2007. 06. 02.

HITRŐL HITRE

Napról napra a győzelemig

KENNETH COPELAND ÉS GLORIA COPELAND
 

kcm1.jpg (12813 bytes)

MÁJUS

Május 1.

 

 


KENNETH

Törd át a falat

Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.

– Filippi 4: 13

 

 

 Engedelmességben jársz azon az úton, amit Isten készített neked. Nagy lendülettel haladsz előre, Isten áldásai kísérik minden lépésedet. És akkor hirtelen, bumm, falba ütközöl. Egy betegség, anyagi gond, szellemi kudarc vagy egy családi probléma. Mindegy, milyen formát ölt, a fal megállít.

A kérdés az, hogy mit teszel, ha falba ütközöl? Alkalmasint kísértést érzel, hogy feladd, és visszafordulj. De ne tedd! Isten képessé tesz arra, hogy áttörj a falon, és tovább haladj.

Nem mondom, hogy könnyű. Igazság szerint nagyon nehéz. De túl kell jutnod a nehéz időkön, ha áttörést akarsz.

Kérdezz meg egy atlétát, ő is ezt fogja mondani! Minden győztes megtapasztalta már ezt. Látszólag a végső pontig hajtotta magát, szúr az oldala, fáj a tüdeje, begörcsölt a lába. És amikor úgy érzi, hogy nem bírja tovább, meghallja az edzője hangját: „Gyerünk! Folytasd!”

Az atléták úgy nevezik ezt, hogy „falnak ütközni”. Ilyenkor a testük azt mondja: „Ennyi volt. Tovább nem megy. Nem tudok gyorsabban futni. Abbahagyom.”

A tapasztalt atléta azonban tudja, hogy a „fal” nem a vége. Csak annak a jele, hogy az áttörés küszöbén van. Ha összeszedi magát, és valahogy tovább megy, akkor újabb lökést kap. Hirtelen gyorsabban tud futni, mint addig. Olyan magas szintet ér el, amit másképp nem ért volna el.

Amikor a legrosszabbul érzed magad, amikor elborít a kudarc érzése, akkor mélyedj el úgy az Igében, mint még soha. Lehet, hogy egy adott igeversen elmélkedsz napokig, vagy néha hetekig is, és próbálsz kijelentést nyerni belőle, látszólag eredmény nélkül. Aztán hirtelen megvilágosodsz, mint amikor a sötétség után kihajnalodik. Meglátod az utat az áttöréshez. Annyit kell tenned mindössze, hogy fúrsz egy kis lyukat a problémák falán a hiteddel és Isten Igéjével.

Ne add föl, maradj a helyeden! Nem telik bele sok idő, Isten erői előretörnek, és minden akadályt elpusztítanak, ami az útjukba kerül.

Ha ez megtörténik, soha többé nem leszel ugyanaz. Egyetlen áttörés kell csak, és rettenthetetlen bajnok lesz belőled!

Igei olvasmány:  1Korinthus 9: 24-27

 

Május 2.

 

 


GLORIA

A szellemünk kiképzése

Amely [a kegyelem] arra tanít minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon.

– Titus 2 : 12

 

 

 Amikor egy atléta edz, a képességei javításán munkálkodik. Keményen dolgozik, ugyanazokat a mozdulatokat gyakorolja, amíg a második természetévé nem válnak.

A legtöbben értjük, hogy ez a fajta kiképzés kulcsfontosságú a fizikai világban. Tudjuk, hogy e nélkül nem lehetünk győztesek. De azt tudjuk-e, hogy ugyanilyen módon képezhetjük ki magunkat szellemi értelemben is?

Ez így van! A Zsidó 5: 14 szerint kifejleszthetjük az érzékeinket a jó és a gonosz megkülönböztetésében. Amikor edzel, vagy gyakorolsz valamit, akkor naponta gyakorlod magad abban, amivé válni akarsz. Újra és újra gyakorlod, amíg a második természeteddé nem válik. A lusta emberek a lustaságot gyakorolták. A fegyelmezett emberek az önfegyelmet gyakorolták.

Az Istennel való időtöltés a szellemed „gyakorlatoztatása”. Ha szorgalmas vagy benne, a szellemed megerősödik, és elkezded legyőzni a test szokásait.

Ha, például, reggelenként nehezen kelsz fel, hogy Istennel időt tölts a foglalatosságaid előtt, ha eddig engedtél a testednek, és ágyban maradtál, akkor el kell kezdened gyakorolni a korai felkelést. Minél többet gyakorlod, annál könnyebb lesz.

Ne várd, hogy rögtön az elején tökéletesen menjen. Ne csüggedj el, amikor megbotlasz, és elesel. Arról van szó csupán, hogy még nem gyakoroltad eleget. Állj fel, és menj neki újra!

Válj szellemi atlétává. Kezdd el gyakorolni magadat Isten dolgaiban. Erősítsd meg a szellemi izmaidat a Vele való közösség által. Meg fogsz lepődni, mennyire hasonlítasz majd a győztesekre!

Igei olvasmány:  2 Péter 1: 2-11

 

Május 3.

 

 


GLORIA

Számíthat rád Isten?

Mondapedig az Úr: Kicsoda hát a hű és bölcs sáfár, kit az úr gondviselővé tett az ő háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében?

– Lukács 12: 42

 

 

 Gyakran dicsérjük Istent a hűségéért. Hálásak vagyunk, amiért mindig számíthatunk Rá. De kevéssé vagyunk tudatában annak, hogy Neki is szüksége van a mi hűségünkre.

Ez így van. Istennek szüksége van olyan emberekre, akikre számíthat. Szüksége van hű és bölcs sáfárokra, akikre rábízhatja a háznépét. Ebben az utolsó órában szüksége van hűséges hívőkre a csapatában, hogy kinyilváníthassa magát a földön úgy, mint még soha.

”Ó, Gloria, Istennek nincs szüksége rám!”

De igen. A teremtés óta, amikor hatalmat adott az embernek a föld felett, mindig is szüksége volt olyan emberekre, akik együtt munkálkodnak Vele, és végrehajtják az akaratát itt a földön. Láthatjuk ezt végig a Szentírásban. Amikor Izrael gyermekei fogságban voltak Egyiptomban, és Isten ki akarta őket vezetni onnan, akkor ezt egy ember – Mózes – segítségével valósította meg. Mózes dolga volt, hogy kinyújtsa a kezét a földön, és megparancsolja, hogy Isten akarata végbemenjen.

Miért választotta Isten Mózest? Mert szüksége volt egy hűséges emberre, akinek van bátorsága az Ő szava alapján cselekedni. Szüksége volt egy olyan emberre, akire számíthat, és tudta, hogy Mózes ilyen.

A Zsoltárok 103: 7 így szól: „Megismertette az Ő útjait Mózessel; Izrael fiaival az Ő cselekedeteit.” Ha Mózes nem lett volna hűséges Isten útjainak megismerésében, Izrael gyermekei nem látták volna meg Isten cselekedeteit!

Istennek éppúgy szüksége van rád, mint Mózesre. Szüksége van arra, hogy hűséges légy, és éber a szellemi dolgok iránt. Szüksége van arra, hogy olyan légy, akiben megbízhat, aki megismeri az Ő Igéjét, és engedelmeskedik neki. Szüksége van arra, hogy olyan sáfár légy, aki kinyújtja a karját, mint Mózes, hogy jeleket és csodákat vigyen véghez az emberek előtt.

Hűséges leszel? Meg kell hoznod ezt a döntést. Senki nem tudja helyetted meghozni. Kötelezd el magadat most, hogy bölcs és sáfár leszel. Mondd a szívedben és a száddal: „Istenem, számíthatsz rám!”

Igei olvasmány:  Zsoltárok 105: 23-45

 

Május 4.

 

 


KENNETH

Nincs több meglepetés

Nekünk azonban az Isten kijelentette az Ő Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.

– 1 Korinthus 2:10

 

 

 Isten nincs tele meglepetésekkel. Ő nem egy kiszámíthatatlan lény, aki szereti, ha találgatnod kell. Azonban számtalan hívő az ellenkezőjét gondolja.

„Soha nem tudhatod, mit fog tenni Isten,” mondják. Ezt az elképzelést az 1 Korinthus 2:9-re alapozzák, ami így szól: „Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek.” Úgy magyarázzák ezt a verset, hogy Isten eltitkolja a dolgokat az Ő népe elől.

De dicsőség legyen Istennek, ez nem így van!

