2008.11.04.
ÉN VAGYOK A FELTÁMADÁS ÉS AZ ÉLET!
Jegyzet
Sandersné dr. Kovács Erzsébet tanításából
2008. 11. 02.
Fontos
Isten gyönyörűséges Igéjét hallgatnunk, mindenki érzi azt a szívében, hogy amikor
bejön a gyülekezetbe és végighallgatja az Istentiszteletnek a szent igei
táplálékát, akkor másként megy haza, nem úgy, ahogy jött.
Elmondom
ennek a titkát, hogy mit végez el Isten velünk, amikor megnyitjuk a szívünket és
hallgatjuk az Igét. Az Ige azt írja a
2Korinthus 3/18
Tehát
egy elváltozásról van szó, és erre az elváltozásra akarom a figyelmeteket
felhívni. Egy olyan elváltozást jelent ez a görög szerint, ami vissza nem
fordítható. A természet rendje szerint egy egyirányú és örök változás megy
végbe a szellemünkbe, az Ige hallgatásakor.
Elváltozunk
Isten dicsőségére, arról a dicsőségről, ahol voltunk. Hallgattuk az Igét, és azt
befogadtuk a szívünkbe. Egy nagyobb dicsőségre elváltozik a szellemünk, ahogy
beépül oda az Ige, hiszen az Ige az él.
És
ahogy a fizikai táplálékot elfogyasztjuk, és az beépül a sejtjeinkbe, és egy
életet ad, megújulást hoz, ugyanúgy az Ige beépül a szellemünkbe úgy, hogy
részévé válik a szellemünknek. Az az Ige, amit befogadtunk, az velünk egy lett.
Beépült a szellemünkbe és elváltoztunk, azzal az Igével többek lettünk, az az
Ige elkezd bennünk élni, és már nem vagyunk azok, akik reggel eljöttünk
otthonról.
Mondd
meg a párodnak, hogy jól nézzen meg téged, mert nem lát többé ilyennek, más
leszel, amikor hazajössz, mert az Ige beléd épül, és te elváltozol. És ha ő is
veled akar elváltozni és dicsőségről dicsőségre változni, akkor jobban teszi, ha
veled jön, és megtudja, hogy te hová jársz, mert te úgy meg fogsz változni, hogy egy
napon meg sem ismer.
Így
változunk el dicsőségről dicsőségre, ahogy az Ige belénk épül. Az Ige bennünk
él és beépül a lelkünkbe és az elménkbe, megújítjuk a gondolatainkat. Többé
már nem úgy gondolkodunk arról a dologról, amit hallottunk, mint előtte. Mások
leszünk és ez a munka hétről-hétre folyik, és egyre nagyobb az Úr dicsősége
rajtunk és egyre nagyobb ez a ragyogás. Az elménk megújítása egy folyamat. A
szellemünk újjászületik, a lelkünknek pedig meg kell újulni. A szellemünknek
állandóan növekednie és erősödnie kell az Igével. Elmaradhatatlan az Igével való
táplálás, nem szabad, hogy elmaradjon egy keresztény életében, mert akkor az az ág
leszárad, és nem terem gyümölcsöt. És minket Isten gyümölcstermésre rendelt.
Megfigyeltem,
hogy a házastársak, ahol az egyik rendszeresen táplálkozik az Igével és követi a
tanításokat, a másik pedig odahaza marad, valóban megtörténik ez az eltávolodás.
Vigyázzatok erre.
Elmondom
nektek példaként, hogy a drága édesanyám, akit a szívem legmélyéből,
legtisztábban szeretek évekig nem akart jönni a gyülekezetbe. Nem tagadom, hogy mi egy
katolikus családból származunk, és anyukám azt mondta, hogy ő nem kíván részt
venni ebben a munkában, bár nagy tisztelettel tekint erre, de ne is kérjem, hogy
eljöjjön ide. Öt év telt el így.
Képzeljétek
el, hogy az én szívem mennyire fájt ezért. Gondolom, hogy Isten szíve fájt, csak
nekem azt kijelentette.
És
egy napon azt mondtam az édesanyámnak, és mindannyiótoknak van egy ilyen nap az
életetekbe, amikor el tudjátok hozni a szeretteiteket. Nekem talán a névnapom volt az.
És azt kérdezte anyukám, hogy mit kérek a névnapomra. Azt mondtam, hogy – Anyukám
édes nem mást, mint, hogy most az egyszer gyere, nem kérek többet. Most az egyszer
gyere el, ott leghátul üljél le, nem bánt senki. Édesanyám erre nem tudott nemet
mondani és eljött.
Mindenkinek
van egy olyan pillanata, amikor nem képes neked nemet mondani. Azt találd meg. Isten
bölcsessége megmutatja azt a pillanatot.
Eljött
az édesanyám és akkora szeretet vette körbe és akkora kegyelme az Úrnak, hogy olyan
vonzás érte a szívét és az első alkalommal látta Krisztust a Golgota keresztjén, a
gyógyító sorban a kenet alatt. Isten hatalmas munkát elvégzett, és azóta minden
vasárnap itt van.
