2005. 03. 11.

HÍVÓ SZÓ

Felfrissített változata elérhető ide kattintva: pdf leporelló 2012-09-06

    KÖZÖSSÉGBEN ISTENNEL — Élheted az életedet Isten útjai szerint, de mehetsz a saját fejed után is. Ugye, tudod, hogy melyik a tökéletes? Képes vagy Istennel járni, csak nyújtsd ki Felé a kezedet. Bármit is tettél, az Atya ugyanúgy szeret téged, mint a saját Fiát. A szeretet az alapja mindennek. Miután rátaláltál Jézusra, leteheted Elé a terheidet. Ha Jézus nevében bűnbocsánatért Isten trónja elé járulsz, Ő megbocsátja és elfelejti, bármiben is hibáztál.
    Az Úr akkor áll hozzád legközelebb, amikor a legnagyobb szükséged van rá. Aki becsületes Vele szemben, annak tud segíteni. Isten soha nem hagy el téged, az emberek szoktál elhagyni Őt. A legfontosabb dolog a Mindenhatóval való kapcsolatod. Légy mindenkor közösségben Istennel és figyelj az Ő vezetésére. Keressd Isten akaratát, az életedre vonatkozó tervét. Az Atya meg akarja ismertetni veled az Ő örökségének gazdagságát, hogy hit által elvehesd, és élj vele a magad és az Ő örömére. Isten akarata az életed minden területére a teljesség.

   KI AZ EMBER? — Az ember hármas felépítésű szellemi lény, akit Isten a saját képére teremtett. A Szentírás azt tanítja, hogy az igazi valónk a szellemünk, van lelkünk és fizikai testben élünk. A lélek az érzelem, értelem és akarat hármassága. Miután az edényként szolgáló fizikai test meghal, a szellem és a lélek kiköltözik a testből. Isten teremtményei közül egyedül az ember kapott szabad választási lehetőséget arra, hogy itt a földi élete során eldöntse: halála után a Mennyben vagy a pokol tüzében kívánja-e eltölteni az örökkévalóságot.

    ÚJJÁSZÜLETÉS — Éreztél már a szíved mélyén olyan ürességet, amit nem tudtál semmivel sem betölteni? A szív rejtekén ez a hely Isten számára van fenntartva. Az Atya elsődleges akarata az, hogy az Ő teremtményei üdvözüljenek, örök életet nyerjenek, és ez által közösségbe kerüljenek Vele. Az üdvösséget kegyelemből kapjuk, és hit által nyerhetjük el. Egyetlen út vezet a Mennybe, Jézus. A mennybejutás egyetlen módja az újjászületés!
    A jézusi hitet hangosan ki kell mondani (Róm. 10,9-10), úgy, mint az esküvőn a boldogító igent: Igen, Jézus, én hiszem, hogy te meghaltál és feltámadtál az én megváltásomért. Kérlek, légy az életem Ura! Krisztus elfogadásával hívő kereszténnyé váltál, s ekkor megkaptad a ’belépőt’ a Mennybe. Újjászületett teremtményként beleszülettél Isten családjába, elnyerted a Megváltód által a Kálvárián megszerzett jogokat és kiváltságokat. Az újjászületésed jogot ad az áldások elvételére, de azok nem fognak maguktól az öledbe hullani.
  
    SZENT SZELLEM KERESZTSÉG — Minden újjászületett ember részesülhet Isten ajándékában, a Szent Szellem (Szentlélek) keresztségben, ha azt kéri az Atyától. (Luk. 11,13) Isten akarata az, hogy töltekezz be, és legyél teljes az Ő Szellemével. Ahogy a Szentháromság harmadik személye beköltözik a szívedbe, a tested Isten ’templomává’ válik. Ettől kezdve a NAGYOBB lakozik benned, a feltámadás ereje kerül a bensődbe. Minden benned van, amire valaha is szükséged lesz a földi életed során!

    FELEKEZETEK — Két nagy csoportra oszlik a vallásos világ: akik elfogadják, illetve akik visszautasítják az Úr Jézust. A Krisztust követő keresztény valláson belül már számtalan felekezet van. A keresztény hívők összessége alkotja Krisztus Gyülekezeti Testét, az Egyházat, amelynek feje Jézus Krisztus. Nem az a fontos, hogy melyik felekezethez tartozol, az a sorsdöntő, hogy a Menny családjának tagja vagy-e? Amennyiben elfogadtad és megvallottad Jézust életed Urának, az újjászületéseddel egy időben megkaptad a mennyei állampolgárságot, és vele együtt az örök életet.

