2007. 12. 06.
HITRŐL HITRE
Napról napra a győzelemig
KENNETH COPELAND ÉS GLORIA COPELAND
NOVEMBER
November
1. |
|||||
|
Így
egy nap megkérdeztem: „Uram, miért nem látjuk nagyobb
mértékben megnyilvánulni Isten erejét a Gyülekezetben?”
Tudod
mit mondott az Úr? Azt, hogy még nem eléggé
jártunk a szeretetben.
Isten
azt akarja, hogy birtokában legyünk az
erőnek. De először biztosnak kell lennie abban, hogy azt az erőt szeretet célzattal használjuk majd. Tudnia kell,
hogy nem fogjuk azt ítélkezéssel és kritikával párosítani, és nem fogunk másokat
szidalmazni.
„Kenneth,”
mondta, „nem engedhetem meg, hogy a szavaidat természetfeletti erővel támogassam meg
egy vasárnapi gyülekezeti alkalmon, ha este az autópályán szitkozódsz, mert valaki
kivágott eléd. Erővel felruházva leröpítenéd őt az útról. Nem adhatom a
Mindenható Isten hatalmas erejét egy kegyetlen bolond szavaihoz."
Majd
emlékeztetett arra az esetre, amikor vadászni vittem a fiamat, Johnt. Kisfiú volt
akkoriban; de éppen elég nagy ahhoz, hogy nem esett hanyatt, amikor meghúzta a ravaszt.
Megtanítottam, hogyan lőjön, és elég jól is ment neki.
Aznap
Gloria nagyszüleinek a farmján sétáltunk, és John észrevett egy óriási
tarantellát az istálló falán, szinte a legnagyobbat, amit valaha is láttam. Amikor
John meglátta a pókot, célba vette. Le akarta lőni azt a rovart.
Ha
nem állítom le, meg is tette volna. És nem is jött volna rá időben, hogy így az
istálló falába is lyukat lőne. Felnőtt gondolkodásommal én tudtam, hogy ez
bolondság lenne. John nem. Ő egy gyermek szemeivel látta a dolgokat.
Akarod,
hogy Isten egy „vadászpuskára való” szellemi erőt adjon a kezedbe, hogy le tudd
rombolni az ördög munkáit, és Isten királysága megnyilvánuljon? Akkor irányítsd a
figyelmedet a szeretetre. Gyakorold azt.
Tanulmányozd. Növekedj fel benne. És akkor
meg fogod látni, amint Isten ereje rajtad keresztül munkálkodik.
Igei
olvasmány: Róma 13:8-14
November 2. |
|||||
|
A
szeretett tanítvány és apostol, János örökre eloszlatta a kételyt ezzel
kapcsolatban a János 1:1, és 1:14-ben. Aki kételkedik ezekben az igeversekben, az nem
születhetett újjá Isten királyságában, mert Jézus isteni mivolta az alapja az
Őbenne való hitünknek.
Mégis,
ha megnézed az Evangéliumokat, látni fogod, hogy Jézus a 33 éves földi léte alatt
nem azt hirdette, hogy Ő Isten. Azt mondta, hogy Ő Isten Fia, a Messiás. Istent az Atyjának tekintette (ami feldühítette a
farizeusokat), de soha nem állította, hogy Ő a Magasságos Isten. Valójában azt
mondta a tanítványoknak, hogy az Atya nagyobb Nála (János 14:28).
Ennek
egyszerű oka van. Nem csupán Istenként jött a földre, hanem emberként is. Az Ige
szerint félretette az isteni erejét, és
emberi formát öltött, annak minden korlátjával együtt. Mivelhogy Isten volt az
Atyja, nem azzal a bűn-természettel született, amelyet Ádám gyermekei örököltek.
De mivel asszonytól született, minden más tekintetben emberré vált, és Ember
fiának, vagy szó szerint Ádám fiának nevezte magát.
Akkor
hogy vihette végbe azokat a hatalmas dolgokat? Ugyanúgy, ahogy tőlünk is elvárja ma
– a Szent Szellem kenetével és ereje
által (ApCsel 10:38). Jézus azt mondta: „Az Atya, aki énbennem lakik, Ő cselekszi e
dolgokat.” (Ján. 14:10)
Ez
mit jelent a számodra? Azt, hogy Jézus komolyan gondolta, amit mondott: te, hívőként
képes vagy azokat tenni, amiket Ő tett! (János 14:12)
Azt
jelenti, hogy neked, Isten újjászületett gyermekének, aki ugyanazzal a Szent
Szellemmel töltekeztél be, akivel Jézus, megvan a lehetőséged ugyanúgy élni, ahogy
Ő élt, amikor itt élt a földön.
Valójában
Ő pontosan ezt szeretné. Előtted járt, emberként, és utat nyitott. Ne csak csodáld Őt ezért! Kövesd!
Igei
olvasmány: János 14:1-15
November 3. |
|||||
|
De
ha jobban odafigyelsz, látni fogod, hogy ennél többről van szó. Sára hittel
megragadta Isten ígéretét, és ez annyira helyreállította
a fizikai testét, hogy amikor Abimélek meglátta őt, feleségül akarta venni.
Gondold
csak meg! Kilencvenévesen olyan gyönyörű
volt, hogy egy király a háremébe akarta vinni! Mi több, miután megszülte Izsákot,
nevelte is őt, amíg Izsákot el nem választották. Aztán még tovább is élt, amíg
fel nem nőtt a gyermek!
Nem
azt mondom neked, hogy kilencvenévesen gyermeked születhet, mint Sárának. Hiszen Ő
különleges ígéretet kapott Istentől ezzel kapcsolatban. Azonban ha hiszed, hogy Isten
megújítja az erődet, és egészséges leszel
idős korodban is, az úgy is lesz. Valójában a 103. zsoltár szerint ez Isten egyik
jótéteménye – vagyis hogy megújítja ifjúságodat, mint a sasét.
Isten
arra vágyik, hogy idős korodban is az Ige erőteljes, tapasztalt bajnoka legyél, és az
erőd hit által megújuljon. Kezdd el ezt megvallani. Isten ígéretei legyenek a szádban.
Mondd ezt: „Dicsőség Istennek, az ifjúságom megújul, mint a sasé.” Így is a
mennybe kerülsz, amikor a földi munkáddal végeztél – de nem fogsz elgyengülve
távozni innen. Dicsőségben hagyod el a földet, győztesként, aminek Isten teremtett.
Igei
olvasmány: Zsoltár 92
November 4. |
|||||
|
Hadd
kérdezzem meg tőled: egy démoni ember rosszabbá tud-e tenni egy nemzetet?
Egyértelműen igen. Hitler megtette Németországgal, nem?
Ha
az ördög ereje egy emberben kárára válik egy nemzetnek, akkor biztos lehetsz benne,
hogy ha Isten néhány embere rendelkezik Isten erejével, akkor jobbá tudnak tenni egy nemzetet.
Egy
ország sem ment annyira messzire, hogy Isten ne tudná megváltoztatni. Erre Izrael a
bizonyíték. Az ördög akkor sem tudta elpusztítani, amikor nem is létezett, mint
nemzet. Isten azonban visszaállította Izraelt.
