2005. 02. 28.

ORAL ROBERTS LÁTOMÁSA


Oral Roberts, a nemzetközi hírű gyógyító evangélista szolgáló
nemrégiben a végidőkkel kapcsolatos látomást kapott Istentől,
amit meg kell osztania Krisztus Testével, a Gyülekezettel.

A Kenneth Copelanddel készült televíziós adásból lefordított szöveget
az alábbiakban olvashatjátok.


1. A LÁTOMÁST ELBESZÉLŐ RÉSZ (2004. 10. 12.)
 

Richard Roberts [Oral Roberts fia]: A mai egy különleges alkalom, Isten apámat látomással ajándékozta meg, ami arról tudósít, amit Isten tenni készül. Kenneth Copeland pedig prófétai szót kapott Istentől a látomással kapcsolatban, s ezek igen-igen fontosak mindannyiunknak, egyikünk sem szeretne lemaradni arról, ami történni fog. Az Ámos 3,7-ben azt mondja az Ige: „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, míg meg nem jelenti titkát az Ő szolgáinak, a prófétáknak.”

Kenneth Copeland: Ámen.

RR: Szeretném, ha szívből figyelnétek, hiszem, hogy amint hallgatjátok a látomást és a prófétai értelmezést, megérint benneteket, tudni fogjátok, Isten mire készül; a szíveteket felkészíthetitek — és igen fontos, hogy készek legyünk!

Oral Roberts: Isten hangját hallottam meg egyszer csak, ahogyan épp a nemzetünkben és a világban kavargó nyugtalanságról, zavarodottságról és félelemről elmélkedtem fel-alá járkálva. Sokszor hallottam már a hangját, ismerős nekem, el sem téveszthetem, mert annyit hallhattam. S ahogy meghallottam a hangot, olyasmi jelent meg a szemeim előtt, ami korábban sosem. Hirtelen jelent meg a New York és az USA keleti partja feletti égen, egy ideig ott lebegett, majd szétterjedt Amerika-szerte anélkül, hogy a földet érintette volna, és akkor Isten eloszlatta Amerika felett, és kiárasztotta a föld népeire. Láttam és hallottam. Mit láttam? Valamit jönni fentről lefelé: füstöt, gőzt és vért, úgy tűnt a szellemi szemeimnek, hogy ezt látom. Lassan beterítette és elhomályosította az egész égboltot. Azonnal a szeptember 11-ei események jutottak eszembe, amikor a terrorista-támadás érte a két tornyot, és a televízión keresztül minden amerikai, de talán az egész világ láthatta összeomlani a száznál több emeletet számláló épületeket, hallhatta ezrek sikolyát, akik ott meghaltak vagy megsebesültek. Emlékszem a félelemre, ami akkor rohant meg, és jól tudtam, hogy amit érzek, azt érzi akkor mindenki. Arra gondoltam, hogy a világ történelmében — de Amerikáéban biztosan — nem volt még ilyen arányú csapás, ami képet adott volna elkövetkezendő hasonló katasztrófákról, amikben a terrorizmusnak nevezett jelenség által még részünk lehet.

Előbb úgy láttam, mintha ez a felhőszerű jelenség keringve lebegne a föld fölött, de utóbb nagy változások kezdődtek benne, amíg csak szemmel követni tudtam. És akkor meghallottam valamit, ami egy barátom korábbi szavait juttatta eszembe, amiket az első űrjármű kilövésekor mondott. Elmesélte, hogy utasították őket — New York-i újságíró volt —, hogy ne menjenek fél mérföldnél közelebb a kilövés helyéhez. Amikor az űrhajó felemelkedett a levegőbe, hang hallatszott, és a hanghatás fizikailag megreszkettette körülöttük az egész élővilágot, ahogy ő mondta: „Keresztülment rajtam. És ahogy a körülöttem levőkhöz fordultam, mind ugyanezt tapasztalták.” Elmondása szerint a hanghatás olyan volt, amihez semmi evilági zaj nem hasonlítható. Azért jutottak eszembe a szavai, mert a hang, ami a fülemet megcsapta, átjárta az egész lényemet. És akkor hallottam meg Isten hangját. Azt mondta: „Jelet adok az Apostolok Cselekedetei második fejezetével összhangban, ahol Péter apostol a Szent Szellem pünkösdi eljövetelekor, a Szent Szellemmel való megkeresztelkedéskor azt mondja: csodákat teszek az égben odafenn. Ez egyike a végidők jeleinek, mert a világ nem kész az én Fiam második eljövetelére. A Gyülekezetem nem kész az én Fiam második eljövetelére. A zsidóság, akikkel ezer éveken át tartó szövetségem volt, nem kész az én Fiam második eljövetelére. Amerika léte különleges szövetségen alapul, amit emberek sokaságával kötöttem, akik eljöttek, hogy megalapítsák ezt a nemzetet több száz évvel ezelőtt, hogy ez a nép az én népem legyen, és az evangélium innen áradjon szét nagyobb erővel, mint bármely más nemzet által, és az evangélium egyre nagyobb erővel terjedjen el az Egyesült Államokból. Nemcsak a haderejének kell hatalmasnak lennie, hanem központként kellene működnie, ahonnan az evangéliumot szétküldhetem. Emlékezz, hogy azt mondtam a Bibliában a tanítványoknak 2000 évvel ezelőtt: ’Menjetek el az egész világra, és tanítsátok a népeket, és amikor a tanítás elér majd minden nemzetet, eljön a vég.’”


