2012.10.31. 

A SZENT SZELLEM VEZETÉSÉRŐL
 

A SZELLEMTŐL VEZETVE

Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai. – Róma 8,14.

Isten fiai számíthatnak arra, hogy Isten Szelleme vezetni fogja őket. A hívők számíthatnak arra, hogy a Szent Szellem vezetni, vagyis irányítani fogja őket. Jézus, utalva arra az időre, amikor eljön a Szent Szellem, azt mondta: „Ő elvezérel majd titeket.”

Nem emberektől kell tehát várnunk az útmutatást – ez nem igei. Isten minden gyermekében benne van Isten Szelleme, és számíthat arra, hogy Isten Szelleme vezetni fogja.

1959 februárjában Jézus egy nyílt látomásban jelent meg nekem. Hallottam a lépteit, amint bejött a kórházi szobámba. Leült egy székre az ágyam mellé és másfél órán keresztül beszélt nekem a prófétai szolgálatról. Ez volt az egyik dolog, amit mondott: „A prófétai szolgálat nem azért van az egyházban, hogy vezesse a híveket és megmondja nekik, mit csináljanak. Az ó szövetség alatt az emberek a prófétához mentek, ha tanácsra, útmutatásra vagy vezetésre volt szükségük, mert csak rajta volt Isten Szelleme, őrajtuk nem. Az ó szövetség alatt senkin sem volt a Szent Szellem, kivéve a királyt, a papot és a prófétát. Az emberek semmit sem tudtak a Szellem vezetéséről. Az új szövetség alatt az Ige nem azt mondja, hogy: akiket a próféták vezetnek, azok Istennek fiai. Az Ige azt mondja: Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai.”

Megvallás: Én egy örök szellemi lény vagyok. Nem a látható dolgokra nézek, hanem a láthatatlanokra. Mert a látható dolgok ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók!

(Forrás: Kenneth Hagin)

 

TERMÉSZETFELETTI VEZETÉS

…És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja Őt és nem ismeri Őt, de ti ismeritek Őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. – János 14,16-17.

A belső bizonyosság éppannyira természetfeletti, mint a látomásokon, angyalok által és más módon való vezetés. Nem annyira látványos, de éppannyira természetfeletti.

Sokan a látványosat keresik, és közben nem veszik észre a természetfelettit, ami ott van!

Térjünk most vissza ahhoz, amit Jézus mondott, amikor megjelent nekem egy nyílt látomásban, 1959 februárjában El Pasóban, Texasban. Lépéseket hallottam közeledni a kórház folyosóján, és felnéztem, hogy lássam, ki az. Amikor megláttam Jézust az ajtóban, úgy éreztem, égnek áll a hajam és feláll a szőr a hátamon. Az egész testem libabőrös lett. Jézus fehér köntöst, és római sarut viselt. Körülbelül száznyolcvan cm magas és úgy nyolcvan kg súlyú. Egy széket húzott az ágyam mellé és leült. A másfél óra alatt, amíg beszélt hozzám, elmondta nekem: „A legfőbb mód, ahogy vezetem valamennyi gyermekemet, a belső bizonyosság általi vezetés.”

Megvallás: Isten Szent Szelleme bennem van. Azért van bennem, hogy segítsen nekem, vezessen és irányítson engem. Először bizonyságot tesz az én szellememmel együtt, hogy én Isten gyermeke vagyok, és azután az életem minden más vonatkozásában is.

(Forrás: Kenneth Hagin)

 

STOPLÁMPA

De mikor eljön Ő, az igazságnak Szelleme, elvezet majd titeket minden igazságra. – János 16,13.

Mielőtt látomásban láttam az Urat, három napon keresztül próbáltam megírni egy levelet egy bizonyos pásztornak, hogy időpontot egyeztessek a nála tartandó összejövetelekre. Megírtam fél oldalt, aztán összetéptem és bedobtam a papírkosárba. Másnap és a harmadnap ugyanígy. Ahogy ott ült az Úr az ágyam mellett, azt mondta: „Meg fogom mutatni neked, hogyan működik a belső bizonyosság, hogy ne kövesd el újra ugyanazokat a hibákat, amiket a múltban. Te most látsz engem, ahogy itt ülök és beszélgetek veled. Ez a prófétai szolgálat működése – éspedig a szellemek megkülönböztetésének a megnyilvánulása. (A szellemek megkülönböztetése belelátás a szellemvilágba). Hallod, ahogy szólok hozzád, én pedig a látomáson keresztül a tudás szavát és a bölcsesség szavát adom neked.

Én azt mondom most neked, hogy ne menj el abba a gyülekezetbe. A pásztor nem fogadná el, ahogy te szolgálsz. De többé nem foglak így vezetni (És nem is tette).