Szeretném,
ha észrevennél valamit a fenti igeversben. Így szól: „megalázza
magát az ÉN népem, amely az ÉN nevemről neveztetik…” Isten nem mondta,
hogy a nemzet minden tagjára szükség van
azért, hogy megforduljanak a dolgok. Azt mondta: „az ÉN népem.”
Azt
is vedd észre, hogy nem így szólt: „Ha az én népem kimegy, kérvényeket nyújt be,
és többségi szavazatot szerez…” Azt mondta, „imádkozik”. Más szóval,
fejezzük be, hogy mi magunk akarjuk megoldani a dolgokat. Maga Isten fogja meggyógyítani ezt a földet. A mi feladatunk az, hogy imádkozzunk, hitben legyünk,
és keressük az Ő arcát. Akkor keresd Őt ma!
Igei
olvasmány: 2 Krónika 7:1-16
November
5. |
|||||
|
Mert
nem azzal az ellenséggel harcolnak, akivel kellene!
Azt
hiszik, hogy ha valaki szavakkal vagy tettekkel megbántotta őket, akkor azzal az
emberrel kell megküzdeniük. Tévednek.
Tudod,
a Biblia azt mondja, hogy nem testtel és vérrel harcolunk. És mivel az emberek
egyértelműen testből és vérből állnak, soha nem
ők a problémáink forrásai!
„De
Copeland testvér, te nem tudod XY mit tett velem!”
Nem
baj. Ha arra fecséreled az idődet, hogy XY
ellen harcolsz, akkor a valódi ellenséged gond nélkül megússza a dolgot.
Ki
a valódi ellenséged? Olvasd el az Efézus 6:12-t. „Mert nem vér és test ellen van nékünk
tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet
sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban
vannak.”
A
sátán és a démonjai. Ők az ellenségeid,
amíg csak élsz! Ők vannak minden személyes támadás
mögött, amivel találkozol.
Az
emberek, akik bántanak és üldöznek téged, csupán a sátán eszközei. Amikor le akar rád csapni,
akkor őket használja.
Ne
felejtsd el: az üldöztetés nem egy másik ember gyűlöletét jelzi irántad, hanem a sátán tőled való félelmét. Amikor beleásod
magad az Igébe, és elkezded azt úgy használni, mint a Szellem kardját, akkor a
sátán megijed, és keres valakit, aki megállíthat téged.
Legközelebb,
amikor valaki bánt, ne hagyd magad letéríteni az útról, és ne kezdj el velük
harcolni. Kötözd meg a mögöttük álló
szellemet. Ne bonyolódj bele a test és vér küzdelmébe, hanem harcolj a Szellem
fegyvereivel. Közelíts rá a sátánra a hatalmaddal és Isten Igéjével, és terítsd
le a valódi ellenségedet!
Igei
olvasmány: Efézus 6:10-18
November 6. |
|||||
|
Az
ember nem tudta, mit veszített, amíg el nem
különítette magát Istentől az engedetlenség által az Éden kertjében. Amikor ez
megtörtént, akkor egyenesen a kudarc felé
tartott. El kellett fogadnia, hogy az életben a vereség jutott számára
osztályrészül, és alárendelt pozícióba került – pedig ezt soha nem szánta neki
Isten.
Szomorú
történet ez. De ha Isten újjászületett
gyermeke vagy, akkor a te történetednek jó a vége! A Krisztus Jézusba vetett hited
által újra győztes lettél!
Valójában
Isten garantálja a sikeredet. Hadd mutassam
meg, hogyan értem ezt. Képzeld el, hogy egy nagyon nehéz munkát kell elvégezned, és
mielőtt nekilátsz, Isten hangosan ezt mondja neked: „Azt akarom, hogy tudd: én fogok
személyesen gondoskodni arról, hogy ez a munka jól sikerüljön.”
Hadd
mondjak neked valamit. Neked Isten valóban megígérte,
hogy sikeres leszel. Azt mondja az Igében, hogy győztes vagy! Őbenne le tudsz győzni bármilyen problémát, amit a világ az
utadba sodor (1 János 5:1-5).
Nem
számít, mennyire vesztesnek érzed magad. Nem számít, hányszor vallottál kudarcot a
múltban. Ha hiszed, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia, akkor győztesnél is több lettél az
újjászületésedkor (Róma 8:37).
Ez
azt jelenti, hogy többé soha nem lesznek problémáid? Nem. Egyszerűen azt jelenti,
hogy túljutsz azon a problémán, és
győztesként kerülsz ki belőle.
Ha
mostanában vesztesnek érezted magad, akkor újítsd
meg az elmédet Isten Igéje alapján, amely sikeresnek mond téged. Amikor
kihívással nézel szembe, mondd ezt: „Dicsőség Istennek, én le tudom győzni ezt,
mert Jézusban győztes vagyok!” Istennek ez a szava éljen a szívedben. Ez tesz
győztessé téged.
Igei
olvasmány: 1 János 5:1-5
November 7. |
|||||
|
Az
a szomorú, hogy a legtöbb hívő csak akkor kezdi megalapozni
magát az Igében, amikor beüt a katasztrófa. Addig várnak, amíg sarokba nem lesznek
szorítva. Aztán hirtelen igazán szellemiekké válnak, el kezdenek böjtölni és
imádkozni… és általában rájönnek, hogy az egészet túl későn kezdték el.
Ez
olyan, mint amikor az ember betörőt talál a házban, és el kezdi keresni a súlyzóit,
hogy kellőképpen megerősödjön, és el tudjon bánni a betörővel. Nem fog neki
menni! Ha esténként tévénézés helyett edzett
volna, akkor készen állt volna. De így egy fájdalmas vereséggel kellett
szembenéznie.
Legyél
kész, még mielőtt az ördög betör a
házadba. Erősítsd meg a szívedet. Kapcsold ki a tévét.
Iktasd ki a világ dolgait, amelyek elterelnék a figyelmedet, és helyezd az Igét előtérbe. Most van itt az idő, hogy
elkezd megalapozni magad az Igében!
Igei
olvasmány: Jób 22:21-30
November 8. |
|||||
|
De
Isten királyságában létezik egy másfajta tudás, amely belülről kifelé működik,
nem pedig fordítva. Kijelentett tudásnak
nevezik.
Jézus
erről beszélt a Máté 16-ban. Azt kérdezte a tanítványoktól: „Kinek
mondotok engem?” Válaszában Péter kijelentette: „Te vagy a
Krisztus, az élő Istennek Fia.”
„Áldott vagy
Simon,” válaszolta Jézus, „mert nem test és vér jelentette ezt meg néked,
hanem az én mennyei Atyám.”
Más
szavakkal, Jézus ezt mondta: „Péter, ezt az információt nem a fizikai érzékeiddel
szerezted meg. Más módon nyerted: egyenesen Istentől.”
Ha
valaha is volt részed kijelentésben, akkor tudod, hogy ilyenkor megváltoznak a dolgok.
