, amit látunk utána az életünkben megjelenni, azoknak szoros kapcsolódásuk van, csak nem látjuk.
A hitetlenség és a kétség szavait szóljuk, és utána csodálkozunk, hogy nem történik meg az, amiben hiszünk. Nem fedezték fel, hogy kapcsolat van aközött, amit kimondanak, és amik megtörténnek utána.
Ezért ennek a mai tanításnak azt a címet adjuk, hogy a megvallás törvénye. Mit jelent az, hogy törvény? A törvény egy olyan alapelv, amikor előre meg lehet határozni, hogy valami hogy fog történni. Egy cselekvéssornak mi lesz például a kimenetele. Ha törvényről van szó, akkor az minden egyes esetben úgy fog alakulni, negatív irányban is és pozitív irányban is.
Valaki azt mondja, hogy én nem hiszek Istenben, ez a törvény is működik számára, egyre inkább a hitetlenség felé fog menni. Olyasmi ez, mint a gravitáció törvénye, ha valaki leejti a tollat az épület tetejéről, az minden esetben lefelé fog esni és nem felfelé.
Az alapvető törvény tehát minden esetben ugyanazt a végeredményt hozza. Ha az ember megértést kap erről, hogy a megvallás egy törvényszerűség szerint működik, akkor képes azt is megérteni, hogy képesek vagyunk a szánk szavaival változásokat eszközölni.
Norvel Hayes például jött az Úrhoz, és szólt hozzá. Mert Norvel Hayes értette, hogy ez hogyan megy. A Bibliaiskolában egyik tanítóm volt ő. Tizenhat üzleti vállalkozása volt, amiből egy is sok lenne egy normál, átlagembernek. És ő miként tudta ezeket kézben tartani? A szájával, a hitével.
Az Úr jött hozzá és nagyon határozottan azt mondta: a lányod testéről azokat a csomókat mikor fogod már végre elrendezni, levenni onnan? Norvelt látni is kell különben, ha nem ismered, akkor nem érted meg.
A föld leglassúbb emberének nevezte Kenneth Hagin. Egy napba tellett neki, mire elkészült egy alkalomra, mondta róla Hagin. És azt is hozzátette, hogy nincs olyan nő, aki felesége lenne ennek az embernek.
És Hagin mondta, hogy az Úr szólt nekem, hogy erről, meg erről már végre valamit tenni kellene, gondot kellene viselni róla. Mondta, hogy igen, igen. És tudta, hogy dolga lesz ezzel. A lányának 72 csontkinövése volt a testén.
És elkezdte a megvallását, ezt folytonosan tette, hogy ezek elmúltak az ő testéről. Köszönöm Uram, mert elátkoztam azokat! És elkezdte naponta 300-szor, de volt, hogy 600-szor visszatért rá, és elmondta ezt. A 40-dik napnál tartott, amikor ezek mind eltűntek. A tanulság, amit szeretném, ha most megértenétek: értette azt, hogy miként kell ezt tenni. Tehát nem imádkozott újra azért, mert tudta, hogy az nem jó.
Olyanokhoz ment be például, akiknek az elméjük teljesen elborult. Leült melléjük a kisszékre, és egész éjszaka során foglalkozott az ördöggel. Azt mondta, hogy már egyszer megmondtam neked, hogy a Jézus nevében el kell menned innen. És az éjszaka további részében egyre hangosabban mondta, hogy engedelmeskedned kell a Jézus nevére!
Tehát túl sokszor imádkozunk egy dologért. Egyszer elmondjuk az imánkat, utána csak kijelentjük, hogy a Jézus nevére ördög engedelmeskedned kell! És utána mond egész a nap a képébe, ameddig csak tart a dolog. Mert ez működik. És azt is tudom, hogy miként kell működtetni. A démonokkal és az ördögökkel nem fecsérlem az időmet, mert ők jobban tudják annál, hogy nekik engedelmeskedni kell.