Ekkor valami egészen megdöbbentőt mondott. „Az én Gyülekezetem, ami hatalmasan elterjedt széles e világon, de különösen az Egyesült Államokban, ahol a legnagyobb forrása van a hirdetett evangéliumnak, semmiért vesztegeti el az erőmet, elvéti a végidők feladatát. A Gyülekezet összejön vasárnap délelőtt, leginkább a saját kedvére, a szolgálók többségét pedig egyáltalán nem érdeklik a föld népei, csak az ottlévőkkel törődnek, éneklik az énekeiket, aztán felkelnek, hogy prédikáljanak. Amikor szeptember 11-én történt, ami történt, félelem lepte meg a szíveket, a Gyülekezeten belül ugyanúgy, mint kívül, s a következő vasárnapokon milliók sereglettek a templomokba, de a szolgálók nem voltak készen, s a legtöbbje még azt sem osztotta meg hallgatóságával, hogy ez a jel valami olyasminek a jele, ami százszor, ezerszer nagyobb erővel jön majd. Amikor a terroristák megtámadták a két New York-i tornyot, és azok szó szerint leomlottak, ez meghaladta az emberek képzeletét, de semmi ahhoz képest, ami az én Fiam második eljövetelekor történni fog. A Gyülekezetem nincs készen arra, hogy ezzel kezdjen valamit, az emberek pedig jönnek a Gyülekezetbe, ahol szinte semmi sem történik velük, és lemorzsolódnak, sokan visszatérnek a korábbi életük falai közé.” — És ahogy Kenneth Copeland szólta az Úr szavát: „Ott lesz az egész teremtés, minden, ami csak él a földön, nem is számolva azokat, akik meghaltak, milliók, akik éltek és haltak, egy pillanatban mindannyian feltámadnak a jövőben, és szembe kell nézniük az én Fiam második eljövetelével, egy részüknek az örök élettel, hogy új testben éljenek örökké, más részüknek pedig az örök kárhozattal, a megmásíthatatlan elveszettséggel. Én szeretem az embert, én teremtettem az embert. A szeretetem működött már a teremtéskor is. Szeretem azért, mert elküldtem az egyszülött Fiamat.” Azonnal a Mel Gibson-féle Passió jutott az eszembe.

KC: Ó, igen!

OR: Milliók látták már és nézik ma is világszerte. Emlékszem, ahogyan a feleségemmel nézzük a filmet, az én lelkemet igazán felkavarta, könnyek csorogtak végig az arcomon, reszkettem tetőtől-talpig, ahogyan megláttam valamit abból, amit Jézus szenvedett, az Isten Fia, hogy megmentse az embert, és az ördög ne rombolhassa le Isten teremtését, ne pusztíthasson el férfiakat, asszonyokat és gyerekeket, akiket Isten alkotott, és akikért Jézus meghalt és föltámadt a halálból, hogy mi új életre születhessünk, megbánhassuk bűnös voltunkat, és megváltást nyerhessünk, készen várhassuk a Krisztus eljövetelét.