Az ismerős dolgokat teljesen új megvilágításban
látod. Rendíthetetlen bizodalmat nyersz, ezért – ahogy Jézus mondta Péternek –
„a pokol kapui sem vesznek rajtad diadalmat.”
De
az ilyen kijelentés nem jön könnyen. Elmélkedned
kell az Igén, és keresned kell Isten
Szellemét a kijelentésekért, mert ezek „el vannak rejtve” Őbenne. A Biblia szerint
Isten elrejtette a bölcsességét a szenteknek (1 Korinthus 2:7-9). Vedd észre, hogy neked rejtette el, nem előled. Azt akarja, hogy birtokold.
Ne
gondold azonban, hogy Isten „csak úgy” hatalmas kijelentéseket potyogtat az öledbe,
miközben te tévét nézel. Ehhez keresned,
sőt, kutatnod kell Őt.
Ha
éhes vagy a kijelentett tudásra, akkor kerülj olyan helyzetbe, hogy el tudd fogadni
azt: vagyis elmélkedj az Igén, imádkozz,
legyél közösségben az Úrral. Kezdd elfogadni azokat a kijelentéseket Tőle. Ez a
legizgalmasabb tanulás, ami csak létezik.
Igei
olvasmány: 1 Korinthus 2
November 9. |
|||||
|
„A
háborúságban és megpróbáltatásban kitartóak és türelmesek legyetek…”
A megpróbáltatás azt jelenti, hogy nyomás alatt
vagy. Amikor közelít a nehézség, ne add meg
magad. Inkább menj a kegyelem trónjához. Menj Isten
elé bátran, Jézus nevében, és kérd az Ő segítségét.
Emlékeztesd
magad arra, hogy pont akkor, amikor a dolgok nehézzé válnak, nem engedheted meg, hogy
háttérbe éppen akkor szoruljon az Ige az életedben! Akkor kell megdupláznod az adagodat belőle, és
„állhatatosnak lenned az imádságban”, hogy mozdíthatatlan legyél.
Örvendezz. Legyél türelmes a nehézségekben. Legyél állhatatos az imádságban. Így az ördög semmit
nem tud tőled ellopni!
Igei
olvasmány: Róma 5:1-5
November 10. |
|||||
|
Én
tapasztaltam ilyet. Ismertem az írott Igét, cselekedtem
az alapján, és ez megváltoztatta az
életemet. De bizonytalan voltam, amikor olyan dolgokkal kapcsolatban kellett döntést
hoznom, amelyekről nem írt konkrétan a
Biblia. Például hogy elköltözzünk-e egy másik városba vagy sem.
Az
tartott vissza, hogy biztosan tudni akartam, a helyes dolgot teszem. Tudod, Isten írott Igéje és a belső bizonyság két különböző dolog. De soha
nem mondanak ellent egymásnak, és mindkettő kulcsfontosságú része az Istennel való
járásunknak.
Isten
például elvárta, hogy a zsidók
engedelmeskedjenek az írott Igéjének. De azt is mondta nekik:
„Hallgassatok az én hangomra” (Jeremiás 7:23[6]), mert azt akarta, hogy ismerjék az akaratát bizonyos helyzetekben. Ez
történt, amikor Izrael bevette Jerikót. Hallották Isten hangját. Szerinted honnan
máshonnan vehették volna a különös tervet? Nem volt leírva Mózes törvényében.
És természetesen senki emberfia nem tanácsolta volna, hogy Jerikó bevételére a
leghatékonyabb módszer az, ha hét napig járják körül a várost!
Talán
azon tűnődsz, hogy pontosan miképp szól hozzánk Isten? Csak lekiált hozzánk a
mennyből?
Nem
igazán! A Róma 8 szerint „a Szent Szellem bizonyságot tesz a mi
szellemünkkel együtt”. Ez azt jelenti, hogy Isten útmutatásai a bensődből
jönnek, nem külső forrásból.
Amikor
az Ő vezetését hallod, talán még el is gondolkozol: „Ez én voltam, Uram, vagy
te?” Azért van ez, mert Isten általában nem közvetlenül az elmédbe ültet be
gondolatokat kívülről, hanem a szellemedhez szól,
és a szellemed azt gondolattá formálja.
Hangolódj rá erre a belső bizonyságra, halk
tudásra, ösztönzésre, buzdításra, késztetésre a bensődben.
Amikor
meghallod, és úgy tűnik, hogy a te gondolatod, ne lepődj meg. A tiéd! A te szellemed
az, amelyre Isten Szelleme hatással van! Az
újjászületésed után a szellemed megbízható
vezető, mert Isten Szellemétől születtél újjá. Az Ő természete van benned.
És a Szent Szellem a szellemedben él, hogy tanítson, és útmutatást adjon.
Igei
olvasmány: Józsué 6:1-20
November 11. |
|||||
|
Néhány
évvel ezelőtt az egyik barátunk egy per előtt állt. A fenti Ige alapján imádkoztam
vele, és megegyeztünk, hogy ez a végső szó a helyzettel kapcsolatban, nem pedig az
ellene szóló vádak. Hitben álltunk – elhittük, hogy az ellene indított per
megbukik.
Így
is történt. Amikor a barátom a bíróság elé állt, egyszerűen nem tudták legyőzni őt. Nem a dörzsölt
ügyvédeinek köszönhette ezt. Azért nyerte meg a pert, mert ártatlan volt, és elhitte Istennek hatalmas ígéretét.
Kövesd
te is a példáját! Amikor az ördög valamilyen területen támadást intéz ellened, ne
csak siránkozz, és könyörögj Istennek, hogy mentsen meg. Inkább nyisd ki a
Bibliádat az Ésaiás 54:17-nél. Emlékeztesd
magad Isten ígéretére. Használd ezt az ígéretet
arra, hogy megerősítsen a bűnnel szemben,
vagy az ördög bármilyen gonosz munkájával szemben, amivel meg akarna kötözni
téged.
Majd
erősítsd meg magad a hitedben az imádság által. Mondd ezt: „Uram, nem félek ettől
a fegyvertől, amit az ördög ellenem készített, mert tudom, hogy a Te Igéd szerint
nem lesz jó szerencsés. Bízom a védelmedben, és megköszönöm azt Neked. Jézus
nevében. Ámen.”
Ne
engedd, hogy Isten erős védelme hiábavaló legyen. Az Úr szolgájaként a védelem jogos örökséged.
Igei
olvasmány: Ésaiás 54:10-17
November 12. |
|||||
|
Egyesek
feladták, megvonták a vállukat, mondván ez úgyis lehetetlen. Mások makacsul
küzdenek, hogy megfegyelmezzék a testüket – és egyik harcot a másik után veszítik
el.
Ennek
nem kellene így lennie. Igazából nem is engedhetjük meg, hogy így legyen. Túl nagy árat kellene fizetnünk ezért.
Te
és én áldottak vagyunk, mert a mi generációnk láthatja azokat a jeleket és
csodákat, amelyeket a régi idők prófétái szerettek volna látni. Látni fogjuk, hogy
Isten Szelleme kitöltetik minden testre. De a bűn hátráltatja
a Szellem kiáradását. És csak ha megszabadulunk tőle, akkor fog Isten ereje és
dicsősége rajtunk keresztül megnyilvánulni. Csak akkor fogjuk megtapasztalni azokat a
csodálatos dolgokat, amelyeknek a próféciák szerint a mi generációnk idején kell
megtörténniük.