A 10. vers elmondja, hogy Ő odaadta nekünk a Szellemét, hogy ezeket a titkokat felfedje a számunkra! Azt szeretné, hogy mindent tudjunk, ami a szívén van!

Ha a sötétben vagy Isten rád vonatkozó akaratát illetően, nem kell úgy maradnod. Ő azt akarja, hogy megismerd az életedre vonatkozó terveit és gondoskodását. Meg fogja mutatni neked, ha megengeded Neki.

Ezért ne hagyatkozz a találgatásokra. Határozd el még ma, hogy elkezded elfogadni a Szent Szellem kijelentéseit. Ahogy olvasod az Igét, imádkozz Szellemben és kérd meg Őt, hogy fedje fel számodra az Írások valóságát. Kérd meg, hogy világítsa meg az igéket és mutassa meg neked, pontosan hogyan vonatkoznak rád.

Ne felejtsd el: Isten nem azzal van elfoglalva, hogy eltitkoljon előled dolgokat. Ő szeretné kijelenteni azokat neked. Szánj időt arra, hogy odafigyelsz Rá, és akkor soha többé nem kell majd beérned egy bizonytalan élettel.

Igei olvasmány:  1 Korinthus 2:1-16

 

Május 5.

 

 


KENNETH

Szánj időt arra, hogy odafigyelsz Istenre!

Ha pedig valakinek közületek nincs bölcsessége, kérjen Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül ad; és megadatik neki.

– Jakab 1: 5

 

 

 Amikor egy problémával szembesülsz, az első dolog, amit kérned kell Istentől, a bölcsesség. Nem a pénz. Nem az erő. Nem is a gyógyulás. Hanem a bölcsesség.

Isten bölcsessége az a kulcs, ami minden ajtót megnyit az életedben. Minden kudarcodat sikerré változtatja. Ezért ne pazarolj több imádságot arra, hogy könyörögsz Istennek azért, amire úgy gondolod, hogy szükséged van, figyelj inkább arra, amit Ő akar mondani a helyzetedről.

Ha még soha nem próbáltad, a következőt kell tenned.

Először: a probléma egészét fedd fel az Úr előtt. Nem mintha nem tudná, min mész keresztül, de segít neked, ha elmondod. Segít, hogy a dolgokat objektívebb nézőpontból lásd.

Emlékszem, amikor a problémáimmal annak idején édesapámhoz fordultam. Ahogy magyaráztam neki a dolgokat, valahogy kezdtek máshogy festeni a számomra. Egy új látásmódot kaptam, és ahogy beszéltem ő rámutatott olyasmire is, amivel én addig nem számoltam. Ha a problémáidat lépésről lépésre feltárod Isten előtt, az neked is segít.

Másodszor: Hallgass Isten Szellemére, hogy tanácsot adjon neked. Különösen figyelj az írott Igére. A gondok — valószínűleg — megfojtották Isten Igéjét a szívedben. (Márk 4: 18-19) Ha így van, elő kell venned a Bibliát, és vissza kell oda helyezned az Igét. A Szent Szellem azután elkezd majd beszélni hozzád az Igén keresztül.

Ahogy figyelsz a Szellemre, ügyelj rá, hogy tanítható maradj. Légy kész elfogadni a feddést, ha szükséges. Legyél nagyon őszinte Istennel. Vizsgáld meg, mi az, amit idáig rosszul csináltál, és valld meg Neki. Ez így van rendjén. Azok a bűnök egy cseppet sem fogják meglepni, mivel Ő már tud róluk. A megvallás csak lehetővé teszi, hogy megszabadulj tőlük.

Harmadszor: Használd azt a bölcsességet, amit Istentől kapsz. Engedd el a saját módszereidet, és kezdj el élni az Övéivel. Légy engedelmes. Ha nem vagy az, akkor az a csodálatos bölcsesség semmit nem használ neked.

Ma, ahogy imádkozol, tedd félre a saját elképzeléseidet és kezdd el keresni Isten bölcsességét. Ez az egyetlen dolog, ami maradandó megoldást hoz a problémáidra. Ez a legértékesebb ajándék, amit Isten adhat neked.

Keresd a bölcsességet.

Igei olvasmány: Példabeszédek 8: 10-36

 

Május 6.

 

 


KENNETH

Tedd meg, amit az Ige mond

Valaki azért hallja éntőlem e beszédeket és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát.

– Máté 7: 24

 

 

 Ha azt akarod, hogy áldott légy a cselekedeteidben, ha természetfölötti eredményeket akarsz az életben, akkor többet kell tenned, mint pusztán olvasni Isten Igéjét. Meg kell tenned, amit mond!

Évekkel ezelőtt, amikor felismertem, hogy Istennél van a válasz minden problémámra, és hogy Ő az, aki be tudja tölteni minden szükségemet, elköteleztem magamat, hogy minden megteszek, amit az Ige mond. Minőségi döntést hoztam, miszerint hitben lépek minden parancsolat alapján, amit a Bibliában olvasok.

Például, amikor felfedeztem, hogy Isten Igéje arra utasít, hogy fizessek tizedet, jóval több pénzre lett volna szükségünk, mint amennyink volt. Nyakig voltunk az adósságban! Nem engedhettük meg magunknak, hogy tíz százalékot adjunk. Mégis megtettük. Hitben kiléptünk – hiszen elköteleztük magunkat Isten parancsolatai felé. Nem telt el sok idő, és elkezdtünk anyagilag gyarapodni.

Továbbra is olvasd és tanulmányozd a Bibliát. Hallgasd a tanítókazettákat. Járj gyülekezetbe, és hallgasd az igehirdetést. De ne állj meg itt. Tégy meg egy kulcsfontosságú lépést: TEDD MEG, AMIT AZ IGE MOND!

Igei olvasmány:  Máté 7: 17-27

 

Május 7.

 

 


GLORIA

Az adakozás kegyelme

Azért, miképpen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és a hozzánk való szeretetben, úgy ebben a kegyelemben is bővölködjetek.

– 2Korinthus 8: 7[1]

 

 

Hogyan adsz az Úrnak?

Nem törődsz vele túlságosan, beledobsz egy kis pénzt az adományos ládába? Vagy úgy fizeted a tizedet hónap elején, ahogy a számláidat szoktad?

El kell gondolkodnod ezen, mert Istennek nagyon is fontos, hogyan adsz. Egyáltalán nem mindegy neki, hogyan adakoznak az emberek. Nem fogad el bármit, csak, mert oda akarod adni.

Malakiás könyvében például azt olvassuk, hogy Isten visszautasította Izrael adományait. A vak, sánta, béna állataikat hozták ugyanis Neki, amivel már amúgy sem tudtak volna mit kezdeni – és Isten azt mondta, ez sérti Őt. Azt mondta nekik: „Nem tiszteltek engem, ezért nem fogadom el az áldozatotokat.”

Előfordult ilyen Malakiás óta is. Sokan egyáltalán nem tisztelik meg Istent az adományukkal. Azt várják, hogy a prédikátor addig csapkodja a fejüket, amíg a bűntudat elő nem veteti velük a pénztárcájukat, és adniuk nem kell valamit.

Szeretném, ha tudnád, hogy ez sérti Istent. Az Úr nyíltan szólt az egyik barátomnak erről. Olyan nagy hatással volt rám, amit mondott, hogy szóról szóra lejegyeztem.

”Megszomorít, ahogy a Gyülekezet adományt gyűjt. Azt mondtam, hogy imádjatok engem. Ne vegyetek el az emberektől, hanem hagyjátok, hogy elhozzák az ajándékaikat, és imádjanak engem. Akkor meg fogják látni az adakozásuk gyümölcsét.”

Ha azt akarjuk, hogy az adományunk Isten tetszésére legyen, azt kell tennünk, amit Pál apostol mondott erről a 2Korinthus 8: 7-ben. Meg kell tanulnunk „kitűnni az adakozás kegyelmében”.  Nem szabad többé nemtörődömnek lennünk, hanem meg kell tanulnunk hittel és tiszteletteljes imádattal adni.

Legközelebb, amikor lehetőséged nyílik adakozni, ne félvállról dobd be az adományodat a dobozba. Vedd komolyan a dolgot. Határozd el, hogy engedelmeskedsz Istennek. Dicsőítsd Őt a pénzeddel, és adj hálát. Isten nem csupán elfogadja az adományodat, de meg is nyitja az egek csatornáját neked!

Igei olvasmány:  Malakiás 1: 1-14

Május 8.