    FELNÖVEKEDÉS — Miután bekerültél Isten Királyságába, a mennyei Atyád gondoskodni szeretne rólad. Szeretne megtanítani, hogyan veheted el a téged jog szerint megillető áldásokat (gyógyulást, gyarapodást). Ezek elnyeréséhez igei ismeretre van szükséged, s meg kell tanulnod működtetni a szellemi törvényszerűségeket. Csak úgy tudsz az áldások teljességében járni, és boldog életet élni, ha időt fordítasz a szellemed felnövekedésére. A legalapvetőbb, hogy megújítsd az elmédet Isten Igéjével. Ne úgy gondolkodj, mint a világ, hanem kezdj el Jézushoz hasonlóan gondolkodni. Az Igét el kell ültetned a szíved mélyére. A szeretetet helyezd az első helyre, mert Isten országában minden ezen alapul.
    A testünk tápláléka az eledel, a szellemünk tápláléka Isten Igéje. Bőséges ’mennyei kenyérre’ lesz szükséged ahhoz, hogy a szellemed felnövekedjen. Helyes tanítás hiányában szellemi csecsemő maradsz. A kríziseket annak függvényében fogod megélni, hogy mennyire növekedtél fel az Igében. A Biblia azért íródott, hogy szellemileg növekedhess, és szabad lehess. Vágyakozz Isten megismerésére, és naponta csillapítsd a szellemi éhségedet az Igével. Mi a helyes étrend? A teljes menü, azaz a teljes evangélium. Mivel az új szövetségben élünk, elsősorban az Újszövetséget olvasd. Ezen belül is a legtöbbet a Levelekben időzz, mert ezek az Egyház titkai, törvényei, Isten országának ’alkotmánya’.
   
    A HIT — Az újjászületésekor mindenki egyforma mértékű hitet kap Istentől. Ezt kell növelned, hogy az élet viharaiban mind jobban meg tudj állni. A hited növelésének egyetlen módja van: hallgatnod kell Isten Igéjét. A hited mértéke az igei ismeret nagyságától függ. Nem tudsz jobban hinni, mint amennyi a bibliai ismereted. Ha megérted, hogy minden a hited szerint működik, megérted azt is, miért olyan fontos a hit növelése!
    A hitre azért van szükséged, hogy a kívánságaidat előszólíthasd a nem látható világból a fizikai valóságba. Istentől csak hit által nyerhetsz bármit is. A hitünk nem egyenletes, más és más területen különböző mértékű lehet. A hit minden területen kifejleszthető és – szeretet által – működtethető. Ha kitartó vagy, a hiteddel meg tudod változtatni a körülményeidet. Az Igéről és a megoldásról gondolkodj, ne a kudarcról. A hittel kimondott szavaid teremtő ereje hozza meg az eredményt. Az Ige fogja megcselekedni azt, amit kimondasz.

   GYÜLEKEZETBE JÁRÁS — Isten gyülekezeteket hozott létre, hogy a szolgálókon keresztül taníthasson, szólhasson hozzád és táplálhasson az Igéjével. Ahhoz, hogy megismertethesse veled az Ő csodálatos dolgait, a napi Biblia olvasásán felül elvárja tőled, hogy rendszeresen járj istentiszteletre. Ebbéli kifejezett akarata így fogalmazódik meg: „el ne maradjunk az egybegyülekezésekről, amiképpen szokásuk némelyeknek”. A mennyei Atyád olyan bensőséges kapcsolatban szeretne lenni veled, mint te a saját gyermekeddel. Gyakran hallani ilyen mentegetőzéseket, kifogásokat: én otthon is tudok imádkozni. Nagyon fontos, hogy az imaszobádba félrevonulj, de ez nem pótolja a közösségbe járást, ahol összevont hit és összevont kenet van jelen. Istent tedd az első helyre az életedben!
    Ne csak vészhelyzetben fuss Istenhez. Ha távol maradsz a gyülekezettől, magad ellen vétesz. Ha huzamosabb ideig elmaradsz az alkalmakról, meg fog keményedni a szíved Isten dolgai felé. Ha elmaradsz, akkor lemaradsz, és a hitszinted vissza fog esni. Szükséged van a hívőknek egy olyan csoportjára, akikhez segítségért fordulhatsz baj esetén. Kimondhatatlanul fontos a gyülekezetbe járás, mert ott a hívő társaid a hitükkel vesznek körül, egy akarattal tudnak veled imádkozni. Az egységben erő rejlik! Ha megtiszteled Istent, Ő is meg fog tisztelni téged. Ha megteszed a te részedet, Ő is meg fogja tenni az Ő részét, s beváltja ígéretét.
   
    A HELYED — Isten neked is elrendelt egy helyet, ahová elkészíti az áldásait a számodra. Ő ad időt arra, hogy megtaláld és elfoglald a helyedet. Azt a helyet, ahová tartoznod kell, a szíved mélyén fogod érezni, mert a mennyei Atyád hozza a tudtodra. Kérd meg az Urat, hogy vezessen el egy élő, igei gyülekezetbe, ahol megtanulhatod, hogyan élhetsz boldog életet, hogyan lehetsz szabad a betegségtől, a szegénységtől, a félelemtől, elnyomástól és az ördög munkálkodásától, hogyan kényszerítheted ki a győzelmet az életedben.
    A Biblia sehol nem írja azt, hogy ahhoz a felekezethez kell tartoznod, amelyikbe a szüleid. Senki nem veszíti el az állampolgárságát azzal, ha országon belül egy másik városba költözik. A mennyei állampolgárságodat sem veszíted el, ha a keresztény egyházon belül átmész az Istentől elrendelt helyedre, és ott megállapodsz. Isten mindenkié! Ne tévelyegj! Nem szerencsés, ha valaki állandóan változtatja  a helyét és folyton más-más igei táplálékon növekszik, mert az könnyen szellemi zűrzavarhoz vezethet.