Tehát
hagyd magad mögött a múlt kudarcait. Ne engedd, hogy a test bűnei kiraboljanak téged Isten
dicsőségéből. Igenis ki tudsz törni abból a bűnből, amellyel oly régóta
küzdesz, és tudsz a Szellem vezetése alatt élni. Nézz
Jézusra… Ő megmutatja, hogyan.
Igei
olvasmány: 2 Timótheus 2:19-23
November 13. |
|||||
|
Nem
telt el sok idő és az lett ennek a következménye, hogy bárhova ment, valaki mindig adott neki egy képet vagy valami más,
apró kincset a házunkba.
Sajnos
a legtöbb hívő nem hiszi el ilyen gyorsan Isten ígéretét, mint ahogyan Gloria tette.
Sőt, egyesek azt állítják, hogy Isten nem ígér az újszövetségi hívőknek anyagi
gyarapodást, csupán szellemit. De az igazság az, hogy a kettőt nem lehet
szétválasztani. Ezért mondja Jézus: „Ha először Istennek országát, és az Ő
igazságát keresitek, akkor ezek az (anyagi) dolgok mind
megadatnak néktek.” Ő tudja, hogy a szellemi
és a fizikai birodalom összekapcsolódik.
A
fizikai világ nem tud a szellemitől függetlenül működni. Ami az egyikben történik,
az egyértelműen tükrözi, hogy mi történik
a másikban.
Természetesen
a szellemi állapotod óriási hatással van az
anyagi helyzetedre. Ezért amikor megragadod
az Evangélium üzenetét, és el kezdesz szellemben bővölködni, akkor fizikailag, és anyagilag is bővölködni fogsz.
Ne
hagyd, hogy bárki eltérítsen téged Isten ígéreteitől a gyarapodást illetően. Nem
kell választanod az anyagi és a szellemi bővölködés között. Mindkettő hozzád tartozik. Ragadd meg hittel
ezeket. Te Isten újjászületett gyermeke vagy, ezért nyúlj ki bátran és fogadd el azt a gazdagságot, ami megillet téged!
Igei
olvasmány: 5 Mózes 7:8-13
November 14. |
|||||
|
Amikor
nehéz helyzetbe kerülsz, nem annak van itt az ideje, hogy hátat fordíts Istennek, és
azt kérdezd: „Istenem, miért hagytad, hogy ez velem megtörténjen?” Nem a meghátrálás ideje ez, és főleg nem azé,
hogy újraértékeld Isten irántad megnyilvánuló hűségét.
A
következőt javaslom: amikor egy nehézség már régóta tart, és úgy tűnik, a
körülményeid csak nem akarnak engedelmeskedni Isten ígéretének, ne Istent értékeld
újra! Ő nem tévesztette el a dolgot, és nem vallott kudarcot.
Ha
bármit is újraértékelsz, értékeld újra
magadat! Keresd, hol vétettél el valamit.
Ha nem látod, mit rontottál el, csak mondd ezt: „Istenem, nem tudom, mi itt a
probléma, de kérlek, mutasd meg nekem. Tudom, hogy nem Nálad van a hiba, és továbbra
is az Igéd irányít, és nem a körülményeim.” Majd, amikor kijelent valamit neked,
legyél gyors a változtatásra.
Bátorítalak
arra, hogy állj szilárdan, és tiszteld meg Istent a szavaiddal. Az Úr figyel rád, amikor nehéz helyzetben vagy. Vajon
mit fog hallani tőled?
Igei
olvasmány: Zsoltár 62
November 15. |
|||||
|
Használd
a szeretet erejét! Ez a világegyetem
legnagyobb ereje. Legyőzhetetlen. Soha nem vall
kudarcot (lásd 1 Korinthus 13:8, a King James-féle fordítás alapján).
A
Biblia azt írja, Isten szeretet. Tehát, amikor egy helyzetbe szeretetet viszel, Istent viszed oda. Gondolkozz el ezen! Amikor
szeretetet árasztasz ki egy helyzet felett, Jézus
felelőssé válik a sikerért.
Milyen
is ez a szeretet, amiről beszélek?
Az
1 Korinthus 13 szerint türelmes és kedves. Nem irigy, nem öntelt, nem beképzelt vagy
goromba. Nem ragaszkodik a saját útjaihoz. Nem sértődékeny, nem neheztel (hosszan),
és nem a vele szemben elkövetett gonoszságra tekint.
A
szeretet örvendezik, amikor a jog és az igazság uralkodik. Bármi történjék is,
minden körülményben kitart, mindig kész mindenkiről a legjobbat feltételezni.
Reményei semmi módon nem halványulnak el, mindent kibír anélkül, hogy meggyengülne
(az Amplified Bible alapján).
Az
az ember, aki nem hajlandó szeretni, a legjobbat hagyja ki, amit csak Isten adhat.
Te
ne maradj ki ebből! Minden pillanatban árassz ki szeretetet magadból, minden
helyzetben, minden imádságban és minden gondolatodban ez mozgasson, amíg teljesen el nem borítja az
életedet. Meg fog erősíteni, és ki fog űzni minden félelmet, ami eddig kirabolt
téged Isten nagyobb áldásaiból. A szeretet elűzi az ördögöt az életed
különböző területeiből, és megszabadít
a sötétség gyötrelmeitől.
Alkalmazd a szeretetet a szűnni nem akaró
problémák ellen. Ez az egyetlen megoldás, aminek semmilyen nehézség nem tud
ellenállni.
Igei
olvasmány: 1 Korinthus 13
November 16. |
|||||
|
Isten
egy meglepő kijelentést adott nekem erről több mint húsz évvel ezelőtt, amikor egy
látomást kaptam Beaumontban, Texasban. Egy alkalmon készültem szolgálni, és
imádkoztam. Ekkor hirtelen megláttam magamat a pulpitus mögött. Ahogy felnéztem, egy sárkányt vettem észre – szörnyűséges volt
–, amint a templom ajtaját lökdösi.
Amikor
bejött a templomba, a teste felduzzadt, mint egy lufi, és betöltötte az egész termet.
Tüzet és füstöt fújt ki magából. Amikor felém fordult, majdnem elégette a
ruhámat!
Amikor
hátraestem a földre, megláttam Jézust egy karddal a kezében. „Miért nem tesz
valamit?” gondoltam. „Nem látja, hogy fájdalmam van?”
De
Ő nem mozdult. Csak állt ott, és rosszallóan nézett rám. Láttam, hogy felingereltem
őt. A Biblia azt írja, hogy Isten nem lelte
kedvét azokban, akik kudarcot vallottak a pusztában (1 Korinthus 10:5). És bennem
sem lelte kedvét, amint legyőzve feküdtem ott.
Akkor
Jézus felém nyújtotta a kardját, és rámutatott a sárkányra. Az arcáról ezt
olvastam le: „Kelj fel!”
Kinyújtottam
a kezemet, hogy megragadjam a kardot, és még mielőtt megfoghattam volna, Jézus
elengedte. A kard magától a levegőben maradt. Megragadtam, és felhúztam magam. Nem
csupán ott maradt a levegőben, de engem is felemelt!
Megálltam,
és megérintettem a sárkány állát a kardommal, és kettévágtam őt. A szemem előtt
terült el. Döbbenten néztem le a kardra. „Miért nem használtam ezt korábban?”
tűnődtem.
Ne
várj Istenre, hogy elpusztítsa a sárkányt az életedben! A kezed ügyében van a Szellem kardja, az élő Isten erőteljes Igéje. Vedd fel és használd!
Igei
olvasmány: Józsué 11:5-23
November 17. |
|||||
|
Tudod,
a teremtés nem véletlenül történt, Isten nem csak úgy mondta, hogy „Végül is, ki
tudja? Lehetne világosság!” Nem. Mielőtt megteremtette a világegyetemet, először
egy belső képet alkotott arról, amit
teremteni akart, majd azt mondta: „Legyen világosság!”, és lett világosság.
Ha
Őt akarjuk utánozni, akkor nekünk is a belső
képalkotás alapelvét kell követnünk.
„De
Copeland testvér,” mondod, „ez Isten volt. Csak nem akarod azt mondani, hogy tegyek
úgy, mint Isten?!” De igen, azt mondom. Az Efézus 5:1 írja ezt!
Azért
hadd figyelmeztesselek valamire. Ne pazarold az idődet arra, hogy pozitív belső képet
próbálsz álmodni magadnak a saját
erődből. Az nem lenne több, mint pozitív gondolkodás, és bár még mindig jobb, mint
a negatív gondolkodásmód (vagy ha egyáltalán nem gondolkodunk), nem hozza meg a
kívánt eredményt.
Ha
a Mindenható Isten újjászületett gyermeke vagy, akkor Isten alapelveket és erőt adott neked, hogy maradandó változásokat
hozzál az életedben és a körülményeidben.
Gondolj
csak a teremtésre. Isten világosságot akart. Ezért azt mondta: „Legyen
világosság.” Szavainak egy belső kép
volt az alapja. Arra használta a Szavát, hogy azt a belső képet világra hozza.
A
bensődben kialakítandó kép és a szavaid alapja Isten Igéje kell, hogy legyen. Az
Igének természetfeletti ereje van. És ha az Igét
a hiteddel átitatod és kimondod, akkor neked is éppúgy működni fog,
mint az Atyának: megváltoztatja az életedet és a körülményeidet.
Járj
utána, milyen is az igazi kreativitás. Ásd bele magad Isten Igéjébe, és kezdd el
felépíteni a saját világodat.
Igei
olvasmány: 2 Korinthus 4:6-13
November 18. |
|||||
|
Ó,
mi próbálkozunk. Imádkozunk. Gyakoroljuk a hitünket. De újra és újra ugyanazokkal a
problémákkal nézünk szembe. Hogy miért? Mert gyakran nem tudjuk, igazából miért
kellene imádkoznunk.
Már
hallom is a reakciódat. „Hidd el, Copeland testvér, nem ez a probléma. Én tudom,
mire van szükségem: hogy megoldódjon az a probléma, ami miatt körbe-körbe
járkálok.”
Ezt
gondolják mások is. Ezért minden idejüket azzal töltik, hogy megkapják, amire
szükségük van. Arra pazarolják az
energiájukat, hogy olyan dolgokért imádkoznak, amelyekre valójában nincsen
szükségük, nem is igazán akarják azokat. Majd azt veszik észre, hogy sehova nem
tartanak.
Nézzük
meg a Márk 10-et, és meg fogod érteni, mire gondolok. A vak Bartimeus az útfélen
ült, amikor Jézus arra járt. „És amikor meghallá, hogy ez a Názáreti Jézus,
kezde kiáltozni, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!… Az pedig,
felsőruháját ledobván és felkelvén, Jézushoz méne. És felelvén Jézus, monda
néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig monda néki: Mester, hogy lássak.
Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a
szemevilága, és követi vala Jézust az úton” (47., 50-52. vers).
Most
szeretném, ha elgondolkoznál valamin egy percre. Annak fényében, amit az Ige elmond
nekünk, szerinted hány szüksége volt Bartimeusnak? Csak egy? Nem! Nem csak vak volt, de koldus
is. Valószínűleg több problémája volt, mint ami első pillantásra látszott, és
azok mind jogosnak tűnhettek. De neki arra volt szüksége, hogy lásson. Ha ezt megkapná, akkor minden más a helyére kerülne.
Bartimeus
tudatában volt ennek. Ezért amikor Jézus azt mondta: „Bartimeus,
mit akarsz, hogy cselekedjem veled?”, pontosan tudta, hogy mit kérjen, és meg
is kapta.
Jézus
éppen olyan elérhető számodra ma, mint
annak idején Bartimeusnak volt. A te szükségedet is éppúgy szeretné betölteni. A kérdés, tudod-e, mit kell kérned?
Gondolkozz
el ezen! Imádkozz felőle. Hagyd, hogy Jézus megnyissa
a szemedet, és megmutassa, mire van valójában szükséged. Ha ezt megteszed, az imáid
ereje megújul. Ahelyett, hogy az imáid a
probléma felszínét karcolnák, eljutnak a lényegéhez
– és meg is oldják azt. És nem kell többet arra pazarolnod az életedet, hogy
körbe-körbe járkálsz.
Igei
olvasmány: Márk 10:46-52
November 19. |
|||||
|
Azért,
mert, ahogy az Úr a Zsidókhoz írt levélben mondja, Isten népének tejre van
szüksége és nem kemény eledelre. Csecsemők!
Isten népének nagy része nem ismeri az Ő útjait.
Ezért
küldött téged és engem, hogy tanítsuk a
megigazultság Igéjében gyakorlatlan hívőket, és segítsünk nekik felnövekedni.
„Persze,”
mondod, „te prédikátor vagy, de mi a helyzet velem? Én mit tehetek?” Megmondom
neked. Úgy hiszem, hogy Isten mindkettőnket elhívott
valamire. A Zsidó 3:13-ban találod: „Intsétek egymást minden napon, míg tart a ma.”
Ez
többé nem csupán egy bibliai vers számomra, hanem világos parancsolat az Úrtól. Gloria és én évekkel
ezelőtt kaptuk ezt a parancsolatot, amikor Ausztráliában prédikáltunk. Ez arra indított minket, hogy hitben kilépjünk, és elindítsuk a napi televíziós műsorunkat. De ez
a parancs nem csak nekünk szól – mindannyiunknak
követnünk kell a saját életünkben.
„Intsétek
egymást minden napon.” Imádkozz e felől ma, rendben? Tölts időt az Atyával
ezzel az Igével kapcsolatban. Kérdezd meg Tőle, hogyan töltsd be ezt a parancsolatot. Talán azt
válaszolja majd, hogy támogass olyan szolgálatokat, mint a miénk, akik naponta
tanítják Isten Igéjét. Talán azt mondja neked, hogy olyannyira itasd át magad az Igével, hogy az buggyanjon ki
belőled, amikor valakivel találkozol, így az Igével bátorítod a másikat, hogy tartson ki, és
növekedjen tovább Jézusban.
Bármit
mond is Isten, tedd meg! A Gyülekezet tele van szellemi csecsemőkkel, és egyre több
születik. Segíthetsz nekik eljutni a tejtől a
kemény eledelig. Kezdd el őket buzdítani. Még ma!
Igei
olvasmány: Zsidó 3:7-19
November
20. |
|||||
|
Évekkel
ezelőtt Gloria és én észrevettük, hogy az ördög meg akarja vetni a lábát a gyermekeink életében. Ezért egyik hétvégén
fogtuk a konkordanciánkat és négy vagy öt bibliafordítást, majd elkezdtünk igéket
keresni, és ezekkel kapcsolatban közös akarattal papírra vetettünk imádságokat.
Rámásztunk
az ördög nyakára az Igével, és elkezdtük mondogatni:
„Hála Istennek, a gyermekeink nem mennek a pokolba. Hála Istennek, hogy az Úr
tanítványai, és nagy a békességük!” Ahelyett, hogy aggodalmaskodva járkáltunk
volna, Istent dicsértük a megoldásért.
A
dolgok nem változnak meg azonnal. Keresztül kellett még mennünk néhány nehéz
időszakon, de az Ige kezdte megfordítani a
dolgokat. Ma a gyermekeink teljes szívükből Istent szolgálják.
Ha
a gyermekeid nem jó irányba tartanak, ne pazarold
aggodalmaskodásra az idődet. Kezdj el hinni!
Hozd működésbe az Igét az életükben. Kötözd meg az Igével az ördögöt, és mondd
meg neki, hogy a gyermekeid nem lehetnek az övé. Majd kövesd a Máté 9:38
utasítását: „Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy
küldjön munkásokat az Ő aratásába,” akik elérik a gyermekeiket. Isten
tudja, kire fognak hallgatni, és tudja, hogyan
hozza azokat az embereket a gyermekeid útjába
a megfelelő időpontban.
Ragadd
meg Isten Igéjét a gyermekeiddel kapcsolatban, és ne engedd el – előbb vagy utóbb
az az Ige meg fogja őket ragadni.
Igei
olvasmány: Zsoltár 127
November
21. |
|||||
|
A
világban élőknek van elég fájdalmuk és gyötrelmük. Nem akarnak még többet.
Inkább a kimenekedést keresik ezekből!
Nem érdekli őket, mit prédikálsz. Azzal csak a hívő emberek törődnek. A világ, a
bűnösök okosabbak annál. Csak az eredmény érdekli őket: meggyógyulhatnak-e vagy
sem.
Akkor
jönnek majd a gyülekezetedbe, ha azt hallják, hogy ott az emberek meggyógyulnak, és megszabadulnak a
szenvedéstől. Ezt keresik, és ezt akarja
Isten is adni nekik.
A
Biblia azt mondja, hogy Isten dicsőséget vesz abból, amikor látják a bénát járni,
és a vakot látni (Máté 15:31). „Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok
gyümölcsöt teremjetek” (János 15:8). Milyen gyümölcsről van szó? Arról,
hogy az emberek élete helyreáll, és
meggyógyulnak Isten ereje által.
Egyszer
eljött valaki az egyik gyógyító alkalmunkra, aki a rák olyan stádiumában volt, hogy
alig volt már életerő benne. Nem ismerte az Urat, de csodára várt. Az alkalom alatt az Úr azt mondta
Kennek, hogy valaki éppen rákból gyógyul meg – mégpedig nyirokmirigy-, gége- és
tüdőrákból. Amikor az ember előre jött, és elfogadta a gyógyulását, azt mondta:
„Amikor ma reggel elhagytam a kórházat, rákos voltam, de most már meggyógyultam.”
Aznap délután visszament a kórházba, az orvosok megvizsgálták, és kiengedték.
Ezután az ember elfogadta Jézust Urának, és még aznap helyrejött a kapcsolata a
feleségével, akitől előtte különélt. Újjászületett, meggyógyult, és helyreállt a házassága mindössze egyetlen nap alatt!
Ezt
nevezem gyümölcsnek! Ez hoz Istennek dicsőséget. Amikor gyógyulást és szabadítást
szolgálunk, mint Jézus, az dicsőségére van Istennek. Hagyjunk fel a vallásos
hagyománnyal, és tegyük azt, amit az Ige mond. Nyűgözzük le a világot Jézussal,
és adjunk dicsőséget Istennek ma!
Igei
olvasmány: János 15:1-16
November 22. |
|||||
|
„Mi
a baj?” kérdeztem.
Bár
én nem vettem észre, a bemondó valami derogáló dolgot mondott az elnökről. „Nem
szeretem, ha valaki így beszél erről az országról,” mondta. „Nem érdekel, hogy
igaz vagy nem. Én nem akarom hallani.”
A
bemondó kommentárját én elengedtem a fülem mellett. De az ő szemébe mégis
könnyeket csalt. Miért? Mert érzékeny volt a szíve, ha erről az országról esett
szó.
Nekünk
is hasonlítanunk kellene erre a drága asszonyra, ha a pásztorainkról, tanítóinkról,
evangélistáinkról vagy a hittestvéreinkről van szó.
Ismerjük
fel, hogy a saját érzéketlenségünk űzte el
a Szent Szellem kenetét sokunk életéből és számos gyülekezetéből. Ismerjük fel,
hogy mivel megengedtük magunknak, hogy kritizáljuk
Krisztus Testének tagjait, mindannyian meggyengültünk.
Mi
tesz bennünket újra erőssé?
A
Szent Szellem ereje és kenete, amely minden érzékeny és kereső szívet betölt.
Legyen
újra olyan gyengéd szíved, amilyen egykor
volt. Távolítsd el az érzéketlenséget a szívedből azáltal, hogy megtérsz [a hibádból]. Kötelezd el magad, hogy
a szeretet törvényében jársz, szánd magad
újra oda az Igének, és légy bensőséges közösségben
az Atyával.
Ne
engedd meg, hogy a szíved állapota távol
tartsa tőled a Szent Szellemet. Légy újra érzékeny!
Igei
olvasmány: Efézus 4:1-13
November 23. |
|||||
|
Látni
fogod, hogy mire gondolok, ha elolvasod, mit tett Isten Izrael gyermekeivel, miután
kihozta őket Egyiptomból. Be akarta őket vinni az Ígéret Földjére. De mielőtt ezt
megtette volna, tudnia kellett, hogy engedelmeskednek-e
Neki. Tudnia kellett, hogy hallgatnak-e a
hangjára. Mert ha nem, akkor az ellenség, akivel szembe kellett majd nézniük,
elpusztította volna őket.
Tudod,
mit tett ekkor Isten? Megpróbálta őket egy kis
dologban.
A
2 Mózes 16:4 elmeséli ezt az egyszerű tesztet. „És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esőképpen
bocsátok néktek kenyeret az égből; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra
a napra valót, hogy megkísértsem: akar-é az én törvényem szerint járni, vagy
nem?”