    Isten hangja tovább beszélt hozzám: „Tudod a Bibliából, hogy a második eljövetelnek két szakasza van. Az első az elragadtatás, a második a kinyilatkoztatás nevet viseli. Először elragadom, felviszem a népemet, a népet, aki az én Szellememtől született és az én Szellememmel töltekezett be, és engem szolgál. Felragadom őket egy pillanatban, és találkoznak az én Fiammal a felhőkön, és feljönnek a mennybe, az én jelenlétembe. Nem sokkal ezután hozom vissza a Krisztus menyasszonyát [a Gyülekezetet] Jézussal együtt, aki ekkor jön el másodszor a földre, és ezzel veszi kezdetét a népek ítélete.”

De mondott még valamit: „Ami igazán szomorítja a szívemet, az az, hogy noha megparancsoltam a népemnek, megparancsoltam a Gyülekezetnek, hogy prédikálja az evangéliumot az egész világon és tanítsa a népeket, és bár vannak evangélistáik, pásztoraik, prófétáik, apostolaik és minden nemű és rangú munkásaik a világ különböző részein és sok nemzetben, ez elenyészően kevés ahhoz képest, amit én parancsoltam a tanítványaimnak. Én szeretem annyira az embert, hogy ne engedjem, hogy a dolgok így folytatódjanak tovább.” A figyelmemet a Máté evangélium 24. fejezetére irányította, ahol a 35-ös verssel kezdődően azt mondja: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak. Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.” Azaz amiről beszélek, egyedül az Atya előtt ismeretes. „Amiképpen pedig a Noé napjaiban volt, akképpen lesz az ember Fiának napjaiban is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz, és mindnyájukat elragadá: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” Emlékeztetett a Teremtés könyvének 6. fejezetére, ami arról számol be, hogy a föld megtelt erőszakkal, és annyira telve volt, hogy tovább már nem telhetett, Isten szívét pedig annyira megszomorította ez, megbánta, hogy embert alkotott, elhatározta, hogy elpusztítja az embert, és elölről kezdi. Kiválasztotta a megmaradókat, egy családot, Noét és családját. Megparancsolta, hogy építsenek egy hatalmas bárkát, ami elbír minden teremtményből egy párt, s amikor az özönvíz jön (az özönvíz előtt nem volt eső, a harmat és a pára nedvesítette a földet), azt mondta nekem az Úr: „Amikor eljött az áradás, és a bárkát a benne levő minden élőlény-párral együtt felemelte a víz a földről, ami elpusztult — azaz kiemelte az emberek közül, akik elpusztultak — az a víz, ami felemelte a bárkát, azaz a népem maradékát Noé napjaiban, ítéletként fog jönni a föld népeire. Ezt kell igazán tűzzel prédikálni. Ehhez kell csak igazán a Szent Szellem kenete. A Gyülekezetnek fel kell ébrednie, mert amit ezzel a jellel kijelentek, azaz amit minden szem látni fog, minden fül hallja majd… ők azt látni fogják! Nem feltétlenül értik majd, mi ez, de ez az én Fiam második eljövetelére szóló ébresztő. Nem meglepetésként fogja érni a földet. Látni fogják, hallani fogják, és az emberek tudatában lesznek a végidők történéseinek, a Krisztus második eljövetelének, amikor alászáll majd az égből, és visszatér a Menyasszonnyal együtt, átveszi az uralmat a föld fölött, és megsemmisíti az Antikrisztust, aki azokban az időkben támad majd, megsemmisíti az Antikrisztus követőit, és megalapítja ki­rályságát a földön. Nem hagyhatom, hogy bárki éljen és haljon az én Fiam második eljö­ve­te­lének tudta nélkül.”

Egész testemben remegtem. Kimentem a konyhába Emilyhez, drága feleségemhez, azonnal elmeséltem neki. Másnap a fiam átrepült Tulsából Californiába, ahová idős napjaimra költöztem. Én nyolcvanhat éves vagyok, Emily nyolcvanhét. Leültettem a fiamat, és elmeséltem neki, amit most nektek. Aztán fogtam a telefont, és felhívtam Isten egy prófétáját, Kenneth Co­pe­lan­det, aki immáron 45 éve gyermekem az Úrban, erőteljes szolgálója Istennek ezen a földön, és neki is elmondtam. Aztán hozzáfűztem: „Kenneth, úgy látom, meg kell osztanunk az emberekkel ezt a látomást, mert láttam és hallottam, és úgy gondolom, hogy ez a jel igen ha­mar lesz, bármilyen formát öltsön is majd — talán nem azt fogod látni pontosan, amit én, de valami olyasmit mindenképpen, ami messze túl van bármin, amit valaha láttál. Olyas­­mit hallasz majd a lényed legbelsejében, amit még sosem hallhattál. Valamit kezdenünk kell a második eljövetellel, hogy elmondjuk mindenkinek, itt az ideje, hogy térdre ereszkedjen.” Érzem, ahogy árad most belőlem. Itt az ideje visszamennünk a gyülekezetbe, de annak is itt az ideje, prédikátorok, tanítók, hogy felkapjuk a Bibliánkat és valóban szóljunk a Krisztus második eljöveteléről, és elmondjuk az embereknek, hogy a dolgok nem mennek tovább úgy, ahogyan mennek most. Ennek vége lesz. Az egész világ számára szól majd az ébresztő, a terrorizmus csak előjáték. Amit ma a szemünk előtt tesznek, azt nem hagyják abba. Amit eztán tenni fognak, meghaladja majd azt, amit ma látunk, és erről később majd még szólni fogok. Újra mondom nektek, Richard és Kenneth, hogy ezt a látomást Isten adta nekem.

  

 2. A LÁTOMÁS ÉRTELMEZÉSÉVEL FOGLALKOZÓ RÉSZ (2005. 02. 26.)

Richard Roberts: Kenneth, elmondanád most, hogy mit jelent a látomás prófétai szemszögből, hogy miként fog bekövetkezni, kiket fog érinteni, mit jelent ez a nemzetünk számára, illetve a zsidók, a Gyülekezet és a hitetlen világ számára?

Kenneth Copeland: Nagyon fontos, hogy ez valóban ébresztő, már ott vagyunk, nem olyasvalamiről van szó, ami egyszer, valamikor a távoli jövőben megtörténik majd. 6000 év telt el az Éden kertje óta, és itt állunk a 7000. év küszöbén. Itt van az orrunk előtt. Mindezeknek a dolgoknak a hatodik és hetedik évezred között kell bekövetkeznie, ennek a kellős közepén járunk. Egy igen kicsi időrés van csak a kettő között, és mi pontosan ebben vagyunk. Mindannak, amit Isten mondott, hogy meg fog történni ezalatt a 6000 év alatt, most kell befejeződnie, ebben az igen rövid időszakban, a kegyelemnek ebben a rövid szakaszában, amikor úgy hiszem, több milliárdan fognak tudomást szerezni arról, amit Isten cselekszik, és választaniuk kell. Elfogadhatják ezt, ellenkező esetben pedig viselniük kell a következményeket.

KC: Az embereknek ez a három csoportja létezik itt a földön: A Krisztus Teste, az újjászületett hívők. Rajtuk kívül vannak még a zsidók, és a hitetlenek.

RR: Senki más.

KC: Senki más. Mindenki beletartozik valamelyik kategóriába. Amikor Isten szól és mond valamit, az lehet, hogy másként jön elő a Gyülekezet számára, másként a nemzetek számára, és ismét másként a zsidók számára, de attól még ugyanaz az üzenet. Lehet, hogy különbözőképpen mondja el, de a végeredmény ugyanaz. Bármi, amit Isten mond a Gyülekezetnek, Krisztus Testének, három okból mondhatja: Vagy azért, hogy megváltoztassuk… Ő megjelenti titkát a prófétáknak, hogy azok továbbadhassák az embereknek, és elkezdessünk imádkozni és megváltoztatni dolgokat, vagy felkészülhetünk rájuk.

      Vagy az intenzitásán változtathatunk. Richard, van itt valami, ami Isten minden újjászületett gyermekére vonatkozik. Amikor Isten kijelenti, hogy egy ilyen dolog közeledik, vagy felfedi, hogy válság előtt állunk, vagy bizonyos ítéletek következnek, amelyek már a földön vannak és ciklusokban működnek, akkor elkezdhetünk imádkozni, vagy azért, hogy együttes erővel megállítsuk, vagy közösen megváltoztassuk. Lehet olyasvalami is, amit személy szerint nem tudunk megállítani, de mindig megváltoztathatjuk azon a helyen, ahol a családunk, a saját gyülekezetünk él, a személyes környezetünkben, mert ha Istennek engedelmeskedünk, a világosság fegyvereiben vagyunk.

RR: És van hitünk.

KC: Igen, van hitünk. A mi rendszerünk pedig, Isten Királysága, a föld rendszerétől elkülönülten működik, ha megtanuljuk, hogyan működtessük…

OR: Isten ébresztővel jön, amint te is említetted, és ahogy most is mondod.

KC: Soha, soha ne próbálj találgatni Isten szándékával kapcsolatban. — „Nos, szerintem ez egy terrortámadás lesz.” — vagy: „Úgy hiszem, egy nukleáris bombáról van szó.” esetleg: — „Én úgy gondolom, egy meteor fog az óceánba zuhanni.” Felejtsd el ezeket. Tudni fogod, amikor eljön. A mi dolgunk az, hogy az Igéhez forduljunk, Istenhez forduljunk, megbánással jöjjünk Hozzá, és felkészüljünk…            
A legutóbbi Szilveszter este az Úr szólt hozzám. Leírtam. Azt mondta: „2004 a teljesség éveként lesz ismert. 2004 vége felé minden elhívás teljességre jut, az apostoli szolgálat, a prófétai szolgálat, az evangélista szolgálat, a pásztori szolgálat, a tanító szolgálatok, akik engedelmeskednek nekem, teljes megnyilvánulásra jutnak, és a Szellem ajándékai teljességben fognak megnyilvánulni, mint akkor, amikor Jézus a földön járt.”

RR: Igen, azt mondtad: „Akik engedelmeskednek nekem.”

KC: „Akik engedelmeskednek nekem.” Ez mindig központi kérdés abban, amit Isten mond: „Ha engedelmeskedtek nekem…”

OR: Kérdeztem Istent a Gyülekezettel kapcsolatban, milyen állapotban van a Gyülekezet, és milyen hatással lesz ez az ébresztőnek szánt kijelentés, az Ő Gyülekezetére. Soha nem felejtem el, amit mondott, és nagyon óvatosan merem csak elmondani, senkit nem szeretnék megbántani. Azt mondta: „Egy üresség van a gyülekezetemben, gyengeség, langyosság. A gyengeség szelleme jellemző azokra, akik próbálják hirdetni az én evangéliumomat. Nem éreznek engem magukban. Felvesznek egyfajta teológiát, és követik azt, amire tanították őket, az emberek pedig eljönnek, ott ülnek keresztbetett kézzel, és azt mondják: ’Remélem mire vége lesz, jobban fogom érezni magam.’ Aztán felállnak és hazamennek. De sajnos nem sok minden történik. Fel kell, hogy ébredjenek, mert a második eljövetel meg fog változtatni mindent és minden emberi lényt, azokat, akik idáig éltek, és azokat, akik most a földön vannak.”

KC: Bármi, ami történik, ítéletként érkezik, mert Isten megítélt bizonyos dolgokat és vannak dolgok, amik nem mehetnek tovább, amiknek véget kell vetni.

KC: Igen. Térjünk vissza oda, hogy ez egy sötét nap lesz azok számára, akik Isten nélkül vannak kint a világban. Az Ige azt mondja, ha Krisztus nélkül vagy, reménység nélkül és Isten nélkül vagy a világban.

RR: Tehát ennek a csoportnak, sokkal nagyobb csapás ez, mint gondolnánk.

KC: Örökkévaló sötétség, kárhozat, de nem kell, hogy így legyen. Először beszéljünk Krisztus Testéről. Soha ne félj az ítélettől. Legyél engedelmes. Ne kerülj félelembe. A félelem erőtlenné teszi a hitedet. A félelem megtűrése beszennyezi a hitet. Ez a félelem lényege. Így próbálja a sátán megbénítani Krisztus Testét, hogy semmire ne legyen képes, hogy ő megerősíthesse határait a világban, és a félelem által újra megszilárdítsa őket

OR: Ez tehát az oka, hogy a gyülekezetben olyan sokan vannak siralmas helyzetben? Az üdvösségük nem működik, sokan langyosak, és egyszerűen nem tudják, miért olyan nyomorúságos az életük. Nincs Krisztus győzelme a szívükben, nem munkálkodik bennük a Szent Szellem, nincsenek jelen a Biblia jelei és csodái az életükben. Ez lenne az oka?

KC: Igen. A félelem a gyökere mindennek. Menjünk most vissza valamihez, amit az Ige mond, az 1Korinthus 11-ben. Nézzük a 31-est: „Ha megítélnénk magunkat, nem ítéltetnénk meg. Mikor pedig ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.” Ha megítéljük magunkat, nem esünk a megtéretlen világra jövő ítélet alá. […] Miért fognak megtörténni ezek a dolgok? Nem hiszem, hogy egyetlen dologról van szó, egyetlen történésről. „Mert amit vet az ember, azt is fogja aratni.” Végig a vetés és aratás van működésben.