Mostantól fogva belső bizonyosság által foglak vezetni, ami ezideig is a rendelkezésedre állt. Volt benned belül valami, ami meggátolt dolgokban, ami elbizonytalanított olykor. És így foglak ezentúl vezetni téged.”

Ez a belső gát olyan, mint a stoptábla, olyan, mint egy piros fényjelzés – mélyen legbelül.

Megvallás: Az igazság Szelleme eljött, bennem lakik. Ő vezet engem. Ő vezet engem ebben a pillanatban is.

(Forrás: Kenneth Hagin)

 

A ZÖLD LÁMPA

Így szól az Úr, Megváltód, Izraelnek szentje: Én vagyok az Úr, Istened, aki hasznosra tanítlak, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell. – Ésaiás 48,17.

Egyszer egy pásztor megkérdezte tőlem: „Hagin testvér, el szoktál járni kis gyülekezetekbe is?” – „Igen, elmegyek bárhova, ahova mondja az Úr, hogy menjek el” – válaszoltam. Beszélt a gyülekezetéről, aztán így szólt: „Ha Isten esetleg szólna neked efelől, mi szeretnénk, ha eljönnél hozzánk.” Akkor mégsem fogadtam el a meghívást. Néhány hónappal később azonban, amikor éppen valami mással kapcsolatban imádkoztam, eszembe jutott ez a beszélgetés. Utána napokig állandóan az eszemben volt. Végül, körülbelül a negyedik napon azt mondtam: „Uram, Te akarod azt, hogy elmenjek abba a gyülekezetbe?” Minél többet imádkoztam efelől, annál inkább éreztem a bensőmben, hogy el kell fogadnom a meghívást. (Ez nem egy fizikai érzés volt, hanem olyasvalami, amit a szellememben érzékeltem.) Jézus erre utalt, amikor ott ült az ágyam mellett. „Minél többet gondoltál erre, annál jobb érzésed támadt ezzel kapcsolatban” – juttatta eszembe Ő. „Volt egy lágyan simogató, bársonyos érzés a szellemedben. Ez a zöld lámpa. Ez az indulj jelzés. Ez a szellem bizonyságtétele, hogy menj. Most látsz engem, és én azt mondom neked, hogy menj el abba a gyülekezetbe. De nem foglak többé így vezetni abban, hogy hova menj el. Mostantól fogva úgy vezetlek téged, ahogy minden más keresztényt is vezetek, belső bizonyosság által.”

Megvallás: Az Úr vezet engem azon az úton, amelyen járnom kell. Belső bizonyosság által vezet engem.

(Forrás: Kenneth Hagin)

 

SZELLEM SZERINT JÁRNI

Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint. – Róma 8,1.

A lelkiismeret az emberi szellem hangja. A józan ész a lélek, vagyis az elme hangja. Az érzékelés a test hangja.

A Szent Szellem nem a józan eszünk, az érzékelésünk mellett tesz bizonyságot. A Szent Szellem a szellemünkkel együtt tesz bizonyságot.

Én nagyon óvatosan használom azt a szót, hogy ’érzés’. Amikor Isten jelenlétét érzékeljük egy összejövetel alatt, az emberek gyakran azt mondják: ’éreztem’. De valójában nem annyira fizikailag, hanem inkább szellemileg érzékeljük Isten jelenlétét. Azért ügyelek arra, hogy különbséget tegyek a kettő között, mert az emberek olyan könnyen átcsúsznak az érzések világába. Amikor jól érzik magukat, azt mondják: „Dicsőség Istennek! Halleluja! Üdvösségem van! Be vagyok töltekezve a Szellemmel! Minden olyan csodálatos!” Ha viszont rosszul érzik magukat, savanyú képet vágnak, és azt mondják: „Mindent elvesztettem. Nem úgy érzem magam mint régen, biztos visszaestem.” Ha érzések szerint járunk, bajba jutunk. Ezért van, hogy oly sok keresztény érzi úgy, hogy egyszer fent van, máskor lent, egyszer bent van, máskor kint. (Én jojó-keresztényeknek hívom őket.) Nem a szellemük szerint járnak. Nem hitben járnak, az érzéseik szerint járnak.

Megvallás: Én nem test szerint járok, hanem szellem szerint. Nem az érzéseimet követem, hanem a szellemem hangját, a lelkiismeretemet követem!

(Forrás: Kenneth Hagin)

 

VIZSGÁLD MEG A VEZETÉSEDET

Tudván először azt, hogy az Írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Szellemtől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei. – 2Péter 1,20-21.