 

 


KENNETH

Maradj csöndben

Az ő egész indulatját előmutatja a bolond; de a bölcs végül lecsendesíti azt.

– Példabeszédek 29: 11

 

 

Ha hű szolgái szeretnénk lenni Isten királyságának, az egyik, amit meg kell tanulnunk, hogyan fogjuk be a szánkat. Ki kell fejlesztenünk ezt a képességet!

Ha valami miatt dühösek lettünk, úgy érezzük, mindenkivel tudatnunk kell a dolgot: „Jól megmondom nekik a magamét.”

Erre senki nem kíváncsi. Ne kövesd el ezt a hibát! Ha kiadod a mérgedet, csak eltávolítod magadtól az embereket, és te látod kárát. Inkább maradj csöndben.

Ez különösen fontos, amikor szellemi megértést kapunk valamiről. Amikor a Szent Szellemtől tisztánlátást kapsz egy helyzettel kapcsolatban, ne kezdd el terjeszteni az egész városban, mert eljuthatsz addig, hogy az Úr nem tud kijelentést, megértést rád bízni.

Láttam már ilyet. Ismertem olyan közbenjárókat, akik kijelentést kaptak valaki gyengeségeiről vagy a szükségeiről. Megértést kaptak valaki problémájáról, hogy imádkozni tudjanak érte. De ahelyett, hogy megtartották volna az információt, elmondták másoknak, és emiatt nem tudtak eredményesen közbenjárni.

Ne engedd, hogy ez történjen veled. Fejleszd ki a bölcs ember csöndességét, így az ördög nehezen tud beleavatkozni az imaéletedbe és a mások felé való szolgálatodba.

Igei olvasmány:  Jakab 3: 1-13

 

Május 9.

 

 


KENNETH

Az Atya szíve

Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és odafutván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.

– Lukács 15: 20

 

 

Mennyi szeretet van benned a bűnösök iránt?

Talán furcsának tűnik a kérdés, de szeretném, ha ma elgondolkodnál ezen. Az emberek újjászületnek, egy kicsit rendbe szedik az életüket, és elvesztik az irgalmasságukat a még elveszettek iránt. Látjuk a részeg embert dülöngélni az utcán, vagy a munkatársunkat, aki hazudik a főnöknek, és illetlen vicceket mesél – és felhúzzuk a szellemi orrunkat.

Ha igazán megértenénk a Mennyei Atyánk szívét, soha többé nem tennénk ilyet. Jézus mesélt nekünk egy történetet, ami betekintést ad az Atya szívébe. A tékozló fiú történetére gondolok.

Valószínűleg sokszor hallottad már a történetet: a fiú tiszteletlen volt az apjával, fellázadt, de mindennek ellenére az apa örömmel fogadta vissza, amikor megtért. Van egy kifejezés a történetben, amire ma rá szeretném irányítani a figyelmedet: „Mikor pedig még [a tékozló fiú] távol volt, meglátá őt az atyja.”

Ez a kifejezés egy igazán megindító kép a szerető atya szívéről. Azt árulja el nekünk, hogy még mielőtt a fiú megtért volna, még azokban a hosszú napokban is, amikor nyakig elmerült a bűnben, az atya hazavárta őt.

Minden reggel a horizontot figyelte, remélve, hogy meglátja a fiát. És minden napot így fejezett be… reménykedve nézte a messzeséget. Állandóan a fiára gondolt, és a szíve tele volt iránta szeretettel. Ez a fajta szívszorító szeretet az, ami a fiú hazatérésekor arra indította az apát, hogy odafusson hozzá, és megcsókolja.

Ilyen szívvel van a Mennyei Atyánk az elveszettek felé. Ilyen szívvel volt feléd is, amikor még a világban kóboroltál. Ez a szív ölelt át, amikor még a bűn mocska fedett be téged.

Tele van a világ ilyen elesett emberekkel, akik még nem találkoztak ezzel az öleléssel. Ők nem csupán „bűnösök”, hanem a jövendőbeli testvéreink lehetnek… elveszettek, akiknek kétségbeesetten szükségük van egy szerető Mennyei Atyára. Isten ments, hogy felhúzzuk az orrunkat miattuk. Inkább kezdjük el őket hazahozni!

Igei olvasmány:  János 8: 1-11

 

Május 10.

 

 


KENNETH

Keresd a világosságot

De még ennél is biztosabbnak tartjuk a prófétai szót, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.

– 2Péter 1: 19

 

 

 Előfordul, hogy amikor tisztánlátásra van szükségünk egy problémával kapcsolatban, úgy próbáljuk megszerezni, hogy a problémára koncentrálunk. Gondolkodunk rajta. Tanulmányozzuk. Megvizsgáljuk minden szemszögből. De Péter apostol egy másik megközelítésről beszél: figyelmezzünk (irányítsuk a figyelmünket) Isten írott Igéjére, amíg a kijelentés világossága ránk ragyog, és választ kapunk a problémára.

A természetes dolgokkal kapcsolatban gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy „derengeni kezd”. „Kezd már derengeni az a dolog?” – kérdezzük, és ez azt jelenti, hogy „Érted-e már ?” Isten Igéjének megnyilatkozása világosságot ad. (Zsoltárok 119: 130) Az Ige adja meg a tisztánlátást, megértést, amire szükségünk van.

Előfordult már, hogy egy sötét szobában nem tudtad, merre tudsz kimenni? Vagy valahol eltévedtél éjszaka? Mit kerestél ilyenkor elsőként? Fényt!

Lehetett ez az ajtó alatt beszűrődő fény, vagy egy messzi házban világító lámpa fénye. De akárhogy is, elkezdtél a fény felé menni. Nem vesztegetted arra az idődet, hogy a sötétséget tanulmányozd. Nem arra irányítottad a figyelmedet. A fényre szegezted a tekintetedet, mert tudtad, hogy az a világosság megvilágítja az utadat, és kivezet a sötétség összezavartságából.

Ha tisztánlátásra van szükséged valamivel kapcsolatban, irányítsd a figyelmedet az Igére. Tartsd a fény felé, és a világosban meg fogod látni a választ.

Igei olvasmány:  János 1: 1-9

 

Május 11.

 

 


KENNETH

Soha nem buksz el

Tanulj, hogy Isten előtt kipróbáltnak bizonyulj, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent.

– 2Timótheus 2: 15[2]

 

 

 Sokan nem veszik elég komolyan az Igét. Mások előtt hit-embernek vallják magukat, de amikor egyedül vannak, ki sem nyitják a Bibliát. A megpróbáltatások idején próbálnak megállni az Igén, de szellemi értelemben „pofára esnek”.

Tudnod kell, hogy a játszadozás ideje elmúlt. Ideje felismernünk, hogy a valódi hit cselekvést is jelent. A Jakab 2: 20 azt mondja, a hit halott cselekedetek nélkül.

Ha szeretnéd azt a hitet, ami segít talpon maradni, amikor a többiek elbuknak körülötted, akkor cselekedned kell.

Először is, tanulnod kell. Sokféleképpen tanulmányozhatod az Igét. Nem csak olvashatod, hanem a mélyére áshatsz konkordanciákkal, görög/héber szótárakkal és egyéb segédanyagokkal. Sőt, ha van egy magnód, naphosszat hallgathatod a tanításokat. Ez csak egy módja a tanulmányozásnak, viszont nagyon hatékony.

A második dolog, amit tenned kell, hogy eljársz oda, ahol az Igét hirdetik. Amikor a Róma 10: 17 azt mondja, hogy „a hit hallásból jön”, akkor a prédikált Igéről szól.

Amikor kezdem érezni, hogy körülvesznek a problémák, és nehezen tudok hallani Istentől, mindent félbehagyva keresek egy helyet, ahol az Igét hirdetik. Meg sem tudom számolni, mennyi választ nyertem már Istentől ily módon. Még ha a prédikáció egyáltalán nem is kapcsolódott ahhoz a témához, amivel küszködtem, egy igevers hirtelen elindította a gondolataimat egy bizonyos irányba. Rádöbbentem: „Ez a válasz arra a problémára, amivel az elmúlt másfél hónapban foglalkoznom kellett!”

Harmadszor, el kell kezdened megvallani az Igét, amit hallottál. Keresd meg Istennek azt az ígéretét, ami a helyzetedre vonatkozik, és hangosan jelentsd ki úgy, mintha már valóra vált volna az életedben!