És
ez egy örömtörténet és nektek ugyanígy kell, hogy legyen a családotokban ilyen
eset. Fejlődik az édesanyám az Igében és az egyik legszorosabb imatársam lett, ami
elmaradhatatlan egy családban és Isten ezt elvégzi, egybeszerkeszti a szíveinket. A
családtagokat Isten adta nekünk, nem mi választottuk őket. Meg van Istennek a célja
ezzel. Tudja, hogy ki az, aki az életünk során nekünk ki van rendelve és ezeket a
kapcsokat őrizni, vigyázni kell és az Igével gondozni. Ezt kívánom nektek is.
És
így ez az elváltozás, amiről kezdtem beszélni, az egész családban együtt megy
végbe és még gyönyörűségesebb, nem marad belőle ki senki.
Tehát
ne legyen olyan, hogy valaki csak kívülről nézi, az egész család élje meg ezt
egyben. Jön a karácsony, karácsonykor el lehet hozni a gyermekeket, az unokákat.
Sok-sok olyan esemény lehet a családban, amikor meg lehet ragadni az alkalmat, hogy
eljöjjenek, és akkor megtörténik az újjászületés, és onnantól kezdve más
emberek lesznek.
Azt,
amiről ma beszélni szeretnék nektek, azt az alkalom adta, hiszen most a halottak napja
és mindenszentek környékén mindannyian elgondolkodunk, megállunk egy percre, hogy
megvizsgáljuk magunkban az életnek és a halálnak a nagyon komoly kérdéseit, mert
nincs olyan, aki azt kijelenthetné magáról, hogy a halottak napján ne legyen egy
közelebbi vagy távolabbi ismerőse, akire ilyenkor tisztelettel, szeretettel
visszaemlékezik. Mindannyiónk életében van egy kapocs, akiről úgy emlékezünk meg,
mint a hajdanban élőkről, akik elköltöztek, ebbe a bele nem látható, különleges
birodalomba, a halálnak a birodalmába. Kimegyünk a temetőbe és megkérdezzük az
embereket, hogy mi hozta ki őket ezen a napon, akkor a fiatalabb generáció talán
leggyakrabban azt fogja mondani, hogy a nagyszülők közül valaki, a közép generáció
közül jelzik, hogy talán a szüleik közül valaki, ha a nagyszülőket állítjuk meg,
akkor elmondják, hogy talán az életük társát vesztették el. Mindenkit érint a
halál valamilyen közelségből az életünk során. Mert aki megszületik, annak
számolnia kell azzal, hogy egy napon meg is hal. Kijelenteni azt, hogy soha nem halunk
meg, az ostobaság lenne. A halál tényével valamilyen fokon, már az életünk során
foglalkoznunk kell, és fel kell dolgoznunk azt oly módon, ahogy a Biblia tanítja, mert
egy nagyon nehéz tématerület ez. A szeretteinket elveszteni, ahogy mondja a világ, az
nem egy könnyű terület. Erről igei módon szólni, hogy igei világosságunk legyen
ezen a területen, ezt úgy érzem, hogy most a halottak napja ünnepén meg kell
tennünk.
Az
alkalom szülte tehát ezt a témát és mindannyiunknak jó lesz, ha az Igéből
világosságot és vigasztalást veszünk, mert az Ige az éltet és életet ad ezen a
területen is.
Az,
hogy a világi életünk mennyire múlandó és milyen rohanó világot élünk, azt
mindannyian tapasztaljuk, mert ilyenkor ezen az ünnepen megállunk egy percre és
visszaemlékezünk azokra, akiktől elköszöntünk és utána ugyanúgy megy tovább az
életünk, olyan rohanó módon mintha soha meg nem halnánk. És amikor eljön a halál
pillanata, akkor pedig úgy halnak meg emberek, hogy szinte soha nem is éltek. Fontos
átgondolni az életnek és a halálnak a rendjét és az igei tisztán látását.
Az
emberek, amikor a halottak napján megállnak és visszaemlékeznek a szeretteikre, akkor
a világban leggyakrabban egy önmarcangoló, önneheztelő, kárhoztató lehelete is van
annak, hogy visszagondolnak az emberek, hogy mit kellett volna talán másként tenni,
amíg szerethettük volna az illetőt. Vagy hogy teltek el a napok, a hónapok, amit
szeretettelenségben töltöttünk, és mit tehettünk volna másként, amíg az illető
velünk volt. Jönnek ezek a kísértő gondolatok, mert a kísértő is nagyon szívesen
segít ezen a területen. De mivel ezen már változtatni nem lehet, ezért ezeket a
gondolatokat félre kell tennünk. El kell küldenünk, és helyette az igei gondolatokat
kell az elménkbe befogadni.
Erről
lesz szó most, az Ige vonatkozásában.
Mindig
is foglalkoztatta az emberiséget a gondolat, hogy vajon létezik-e élet a halál után?
Még az ateista ember is elgondolkodik ezen, hogy porból lettünk és porrá leszünk,
éltünk és elmúlik az élet? Valahol minden ember tudja a szíve mélyén, hogy ez nem
igaz.