Az Ige és a Szellem megegyezik. Honnan tudhatod, hogy valami Isten Szellemétől van? Ha nincs összhangban az Igével, akkor nem a Szellemtől van.

Mondták már nekem emberek, hogy Isten vezeti őket valaminek a megértésére, de amikor meghallottam, hogy mi az, azt mondtam: „Nem, ez nem Isten Szelleme.”

Igen szélsőséges a következő eset, de igaz. Egy férfi azt mondta nekem, hogy szerinte Isten Szelleme vezeti őt és egy asszonyt arra, hogy hagyják el a házastársaikat és házasodjanak össze.

Nem! Ez nincs összhangban az Igével. A Szent Szellem nem szakít szét otthonokat. A Szellem és az Ige megegyeznek! A Biblia Isten Szellemének ihletésére született. Vizsgáld meg a vezetésedet az Ige világosságában.

Megvallás: Isten Szelleme vezet engem. Megvizsgálom a vezetésemet az Ő Igéjének világosságában, mert az Ige és a Szellem megegyezik.

(Forrás: Kenneth Hagin)

 

A SZENT SZELLEM HANGJA

És amíg Péter a látás felől gondolkodék, monda néki a Szellem: Ímé, három férfiú keres téged. – Apostolok cselekedetei 10,19.

Isten vezet belső bizonyosság által. Vezet az által, amit mi csendes kis hangnak hívunk – ez a saját szellemünk hangja. És vezet Isten Szellemének hozzánk szóló hangja által is.

Amikor ez a hang szól, az annyira valóságos, hogy talán még körül is nézel, hogy meglásd, hogy ki szól hozzád, – pedig a bensődből jön. Megtörtént már párszor, hogy hallottam a Szellem hangját és nekem hallható volt ugyan, de mások a közelemben nem hallották.

De nem ez a szokásos módja Isten vezetésének. Azt láttam a szolgálatom évei során, hogy valahányszor Isten valamilyen látványos módon szólt, például hallható hangon (legalább is nekem hallható volt), mindig igen nehéz út előtt álltam. És ha Isten nem szólt volna ilyen látványos módon, nem sikerült volna megállnom.

A Biblia azt mondja, hogy sok hang van a világban és közülük egyik sem értelmetlen. Nem arról van szó azonban, hogy hangokra hallgassunk. Légy óvatos, és semmit se kövess anélkül, hogy először meg ne vizsgálnád az Ige világosságában.

Ne imádkozz azért, hogy hallj valamit. Ha Isten szól hozzánk, rendben van. Ha nem szól, ott van nekünk az Ő Igéje, és annak a világosságában járhatunk!

Megvallás: Én Isten Igéjének a világosságában járok!

(Forrás: Kenneth Hagin)

 

A SZELLEMEDNEK VALÓ ENGEDELMESSÉG

A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. – 2Timótheus 3,16-17.

Megfigyelted, hogy az Igén való elmélkedés, az Ige gyakorlása, és az Ige első helyre helyezése – ami az első három lépés az emberi szellem fejlesztésében – megelőzi a szellemednek való engedelmességet?

Ha a szellemednek már megvan az a kiváltsága, hogy elmélkedik az Igén, hogy gyakorolja az Igét, hogy az Igét teszi az első helyre, akkor tekintheted a te szellemedet megbízható vezetőnek.

Idővel, ha követed azt a négy lépést, amit épp most tanulmányoztunk, megismerheted Isten akaratát az életed minden apró részletére vonatkozóan! Ahhoz, hogy ez így legyen, az emberi okoskodás helyett Isten Igéjének kell uralkodnia a gondolkodásod felett.

Az Igét a Szent Szellem adta nekünk. Ha az Ige uralkodik felettünk, akkor a Szent Szellem uralkodik a gondolkodásunk felett! Az írott Ige adatott nekünk arra, hogy fejlessze, alakítsa, formálja és jó erőben tartsa a szellemi természetünket – és ezt semmi más, csakis az Ige fogja végrehajtani. Az Igéről való olvasás nem teszi meg. Isten ezért akarja azt, hogy elmélkedjünk az Ő Igéjén.

Megvallás: Isten Igéje jó. Én elmélkedem Isten Igéjén. Ügyelek arra, hogy azt tegyem, amit az Ő Igéje tanít. Az én utam jószerencsés lesz. Én sikeres leszek és boldogulok az életben!

(Forrás: Kenneth Hagin)

 

A SZENT SZELLEM VEZET TÉGED

Mondom pedig, Szellem szerint járjatok, és akkor a testnek kívánságát nem viszitek véghez. Galata 5,16 (King James ford.)