   NE EMBERRE NÉZZ
— Te hogy vagy ezzel? Hagyod, hogy befolyásoljanak és eltántorítsanak az emberi (hozzátartozók, ismerősök, munkatársak) vélemények, vagy kitartasz hűséggel a mennyei Atyád mellett. Isten a hűséget tudja megáldani. Semmit nem kaphatsz Istentől, ha mások kedve és elvárása szerint jársz. Ne köss kompromisszumot az Úrral való kapcsolatod rovására! Vállald fel, hogy Jézus tanítványa és követője vagy.
  
   ÁLDÁSOKBAN JÁRNI — Az üdvösséggel egymagában is a Mennybe jutsz, de a földön csak akkor lesz áldott az életed, ha megismered az Igében rejlő igazságot. Az igazság megismerése tesz szabaddá! Csodálatos dolog meggyógyulni, de meg is kell tudni tartani a szent egészséget. Ebben Isten Igéje lesz a segítségedre, ha rendszeresen tanulmányozod. Isten akarata a számodra a szent egészség, a bővölködés, a boldog élet. Ne légy megtévesztett. Magad győződj meg arról, hogy mit mond Isten Igéje egy adott dolog felől. Járj az Ige világosságában, mert félvilágosságban Isten dolgai nem működnek. Vidd el a világosságot azokhoz, akik még sötétségben élnek. Légy áldás mások számára!



Részlet Kenneth Hagin tiszteletes, A gyógyulás a miénk című könyvéből:

             
     „Sokszor elmondom az embereknek:
    — Ha megadod nekem ugyanazt a lehetőséget, amit az orvosodnak, rávezetlek a gyógyulásra, ráadásul egy filléredbe sem kerül.
    Az emberek elmennek az orvoshoz, és ha azt mondja: „Jöjjön vissza jövő kedden”, akkor visszamennek következő kedden. Ha azt mondja: „Jöjjön vissza pénteken”, visszamennek pénteken.      És így tovább, akár hónapokon át.
    De ha én mondom: „Gyere vissza”, akkor felfortyannak.
    Az orvos gyakran mondja a betegnek: „Beutalom a kórházba pár napra, hogy felerősödjön a műtéthez”. De ha én mondom nekik: „Azt akarom, maradj még az alkalmaimon pár napig, hogy felépüljön a hited, és el tudd fogadni a gyógyulást” — akkor megdühödnek. Pedig ha Isten Igéi hangzanak el felettük, az hat rájuk. Azután Isten Szelleme megmutatja nekem, mit kell tennem, hogyan tudok a legjobban segíteni nekik.
    Egyszer egy olyan emberre tettem a kezemet, aki komoly műtét előtt állt, de nem fogadta el a gyógyulását. Folyamatosan járt az alkalmaimra. Az egyik este azt mondta nekem:
    — Amikor a gyógyítósorban voltam nem fogadtam el a gyógyulásomat, de ahogy hallottam önt tanítani, rájöttem, hol vétettem el. Nem próbáltam meg hinni, vagy elfogadni bármit is. Azt hittem, ha önnek megvan, akkor működni fog. Most már látom, hogy nekem is megvan benne a szerepem.       Pénteken reggel a kórházba kellene mennem. Ott akarnak tartani pár napig, hogy felkészítsenek a műtétre, de nem megyek. Péntek este visszajövök ide arra a különleges kézrátételes alkalomra.
Péntek este ő volt az első a sorban.
    — Látom, itt van.
    — Igen, itt vagyok, és el is fogadom a gyógyulásomat. Csak tegye rám a kezét.
    Imádkoztam érte, s ő azonnal meggyógyult. Hallottam felőle a pásztorától néhány évvel később, még mindig gyógyult volt.
    Sokszor javasolom, hogy nézzék meg az órájukat, amikor a kezemet rájuk helyezem, és higgyék, hogy elfogadták a gyógyulásukat már abban a pillanatban, akár van fizikai megtapasztalás, akár nincs. Már láttam embereket a rák utolsó fázisában és más extrém esetekben is így meggyógyulni. Nincs abban a pillanatban semmilyen megnyilvánulás, de rápillantanak az órájukra, és ezt mondják:
    — Ennyi. Dicsőség Istennek, elfogadom, most!
    És jön a megnyilvánulás.”

-bf-