OR: Eljött az ideje.

KC: Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon sok évet adott az embereknek a megtérésre. Ő most sem kevésbé irgalmas, mint azelőtt. Nem fogyott el az irgalma, az ideje viszont igen.

OR: Mert az Atya tudja az időt. Kenneth, beutaztam ezt a földet, és olyan jelentéktelenül kevés embert láttam az evangéliumot hirdetni, hogy szinte megszakadt a szívem. […] A legtöbb gyülekezet nemigen törődik azokkal, akik a gyülekezeti épületeik és lakóhelyük határán kívül vannak. Láttam ezt, és Isten így szólt: „Nem gondolod, hogy én is láttam mindezt?” Azt mondta: „Nem gondolod, hogy ha nem teszek valamit, ha nem ébresztem fel ezt az országot, ha nem ébresztem fel az én népemet és a nemzeteket, akkor úgy fog tűnni, mintha nem szeretném az embereket? Úgy fog tűnni, mintha az én Fiam hiába halt volna meg. Úgy fog tűnni, mintha nem készítettem volna új eget és új földet ennek a világnak, ami el fog pusztulni, hiszen ez a világ betegebb, mint valaha.” Az emberek betegebbek, mint valaha.

KC: Beszéljünk tovább az ítéletről, hiszen egy ébresztőről van szól. Az Ésaiás 26:9 szerint: Isten többet tud elvégezni az ítéletben, mint az áldásban, mert ez felébreszti az embereket. Másrészt pedig: ha nem lenne a földön ítélet, a bűn olyan messzire mehetne, amennyire csak akar. A sátán kezében kötne ki az összes pénz, az összes ingatlan, az összes ember, a halál azonban gátat szab ennek. Az ítélet végül elér egy határt, és nem mehet tovább. A bűn zsoldja a halál... Hagin testvértől hallottunk valamit évekkel ezelőtt. Azt mondta: „Ha az úton haladva a következő jelzést látod: ’Híd felszedve 10 mérföld’, majd ’híd felszedve 5 mérföld’, majd ’híd felszedve’ és a táblák egyre nagyobbak és nagyobbak, csak egy elvakult bolond hajtana a szakadékba és törné össze magát. Csak annyi a dolgod, hogy megfordulsz.” Nem az számít, hogy jó ember vagy-e, vagy: „én annyi jót tettem,” vagy: „én minden vasárnap templomba járok” vagy „én a kórusban énekeltem.” A KÉRDÉS AZ, HOGY ISMERED-E AZ ÚR JÉZUST? ELFOGADTAD-E A KRISZTUST, MINT SZEMÉLYES MEGVÁLTÓDAT? ÚJJÁSZÜLETTÉL-E MÁR? Ezt mondta Jézus Nikodémusnak: „Újjá kell születnetek.” „Hogy érted ezt, Jézus? Hogyan mehetnék vissza az anyám méhébe?” Nem, te a testről beszélsz, te a földi dolgokról beszélsz. Én a Szellemről beszélek, az Istentől való születésről. Volt egy idő az életemben, amikor levetettem a saját dolgaimat és a világ dolgait, és azt mondtam: „JÉZUS, MEGBÁNOM A BŰNEIMET ÉS ELFOGADLAK TÉGED MINT URAMAT ÉS MEGVÁLTÓMAT.” Erről beszél Jézus, és erről beszélünk mi is, és ennek kell megtörténnie azokkal, akik az adást nézik, és még nem ismerik az Urat. Örökkévaló gyötrelem és homály vár azokra, akik nem ismerik Őt, de akik ismerik Őt, azokra egy csodálatos nap vár…

KC: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg: Mert amit vet az ember, azt is fogja aratni.” „Aki vet az ő testének, a testből fog aratni, aki az ő szellemének vet, a szellemből fog aratni.” […] A vége felé járunk. Életbevágóan fontos hallgatnunk Isten figyelmeztetésére. Ha befogadjuk, amit szól hozzánk, kiragadhatjuk azokat, akik a világban vannak, kiragadhatjuk azokat, akik ugyan a gyülekezetben vannak, de rossz úton haladnak, egy ütközés felé tartanak, kiragadhatjuk őket az ítéletből és áthozhatjuk őket ide a dicsőségbe, és részeseivé válhatnak annak, amit Isten tesz. […] És senki, aki tiszta elmével gondolkodik, nem halasztaná Jézust egy későbbi időpontra. Senki, akinek ép az elméje, nem hajtana le arról a hídról a figyelmeztető jelzéseken keresztül, hogy a vízbe zuhanjon. Senki sem tenne ilyet, akinek tiszta az elméje.