Szellemben járni. Ez a kulcs a test legyőzéséhez. Ha a benned lakozó Szent Szellem hangját követed, akkor nem az fog irányítani, amit a tested próbál rád kényszeríteni.

Ahogy hallgatsz az írott Igére és a Szent Szellem hangjára, úgy folyamatosan apró kiigazításokat fogsz tenni az életedben az alapján, amit Ő mond neked. Ezek az apró kiigazítások megakadályozzák, hogy a sötétség uralkodjon fölötted.

Isten tudja, mire van szükséged. Látja a jövődet, és látja a csapdákat, amit az ördög készített neked. Ezért kövesd a Szent Szellem vezetését. Ő nem engedi, hogy beleess a csapdákba, és győzelemre vezet téged.

Igei olvasmány:  1Korinthus 10,1-14

(Forrás: Glória Copeland)

 

A SZELLEM CSENDES, SZELÍD HANGJA

És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle (Istentől), bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az. 1János 2,27

Észrevetted már, hogy néha tudatában vagy bizonyos dolgoknak, bár még nem tudod, mit mond arról az Ige? Ez azért van, mert a benned lévő Szent Szellem megtanít téged az igazságra. Szól a szellemedhez, a szellemed pedig közvetíti azt az elmédnek. Hirtelen támad egy gondolatod. „Meg kell bocsátanom annak az embernek”, vagy „Nem kellene többet ilyen rosszindulatúan beszélnem.”

Ahogy egyre inkább tudatában vagy a Szent Szellem jelenlétének a mindennapjaidban, annál gyorsabban hallod meg a vezetéseit, és engedelmeskedsz azoknak. A szokásoddá fog válni, hogy megengeded az igazság Szellemének, hogy kinyilvánítsa neked Isten akaratát. És, higgy nekem, ez olyan szokás, amit Isten támogat!

Az egyik első dolog, amit a Szent Szellem mondott nekem, amikor el kezdtem figyelni a vezetésére, az volt, hogy töltsek több időt imádságban. Ahogy engedelmeskedtem, azt a vezetést vettem, hogy töltsek naponta legalább egy órát imában. Miután ezt elkezdtem, felfedte ezt nekem az Igében is (Máté 26,40).

Azóta az egész világon találkoztam olyanokkal, akik ugyanezt hallották. A hívők mindenhol hallják, hogy a Szellem több imára hívja őket.

Isten nem csak néhány különleges kereszténynek adta a Szent Szellemet. Mindegyikünknek odaadta. És ha megtanulunk érzékenynek lenni a hangjára, minden igazságra elvezet bennünket!

 Gondolj arra, milyen más lenne az életed, ha ismernéd Isten igazságát minden helyzetről! Nem elég indok ez arra, hogy figyelj a szellemedre? Nem elég indok ez arra, hogy izgalommal várd, mit mond Isten?

Kezdj el ráhangolódni Isten csendes, szelíd hangjára a bensődben. Tiszteld meg Őt, és fogadd el a vezetését a mindennapi életedben. Figyelj a vezetéseire, és engedelmeskedj gyorsan. Ő készen áll, hogy szóljon hozzád.

Igei olvasmány:  János 15,1-15

(Forrás: Glória Copeland)

 

FIGYELJ A KEGYELEM SZELLEMÉNEK A HANGJÁRA

Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon. – Titus 2,11-12

A kegyelem tanít minket! A „kegyelem Szelleme” a bensőnkben ad nekünk útmutatást. Hagyd, hogy Isten Szent Szelleme tanácsot adjon neked, és megtanítsa, hogyan élj ebben a világban.

Ha a világ hangjára figyelsz, akkor a világi – testi – módon fogsz gondolkodni, ami halált jelent. De ha a kegyelem Szellemének hangjára figyelsz, akkor szellemi módon fogsz gondolkodni, és ez az Ige szerint élet és békesség. Tehát amikor a Szent Szellem csendes, szelíd hangján szól hozzád a szívedben, akkor figyelj oda, és engedelmeskedj Neki. Az Ő útjai működnek! Bízz meg Benne, és emlékeztesd magad erre: Ő azt akarja, hogy jól menjenek a dolgaid.

Talán arra kér téged, hogy hagyj el bizonyos dolgokat, amelyek túl sok idődet és figyelmedet veszik el. Vagy arra késztet, hogy kelj fel egy kicsit előbb, és tölts több időt az Igében és imádságban. Ha megteszed, amit mond neked, akkor erősebbé válsz Isten kegyelmében, és így Isten áldásaiban is.

Ne habozz egy percig sem. TEDD MEG! Ha változást akarsz, változtass!

Igei olvasmány:  1Korinthus 1,3-8

(Forrás: Glória Copeland)

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL