2005. 10. 18.

NE ÉRD BE A MÁSODIK LEGJOBBAL!

Kenneth Hagin Jr. tanítása, 2005. március

  

Miért elégszik meg Isten népe a második legjobbal néha? Az egyik oka, azt gondolom, hogy azt hiszik, a múlt bűnei miatt nem illethetik az Istentől való legjobbat. A múltjukra tekintve úgy látják, hogy nem érdemlik meg mindazt, amit Isten tartogat a számukra.

De Isten azt akarja, hogy a legjobbat vedd el az életed során! Amikor Jézus Krisztusban új emberré lettél, minden, amit a múltban tettél – minden elkövetett bűn – eltöröltetett. A 2Korinthus 5,17 szerint, ha a Krisztusban vagy, a régiek elmúltak és újak jöttek elő!

Az ellenség szeretne becsapni, és elhitetni veled: amiatt, amiket a múltban tettél, nem érdemled meg Istentől a legjobbat. Igen, követtél el hibákat a múltban. Valószínűleg az óta is vétkeztél, mióta keresztény lettél!  De amellett, hogy Isten szent Isten és nem nézi el a bűnt, Ő kegyelemben gazdag és kiterjesztette a gondoskodását arra nézve, ha az Ő gyermekei elvétik. Jézusnak, a Szeplőtlen Báránynak vére a megoldás erre!

Amikor hibázunk, az ördög megpróbálja bemagyarázni nekünk: „Igen, a régi ember meghalt benned, de most az új ember vétkezett, ezért semmiképpen nem érdemled meg Istentől a legjobbat. Már azért is hálásnak kellene lenned, hogy egyáltalán megmaradt az üdvösséged.”

Az ördög megpróbálja ellopni tőlünk azokat az áldásokat, amiket Isten akar adni nekünk. De emlékeznünk kell rá, hogy az 1János 1,9 keresztényeknek íródott! Olyanoknak, akik már új teremtéssé váltak a Krisztusban: „Ha megvalljuk bűneinket, [Isten] hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól (igazságtalanságtól, méltánytalanságtól, mindentől, ami ellentétes a megigazultságunkkal).”

Ha megbántad az elkövetett bűneidet és elfordultál tőlük, Isten meghallgatta az imádat. Nem számít, mi történt a múltban, Isten terve nem az, hogy a második legjobbal élj.

A Biblia egy szerető, gondoskodó Mennyei Atyát mutat be nekünk, Aki nem tartja számon a bűneinket. Nem bánik velünk jobban, mint mi, földi szülők, a saját gyermekeinkkel? De igen!

Mi szülők nem tartjuk számon a gyermekeink hibáit. Ez nem azt jelenti, hogy nem fegyelmezzük, és nem igazítjuk ki őket, de ha bocsánatot kérnek és megtérnek a hibáikból, készségesen megbocsátunk nekik.

Mennyivel magasabbak és jobbak Isten útjai, mint a mieink! Ő egy szerető Mennyei Atya, és semmit sem tart számon senkinél. Ő így szól: „Nem kárhoztatlak. Megbocsátok neked. Menj, és ne vétkezz többet!”

Isten megdorgálhat, fegyelmezhet bennünket, de ezt nem a betegségekkel és fájdalmakkal teszi. Nem azzal fenyít minket, hogy elveszi az élelmünket. Ki hallott már olyan szerető apáról, aki eltöri a gyermeke lábát, influenzával bünteti, vagy szörnyű szegénységben tartja – mindezt azért, hogy megtanítson neki valamit? Mégis, sok keresztény azzal vádolja Istent, hogy ezt teszi a gyermekeivel!

Ez a hazugság az ellenségtől származik, és az a célja, hogy távol tartson minket attól, a legjobbtól, amit Istentől kaphatunk. Ideje, hogy észrevegyük: Isten velünk van, nem ellenünk! (Róma 8,31) Isten a mi oldalunkon áll!

Lehet, hogy úgy érzed, hogy teljesen tönkrementél a megpróbáltatásokban, hogy úgy mondjam, egyenesen a vereségbe rohansz. Talán azon tűnődsz: mi értelme próbálkozni. Azt akarom, hogy tudd: ha továbbra is követed Isten Igéjét, a siker már csak egy lépésre van. A 2Korinthus 2,14 így szól: „Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban…” Jézussal mindig győzöl!

Isten azt szeretné, ha elköteleznéd magad, hogy Neki élsz, és ha kitartasz emellett, gyarapodóvá tudja tenni az életedet! Ezért bízd rá magad az Úrra, és maradj továbbra is hitben! Az Úrban nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani. Nincs olyan félelem, amit ne lehetne legyőzni. Ha hű maradsz Isten Igéjéhez, a végén győzedelmeskedni fogsz!

Lehet, hogy most sok mindent nélkülözöl, nehezek a körülményeid, és a megpróbáltatások, amikkel szembe kell nézned, nyomasztónak tűnnek. Lehet, hogy nem tudod, honnan lesz meg a következő forintod vagy a falat ennivalód. De ha hiszel Istennek és mersz az Igéjén állva cselekedni, Ő kihoz téged ebből! Ne érd be a második legjobbal!

Nem számít, milyennek látszanak a körülmények, vagy hogy mit érzel, Isten számára mindig van egy kiút! (1Korinthus 10,13) Az nem a mi dolgunk, hogy megtaláljuk az utat, egyszerűen Ő belé kell vetnünk a hitünket és hagyni, hogy vezessen. Itt az ideje, hogy megbízzunk Isten Igéjében és meglássuk Őt, amint hatalmasan munkálkodik az érdekünkben, miközben mi azon vagyunk, hogy a legjobbat kapjuk meg Tőle az életben!