OR: De ha nem lenne ott a jelzés, hogy melyik irányba menjen, ha nem lenne figyelmeztetés… látjátok, ha Isten nem ébresztene fel minket ebben a látomásban, hogy szóljon Jézus második eljöveteléről, akkor lenne mentségünk, hogy miért nem fordítunk figyelmet erre. De Ő most egy ébresztőt adott nekünk. Elvette a mentséget. Elmondja nekünk ezekben a jelekben és látomásokban…

KC: Igen, én Isten jeleiről beszélek most. Az Ő jelzéseiről – Ő tette ki azokat a jelzéseket. Mi voltunk azok, akik rámentünk a rossz útra. Ő kitette a jeleket, ezért nincs más dolgod, mint megfordulni és engedelmeskedni. […]

OR: Nem az Ő akarata, hogy bárki elvesszen, hanem hogy mindenki üdvözüljön. […]

KC:  Ha felébredsz és megtérsz, ahhoz a parancsolathoz, amit Jézus mondott, és a viszálykodást kiirtod az életedből, engedelmeskedsz a szeretet parancsolatának – ez nem csak egy javaslat volt Tőle. Nem olyasmi, amit egy kedves karácsonyi képeslapra írunk. Ő megparancsolta ezt. Ennek a parancsolatnak a másik oldalán azonban egy félelemtől mentes élet vár. A parancsolat másik oldalán a világosság fegyverzete vár, amiben keresztülsétálhatsz az ítéleteken, amik a világra érkeznek mindenhol körülötted, és te érintetlenül átmehetsz rajta. Egy barátunk jutott eszembe, Dan Stratton, aki ott pásztorkodik, pont ott a Wall Street-en. Sokat tanított és prédikált a vérről, Isten hangjának meghallásáról, stb. Az emberek a gyülekezetéből a World Trade Centeren keresztül mennek dolgozni minden nap. A gyülekezetének egyetlen tagját, a csapatának egyetlen tagját, vagy a családjaik egyetlen tagját sem érintette a Trade Center összeomlása, egyetlen egyet sem. Pedig minden nap ott járnak keresztül, ott tartózkodtak. Dan elmondta, hogy szinte mindegyikük késett a munkából. Szinte mindegyik késve ment dolgozni. Egyik férfi már a bejárati ajtónál volt, amikor meghallotta Isten hangját: „Szaladj!” Nem tudta, merre és miért. Egyszerűen csak megfordult és elindult visszafelé az utcán, mielőtt az ütközés bekövetkezett volna. Egyszerűen keresztülsétált rajta, anélkül hogy érintette volna. Ha figyelünk a jelekre, akkor Krisztusnak az a Teste leszünk, az erőnek a teste, hatalmas jelzőfény a körülöttünk zajló dolgok közepette. És amikor jönnek a jelek és a zaj és mindezek, az egész világot beborítja majd, bármilyen formában is, ott, ahol vagy, készen fogsz állni, a gyülekezeted is készen fog állni, te leszel az a hely, ahová az emberek futnak. …Jézusról fognak hallani és arról, hogy Ő hamarosan visszajön, és az emberek sorban fognak állni a gyülekezetek oltárainál és felkiáltanak Istenhez mindennek a kellős közepén, és a lelkek megmentésének olyan mértékét fogjuk látni, amilyet soha eddig…

KC: Istenünk, vezess minket, megtérünk Hozzád.

OR: Vezess minket imában Jézushoz, Richard.

KC: Halleluja.

RR: Atyám, köszönöm neked, hogy semmit nem teszel anélkül, hogy megjelentenéd azt a prófétáidon keresztül, és adtál egy látomást, és egy prófétai betekintést ebbe a látomásba. Uram, engedd hogy halljuk a füleinkkel és a szívünkbe kerüljön, és elkötelezzük ma neked magunkat, hogy megtérünk. Megtérünk, megváltoztatjuk a gondolatainkat azokban a dolgokban, amelyek eltérítettek minket a céljainktól, és újból elkötelezzük magunkat, hogy téged fogunk szolgálni teljes szívünkből, teljes elménkből és minden erőnkből.