Ha
bajba kerül az ember, a halálközeli pillanatban mindenki tudja, hogy meg kell állnia
az Isten előtt. A fizikai halál minden ember számára bekövetkezik.
A
halálra azonban Jézus Krisztus orvoslást hozott nekünk.
Hogy
Jézus hogy beszél az élet és halál kérdéseiről, erről nagyon elgondolkodtató Ige
van a János Evangéliumban. Ezen az Igén el kell elmélkednünk, nem csak elolvasni nagy
sebességgel, hanem elgondolkodva olvassuk.
A
következő Ige minden szavára érdemes megállni és elgondolkodni, mert szinte
mindegyikből világosság ragyog felénk.
János
11/25-26
Nem
azt mondja, hogy majd egy napon feltámadok, vagy ti egy napon feltámadtok. - Én vagyok
a feltámadás és az élet!
Aki
hisz énbennem, ha meghal is él! Óriási kijelentés, ami azt jelenti, hogy ha ott
állunk a koporsó mellett, bekövetkezett a szerettünknek a fizikai halála,
kijelenthetjük, hogy ő nem halt meg, hanem él. Jézus ezt mondja!
Jézus
szavaiból kiviláglik még a legegyszerűbb ember számára is, hogy létezik egy
bizonyos fajta élet a halál után. Jézus azt mondja, hogy ha valaki meghal, akkor is
él. És ez megválaszolja a kérdésünket, hogy igenis létezik egy élet a halál
után. És mi nagyon jól tudjuk, hogy az örök életünk.
És
Jézus folytatja, hogy – aki csak él és hisz énbennem soha meg nem hal. És utána
hozzáteszi, hogy – hiszed-é ezt? Mert látta a tanítványok arcát, hogy egy
pillanatra meglepődtek. Jézus azt mondja nekik, hogy - ti soha nem haltok meg.
Amikor
az életünk során befogadjuk az örök életet, amely a Jézusba vetett hitünk által
van, akkor valóban soha nem halunk meg. De ez egy másik fajta halálunkról szól, nem a
fizikai halálunkról, hanem a szellemi halálról.
Akik
régebben vannak velünk, tudják, hogy létezik az örök életünk, a fizikai halál, a
szellemi halál, tehát Jézus itt ezeket egybe vette egy igeversbe és kijelentette, hogy
– aki csak hisz énbennem, soha meg nem hal.
Mi
keresztények tudjuk, hogy a halál az egy átmenet az evilági életünkből az
örökkévalóságba. Mi keresztények egy kijelentést kaptunk erről a szívünkbe. A
világ, aki ezt nem tudja, az fél a haláltól. Ott van bennük a halálfélelem és
tudják, hogy a halál pillanatától kezdve örökre eldőlt, hogy melyik helyre mennek
és érzik a szívükben, hogy az a hely, ahová mennek, az nem jó.
Döbbenetes
ez a kijelentése Jézusnak és ezen el kell gondolkodni. Hatalmas igevers.
Jézus
egy másik helyen kijelenti, hogy – mert én élek, és ti is élni fogtok.
Felfoghatatlan
hatalom. Jézus kijelenti, hogy - mert én élek, azért ti is élni fogtok, nektek is
életetek van.
Élünk
és soha meg nem halunk. Ez az örök életünkre vonatkozik. A fizikai halállal
mindannyiunknak szembesülni kell, ezzel tisztában vagyunk.
Mi
keresztények úgy tekintünk a halálra, mint egy öltözőszobára az
örökkévalósághoz. Átöltözünk. Meg fogjuk látni erről az Igéket.
Mire
a végére érünk a tanításnak, ha idáig féltetek is a haláltól, a legkisebb
félelem is el fog távozni belőlünk, - természetesen annyit ki kell jelenteni, hogy a
maga idejében. De ez a legdicsőségesebb pillanata az ember életének, ha ismeri az Úr
Jézust és tudja, hogy hová megy.
Smith
Wigglesworth, aki a század elején a leghatalmasabb szolgálója volt Istennek, azt írta
a könyvében, hogy az életem legdicsőségesebb napja lesz az a nap, amelyen
hazaköltözök. És így is lett, mert kijelentette azon a napon, hogy – ez a
legdicsőségesebb napja az életemnek, mert ma költözöm, és átköltözött.
A
keresztények valójában nem meghalnak. Az Újszövetségben a Biblia nem mondja, hogy
egy szeretett testvérünk meghalt volna. Helyette használja az – elaludt,
átköltözött, elköltözött, kiköltözött a testből és az Úrhoz költözött.
Egy
keresztény számára ez nem olyan halál, mint amit a világ él meg. Egy dicsőséges
átköltözésről van szó.
És
hogy hová költözünk, ebben Jézus volt az elöljárónk, az első zsenge.
Az
első, amit meg kell jegyezni a halálról, hogy egy ellenség. Nem csak, hogy az embernek
ellensége, hanem Istennek is ellensége, ezt írja az
1Korinthus 15/26
Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.
Tehát
lesz nap, lesz idő, amikor a halál nem lesz többé, mert eltöröltetik. Most abban az
időkorszakban élünk, amikor a halállal még szembesülni kell, de mint mondtam nem
csak az ember ellensége, hanem Istené is.