Vedd komolyan Isten Igéjét. Tanulmányozd. Menj és hallgasd a prédikált Igét. Valld meg. Válj olyan szorgalmas munkássá, hogy az ördög félve nézzen rád, és azt mondja: „Ez a hívő nem csak játszadozik”!

Igei olvasmány: 2Péter 1: 3-10

 

Május 12.

 

 


KENNETH

A kijelentés folyama

Az Igének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.

– Jakab 1: 22

 

 

 Voltál már úgy, hogy amikor csak kinyitottad a Bibliádat, a kijelentés folyama zúdult rád? Mostanában pedig úgy tűnik, ez a folyó kiszáradt? Ha igen, erősen javasolnám, hogy menj vissza az utolsó kijelentéshez, amit Istentől kaptál. Menj vissza és nézd meg, hogy megcselekedted-e, megtetted-e, amit Isten mutatott neked. Ha nem, kezdd újra: áss le annak a kijelentésnek a mélyére, majd hozd működésbe az életedben! Hamar észre fogod venni, hogy új kijelentések kezdenek áradni hozzád.

Tudod, a kijelentés sokkal élőbb, amikor megcselekszed. Ezt magam is újból és újból megtapasztaltam. Minél inkább megcselekszem az Igét, annál jobban belelátok. Ezért mondja nekünk a Jakab 1: 22, hogy ne csak hallgassuk Isten Igéjét, hanem CSELEKEDJÜK MEG!

Azok a dolgok, amiket Isten felfedett neked, talán nagyon jelentéktelennek tűnnek. Lehet, hogy a fizikai elméd számára nincs is értelmük. De mindenképpen tedd meg ezeket! Ha betekintést nyernél a szellemvilágba, látnád, hogy sokkal fontosabbak, mint képzeled.

Megújulva nyisd ki ma Isten Igéjét. Azzal az elvárással gyere az Úr elé, hogy friss kijelentést veszel az Igéből, és kötelezd el magad Neki, hogy engedelmesen követni fogod. Légy cselekvője Isten kijelentéseinek, ne csak hallgatója, és így a folyód soha nem fog kiszáradni.

Igei olvasmány: Jakab 1: 22-27

 

Május 13.

 

 


KENNETH

Foglald el a helyedet

[Mert az én feltett szándékom az,] hogy megismerjem Őt, hogy egyre mélyebben és bensőségesebben megismerjem Őt, felismerve és megértve [az Ő Személyének csodáit] még erősebben és tisztábban. És hogy ugyanilyen módon megismerjem az Ő feltámadásából kiáradó erőt.

– Filippi 3: 10[3]

 

 

 Minél több időt töltesz az Igében és Istennel közösségben, annál jobban megismered az Ő feltámadásának erejét. Örömöt és hitet kapsz a szívedbe, és Isten tulajdonságai fejlődnek ki benned… pusztán attól, hogy közösségben vagy Vele. Kezded megérteni, hogy ki vagy valójában a Krisztusban.

Emlékszem, egyszer a vérfolyásos asszony történetét olvastam, aki megérintette Jézus ruháját, és meggyógyult.

Sokszor olvastam már a történetet, és majdnem mindenki helyébe beleképzeltem már magam… elképzeltem, milyen lett volna valakinek a helyében lenni a tömegben, de beleképzeltem magam az asszony helyébe is.

Hirtelen Isten szólt a szellememhez: „Olvasd el még egyszer, és most annak a helyébe képzeld bele magad, akinek a ruháját megérintette az asszony.”

Megdöbbentem: „Uram, hogyan tehetnék ilyet? Nem foglalhatom el a Te helyedet!”

”Pontosan ez a gond a Krisztus Testével,” — válaszolta Isten. „Ezért nem tud a világ semmit Jézusról. Mindenkivel azonosultok, kivéve velem. De én azért küldtelek titeket, hogy az ÉN tanúim legyetek, ENGEM utánozzatok, az ÉN helyemben álljatok… nem máséban!”

Szóval elolvastam még egyszer a történetet. Ez alkalommal annak a helyébe képzeltem bele magam, akin a Szent Szellem kenete volt. Ahelyett, hogy a földön csúsztam-másztam volna, hogy megérintsem Jézus ruhája szegélyét, én voltam az, akinek megérintették a ruháját, és én voltam az, aki szabadon adta tovább, amit Isten neki adott. Végül is a Biblia mondja azt, hogy öltözzük fel az Úr Jézus Krisztust!

Tudtad, ki rémíti meg az ördögöt a legjobban? Azok a hívők, akik rájöttek, hogy ezt megtehetik. Azok a hívők, akik ahelyett, hogy egy röpke érintésért könyörögnének Jézushoz, engedik, hogy az Ő saját élete áradjon ki rajtuk keresztül mások felé.

Rajta, ijeszd meg az ördögöt! Tölts időt ma az Igében, az Atyával való közösségben, és kezdd el felfedezni, ki vagy valójában!

Igei olvasmány:  Lukács 8: 40-48

 

Május 14.

 

 


GLORIA

A bővölködés prioritásai

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.

– Máté 6: 24

 

 

 Istennek nincs ellenére, hogy rendelkezzünk pénzzel. Azt nem akarja, hogy a pénz rendelkezzen velünk. Nem akarja, hogy a pénz elsőbbséggel rendelkezzen az életedben, és abban bízzál Őhelyette.

Miért? Mert tudja, hogy a pénz gyenge isten. Korlátozott az ereje. Annyit ér, amennyit, és nem többet.

Ha gyógyíthatatlan betegségből szeretnél meggyógyulni, a pénz egyáltalán nem segít. Ha a családod szétesik, a pénz nem hozza rendbe. De ha Istent keresed először, az Ő gazdagsága az életed minden területére kihat.

Isten olyan nagylelkű, hogy arra vágyik, hogy neked a legjobb jusson itt a földön – amiként te is a legjobbat kívánod a gyermekeidnek. Azt akarja, hogy minden szükséged be legyen töltve az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban. Csatlakozz rá erre a tervre azzal, hogy rendbe teszed a prioritásaidat. Keresd először Őt és az Ő igazságát.

Legyen elsődleges fontosságú az, hogy Istennek tetszésére legyél. Vesd Őrá a tekintetedet minden más fölött, és mindezek a dolgok megadatnak neked.

Igei olvasmány:  Márk 10: 17-27

 

Május 15.

 

 


KENNETH

Ne feledkezz meg az örömről!

Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!

– Filippi 4:4

 

 

 Évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy Isten Igéje alapján fogok járni. Megmondtam Istennek, hogy ami engem illet, az Ő Igéje a legfelső hatalom az életemben, és bármi jön, az életem hátralévő részében azt fogom megvallani. Ez volt életem legfontosabb döntése.

Nem sokkal ezután elhatároztam, hogy nem számít, mi történik, és akárhogyan is érzem magam, szeretetben járok. A Biblia ugyanis tisztán állítja, hogy a hit szeretet által működik. Semmilyen más módon nem működik.

Ez a két döntés – hogy az Isten Igéjében való hit alapján és szeretetben járok – életem két legfontosabb döntése.

Mostanában azonban Isten rámutatott arra, hogy valami kihagytam. Az öröm erejét. Azt mondta nekem, hogy nincs jogom hitben és szeretetben járni, miközben az öröm csak alszik a szellememben. Túl fontos ez ahhoz. Ahogyan Isten erre tanított, rájöttem, hogy az öröm a győztes élet nélkülözhetetlen része. Lehet, hogy öröm nélkül olykor-olykor győztes lennék, de nem tudnám megtartani a győzelmeket. Hamar elúsznának.

Tudod, az öröm adja neked az erőt (lásd Nehémiás 8:10), hogy szilárdan meg tudj állni, amikor nehézségeid támadnak. Az öröm adja neked a képességet arra, hogy az ördög képébe nevess, amikor meg akar rabolni a hitedből. Az öröm ad neked olyan erőt a kitartásra, ami újra és újra győztessé tesz.

Ezért kötelezd el magad Istennek, hogy nem csupán hitben és szeretetben jársz, de örömben is! Tedd céloddá, hogy mindig örvendezel az Úrban… és akkor az ördög bármit tesz vagy mond, nem lesz képes ellopni a győzelmedet!

Igei olvasmány:  Zsoltárok 84:1-7

 

Május 16.

 

 


KENNETH

Lépj ki a csónakból

Péter pedig felelvén néki, monda: Uram, ha Te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken. Ő pedig monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, jár vala a vizeken.

