2007. 09. 10.

AZ IDŐK VÉGÉN
Vázlatosan a bibliai időkorszakokról – az Úr 2007. esztendejében

 

Senki ne aggodalmaskodjon! Nem a világnak lesz vége, csak ennek a bibliai időkorszaknak! Most Krisztus megjelenésére vár az egész Gyülekezeti Test. Akik elfogadták Jézust életük Urának, azok biztonságban tudhatják magukat. Ők nem lesznek kitéve a 7 év megpróbáltatásainak, mert elragadtatnak, és a csapások idején a Menny biztonságát élvezhetik. E gondoskodásért mélységes hálával tartozunk Istennek!
    A legjobban jársz el, ha még inkább szemed előtt tartod Isten rád vonatkozó időzítéseit és terveit! Ne ess pánikba, ne lankadj el, se el ne keseredj azért, mert egy rövid időre majd el kell menni! Meg kell értened, hogy ezeknek – az ítélet végrehajtásának is – meg kell történni. Te addig is építsd Isten királyságát szorgalommal, lelkiismeretesen végezd a munkád, és mindenben az Úr tetszésére cselekedj. A Biblia tanítása szerint a megpróbáltatásokat követően Isten gyermekeire egy dicsőséges világ vár! A történések megértéséhez az alábbi táblázatban foglaljuk össze a bibliai időkorszakokat:
 

 ÁDÁM ELŐTTI VILÁG

 JELENLEGI VILÁG

 ÚJ VILÁG

 

 

  

Ádám előtt is
volt már élet a földön,
de még nem
emberi lények
formájában. 

 


több millió év

Ószövetség

 
Isten megteremtette
az embert.
Ádám bűnbeesésekor azonban megszakadt Isten és az ember
közötti kapcsolat.
Isten az Ószövetség
teljes ideje alatt – több lépcsőben – ennek helyreállításán munkálkodott.

 ~ 4000 év

Újszövetség

Gyülekezeti korszak,
a kegyelem korszaka

Jézus megváltást hozott, és visszaállította az ember és az Isten közötti kapcsolatot. Ha most elfogadod Őt, üdvözülsz! Az utolsó másodpercekben élünk (2007.), és várjuk Jézus megjelenését!

~ 2000 év

7 év ítélet


Elragadtatás
az időciklus
elején!
Az Antikrisztus uralma, és a 7 év meg-
próbáltatás.
Jézus második eljövetele
az időciklus végén!   
 
7 év

Millennium

 
Visszatérnek az
elragadott hívők.

Az 1000 éves
dicsőséges,
gonosztól mentes
korszak ideje.

A föld előkészítése,
hogy Isten alászállhasson. 

1000 év

 

  



Új föld, új Jeruzsálem! 

Isten újjáteremti a földet.

Ő is a földön fog lakozni és uralkodik örök időkre.  

 

örök idők

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 AZ ÁDÁM ELŐTTI VILÁG
   Isten a Szavával megalkotta az univerzumot és mindent jónak teremtett. Isten jó, s mivel minden a maga neme szerint terem, Ő nem teremtett gonosz dolgokat. Amikor Lucifer arkangyal felfuvalkodott, és Isten fölé akarta helyezni a trónját, levettetett a Mennyből. Innentől kezdve a neve: sátán, ill. ördög. Isten őt is jónak teremtette, de gonosszá lett. Mindebből nyilvánvaló, hogy Isten nem teremtett rossz dolgokat.
    Viszont ítélet szállt Lucifer birodalmára, a Földre, amely pusztává és kietlenné vált egy, az Ádám előtt bekövetkezett vízözöntől. Feltehető, hogy az ítélet során a testüktől megfosztott szellemi lények alkotják ma a démonikus hadsereget. 

JELENLEGI VILÁG
   Az időszámításról röviden:
    „Egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő…” – írja Péter apostol (2Pét. 3,8). Ha a teremtés hét napját vesszük figyelembe, akkor az hétezer évnek felel meg. Mint a fenti grafikon is mutatja, Isten a jelenlegi világot 7000 évre tervezte. Az ember teremtését követően már elmúlott 6 évezred. Ebből a Gyülekezeti korszak 2000 év, amelyet a János evangélium 4,39-43 verseivel lehet alátámasztani: Jézus először a zsidók felé szolgált, majd (2 napig) 2000 évig a pogányoknak, ezt követően pedig 7 évig újból a zsidók felé szolgál.
    Nem a világvége jön el! Csak egy bibliai időkorszak fog lezárulni hamarosan! Amikor a tanítványok egy alkalommal Jézushoz mentek, megkérdezték Tőle: mikor lesz a világnak vége? De az eredeti görög szöveg szerint a Máté evangélium 24,3 versében nem a világ kifejezés szerepel, hanem a korszak szó. Tehát a tanítványok valójában egy korszak végét tudakolták a Mestertől. Most, a Gyülekezeti korszak végén, a 7 éves korszaknak pedig a küszöbén állunk, várva az Úr Jézus megjelenését és az elragadtatást. 

Ószövetség
    Isten újjáteremtette a Földet. Megalkotta a porból Ádámot, saját képére és hasonlatosságára. Isten a földet a javaival az embernek adta és úrrá tette kezének munkái felett. Ádám volt kezdetben e világ istene. A Teremtő szabad akaratot adott neki, mint mindenki másnak is. Ezt soha, senkitől nem vonja vissza, mert Ő nem szegi meg az adott szavát.
    Ádám engedetlen volt és felségárulásával átjátszotta a kapott hatalmat az ördögnek. Ekkor, ezzel a döntéssel elszakadt Istentől, szellemi halottá, elnyomottá és az ördög gyermekévé vált. Az ember kudarcot vallott, így sátán lett e világ ura.
    A Mindenség Ura – hogy törvényesen ismét beléphessen a földi élet dolgaiba – először Noéval, majd Ábrahámmal kötött szövetséget és Mózesen keresztül törvényt is adott. Végezetül elküldte egyszülött Fiát, akit feláldozott azért, hogy visszavásárolja, megváltsa az emberiséget. 