Ezt
azért fontos megjegyezni, mert rengeteg ember és köztük keresztények is azzal
vádolják Istent, hogy – elvette a szeretteiket. És ennél nagyobb hazugságot
Istenről szólni sem lehetne, mert azt írja itt a halálról, hogy Istennek ellensége,
hogyan vádolhatjuk akkor Istent ezzel, és hányan fordulnak el ezért Istentől.
Történik egy tragédia a családban, és azzal vádolják Istent, hogy elvette a
gyermeküket például. Pedig tisztán le van írva, hogy a halál, mint utolsó ellenség
töröltetik el.
Ha
ilyen beszédet hallunk, azonnal figyelmeztessük az illetőt, hogy
–
tudod-e, hogy mi van erről megírva? És többet ki ne mondj ilyet a szádon, mert Isten
vádolása ez jogtalanul, a Mindenható, a tökéletes Istenről.
Egy
másik alapgondolat, amit a halálról ki kell jelentenünk, hogy Isten nem a holtaknak,
hanem az élőknek Istene. Mert amikor Mózesnek megjelenik az égő csipkebokorban, akkor
úgy mutatkozik be, hogy én vagyok az Ábrahám, Izsák és Jákob Istene és Mózes ott
áll és életében nem látott még ilyet, hogy az égő csipkebokor ott van, és nem
emésztetett meg a tűztől és ezt a hangot hallja. Ezek a személyek már mind olyan
híres pátriárkák voltak, akik több száz évvel Mózes előtt elhaláloztak, és
Isten ezt kinyilatkoztatja nekik, hogy - ők előttem élnek. Három Evangéliumban is
olvashatjuk ezt, Máté, Márk és Lukács Evangéliuma is leírja ezt a jelenést, amikor
Isten bemutatkozik Mózesnek. - Én nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene vagyok, és
én vagyok az ő Istenük. Bár ők meghaltak, de Isten előtt élnek. Mi sem bizonyítja
jobban, hogy van élet a halál után.
Jézus
Úr a halál felett, élet és halál Ura, de az élőknek Istene. És miért élet és
halál Ura, mert – nála vannak a halálnak és a pokolnak a kulcsai.
Ő
a halál felett is Úr, élet és halál Ura, de az élőknek Istene, Ő az élő
reménység Istene. A halál után is van egy élet és Ő az élőknek Istene. Egy
kereszténynek hogyan kell tekinteni a halálra? - Úgy ahogy az Ige tanítja: - élő
reménységben!
A
következő igehelyek Pál vágyódásáról írnak a mennyei hazába.
2Korinthus 5/6, -8-9
Pál
a Szent Szellem által kapta ezt a látást, amit mi is megszerezhetünk. Pál úgy
beszél, mintha az egésznek felette lenne, - akár ebben a testben élek, akár már
kiköltöztem innen, akkor is az Úré vagyok. Ha élünk, az Úrnak élünk, ha halunk az
Úrnak halunk meg, akár élünk, akár halunk az Úréi vagyunk. Egy kereszténynek nem
szabad oly tragikusan tekinteni a halálra, mint ahogy a világ tekint arra, felette kell
ezt nekünk látnunk, a Sion hegyének tetejéről kell ezt látnunk, ahogy az Úr látja.
A Sion hegyének lehetünk a lábánál is, mászhatjuk is, de felmehetünk a tetejére,
és pont úgy látjuk, mint ahogy Pál látja, neki megadatott ez a tiszta látás. Akár
e testben vagyok, akár kiköltöztem ebből, az Úré vagyok, hol van most az Úr? - A
mennyben van. Ha kiköltözöm ebből a testből, akkor az Úrnál vagyok.
A
halál nem más, mint amikor kiteszünk egy táblát, hogy elköltöztünk, hol vagyunk
találhatók.
Tehát
elköltöztünk, helyet változtattunk, a fizikai testünket többé nem igényeljük,
ezért szűnik meg a fizikai test funkciója is, mert a szellem elköltözik belőle, és
a szellem élteti a testet. Szellemi lények vagyunk, a szellem kiköltözött, a
test összeesett, a testnek van egy porladási ciklusa és a szellem él örökké
Istennél és a lélek is.
/8/
Míg
a testben él az ember van egy vágyódása, nem kell róla túl sokat beszélni, mert
minden szónak ereje van, de van mindenkiben egy vágyódás erre a kiköltözésre, hogy
az Úrral lehessen.
Pál
azt mondja, hogy inkább szeretnék kiköltözni ebből a testből, ami utána jön, az
százszorta jobb, mint ami most van, ebben biztosak lehetünk.
Így
halottak napja körül átgondolni ezeket, áldásos dolog, tudunk segíteni azoknak, akik
gyásszal jönnek hozzánk, akik reménytelenség nélkül vannak.
Ha
ezeket az igehelyeket megvilágítjuk nekik, más megközelítésben látják ők is ezt.
De ehhez fel kel növekedni, ez nem egy nap alatt megy. Ha valaki újjászületett ma,
annak holnap ne olvassátok fel ezeket az igeverseket, mert ő még másképp látja és
másként is él, de ahogy bennünk a szellem növekszik, egészen másként látjuk mi is
ezeket. Ez egy növekedési folyamat és egy érés eredménye.
Filippi
1/20-25
Ez
úgy hangzik, mintha Pál megvonta volna a vállát, és azt mondja, hogy – ha élek, ha
halok, az Úr felmagasztal engem.
/21,
- 25/
Kitűnik
belőle, hogy van egy választási lehetőségünk, hogy hogyan lépünk ki a testből.
/23/
/25/
Pál
azt mondja, hogy inkább szeretnék elköltözni, és Krisztussal együtt lenni, mert az
sokkal jobb. De szükségesebb itt maradnom tiérettetek, mert volt Pálnak egy
szolgálata, és mindannyiunknak van egy rendelésünk, amiért itt vagyunk. Nem lehet
elsietni, mert dolgunk van itt, Pál szorongattatott a kettő között, a sokkal inkább
jobb és a szükségesebb között. Ez mutatja, hogy erős volt benne a vágyódás,
tudta, hogy az sokkal inkább jobb, de a szükségest választotta.
Minden
szentnek az élet és a halál a nyelv hatalmába adatott. Rengeteg köze van a
kiköltözésünkhöz a nyelvünknek, a szavainknak. Tudjuk, hogy a halál és az élet a
nyelv hatalmába van.
Az
Úr Jézus megszerezte a halálnak és a pokolnak kulcsait és megmondta, hogy hogyan
éljünk vele. A nyelv hatalmában van, ha nem is tetszik nektek, de ez így van megírva.
A nyelvünkön dől el minden.
Van
egy Úr Jézusunk és az Ő testének tagjai maradunk, ha kiköltözünk is e testből,
bár más dimenzióba kerülünk, de a lényeg ugyanaz.
Szoktam
minden nap imádkozni, hogy – Uram, ha élek Neked élek, ha halok, Neked halok meg. Ha
élek, ha halok, a Tiéd vagyok, és Neked van hatalmad arra, hogy megtarts ebben a
testben, addig, amíg Te akarod. Minden nap felajánlom az életem és a halálom az
Úrnak. Ha kell, dicsőítse meg magát a halálunkban, - írja Pál.
Tudom,
hogy az Úr nem szégyeníti meg magát, még a halálunkban sem.
És
ez a halál, ez a kiköltözés pontosan akkor jöjjön el, amikor az Úr rendelte. Az
időzítést is a kezébe adom, Ő az élet és a halál Ura, senki más nem érintheti,
az Úr Jézus kezébe adom minden nap alázattal.
És
ezeket végig kellene gondolni minden nap. Nem szabadna úgy élni, mint a világ, csak
rohanni és egyszer csak szembe kell néznie a halállal. Mindenkinek tudnia kell, hogy
hol a helye utána.
1Korinthus 15-ben
mondja Pál, hogy – Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden
embernél nyomorultabbak vagyunk.
Nem
csak ebben az életben van reménységünk, tudjuk, hogy van következő életünk is,
örök életünk van és az sokkal jobb. A halálra ilyen reménységgel kell néznünk,
és ez nagyon szokatlan, mert a világ nem így tekint rá. A világ számára ez
tragédia, azt mondják – elvesztettem. Nem elvesztettük.
Nem
úgy hangzanak ezek a versek, amelyeket felolvastam, mintha Pálnak valami halálfélelme
lett volna. Mikor oroszlánokkal küzdött, amikor veszélyben volt a tengeren,
amikor hamis atyafiak között volt, soha nem fordult meg a fejében, hogy jaj most mi
lesz, ha meghalok. Nem volt halálfélelme. És ha egy keresztény felnövekedik ugyanígy
fog érezni.
Láttuk
egy részről, hogy a halál nyereség annak, aki kiköltözik.
Másrészt,
mi a helyzet azokkal, akik itt maradnak. Nekik veszteség az illető hiánya. Az egyik
oldalról nyereség, a másik oldalról hiány.
De
felhívom a figyelmeteket, hogy senki ne merje azt mondani, hogy elvesztettük őt, mert
nem vesztettük el. Veszteség ért minket, de nem vesztettük el, mert van hitünk. A
világ elveszti őt, - mondják.
Mi
nem vesztettük el őket, és ez nagyon nagy különbség.
Egyszerűen
egy kiköltözés, és nem vesztettük el őket, mert az örök életükbe átköltöztek,
a mennyei otthonukba. A világ ilyenkor gyászról beszél. Azt azonban a Bibliában, az
Újszövetségben sehol nem olvasod, hogy meghalt az atyánkfia és boruljunk mély
gyászba.
Kemény
eledel ez ma, mert a halottak napján az emberek másként szoktak erről gondolni, de a
Biblia világosságában tekintsünk most erre.
A
Biblia nem gyászról beszél, hanem helyette egy öröm kenetéről, egy vigasztalás
szeleméről, az ékességről, a dicsőség palástjáról. Ezeket fogod olvasni. Ha ez
döbbenettel érint most téged, ahogy hallgatod, akkor a Bibliából el fogjuk olvasni.
Isten
tehát a világi gyász, szomorúság, a világi bánat helyett ad nekünk valami sokkal
csodálatosabbat azok számára, akik itt maradnak. Istennek van számukra egy
együttérző, hatalmas vigasztaló szíve.
Nézzük
meg ezt a részét Isten szolgálatának, ez nagyon fontos, mert azt látjuk, hogy aki
elment, annak az nyereség, de akik itt maradtak azokról sem felejtkezett el Isten.
Megnézzük
Ézsaiás
61/ 2-3
Aki
a Krisztusban újjászületett, nekik ezek az érzések távolvalók kell, hogy legyenek,
mint a Sion gyászolóinak a gyásza, mert nékik ékességet ad a hamu helyett. A hamu a
gyásszal jár együtt, nekünk örömnek kenetét ajánlja a gyász helyett, és
dicsőségnek palástját, ha elcsüggednénk, hogy nem látjuk azt, aki elment ebben a
világból. Akkor az Úr körbe vesz minket az Ő dicsőségével és egy vigasztalással
és egy örömmel, ami természetfeletti, mint minden, ami az Úrtól van. Ez
természetfeletti és csak az Úr tudja elvégezni. Mert valóban veszteség ér minket,
amikor a szeretettünktől el kell búcsúzni, de ez a búcsú csak egy időre való, ezt
nagyon fontos tudni. A világ, akinek nincs hite, az úgy hiszi, hogy örökre
elvesztette, mi pedig tudjuk, hogy egy időre való elválásról van szó. Az illető
átkerül egy másik dimenzióba, a mennyek országába, ami gyönyörűséges.
Beszámolókat lehet hallani az arany utcákról, a virágokról, a gyönyörűségekről,
az épületekről, az ott lévő közösségekről, nem is beszélve Isten trónjáról.
Ez
a földi birodalom össze nem hasonlítható azzal, és ők kerülnek oda, mi pedig itt
maradunk egyedül, de Isten adott számunkra valamit, mert nem felejtkezett el rólunk.
Nagyon fontos ezt tudni azokban a nehéz pillanatokban, ha valaki egyedül marad.
Küldött
nekünk egy Vigasztalót. Ez a neve a Szent Háromság harmadik tagjának. Jézus azt
mondta, hogy – jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha nem megyek el, nem jön el
hozzátok a Vigasztaló. Ha pedig elmegyek, elküldöm Őt tihozzátok. Vagyis a
keresztényeknek van egy Vigasztalójuk abban a nehéz órákban, napokban, amikor
egyedül maradnak. Ha egy keresztény könnyeket ejt azért, mert elvesztette a
szeretettjét, ez meg van engedve.
A
könnyek azok biztonsági szelepek, amikor túlfeszültség ér minket és olyan dolgok
történnek velünk, amit nagyon nehéz feldolgoznunk, akkor Isten megengedi a könnyeket.
De utána küld valakit, aki ezeket a könnyeket letörli az arcunkról, nem hagy minket
magunkra ezekben a nehéz órákban, hanem küld egy Vigasztalót és ez a Vigasztaló
örökre velünk marad. És minden látható és kézzel fogható baráti köteléknél
szorosabb, valóságosabb és mennyeibb, és ebben is fel kell növekedni. A
Vigasztalóval is ki kell építeni egy közösséget, ami szintén nem egyik napról a
másikra megy, de az úton vagyunk.
Az
Úr szívének az a vágya és akarata, hogy ebben a nagyon nehéz helyzetben
világosságot kapjunk, és ne bánkódjunk úgy, mint azok, akiknek nincs reménységük.
Kapjunk világosságot az Igéből, és másként lássunk erre. Amikor Isten
megvilágosít minket, akkor hálásnak kell lennünk, és ki kell magunkat igazítani.
1Thesszalonika
4/13-14
Pál
azt mondja, hogy elaludtak, nem meghaltak.
Milyen
dolog, hogy ti is úgy bánkódtok, mint a világ, nekik nincs reménységük, de nekünk
van, és nekünk meg kell vigasztalódnunk ebben a reménységben.
/14/
Bennünk
van a feltámadás ereje és meg van a hitünk a feltámadásban. Isten, ahogy előhozta
Jézust, Jézus által mindazokat előhozza, akik elaludtak a Krisztusban.
Isten
nem csak hogy kiárasztotta az Ő szerelmét a mi szíveinkbe, Isten beleöntötte a mi
szívünkbe, és onnan kicsordul, kiárad mások felé az Ő szeretete, rajtunk keresztül
történik, mert kiengedjük ezt a szívünkből. Ez a szeretet ott van a szívünkben,
Isten kiöntötte ezt a szerelmét a szívünkbe, miután ez ott van a szívünkben, és
képesek vagyunk egymást így szeretni. Amikor ez a szeretet kiárad feléd a
másik szívéből, akkor tudod, hogy ez Isten szeretete és Isten megengedi, hogy
megérezzük, hogy Ő mennyire szeret minket. De még tett valamit Isten. Egybekötötte a
szeretetben a szívünket, vagyis a szeretet kötelékében egybe vannak fonva a szíveink
úgy, hogy egy testté tett minket, a Krisztus testévé.
Tehát
nem csak úgy vagyunk a világban, és bennünk van Isten szeretete és békessége, hanem
a szíveinket ezzel a túlcsordult szeretettel egybefonta, egybekötötte, olvasod ezt a
Kolosse 2 fejezetében.
Vagyis
amikor újjászületünk, akkor Isten befonja a szívünknek a fonalát Krisztus testébe,
ahová minket rendelt. Be vagyunk oda kötve, és abban a kötelékben vagyunk a
szeretetben elrendelve, és ez gyönyörűséges. Isten, ahová elplántál az örök,
akkor is, ha az illető kiköltözik a testből! Mert ahová el lett rendelve a Krisztus
testében ott van a helye még akkor is, ha átkerült ebbe a másik dimenzióba.
Vagyis
a kiköltözés megtörtént ebből a testből, de a szíve, mint tudjuk a szelleme,
ahová a Szent Szellem kitöltötte ezt a szerelmet, ez szellemi, ugyanannak a testnek a
tagja marad, mert a szeretet kötelékében ugyanúgy ott van a szívünkben az ő
szeretete, amellyel szeretett bennünket az élete során. És ez döbbenetes!
Azért
nem érezzük olyan távolinak, ha valaki elköltözött közülünk. Van, hogy jön a
hír, hogy az egyik testvérünk elaludt, elköltözött és érdekes, hogy rá egy hétre
ugyanolyan közelségben érezzük magunkhoz az illetőt, mint amikor itt élt a földön.
Ez tehát azért van, mert a szeretet kötelékében össze van kötve a szíve a
miénkkel. Pontosan úgy, mint amikor itt élt. Érezzük a szeretetét annak, aki
átköltözött. És ez gyönyörűséges dolog, mert Isten megengedi, hogy ezt érezzük
a szívünkben. Még a gondolata sem merül fel, hogy a másik már nem létezik, vagy
megfoghatatlanná válna a számunkra. Nem vesztettük el! Krisztus testébe be volt
szerkesztve, akkor ugyanazon a helyen van, mint amikor a földön élt. Ez óriási dolog,
a szeretete ugyanaz. Csak nem tudunk úgy kommunikálni és nem is javasolt azokkal, akik
elköltöztek, nem kell velük kommunikációban lenni. Miért beszélgetnénk velük, ő
ott van, mi meg itt, de ha akarsz neki üzenni, akkor Jézus által ezt is megteheted.
Hagin temetésén a szolgálók mind összejöttek és mondták, hogy – Jézus
add át az üzenetünket Haginnak. És örvendeztek a temetésen. Jézus a Főpapunk ezt a
szolgálatot is elvégezheti, ha szükség van rá.
Ha
ennek ellenére vágyódunk a másik után, akkor Isten adhat álmokat.
Amikor
a sebek még frissek, a miatt, aki elment, akkor szoktam imádkozni azért, hogy –
Istenem engedd meg, hogy egy olyan álmot lásson, hogy a másikat megláthassa abban a
dicsőségben, amiben van. Onnantól kezdve egy szikrája sem marad benned annak, hogy –
Istenem mennyit szenvedett, vagy min kellett keresztülmennie. Meglátod azt a
dicsőséget és ragyogást, amiben a másik van, akkor nem marad benned kétely az
említettek miatt.
Ezeket
a gondolatokat kell magunkban érlelgetni itt a halottak napja környékén.
Az
újratalálkozás reményében válunk el és csak ideig – óráig, és úgy, hogy
utána újra találkozunk és onnantól kezdve soha el nem válunk. És ez is megint egy
gyönyörűség, amit a Jézus Krisztusban szerkesztett egybe Isten.
Tehát
az újratalálkozás reményében váltunk el, mert nekünk egy élő reménységünk van
és tudjuk, hogy mikor újra találkozunk, onnantól kezdve örökre együtt vagyunk. Nem
múltunk van, mint keresztényeknek, hanem jövőnk van, ha valakit így el kellett
búcsúztatni.
Nem
a múltbéli dolgokra tekintünk, mert ezen már nem tudnánk változtatni, nekünk
közös jövőnk van az Úr Jézussal, - és micsoda jövőnk. És ha ezt forgatgatjuk,
jön a vigasztalás a szívünkre. És a Szent Szellem végzi ezt a szolgálatot, nem
véletlenül Vigasztaló a neve. Mert ezt a szolgálatát el szeretné végezni és Isten
szívének az egyik legalapvetőbb vágya, hogy szeretne minket megvigasztalni minden
bajban, nemcsak amikor ilyen veszteség érne minket, hanem mindig szeretne
megvigasztalni, de mi nem hagyjuk legtöbbször ezt. Ha ellenállunk nem tudja ezt
megtenni, - úgy kell megnyitni magunkat, mint a szivacs, amikor ki van száradva, és
amikor a Szent Szellem jön a finom leheletnyi szolgálataival, akkor arra meg kell nyitni
magunkat, és üdvözölni kell, amikor ezt végzi, és el kell ismerni az Igéből és
meg kell vallani az Igéből, és ha ezeket te megteszed, akkor Ő ezt elvégzi. Mert a
Szent Szellemnek vannak szolgálatai felénk is és rajtunk keresztül is. De először
minket kell, hogy rendbe tegyen a Szent Szellem, és amikor teljes a ház, akkor tudunk
kimenni, hogy másnak is elmondjuk.
Szeretnék
nektek felolvasni egy részt, ami az Istentől való vigasztalásról szól. Jó ezt
hallani, hogy Isten mennyire meg akar minket vigasztalni, és hagyni kell, meg kell
engedni ezt a vigasztalást.
2Korinthus
1/3
Bármilyen
bántódásod is jött, bármi nehézség jött az életedbe, Ő a minden vigasztalás
Istene, Ő fog megvigasztalni.
/4/
Hogy
mi is megvigasztalhassunk másokat, azzal a vigasztalással, amellyel Isten vígasztalt
minket.
Ez
megint Isten szíve, elvégez bennünk valamit és utána nekünk kötelességünk, hogy
azt elvigyük a másiknak.
Ha
megvigasztalt, akkor kötelességed, hogy megvigasztald a másikat. Ha meggyógyított,
akkor kötelességed, hogy elmondd a másiknak, és rá tedd a betegekre a kezed.
Valamit
megtapasztaltál Istentől, Istennek szíve vágya, hogy azt közzé tedd a világnak!
Ezt
a vigasztalást mindannyian megtapasztaltuk és visszük is a világnak. És most pedig az
Ószövetségből szeretnék egy történetet elmondani nektek.
Amikor
először olvastam ezt nem értettem, hogy tudott egy ember így reagálni, aki
elvesztette a fiát. És most, hogy az Igékben végigmentem és készültem, hogy miről
szeretnék beszélni, a Szent Szellem visszavezetett, hogy – most olvasd el újra!
Most
látni fogjuk, hogy Dávid olyan különleges ember volt sok szempontból és itt is ki
fog tűnni, hogy Ő nagyon ismerte Isten Szellemének sajátosságait. Nagyon közel járt
a szíve Istenhez és mennyire ismerte a természetfeletti világot, az élet és a halál
dolgait.
2Sámuel 12/16-23
Dávidnak
a Betsábétól született gyermeke meghalt.
Két
momentumot szeretnék kiemelni a történetből: az egyik, hogy amikor meghallotta, hogy
meghalt a gyermek, akkor az első dolga volt, hogy bement a templomba és imádkozott!
Ez nagy tanulság a számunkra, fel kell írni a szívünk táblájára. A legtöbb
ember, amikor ilyen történik a családjában, akkor elkezd neheztelni Istenre.
-
Hogy tehetted ezt, hogy hagyhattad ezt? És nem hogy bemenne a templomba mádkozni, hanem
elfordulnak Istentől.
Dávid
nem ezt tette, és ez egy nagyon jó példa, mutatja az ő szívének közelségét
Istenhez.
Bármi
is történjék az életünkben, természetesen gyakoroljuk a hatalmunkat, de akármi
történjék is nem szabad megbotránkozni Isten szívén.
Be
kell mennünk a templomba és ott imádkozni, mert abból a közösségből jön a
folytatás, ami ott van. Bemegyünk és ott megértjük a dolgokat,- soha nem szabad
elfordulni Istentől.
A
másik nagy tanulsága a történetnek pedig az, hogy addig tartott a böjtje, amíg
tudta, hogy a hitét merre vigye, de abban a pillanatban, ahogy megtörtént
változtathatatlanná vált az a dolog, az élet folyt tovább. Istentől meg volt az a
bölcsessége, hogy mostantól nem gyászolok tovább, mert ezen nem tudok változtatni.
Meg
van a bölcsességünk Istentől, hogy mikor tudjuk a hitünket használni egy dologban,
és mikor kell tovább menni. És tovább kell menni, az élet folyik tovább és
Isten kegyelméből, Isten vigasztalásával, az Ő örök és bőséges vigasztalásával
megy minden tovább. Egy ilyen hatalmas Istenünk van.
Mondja
a Zsoltáros, hogy – a Te vigasztalásaid megvidámították az én szívem.
És
ezt el kell vennünk, és tovább kell adnunk a hozzátartozóinknak, és mindazoknak,
akiknek szükséges, vagy akik Istent vádolnák egy halálesetért.
Ez
volt ma a tanulság a halottak napjára és az Igéből jó volt ezt végiggondolni
veletek és nagyon köszönöm, hogy ide szántátok a szíveteket erre. Az életünk
örök, a halállal ugyan szembesülünk, de nem úgy, mint a világ, ezt a
keresztényeknek nagyon jó tudni az Igéből és kénytelenek voltunk ma erről beszélni
és szólni, hiszen a halottak napja kötelez minket, hogy a világ lássa, és úgy
lássa, ahogy az Ige írja.
Köszönjük
Istennek a megszentelt Igét, hogy a szívünkbe került és ott világosságot hozott
Jézus nevében! Köszönjük, hogy az Úr örökké él!
Dicsőség
Istennek!
Ámen!