KC: Igen, halleluja.

RR: Most imádkozom értetek. Ti, akik még sosem köteleztétek el életeteket az Úr Jézus Krisztus mellet: most jött el az idő. Biztosíthatlak afelől, hogy nem szeretnétek azon az oldalon állni, amiről Kenneth Copeland beszélt, nem akartok az örökkévaló kárhozat oldalára tartozni. Ez azt jelenti, hogy: mindörökké. Azon az oldalon akartok lenni, amelyik a Mennyországhoz tartozik. Ahhoz, hogy ez így legyen, Jézus szavai szerint újjá kell születnetek. Vezetni foglak benneteket egy imádságban, és ha velem együtt elmondod ezt az imát – úgy értem, hogy hangosan kimondod és a szívedben komolyan gondolod, Jézus Krisztus a szívedbe fog költözni és soha többé nem leszel az, aki voltál. És ti is az otthonaitokban, imádkozzatok velünk együtt: „Atyám, Jézus nevében, látom. Látom, értem, és nem akarok lemaradni róla. Ezért Jézus nevében, megtérek, megfordulok. Hátat fordítok a múltnak. Megtagadom az ördögöt és minden munkáját. Elfogadom Jézus Krisztust, elfogadom Őt most, mint Uramat és Megváltómat. Ments meg engem, Uram. Gyógyíts meg, szabadíts meg, tégy szabaddá. Ettől a perctől fogva Istent fogom szolgálni.” Halleluja. Ha ezt a szívedből mondtad el, akkor újjászülettél! Talán megkérdezed: ez ilyen egyszerű lenne? Igen, ha őszinte vagy, ha hiszel. Ezt az imát mondtam el én is a térdeimen, arcomat édesanyám ölébe hajtva. Amikor – a felettem elhangzott próféciádnak engedelmeskedve – hazajöttem, és Istennek adtam a szívemet, és az életem helyrejött, 19 éves voltam. Üdvösséget nyertem, ahogy elmondtam ezt az imát. Ha te is őszintén imádkoztál, újjászülettél, és soha nem leszel már az, aki voltál.

OR: Ken, itt az idő, hogy imádkozzunk a szentekért, akik közül sokan langyosak, akik közül sokan mit sem tudnak a második eljövetelről, akik le vannak döbbenve ettől a kijelentéstől, ettől a látomástól. Imádkoznál mindannyiunkért?

KC: Atyám, Jézus Nevében, befogadjuk a te Igédet, amit szolgádon, Oral Robertsen keresztül küldtél. Elfogadjuk, és a szívünk felgerjed. Jelents ki nekünk még többet erről, Atyám. Mutass nekünk többet, adj betekintést, taníts meg minket belőle, és mutasd meg a te írott Igédből és vezess minket, hogyan viszonyuljunk hozzád és a világhoz. Atyám, imádkozunk azokért a dolgokért, amiket a sátán akar a földre hozni, hogy nagy pusztítást okozzon. Istenem, imádkozunk, ó Uram, Jézus Nevében, kijelentjük feletted, sátán, hogy felhagysz a manővereiddel a nemzetünkkel szemben, Krisztus Testével szemben, és mindazzal szemben, ami Istenhez tartozik! Megdorgállak téged! Vedd le a kezedet Isten tulajdonáról, most azonnal! Imádkozom, hogy Krisztus Teste megelevenedjen… Isten dolgai iránti engedelmességre.

RR: Teljességben.

KC: Ne félj, és ne csüggedj el, mert az Úr, a te Istened fogja a jobb kezedet, mint egy kisgyermekét, és gyorsabban fog téged elvezetni a szellemi felnőttkorba, mint elképzelnéd, és többet fogsz tudni, mint amiről tudod, hogy tudod, és többet fogsz látni, mint amiről valaha is álmodtál, mert ez Isten ideje, ezek az Ő órái. Ezért örvendezz és hirdesd a világnak, hogy Jézus hamarosan eljön! És készítsd fel magad neki, mert Ő a győzedelmes gyülekezetért jön el, aminek te is része vagy, halleluja!

 Forrás: http://www.orm.cc/wake-up-transcript.html — Krisztus Szeretete Egyház fordítása

Ajánlott irodalom

Jim Sanders:

Íme eljövök hamar (Jelenések 1. rész) és

Én vagyok az Alfa és Omega (Jelenések 2. rész) c. könyvek