– Máté 14:28-29

 

 

 Előfordulhat, hogy annyira félsz a hibázás lehetőségétől, hogy soha nem jutsz el addig, hogy kilépj hitben. Az egész életedet azzal töltheted, hogy ilyeneken tűnődsz: „Ez vajon hit? Vagy vakmerőség? Mi van, ha gyakorlom a hitemet valamivel kapcsolatban, és utána kiderül, hogy nem Isten akaratában voltam?”

Ne aggódj. Isten kezelni tudja minden hibádat. Én tudom, mert elég sokat elkövettem. Amikor így történt, egyszerűen az Úr elé mentem, és Ő azt mondta: „Állj meg az Igén, fiam. Együtt legyőzzük ezt a dolgot.” És mindig így is lett.

Ha őszinte szívből cselekszel az Igén, és szilárdan megállsz azon, Jézus soha nem hagy cserben… nem számít, milyen buta hibákat követsz el. Ezt bebizonyította, amikor Péter a tó közepén kiugrott a csónakból.

Elgondolkodtál már ezen az eseten? Péter nem imádkozott vagy kereste Isten akaratát előtte. Gondolt egyet, és azt mondta: „Uram, ha Te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek.”

Mit mondhatott erre Jézus? Azt biztos nem, hogy „Nem én vagyok.” Szerintem mondhatta volna azt, hogy „Várj egy percet. Nincs meg ehhez a hited. Jobb, ha a csónakban maradsz, különben belefulladsz a vízbe.”

De nem ezt mondta Péternek – és neked sem fogja. Ha ki akarsz lépni, és hitben akarsz járni, akkor az Úr menni fog veled, és felemel, ha kezdesz süllyedni. Visszasétál veled a csónakhoz, ha kell.

Jobb, ha megkockáztatjuk, hogy túlságosan merészek vagyunk, mint hogy az egész életünket a hitetlenség csónakjában vesztegessük el! Csak ugorj bele a vízbe, és mondd: Istenem, segíts!

Ne akadályozza meg a félelem azt, hogy hitben kilépj. Rajta, lépj ki ma a csónakból!

Igei olvasmány:  Máté 14:22-33

 

Május 17.

 

 


GLORIA

Járj abban a világosságban, ami már a tiéd

De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amikről meggyőződtél, tudván kitől tanultad.

– 2 Timótheus 3:14

 

 

 Ha újjászülettél, és Isten Igéje a szívedben van, élhetsz győzelemben. Lehet, hogy nincs meg mindenre a válaszod. Lehet, hogy sok szellemi dolgot nem értesz még. De többnyire nem ezek miatt bukhatsz el, hanem azok miatt, amiket tudsz, és mégsem teszed meg.

Képzeld el, hogy éjszaka egy sötét, számodra ismeretlen ösvényen vagy a dzsungel közepén. A vezetődnél van egy lámpa, amivel megvilágítja a helyes utat. De te úgy döntesz, hogy egy másik úton mész tovább egyedül, a sötétben. Szerinted mi fog történni? Valószínűleg megbotlasz, és elesel. Bizonyára meg is fogsz sérülni.

Pontosan ugyanez történhet az Úrral való járásodban is. Ő tudja, mi vár rád, és elég világosságot ad ahhoz, hogy meg tudd tenni a következő lépést. Folyamatosan ebben a világosságban kell járnod ahhoz, hogy eljuss az úti célodig.

Talán nem tudod, miért vezet Isten azon az úton. Talán nem értesz mindent. De Isten a Szent Szelleme által kipótolja azt, amit nem tudsz. Gondoskodik arról, hogy győztes legyél, ha abban a megértésben, világosságban jársz, ami már a tiéd.

Jó dolog tanulni, új megértést szerezni. De ne felejtsd el, nem a hatalmas kijelentések hiánya okozza a legtöbb kudarcot, hanem he nem jársz azokban, amelyeket Isten már megadott neked. Legyél ezért hűséges azokban. Maradj azokban a kijelentésekben napról napra. Meglátod, nagyon jól fogod venni az akadályokat!

Igei olvasmány:  2 Péter 1:2-11

 

Május 18.

 

 


KENNETH

Isten meghallgat téged

És ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat minket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvan nekünk, amit kértünk tőle.

– 1 János 5:14-15

 

 

 Előfordult már, hogy miközben imádkoztál, hirtelen olyan érzésed támadt, hogy Isten nem figyel?

Mindannyian éreztünk már így. Ugyanazokat az imádságokat mormoljuk, reménykedünk, hogy Isten meghallgatja azokat, és közben gyanakodunk, hogy talán mégsem.

Ma elmondom neked, hogyan oldjuk fel ezt a dilemmát egyszer és mindenkorra. De figyelmeztetlek, nem veregetem meg a hátadat, és mondom azt, hogy Isten bármilyen kételkedő, énközpontú imát meghallgat. Nem. Ő azt ígérte, hogy az akarata szerinti imádságokat hallgatja meg. János apostol azt mondja, hogy ha így imádkozol, akkor tudod, hogy megvan neked, amit kértél Istentől.

A „kérés” szó jelentése „egy bizonyos jog vagy kegyelem gyakorlásának szuverén elöljárójához benyújtott hivatalos írásbeli kérés.” Pontosan erre van szükségünk, amikor valami komoly dologért imádkozunk.

Hogyan állítsunk össze egy olyan kérést, ami Isten akaratában van?

Először is, gyürkőzz neki, és ásd bele magad az Igébe. Keress olyan igeverseket, amelyek a helyzetedre vonatkoznak, és ezek legyenek a kérésed alapjai.

Ezután térdelj le, és kérj tanácsot a Szent Szellemtől. Kérd, hogy segítsen részletesen kidolgozni a kérésedet. Ennek a legjobb módja az, ha nyelveken imádkozol (lásd Róma 8:26-27). Várd, hogy Isten kijelent dolgokat a szívedbe az Ő szívéből. Azt akarja, hogy ismerd az akaratát. Ezért miközben imádkozol, figyelj!

Végül írd le a kérésedet. Egy hivatalos, írásos kérést nyújts be, amiben leírsz minden odavonatkozó igeverset, amit találtál. Miközben figyelsz a Szent Szellemre a részleteket illetően, írj le minden ötletet és benyomást, amit kapsz tőle.

Ne kapkodj. Hagyd, hogy a Szent Szellem alakítsa ki az imádat. Engedd, hogy az igazság, amit kijelent neked, leülepedjen benned, és munkálkodni kezdjen. Dolgozd ki jól magadban a kérést, és amikor készen vagy, tárd Isten elé.

Hidd el nekem, meg fog hallgatni!

Igei olvasmány:  1 János 5:1-15

 

Május 19.

 

 


KENNETH

Ne vesztegesd az idődet

Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.

– Efézus 5: 17

 

 

 A hívők szoktak néha aggodalmaskodni afelől, hogy vajon Isten akaratában imádkoznak-e vagy sem. „Ó, jaj, Isten biztos nem fogja ezt meg ezt megtenni, ha nincsen az akaratában.” És igazuk is van.

De nem kellene az idejüket vesztegetni tanácstalanságban. Ki kell nyitni a Bibliát, és megkeresni, mi Isten akarata.

Isten tett egypár nagyon konkrét ígéretet az Igéjében, és mindegyiket be akarja teljesíteni az életedben. Ezekre az ígéretekre Isten garanciát vállalt egy szerződésben, amelyet Jézus vérével írt alá.

Gondolj erre így: a Bibliád Jézus Krisztus végrendelete és testamentuma. Az örökséged van benne dokumentálva. Minden téged illet, ami ebben a könyvben le van írva, és a legokosabb, amit tehetsz, az, hogy felfedezed, mit ír. Ne kövesd el azt a hibát, hogy a könyvespolcon tartod, néha leveszed: „Ó Istenem, Istenem! Az igazságot keresem!”

Vedd le a Bibliát a polcról, és keresd meg benne, mi tartozik hozzád! Fedezd fel, miben kell változnod ahhoz, hogy Isten akaratába kerülj.

Vannak, akik nem ezt teszik. Inkább Istent próbálják megváltoztatni. Megpróbálják meggyőzni Őt, hogy milyen mély sebeik vannak, és milyen szegények. Könyörögnek és hízelegnek – úgy viselkednek, mintha meg kellene változtatniuk Isten hozzáállását a helyzetükhöz. Az ilyen emberek sokáig fognak várakozni!

Isten soha nem változik. A Biblia azt mondja, Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Az akarata szintén nem változik. Tehát ne pazarold az idődet azzal, hogy azon tűnődsz, vajon az imáid Isten akaratában vannak-e. Vedd elő a Könyvet, és arra alapozd az imáidat. Így megnyugodhatsz, hogy meg fog érkezni a válasz az imádra!

Igei olvasmány:  Példabeszédek 2: 1-12

 

Május 20.

 

 


KENNETH

Szabad az átoktól

Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ.

– Galata 3: 13

 

 

 Ismered a történetet. A sátán kígyó formájában odament Ádám feleségéhez, megtévesztette őt, és rávette, hogy engedetlen legyen Isten iránt. Ádám, bár nem volt megtévesztve, követte Éva példáját.

Akkor a sátánnak még nem volt semmi ereje. Kígyóként kellett közelítenie, nem is közvetlenül Ádámhoz, hanem a feleségéhez.

Ádám ott állt, és azonnal kirúghatta volna a kertből. De nem tette. Inkább félretette Isten parancsolatát, és azt tette, amit a sátán mondott neki… ezzel a cselekedetével a sátánt téve urává.

Azzal, hogy térdet hajtott a sátánnak, Ádám átadta neki azt a hatalmat, amit Isten az embernek adott. A sátánt a föld törvénytelen urává tette. A dolgok rögtön megváltoztak. Egy ember törvényszegése által a halál minden emberre elhatott. (Róma 5: 12)

A föld és a földön minden átkozottá vált hirtelen.

”Értem,” — mondod — „és nekünk ez alatt az átok alatt kell élnünk az életünk hátralevő részében? Nem tudott Isten tenni valamit?”

De tudott, és tett is! Elküldte Jézust, aki megszabadított bennünket az átoktól. (Galata 3: 13)

Abban a pillanatban, amikor Jézus Krisztust az életed urává fogadtad, megszabadultál a sátán uralma alól. Meg lettél váltva az átoktól. Nem mondtam, hogy az átok eltűnt. Továbbra is létezik! Láthatod mindenhol, ha körülnézel. Most azonban van választásod. Hatalmad van fölötte Jézus nevében, ezért ellen tudsz állni neki.

Isten mindent megtett, amit a szeretet tud tenni. Elküldte Jézust, hogy megváltson az átoktól. A többi rajtad áll. Most birtokba kell venned, ami már a tiéd.

Igei olvasmány:  Róma 5: 12-21

 

Május 21.

 

 


GLORIA

Foglald el az Ígéret Földjét

Mikor átmentek ti a Jordánon a Kánaán földjére: Űzzétek ki a földnek minden lakosát a ti színetek elől… és lakozzatok abban; mert néktek adtam azt a földet, hogy bírjátok azt.

– 4 Mózes 33: 51-53

 

 

 Isten odaadta neked az Ígéret Földjét. Ez egy tejjel és mézzel folyó föld, ahol minden szükséged betöltetik. Egy hely, ahol a bűnt a lábad alatt tartod, ahogy Jézus Krisztussal uralkodsz. Egy hely, ahol egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, ahol a Jézus Krisztussal ülsz a mennyekben, magasan minden fejedelemség és hatalmasság felett – távol az elnyomástól.

Ha Isten Igéjét tanulmányozod, meglátod, hogy ez a pontos leírása annak a győzelemnek, amit a Krisztusban meg kellene tapasztalnod – nem majd valamikor, hanem itt és most.

Mondhatod: „Igen, ez elméletben elég jól hangzik, de itt vannak a valóságos dolgaim. Ki kell fizetni a lakbért, azon kívül csupa betegséget, elnyomást, félelmet látok magam körül. Nem úgy tűnik, mintha az Ígéret Földjén élnék.”

Úgy látszik, még mindig hagyod, hogy az ördög is ott éljen. Nem fog összepakolni, és hazamenni, csak azért, mert Isten győzelmet ígért neked. Neked kell kitenned a szűrét!

De ez ne ijesszen meg. Isten megadta az erőt ehhez. Emlékszel, mit mondott Jézus: „Ímé, adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok és az ellenségnek minden erején, és semmi nem árthat néktek”. (Lukács 10: 19)

Sőt, mi több, az ördög teljesen fegyvertelen! A Kolossé 2: 15 azt mondja: „[Krisztus] Lefegyverezvén a fejedelemségeket és hatalmasságokat, győzelmet aratván felettük Őbenne, nyilvánosan megszégyenítette és mutogatta őket.” Semmi okod, hogy félelmedben elbújj az ördög elől. Jézus legyőzte, és minden fegyverétől megfosztotta a halála és feltámadása által. Az ördög nem tud téged legyőzni, csak ha hagyod. Csupán üres fenyegetésekre képes.

De légy résen! Az üres fenyegetések megállíthatnak, ha elhiszed őket. Ezért ne tedd. Higgy inkább Isten Igéjében. Használd az Igét és Jézus nevét, és űzd ki az ördögöt az életed minden egyes területéről.

Ne engedd, hogy a te földeden éljen. Kényszerítsd arra, hogy összecsomagoljon és hazamenjen. Kezdd el birtokba venni az Ígéret Földjét!

Igei olvasmány:  Márk 16: 17-18; Jakab 5: 7-9

 

Május 22.

 

 


GLORIA

Hallgattasd el a bírálókat

Mert az az Isten akarata, hogy jót cselekedvén elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát.

– 1 Péter 2: 15

 

 

 Tapasztalatból tudom, hogy amikor az emberek kritizálni és üldözni kezdenek, amiért hitben élsz, a természetes emberi reakció az lenne, hogy visszavágsz. Könnyű lenne visszavágni. „Kapják csak meg a magukét, akkor menten elhallgatnak!” — gondolod.

Ne hidd! Nem fogják abbahagyni. Csak olaj lenne a tűzre, és még erősebben és hangosabban kritizálnának, mint előtte.

Isten Igéje szerint azonban van rá mód, hogy elnémítsd őket. Nem úgy, hogy vitába bocsátkozol velük, nem úgy, hogy megvéded magadat. Hanem úgy, hogy csöndben maradsz, és továbbra is azokat a jókat teszed, amikre Isten elhívott.

Jézust nagyon sokat bírálták a vallásos emberek. Mégsem vágott vissza soha. Inkább, ahogy az Apostolok Cselekedetei mondja: „széjjeljárt, jót tévén”.

Ha az emberek kritizálnak, amiért hitben élsz, tedd azt, amit Jézus, és továbbra is áldd őket. Imádkozz azokért, akik az ördög elnyomása alatt vannak. Imádkozz a betegekért. Továbbra is tedd azt, amire Isten elhívott.

Ez fel fogja bosszantani az ördögöt, mert az ő elsődleges célja az, hogy hatástalanná tegyen téged Isten királyságában. Azt akarja, hogy a bírálat elnémítson. El akarja vonni a figyelmedet arról a munkáról, amire Isten elhívott. Végső soron azt akarja, hogy feladd.

Ne engedd neki! Inkább kövesd a 2Timótheus 3: 14 utasítását: „maradj meg azokban, amiket tanultál, és amikről meggyőződtél.” Némítsd el a tudatlan emberek kritikáját azzal, hogy továbbra is jót teszel, és hitben élsz. Így amikor abbahagyják a bolond beszédet, te még mindig erős leszel.

Igei olvasmány:  Lukács 23: 1-9

 

Május 23.

 

 


GLORIA

Jön a vőlegény

Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jön a vőlegény! Jöjjetek elébe!

– Máté 2: 6

 

 

 Isten Szellemének egy kulcsfontosságú üzenete szól ma: készülj fel Jézus visszajövetelére! Régi üzenet ez, de mostanában igencsak időszerűvé vált, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Vannak hívők, akik tévesen így vélekednek: „Ó, én nem hiszem, hogy tudnunk kellene az Úr visszajövetelének napját. Az a nap úgy fog eljönni ránk, mint a tolvaj éjjel!”

Nincs igazuk. Isten Igéje szerint nem szabadna, hogy a világosság gyermekeit meglepetés érje. Ébernek kell lennünk szellemben annyira, hogy bár nem ismerjük a napot vagy az órát, érzékeljük, hogy eljött az ideje Jézus visszajövetelének.

Az 1Korinthus 2: 10 azt mondja, hogy Isten a Szelleme által megjelenti a terveit. Gyanítom, hogy akik Szellemben járnak, az Úr visszajövetelének napján érzékelik majd, hogy valami készül.