Isten
egy kis, jelentéktelen dolog által, a napi betevőjükkel kapcsolatban vizsgálta meg, hogy hallgatnak-e Rá, vagy sem.
Megmondta a népnek, hogy mennyit és mikor gyűjtsenek be, és arról is szólt, hogy
mikor ne gyűjtsenek, sőt, hogy mit tegyenek az összeszedett étellel.
A
zsidók ki is mentek, és sorra megszegték a
parancsokat. A cselekedeteikkel azt jelezték Istennek, hogy az Ő hangja nem fontos számukra. Nem akartak engedelmeskedni
a legegyszerűbb parancsnak sem.
Istennél
ma is így működnek a dolgok. Mielőtt egy nagy feladatot bízna rád, először
lehetőséget ad, hogy bebizonyítsd, rád
lehet bízni kis feladatokat.
Sokan
azonban elvétjük ezt a lehetőséget. Így
imádkozunk: „Uram, mit akarsz, mit tegyek? Hova menjek? Megteszek bármit, amit
mondasz.” De amikor az Úr azt mondja: „Azt akarom, hogy kelj fel, és imádkozz
Szellemben egy órát minden reggel,” nem engedelmeskedünk. Azt mondjuk: „Igen, az
jó lenne. Meg kell tennem.” De valahogy soha nem sikerül így cselekednünk.
Ne
kövesd el ezt a hibát. Kezdj el már ma engedelmeskedni
Istennek a kis dolgokban. Hadd lássa, hogy megbízhat
benned akkor is, ha nagyobb hatalmat ad a kezedbe. Mutasd meg Neki, hogy hű vagy az
Igéhez és a Szellem hangjához. Ha tudja, hogy nem hagyod, hogy az engedetlenség miatt
elbukjál, akkor nagyobb dolgokat fog rád bízni.
Igei
olvasmány: 2 Mózes 16:1-28
November 24. |
|||||
|
Pál
apostol arra buzdít bennünket a Róma 12:17-ben, hogy a tisztességre legyen gondunk minden ember előtt.
Máshol azt tanítja az Ige, hogy tartózkodjunk
a gonosz minden megnyilvánulásától. Tehát ha Isten útjain jársz, ne csak fél lábbal járj azon, figyelve, mi az
a minimális elkötelezettség, amivel még megúszhatod. Teljes szívvel járj az Ő útjain. Úgy
viselkedj, hogy egyértelmű legyen, keresztény vagy. Hadd lássa a környezeted a szeretetedet, a hitedet és a tisztaságodat minden helyzetben.
A
példa, amit mutatsz, sokkal többet ér, mint a
szavaid. Amikor a fiunk, John, kicsi volt, a nagyszüleinknél időztünk. John a
nagypapámmal aludt, és éjjel felkeltette őt. „Papa, fáj a fülem. Imádkoznál
érte?” A nagyszüleim olyan gyülekezetben nőttek fel, ahol nem hittek a
gyógyulásban. Nem tudom, Papa imádkozott-e, de nem működött. John felkelt, és azt
mondta: „Az anyukámmal fogok aludni. Ha ő imádkozik, akkor mindig elmúlik.”
Körülbelül 18 évvel később mesélte el Papa ezt a történetet.
Látod,
olyan példát mutattam a hitről és szeretetről, ami megmaradt John emlékezetében.
Amikor a gyermekeid növekednek, részben talán elfelejtik, amiket tanítottál, vagy
úgy tesznek, mintha nem érdekelné őket Isten dolgai. De soha nem felejtik el azt a példát, amit mutatsz.
A
munkahelyeden, az iskoládban, vagy a lakóhelyeden az emberek talán visszautasítják,
amit mondasz, vagy vitatkoznak veled. De soha nem fogják cáfolni vagy elfelejteni a szeretetedet.
Ne
hagyd, hogy a jelentéktelen kis bűnök és szellemi kompromisszumok elhomályosítsák a
példát, amit másoknak mutatsz. Legyen gondod a tisztességre minden ember előtt, és
hadd ragyogjon rajtad keresztül Jézus
világossága.
Igei
olvasmány: Róma 12:9-21
November 25. |
|||||
|
Isten
Igéje világosan elmondja, hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket: „gerjeszd fel
az Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van” (2Tim. 1:6).
TE
gerjeszd fel MAGADAT! Bármi, amire szükséged van, már benned van. Jézus tette oda. Bármit, amire valaha
is szükséged lesz Isten elhívásának betöltéséhez, a bensődbe helyezte a
Mindenható.
A
hit benned van. Az erő benned van. A szeretet benned van. Hidd ezt el. Mondd ki. Mondd
most ki hangosan:
„Jézus
nevében, felgerjesztem az ajándékot, ami bennem van. Felgerjesztem a hitemet. Nem
várok addig, amíg úgy érzem magam. Hittel telt vagyok, és elvárom, hogy az
érzéseim kövessenek!
Felgerjesztem
Isten szeretetét, ami bennem van. Felgerjesztem az erőt. Felgerjesztem magamat, és
kiűzöm az ördögöt az életem dolgaiból. Felgerjesztem magamat az élő Isten
Szelleme által. Az ajándékok felgerjedtek bennem!”
Igei
olvasmány: 2 Timótheus 1:1-8
November 26. |
|||||
|
Ahhoz,
hogy teljesen képes legyél értékelni ennek a jelentőségét, tudnod kell, miről
szól a vérszövetség. Amikor valaki
vérszövetségre lép, teljesen átadja magát. Többé már nem a saját tulajdona. A vagyona, az adósságai,
az erősségei és a gyengeségei örökre a szövetséges testvére tulajdona lesz.
Amikor
vérszövetségre lépsz valakivel, annak az
embernek a neve lesz a te neved. Nem hagyhatod el, bármi történjék is – a tiéd.
Amikor
Jézust Uraddá és Megváltóddá fogadtad,
elvette a nevedet! A te neved bűn volt. A neved gyengeség volt. A neved félelem,
szegénység és minden más ördögi dolog volt, amit Ádámtól örököltél.
Jézus
elvette ezeket a neveket tőled, és cserébe az
Ő sajátját adta neked. Ez így van! Az Efézus 3:15 azt mondja, hogy Krisztus egész
Teste Őróla neveztetik mennyen és földön. Ez azt jelenti, hogy Jézus nevét kaptad.
Ebben a névben rejlő hatalom most már a tiéd!
Gondolkozz
csak el azon, kiről kaptad a nevedet:
„Jézus,
Hatalmas Isten, Bölcsesség, Szabadító, Júda Oroszlánja, Az Élet Igéje,
Szószóló, Gondviselő, A Vagyok, Segítő, Megváltóm Békesség Fejedelme,
Csodálatos Tanácsos, Isten Báránya, Seregek Ura, Dávid Gyökere, Hitünk Szerzője
És Bevégzője, Út, Gyógyító, Isten Fia, Igazság, Alapkő, Királyok Királya,
Világ Világossága, Erősségem és Énekem, Igaz Bíró, Megigazultság Fia,
Feltámadás és Élet, Alfa és Omega.”