A megvallásainknak tehát nagyon fontos része ez, és azután hozza az Úr a közbenjáró imákat is, amivel megöntöz egy helyzetet. És akik így imádkoznak, ők szintén egy öntözést nyernek így az Úrtól az ő életükre.
Vannak, akik teljesen elvesztik a normális értelmüket. Az egyik szolgáló mondta, hogy gyertek be és kezdjünk el nyelveken imádkozni. Addig imádkoztak nyelveken, amíg megszabadult az illető. Egy csoport imádkozott együtt. Így is meg lehet valakit szabadítani. Az egyik legerőteljesebb fegyverünk, amit az Úr adott nekünk, az a szellemben való imádság, a nyelveken szólás.
A szánk a lényeges, hogy utána mit beszélünk. Száz napot imádkozhatsz nyelveken, napi tizenhat órát, de hogy mit szól a szád utána? Megteheted a megvallásaidat, imádkozhatsz az Atyához Jézus nevében, de utána el is ronthatod a száddal, ha ellentétesen kezdesz beszélni.
Tehát az Igének cselekvőivé kell lennünk, és amit imádkoztunk, azzal összhangban kell cselekednünk is. Az ördög jön, és meg fogja nézni, hogy vajon úgy cselekszel-e, mint ahogy imádkoztál? Rálép a kisujjadra, és ilyen módon megnézni, hogy most vajon mi jön ki a szánkból, hogy amit imádkoztunk, azt hallja most is?
Volt, aki évekig abba vetette a hitét, hogy lesz egy autója. Azután megjött. Egy olyan területen érdemes kezdeni a hitünket, ahol van a hitünk. Ha az Úr megengedné, hogy üzletember legyek… Mert én például ezt képzeltem el magamnak, hogy üzletember leszek. Olyan ez, mint amikor elvesszük a csecsemőtől a cukorkát.
Egy barátom például a vaskereskedésben kezdett Ausztráliban. Ismerte, hogy hogyan és miként van az adás-vétel. Megkérdeztem, hogy hogyan megy az üzlet? Ez sok évvel ezelőtt volt. Most már nagyon jól megy neki.
A válasz mindig az volt, hogy az én dolgaim azok mindig jól mennek. Nem túlfent és nem túl lent, mindig ott azon a szinten jól mennek. És mi az, amit kapott? Amikor minden a padlón van, minden a holtpontra került, minden lelassult, ő akkor imádkozott és mit tett utána?
Az Úrtól kapta ezt: akkor vett még, beruházott és el is tudta mind adni, mielőtt még az adóhatóságok meglátogatták volna, hogy a raktárkészletet leterhelik. Ha nagyobb a raktárkészlet, akkor több az adó, amit fizetni kell. Ő azért tette azt, amit, mert a Szellem vezette, hogy úgy tegye.
Mire nyitott ez ajtót? Azok, akik vele kereskedtek, a viszonteladók azt mondták, hogy amit csak akar, megrendelhet előre, biztosítják számára bármikor. Nem kell előre fizetnie, vihet, amit akar. Tehát akkor is ment neki az üzlet, amikor senki más nem boldogult.
Nekünk akkor is van gyarapodásunk, amikor senki más nem boldogul vele, mert Istentől van. Nem a babiloni [világi] rendszerben való működésekről beszélek, arra is mindjárt rátérek. Mi Isten királyságának az alapelvei szerint működünk.
A gyarapodásról tanítunk, és az ihletettségre gerjesztjük a hallgatóságot. Tehát inspirál, amikor hallod az Igét. A prédikálás inspirál, a tanítás pedig megértést hoz. Ezért van, hogy most sok tanítást hozunk elő, mert nemcsak arra van szükség, hogy szikrát kapjunk valamihez, hanem hogy mögé lássunk a dolgoknak, hogy miként működnek azok.
Azt is láthattuk, hogy a Szellem által való imádásággal meg tudunk változtatni dolgokat. Fel kell lépnünk a következő szintre. A hatalomgyakorlásnak a következő szintjére. Nemcsak saját magunk számára, hanem Isten királysága céljából is.