Légy olyan, mint az öt eszes szűz a Máté 25-ben, akik készen álltak, amikor bejelentették a vőlegény érkezését. Maradj töltve a Szent Szellem olajával, és ne aludjon ki a lámpásod!

Ne találjon alva Jézus, amikor visszatér. Ébredj fel a Szent Szellemre. Kerülj Isten akaratába, és készülj fel az Úr visszajövetelére. Mert ahogy Jézus előre megmondta, éjfélkor kiáltás hangzik. Az Úr Szelleme Jézus visszajövetelét jelenti be.

Hallod a szellemedben? Hallod az Úr szavait? „Kelj fel, és gyere ki Hozzám. Légy Velem. Kövesd a világosságot most, és abban a döntő órában az Én terveim részese leszel."

Engedelmeskedj Neki gyorsan. Mert, ímhol, jön a vőlegény!

Igei olvasmány:  Máté 25: 1-13

 

Május 24.

 

 


KENNETH

Győztes vagy Őbenne

Annakokáért emlékezzetek meg arról, hogy… abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok… reménységetek nem volt, és Isten nélkül valók voltatok e világon. Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol voltatok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.

– Efézus 2: 11-13

 

 

 Elgondolkodtál már azon igazán, hogy mit jelent a Krisztus Jézusban lenni? Kaptál már erről tiszta megértést? Ha egyszer kijelentést kapsz róla, az teljesen megváltoztatja az életedet.

Tudod, Őbenne lettünk feltámasztva a bűneinkből. Őbenne lettünk a mennyekbe ültetve, hogy Isten megmutathassa nekünk az Ő kegyelmének felséges gazdagságát. Őbenne lettünk megigazulttá!

Ha szeretnéd, hogy kijelentést kapj erről, kezdj el olyan igeverseket keresni, amik arra vonatkoznak, hogy mit jelent a Krisztusban lenni. Keresd az olyan szavakat, hogy Őbenne, Ővele, Őáltala vagy Akiben. Jelöld meg, és elmélkedj rajtuk, amíg az igazság le nem ér a szellemedbe. Ezek óriási muníciót ad neked a sátán támadásai ellen.

Amikor például az ördög azt mondja neked, hogy csak egy bűnös vagy, és Isten nem akar a problémáiddal foglalkozni, tudni fogod, hogy hazudik. Bátran válaszolsz neki, és azt tudod mondani: „Bűnös voltam, de hála Istennek, most az Ő igazsága vagyok a Krisztus Jézusban. Feltámasztattam, és Vele együtt ülök a mennyekben. Most Őbenne vagyok, és te nem érinthetsz engem!”

Légy felkészült, amikor a sátán legközelebb kétséget, hitetlenséget, kárhoztatást hoz. Légy kész arra, hogy visszavágj neki azokkal az igékkel, amelyek kijelentik, ki vagy Jézusban. Ha igazán megérted, hogy Őbenne vagy, biztosan győzedelmeskedsz!

Igei olvasmány:  Efézus 1: 1-14

 

Május 25.

 

 


KENNETH

Ébredj fel a megigazultságra

Serkenjetek fel a megigazultságra, és ne vétkezzetek.

– 1 Korinthus 15: 34[4]

 

 

 Holnap reggel, amikor megszólal a vekkered, ne csak egy újabb napra ébredj fel. Tedd meg, amit az Ige mond, és ébredj fel a megigazultságra! Ébreszd rá magad újra arra a dicsőséges tényre, hogy Isten igazságává tétettél a Krisztus Jézusban, és igazul állsz a Mindenható Isten előtt!

Miért? Mert holnap – mint ahogy minden nap, amíg itt a földön élsz – a sátán megpróbál majd meggyőzni arról, hogy semmi jogod Isten áldásaira. Újra a bűn bilincsébe próbál helyezni, hogy irányíthassa az életedet. De nem fog neki sikerülni, ha minden nap ráébreszted magad, hogy ki vagy Jézusban.

A következő erőteljes megvallás segíteni fog, hogy ez a kijelentés élővé váljon benned:

”Atyám, a mai napon újra megvallom Jézus Krisztust Uramnak és Megváltómnak. Uram, Te vagy az életem irányítója. Teljesen alávetem magam Neked. A Te akaratod az én akaratom. A Te terveid az én terveim.

Mint új teremtés a Krisztus Jézusban elfogadom a megigazultság ajándékát és mindent, amit ez az ajándék magában foglal: egészséget, bővölködést, békességet, örömöt és bővölködő életet. Félreteszek minden terhet és a megkörnyékező bűnt. Jézusra nézek, a hitem szerzőjére és bevégzőjére.

A Te Igéd szerint királyként uralkodom ebben az életben. A bűn és halál ereje legyőzetett az életemben. Többé nem az ördög erői irányítanak, hanem az urak Ura. Győztesnél is több vagyok Őáltala, aki engem szeret.

A mai napon elhatározom, hogy tudatosan járok a megigazultságomban, és minden lépéssel egyre közelebb kerülök Hozzád, Uram. Köszönöm a megigazultság ajándékát. Ez által az ajándék által mindenre van erőm a Krisztus Jézusban, aki engem megerősít.

Jézus nevében. Ámen!”

Igei olvasmány:  Kolossé 2: 9-15

 

Május 26.

 

 


KENNETH

Fedezd fel, mit tud elvégezni Jézus neve

Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.

– Filippi 2: 9-10

 

 

 Ha egyszer eltökéled magad, hogy megtartod Jézus parancsolatait, és az Ige gazdagon él benned, akkor Jézus neve sokkal erőteljesebbé válik számodra. Nem csupán egy szó lesz, hanem olyan erő, ami minden akadályozó körülményt és démont térdre kényszerít.

Én mondom neked, Jézus neve működik. Sokkal nagyobb erő van benne, mint azt bármelyikünk tudná.

Olyan erős a hitem Jézus nevének hatalmában, hogy olykor csak annyit mondok: „a név”, és Isten ereje megnyilvánul.

Arra jöttem rá, hogy Jézus neve akkor hatásos, ha olyan hívő használja, aki az Igében él. A Jelenések könyve 19: 13 azt mondja, hogy Jézus neve Isten Igéje! Ezért amikor egy gonosz szellem betegséget, szegénységet, depressziót vagy bármilyen más szemetet akar a házamba hozni, nem kell az összes igeverset idéznem, hogy megállítsam. Csak rámutatok, és azt mondom, Jézus! Ez olyan, mintha az egész Bibliát az arcába dobnám!

Fedezd fel, mi mindent tud Jézus felmagasztalt neve elvégezni. Kezdd el hittel és hatalommal szólni. Jézus nevében erő van!

Igei olvasmány:  Apostolok Cselekedetei 3: 1-16

 

Május 27.

 

 


KENNETH

Isten azt akarja, hogy egészséges legyél

Ha a te Uradnak, Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekszed, ami kedves az Ő szemei előtt és figyelmezel az Ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok Jehova Raffa, az Úr, a te gyógyítód.

– 2 Mózes 15: 26

 

 

 Előfordult már, hogy az ördög kárhoztatás alá próbált helyezni azzal, hogy a hit alapelveivel ellentétes orvoshoz menned, vagy gyógyszert bevenned, amikor gyógyulásra van szükséged? Ha igen, mondok neked egy-két bátorító szót, ami hitem szerint megnyugtat.

Isten akarata az, hogy meggyógyítson. Ez az első és legfontosabb dolog, amit meg kell értened. Ha erős a hited, és el tudod hinni az Igét kételkedés nélkül (bármilyenek is a körülményeid vagy a tünetek), akkor képes leszel egyedül, hit által elfogadni a gyógyulásodat.

De ahhoz, hogy ilyen hited legyen, egy-két gyógyulásról szóló tanítás meghallgatásánál több szükséges. Isten gyógyító erejéről mély, személyes kijelentést kell kapnod. Tehát, ha még nem fejlesztetted ki ezt a fajta hitet, a legjobb barátod az orvos legyen.

Ha nem vagy benne biztos, hogy elég erős-e a hited, vagy orvosi segítségre van szükséged, kövesd Pál útmutatását (Kol. 3: 15), és a békességed legyen a döntőbíró.

Ha félelem támad benned, amikor arra gondolsz, hogy nem veszel igénybe orvosi segítséget, akkor menj el az orvoshoz. És menj hitben! Másrészről, ha teljesen biztos vagy abban, hogy a gyógyulás a tiéd hit által, akkor végezze el a hited a munkáját, és fogadd el a gyógyulásodat. Nem az számít, hogy elmész az orvoshoz vagy nem. Az számít, hogy mit teszel hittel.

Bárhogyan is legyen, örvendezz, tudván, hogy Isten együtt munkálkodik veled a hited aktuális szintjén. Köszönd meg Istennek a gyógyulásodat – akármilyen módon kapod is meg – és ne engedd, hogy a sátán kárhoztatás alá helyezzen. Neki semmi köze a gyógyulásodhoz!

Igei olvasmány:  5 Mózes 7: 8-15

 

Május 28.

 

 


KENNETH

Fogadd be Isten emberét

Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.

– János 13: 20

 

 

 Se szeri, se száma, az újjászületett, Szent Szellemmel teljes kereszténynek, aki szombat esti összejöveteleken ízekre szedi a pásztorát, majd elvárja, hogy vasárnap reggel a hit imáját imádkozza érte! Folyamatosan kritizálják az evangélistákat és a prédikátorokat, akiket Isten küldött, hogy szolgáljanak feléjük – aztán csodálkoznak, hogy szellemi szárazság van a gyülekezetükben.

A legtöbben nem is gondolják meg, hogy ilyenkor Jézus szolgálatát kritizálják. Isten Igéje szerint ugyanis valóban ezt teszik. Jézus azt mondta: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be.”

Tudom, hogy a szolgálók néha elbuknak. Tudom, hogy követnek el hibákat. Jézus tudta, hogy így lesz. Mégis azt mondta: „Ha befogadjátok őket, engem fogadtok be.”

Ha azt gondolod, hogy valamelyik prédikátor nem az Igét tanítja, imádkozz érte. Ha nincs más mód, ne végy részt az alkalmain. De az Ige azt mondja: „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.” (Róma 14: 4)

Az Evangélium szolgálói nem a te szolgálóid, hanem Istené. Akár igazuk van, akár nem, szeresd és tiszteld őket – ha másért nem, azért, hogy megtiszteld az Urat, aki küldte őket.

Tanuld meg azzal a tisztelettel befogadni Isten szolgálóját, akit Jézus küld hozzád, amivel magát az Urat tisztelnéd meg. Így óriási szellemi erőnek nyitsz ajtót. Módot adsz Istennek, hogy betöltse a szükségeidet. Isten kenete fog kiáradni feléd Isten embere által.

Ne engedd, hogy a kritizálás megakadályozza a Szent Szellem kenetének kiáradását. Aztán készülj fel az áldásra – mert garantálom, hogy az Úr nem fogja visszatartani tőled!

Igei olvasmány:  4 Mózes 12: 1-16

 

Május 29.

 

 


KENNETH

Ne hezitálj

Aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól. A kételkedő, a minden útjában állhatatlan ember.

– Jakab 1: 6-8

 

 

 Mi történik, amikor hezitálsz, hogy megtégy-e valamit, amit az Úr mondott neked? Az ördög kerül lépéselőnybe.

Ha hitből akarsz élni, a hezitálás az egyik legveszélyesebb szokás. Határozatlanságból ered. A Biblia szerint az ilyen ember „állhatatlan, megbízhatatlan és bizonytalan mindenben, amit gondol, érez, dönt”. (The Amplified Bible)

Ha kételkedsz, a döntéseid nem szilárdak. Próbálsz hitben élni, de közben a félelmedet is táplálgatod. Olyan hitkijelentéseket teszel, mint: „Hiszem, hogy Isten meggyógyít.” Aztán a félelmed azt súgja: „De nem mondanám, hogy most túl jól vagyok.” Állandóan a hit és a félelem között ingadozol, és így nem jutsz előre egy lépést sem.

A mai napon rúgd ki a hezitálást. Határozd el szilárdan, hogy megbízol Isten Igéjében, és annak alapján cselekszel. Rögzítsd ezt le egyszer és mindenkorra. Tökéld el magad, hogy soha többé nem kételkedsz. Ha kétség támad az elmédben, azonnal rontsd le.

Amikor Isten szól, ne vesztegesd az időt. Azonnal lépj ki hitben. Így az ördög biztosan nem tud az utadba állni!

Igei olvasmány:  Jakab 1: 1-8

 

Május 30.

 

 


KENNETH

Mondd el a jó hírt

Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek Igéjét.

– 2Korinthus 5: 19

 

 

 Nagyon kevés elveszett ember hallja a valódi evangéliumot – a jó hírt – manapság. Miért? Mert keresztények sokasága foglalkozik azzal, hogy azt hirdesse a világnak: Isten haragszik rájuk, mert ők olyan rettentő rosszak. Egyesek ezt jó hírnek nevezik – de nem az! És nem ilyen dolgok hirdetésére küldött el minket Isten.

Ő a békéltetés Igéjét bízta ránk!

Azért küldött minket, hogy elmondjuk a jó hírt: Isten visszaállította a harmóniát, a közösséget Önmaga és az ember (minden ember) között. Nem csak a hívőkre nézve. Nem csak a gyülekezetedbe járó hívőkre, hanem mindenkire!

Ez így van. Isten a legelvetemültebb bűnöst is éppúgy megbékéltette magával, mint téged. Nézzük meg a Róma 5: 10-et, és megérted, miről beszélek. Így szól a vers: „mikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel az Ő Fiának halála által.” [5]

Megbékéltettünk. Ez múlt idő. Isten már helyreállította a közösséget Önmaga és a világ között. Akkor tette, amikor Jézuson kívül még nem volt a földön senki, aki hitt volna az újjászületésben. Akkor, amikor még az egész világ bűnben élt.

Jézus halála és feltámadása által Isten minden férfit, nőt és gyermeket megtisztított; megbocsátott nekünk, és helyreállította a Vele való közösségünket. Most annyit kell tennünk, hogy mindegyikünk elfogadja a jó hírt.

Ez az a jó hír, az Ige, amit Isten adott nekünk. Ezt kell megosztanunk az elveszettekkel. Ha megtesszük, garantáltan nem lesznek sokáig elveszettek!

Igei olvasmány:  2Korinthus 5: 10-21

 

Május 31.

 

 


GLORIA

Élj a feltámadás erejében

Eltemettettünk azért Ővele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.

– Róma 6: 4

 

 

 Minden hívőben ugyanaz az új élet van, amit Isten Jézusnak adott, amikor feltámasztotta Őt a halálból. A régi bűnös, aki egykor voltál, meghalt. Új teremtés lettél a bensődben.

A feltámadás életével vagy teljes!

A bűn, az engedetlenség és az önzés azonban meg tudja akadályozni, hogy ez az élet kiáradjon. Noha újjászülettél, a bűn képes elválasztani Isten erejétől. A feltámadás élete csak szunnyad a bensődben, ha bűnben élsz.

A bűnt nem tudod legyőzni azzal, hogy megpróbálsz vele szakítani. Úgy tudod legyőzni, ha azt az új életet követed, amit Isten a bensődbe helyezett, ha időt töltesz az Igében és imádságban. Ha ezt teszed, Isten Szelleme megerősít, és képessé tesz arra, hogy a bűnt a lábad alá vesd.

De ne veszítsd szem elől, hogy a Szent Szellem nem egymaga vesz uralmat a régi testi szokásaidon. Rád vár, hogy megtedd a kezdő lépést. Aztán megerősít, hogy ki tudj tartani a döntésed mellett mindvégig. Megtanít téged, hogyan éld azt az új életet, ami benned van.

Tedd meg ma az első lépést azzal, hogy az Ő segítségét kéred. Mondd ezt: „Uram, arra vágyom, hogy megtapasztaljam az erőt, ami által ezt az új életet élhetem napról napra. Eltökéltem a szívemben: nem hagyom, hogy a bűn irányítson. Kijelentem, hogy meghaltam a bűnnek. Jézus nevében. Időt szentelek az imának és az Igének. Hiszem, hogy a Szent Szellem így felfrissülést ad. Hiszem, hogy elkezdek a feltámadás erejében élni, amit Te helyeztél a bensőmbe.”

Igei olvasmány:  Róma 7: 1-6

 

Forrás: Kenneth Copeland Ministries www.kcm.org

 



[1] A King James-féle bibliafordítás alapján

[2] A King James-féle bibliafordítás alapján

[3] Az Amplified Bible, bővített bibliafordítás alapján

[4] A King James-féle bibliafordítás alapján

[5] A King James-féle bibliafordítás alapján