Dicsőség
Istennek, ezek a nevek minden szükséget
fedeznek, ami bármikor is felmerülhet az életedben. Sőt mi több, Isten ereje van az
Ő nevében, hogy ez a név megvalósuljon az életedben (ApCsel 3:16).
Nem
nevezheted magad többé bátortalannak. Nem ez a neved. Nem válaszolhatsz, amikor az
ördög azt kiáltja, „hé, te szegény”. Nem ez a neved. Jézus elvette ezeket a
régi neveidet. Nincsenek többé. Elmélkedj az Úr
nevein. Az összes benne van Jézus nevében, amely minden név fölött való. Ez a név minden erejével és hatalmával neked adatott!
Igei
olvasmány: Efézus 3:16-21
November 27. |
|||||
|
Ez
így van. A sátán már le van győzve. Csúfos vereséget szenvedett a Kálvárián. Nem
nekünk kell védekeznünk, hanem neki!
Sőt
mi több, Jézus a saját fegyverzetét és
kardját adta neked, hogy azt a legyőzött ördögöt a lábad alatt tartsd. Lehet, hogy negyvenöt
kilós, vékony ember vagy, de ha felveszed Isten fegyverzetét, az ördög soha nem fogja
azt megtudni. Úgy fog elmenekülni előled, mintha Jézus lennél.
Gondolkodj
el ezen. Te mit tennél az ördög helyében,
ha szemtől szembe kerülnél valakivel, aki Isten páncélját, Isten sisakját viselné,
és mindkét kezében Isten fegyvereit tartaná? Amíg az az ember csak Isten szavait
szólná, azt hinnéd, Isten van a páncél
mögött!
Ne
hanyagold el a fegyverzet egyik részét sem. Viseld az összeset! Tartsd az ördögöt védekező helyzetben – és tartsd a kezedben a
hatalmat, amíg Jézus vissza nem jön!
Igei
olvasmány: Lukács 12:35-44
November 28. |
|||||
|
Soha
nem felejtem el azt a napot, amikor lehetőségem nyílt a gyakorlatba ültetni azt, amit tőle tanultam.
Éppen csak néhány alkalmán vettem részt, és szellemileg még mindig teljesen zöldfülű voltam. De az én feladatom volt, hogy
segítsek a betegeknek, mozgássérülteknek felkészülni a kézrátételre. Először
álltam ott minden elképzelhető betegséggel körülvéve. Amikor Roberts testvér
bejött, akkor ahelyett, hogy ő tette volna rá a kezét az emberekre, megfogott a
galléromnál, és azt mondta: „Te fogsz imádkozni. Te teszed rájuk a kezedet.”
Erre
a mondatra teljesen elsápadtam, mert soha nem imádkoztam ilyesmiért. Talán imádkoztam
volna egy fejfájásért, de semmi több!
Az
első asszony, akihez odamentünk, gyomorrákkal küszködött. A súlya kevesebb, mint
Mondom
neked, az a pillanat megváltoztatott engem.
Amikor odamentem a következő emberhez, és felemeltem a kezemet, láttam hitben, hogy a gyógyulása kezd megnyilvánulni. Tanúja voltam, hogy Jézus
gyógyít Oral Robertsen keresztül, ezért az elmémben
láttam, hogy rajtam keresztül is gyógyít.
Te
is megteheted ugyanezt. Keress valakit, aki nagyobb hitben és erőben munkálkodik, mint
te, és tanulj tőle. Figyeld benne Jézust, és kövesd Őt. Előbb vagy utóbb, benned
is meg fogják látni az Urat.
Igei
olvasmány: 2 Királyok 2:1-15
November 29. |
|||||
|
E
miatt sok hívő az egyik vereséget a másik után szenvedi az anyagiak terén. Ezért
nézzük meg Isten Igéjét, és tegyük rendbe ezt a „szegénység vagy
bővölködés” dolgot. Rögzítsük le egyszer és mindenkorra, melyik az áldás, és
melyik az átok.
A
választ az 5 Mózes 28-ban találod. Isten az első 14 versben az áldást írja le – vagyis a bővölködést. A
15-31. versekben a szegénységről olvasunk – ezt Isten átoknak nevezi.
Az
átok célja a pusztítás. Nem az, hogy megtanítson valamit az embereknek, és
szellemibbé tegye őket. Az a célja, hogy elpusztítsa őket.
Nem
számít mekkora a szükség – a szegénység természete ugyanaz marad: átok.
A
sátán sikerrel győzte meg Isten népét arról, hogy a szegénység álruhába bújt áldás. De a szegénységet az
ördög találta ki!
Ne dőlj be a hazugságainak. Hozd összhangba a gondolkodásodat Isten Igéjével. Ha Isten
újjászületett gyermeke vagy, többé már nem kell a szegénység átka, vagy
bármilyen más átok alatt élned. Már meg vagy váltva!
Igei
olvasmány: 5 Mózes 28:1-31
November 30. |
|||||
|
Azt
mondta, hogy engedjük meg, hogy az Ő Igéje – amely egy élő dolog! – lakozást vegyen bennünk. Töltsünk időt az Igével, elmélkedjünk rajta, az Igén járjanak a
gondolataink, azt szóljuk, és az vezesse
minden cselekedetünket.
Pál
apostol így fogalmazott: „A Krisztus Igéje lakozzék bennetek gazdagon…”
(Kolossé 3:16). A legtöbb hívőnek fogalma sincs arról, ez mit jelent. Ezért olyan
erőtlenek.
Oral
Roberts egyszer azt mondta, hogy amikor az Ige valóban benned lakozik, amikor élő, és
gyümölcsöt terem, akkor hallod magadban.
Tudod, milyen az, amikor egy dallam van a füledben, és állandóan azt hallod? Amikor
elkezdesz az Igében lakozni, valószínűleg ugyanígy fogod hallani az Igét is.
Sokszor,
amikor kétségbeejtő helyzetben voltam, és azon tűnődtem, mit tegyek, hirtelen egy igeverset hallottam mélyről, a bensőmből.
Azonnal tudtam, mi a válasz a kérdésemre. A bennem lakozó Ige megszabadított.
Kérd
meg a Szent Szellemet, hogy munkálkodjon az
érdekedben. Csak mondd Neki: „Uram, amit az emlékezetembe idézel az Igéből,
pontosan az alapján fogok cselekedni. Engedelmes leszek Jézus minden parancsolatának,
amit az eszembe juttatsz.”
Hozz
egy minőségi döntést arról, hogy az Igében
lakozol. Hamarosan azt fogod találni, hogy az Ige
lakozik benned.
Igei
olvasmány: Kolossé 3:1-16
Forrás: Kenneth Copeland Ministries
— www.kcm.org
[1]
Az Amplified Bible, bővített bibliafordítás alapján
[2] A King
James-féle bibliafordítás alapján
[3] A King
James-féle bibliafordítás alapján
[4] A King
James-féle bibliafordítás alapján
[5] Az Amplified
Bible, bővített bibliafordítás alapján
[6] A King
James-féle bibliafordítás alapján
[7] Az Amplified
Bible, bővített bibliafordítás alapján
[8] Az Amplified
Bible alapján