Egy új mentalitásban kell előállnunk, mert azt tapasztaljuk, hogy a keresztény világban mindenki csak a démonoknak a köreiben gondolkodik. Van aki, azon megbotránkozik, amikor kezébe veszi a könyvünket, hogy miért van a szív szimbólum a könyvünkön? Hogyan tehettük azt oda? – kérdezik. Nem olvasta el a könyvnek a lényegét, mert megértette volna.
A Hagin könyvek nagyon pontos fordításban vannak a magyar ajkúak számára előtárva. Texasi szlenggel vannak megtűzdelve Hagin könyvei, ezt csak az fogja pontosan megérteni, hogy mit jelent, aki texasi, mint én. Szótárból nem fogod megfejteni, hogy mit ír ott.
Van, hogy egy történetet kell hozzá keríteni, hogy az ember megértse, hogy miként használják azt a kifejezést. A magyar nyelv sem egy könnyű nyelv, a magyar nyelvben pontosan előtárni, ahogy azt ott áll angolban, az egy művészet.
A Bibliának az Ószövetségi része héber nyelven, az Újszövetségi része görögül íródott. Sajnos nem magyarul szólta Isten, amikor ihletést adott. Károli Bibliánkkal már túl vagyunk az ötödik kiadáson is.
Revideált [felülvizsgált] kiadás ez, tehát ahol kívánatos volt, ott meghoztuk a szükséges változásokat, és igenis pontosan vannak a görög nyelvhez igazítva. Sőt volt olyan, hogy egy-egy része az igeversnek, vagy a második része hiányzott. Ószövetségben is találtunk ilyet például, mondatok nem voltak befejezve, ki voltak hagyva.
Vagy például a „szellem” szónak a használata, hogy mi szellemi lények vagyunk, van lelkünk és testben élünk. A szellem és a lélek szavakat nem lehet egy szóval lefedni, mert két különböző dolgot jelentenek. A görög nyelvben is két különböző szó és más-más jelentéssel.
Ki kellett ezeket igazítani. És az embernek kell kívánnia, hogy megismerje az igazságot, és akkor tud megelégíttetni. Ha találunk még a Bibliában módosításra szükséges helyeket, akkor megtesszük, és úgy adjuk ki a következő kiadásban.
Egy célkitűzésünk van, hogy egyre jobban hasonlítson a görög és a héber eredetikhez. Azért szükséges ez, mert Jézus azt mondta, hogy én vagyok az élet kenyere, és aki ebből a kenyérből eszik, az él örökké. Jézus megkérdezte a következő mondatában, hogy ez megbotránkoztat benneteket? Mert mindenki elhagyta Őt ezek után. Jézus mondja nekik:
János 6,63.
63. A Szellem az, aki megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, Szellem és élet.
Azért adta nekünk Isten az Igét, a romolhatatlan magot, hogy azon növekedjünk. Miután újjászülettünk ettől a romolhatatlan magtól, azon kell táplálkoznunk. Hallelúja. Az Ige kell, hogy megmosson minket, mert az írja:
Efézus 5,26.
26. Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az Ige (Rhema) által,
Abban a világban tehát, ahol élünk, ahol a Babilon rendszere működik, egy mindennapos fürdésre van szükségünk, hogy az Ige megmosson minket.
János 15,3. 7.
3. Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, amelyet szóltam néktek.
Már tiszták vagytok! Újonnan születtetek nem romlandó magból, hanem romolhatatlanból, amely él és megmarad örökké. Hallelúja. Mi az Igétől születtünk, és tiszták vagyunk! Isten természete van bennünk Isten szeretetével, s a régiek elmúltak, újjá lett minden, amikor újjászülettünk.
7. Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek.
És fel kell növekednünk arra a felnőttségi fokra, ahol az Úr akarja, hogy legyünk. Mondtam nektek korábban, hogy mire van szükségünk. Egyszerre nem lehet megszerezni. Fontos részei vannak, amelyeken el kell mélyednünk, például az 1Péter 2,24-en rendszeresen.
1Péter 2,24.
24. Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: Akinek sebeivel gyógyultatok meg.
És a Máté 8,17-en, ahol megtudjuk, hogy…
Máté 8,17.
17. Hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket Ő viselte, és fájdalmainkat hordozá.
Amivel szeretném ma befejezni, az a Jelenések 19. fejezetéből van, mert szeretném, ha úgy mennénk haza, hogy megértenénk, hogy az Ige a legfontosabb az életünkben, mert az Szellem és élet, és az hoz világosságot.
Jelenések 19,11-16.
11. És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hűnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik.
12. És az Ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az Ő fején sok korona; az Ő neve fel vala írva, amit senki nem tud, csak Ő maga.
13. És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve, és a neve Isten Igéjének neveztetik.
14. És mennyei seregek követik vala Őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve.
Kik ezek?
15. És az Ő szájából éles kard jön vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és Ő fog azokon uralkodni vasvesszővel; és Ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját.
Ma is Ő uralkodik, csak ma a Gyülekezetén keresztül uralkodik, ahogy mi uralkodunk.
16. És az Ő ruháján és tomporán oda vala írva az Ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura.
A királyoknak Királya Ő, és az uraknak Ura! Ezt a hatalmat itt hagyta nekünk a földön, hogy éljünk vele. El fogunk jutni oda, ahová akarok, mert van még ennek vége, de mára elég ennyi, és majd folytatjuk. Dicsőség Istennek! Ámen!
Ráadás – a gyógyító sort követően:
A kézrátételes imádság után, az üdvösség imájának elmondására és a Szent Szellem keresztségre került sor. Majd ezt követően még a következők hangzottak el.
Az újévet imádsággal kezdjük, január 4-én imakonferencia lesz, gyertek, imádkozzunk együtt.
A változások éve lesz ez az elkövetkezendő év! A szükséges változások éve, sok-sok változással!
Békesség jön a földre, habár lesznek ezek a vérhold jelek az égen, amelyről tanítás hangzott el a közelmúlt alkalmai során. Hamis béke jön, megtévesztés lesz ez a világnak, egy hamis béke lesz.
A 46-os Zsoltár 9-es versével fogjuk a háborúnak az erejét megtörni. És a 76-os Zsoltár 3-4. versei, ha jól emlékszem, hogy a háborúknak az erejét levágjuk a Közel-Keleten.
Zsoltár 46,9.
9. Háborúkat szüntet meg a föld széléig; ívet tör, kopját ront, hadi szekereket éget el tűzben.
Zsoltár 76,3-4.
3. Ott törte össze a kézív nyilait, pajzsot, szablyát és a hadat. Szela.
4. Ragyogó vagy Te, felségesebb, mint a zsákmányadó hegyek.
Az Ezékiel könyvének 38-39. fejezetében leírt történéseket próbálta az ördög sürgetni, hogy idő előtt megtörténjenek, és ezeket levágtuk, még nincs itt az idejük. Hallelúja! Iránnak a bombázására készült Izrael 2012-ben, de az Egyesült Államok leállította.
Hisszük, hogy békesség lesz egyelőre, de ez egy hamis béke előtte. Az ördög terveit és erőit majd mindig hatalom alá vesszük, Jézus hatalma alá! Az izraeli történéseket is. A gonosz minden erejét megtörjük és a békességet hisszük.
A köd felett is hatalmat veszünk, megkötjük a ködnek a szellemi hátterét, Jézus nevében. A szolgáló szellemeket kiküldjük, hogy tisztítsák ki az utakat, hogy tisztán lássatok, fizikai és szellemi értelemben, Jézus nevében. Dicsőség Istennek! Ámen!
*A barna színnel jelzett részek más fordításból származnak.