Újszövetség
    Jézus keresztre feszítésekor kiontott drága vér az Újszövetség pecsétje. Isten egy jobb szövetséget adott nekünk Krisztus által.
    Jézus az Ő dicsőséges megváltó munkája során:
        - eltörölte a bűnt,
        - megváltott a szegénységtől, a betegségtől, a szellemi haláltól,
        - legyőzte és lefegyverezte az örök ellenséget, az ördögöt,
        - hatalmat adott a hívőknek, hogy uralkodhassanak, és győzedelmesen élhessenek a földön,
        - halálával üdvösséget szerzett az elveszett világnak,
        - feltámadása által biztosította a szellemi újjászületést.
    Krisztus az egyedüli út az Atyához. Kizárólag Jézus elfogadásával nyerhetünk örök életet és kerülhetünk a Mennybe. Akik nem fogadják el Jézust életük urának, azok útja a pokolba vezet. Amikor valaki befogadja Jézust a szívébe, új életet kap az Atyától. Szellemünk újjászületésével ismét közösségbe kerülünk Vele, s az Ő családjához tartozunk. Jézus megváltó munkája eredményeképp az ember visszahelyeztetett abba a pozícióba, amelyben valaha az Éden kertjében volt. 

Jézus ígéretet tett arra, hogy visszajön. Ehhez az időponthoz rohamosan közeledünk. A zsidó nép életében hét évenként, periodikusan ismétlődik a szombatév. Az előző szombatév 2001-re esett, így a következő 2008-ban, majd az azt követő 2015-ben lesz. A bibliatanítók álláspontja szerint az elragadtatás ideje valamelyik szombatévben valószínű, mivel az Ószövetségben a helyreállítás is szombatévben ment végbe. Izrael életében ezek az események az őszi hónapokban, a zsidó újév kezdetén történtek. 2008-ban október elsejére esik a zsidó újév. Egy biztos: Jézus megígérte, hogy a Mennyei Atyánk közölni fogja velünk az Ő tervét. Megjelenti a bekövetkezendőket, mielőtt bármit is tenne (Ján. 16,13-15).
    Kiegészítés 2010. szeptemberében: Vélhetően már a legutóbbi (2008) szombatévben el kellett volna jönni az elragadtatásnak, de Isten még látott lehetőséget az elveszettek újjászületésére és megmentésére az evangelizációs hadjáratokon, hogy még egy hétéves időszakra itt maradjunk. Tehát minden késleltetve van az Ő terveit illetően. Nagy valószínűséggel, ha jön a következő (2015) szombatév, az elragadtatásunk már nem marad el.
    Egy párhuzamra szeretnénk rávilágítani: A Gyülekezeti korszakot követően színre fog lépni egy személy, aki a 7 éves uralma alatt Izraelre tör majd, hogy elpusztítsa azt. A jelenlegi nézetek szerint ez az uralkodó az iszlám világból fog előjönni, a Mahadi nevet fogja viselni, és az álláspontok szerint 2008 végére tehető a megjelenése. Ez az esemény pedig már az elragadtatás utáni történések közé tartozik!
    A keresztény világ ugyanezt a személyt Antikrisztusnak hívja. Tehát nagy valószínűséggel egy és ugyanazon személyről van szó. Az Izrael megsemmisítésére felsorakozott erők oly intenzívek, hogy kétséges, kézben lehet-e tartani a politikai helyzetet? Vissza lehet-e még több évig tartani a szélsőséges radikális erőket? Vagy a profetikus események beteljesedéséig lehet, hogy mindössze csak egy évünk van hátra?
    Az utolsó másodpercekben vagyunk. A kegyelem kapuja, amely a Gyülekezeti korszakot jellemezte, rövidesen bezárul.   

7 év ítélet
   Miből ered ez a 7 év? Még az ószövetségi időkben a zsidó népre „hetven hét” (490 év) ítélet szabatott, amelyből 69 hét (483 év) már eltelt Jézus megszületéséig. Az ítélet éveit a Messiás megszületése kettészakította. Az ítéletből még „egy hét” (7 év) hátra van. E hét év alatt az Antikrisztus fog uralkodni. (Dán. 9,24-27.)
    Jézus erre a 7 évre magához ragadja és a Mennybe menti az újjászületett híveket, hogy megóvja őket a csapások sorozatától. Az elragadtatás pillanatában az újjászületett hívők megdicsőült, romolhatatlan testet kapnak. Ahogy Noé idejében Isten az igazakat bárka által mentette meg az ítélettől, most az elragadtatás révén biztosít számukra védelmet. Bármennyire is szörnyűséges 7 év vár az itt maradottakra, a próféciáknak be kell teljesednie az Írások szerint.
Ezért oly különösen fontos ma az evangelizáziós munka, az elveszett lelkek megmentése, azaz az embereket az Úr Jézushoz vezetni! Légy részese te is ennek a csodálatos munkának!
   A megsemmisítő erejű csapások ugyan Jeruzsálemre és Izraelre irányulnak, de ezek oly erejűek lesznek, hogy azok kihatnak a világ többi népére is. Szerezd meg az örök életet, amíg még nem késő! Lépj be a mennyei állampolgárok sorába! Az üdvösség mindössze egy imatávolságra van tőled. Fogadd segítségül ezt az imát! Mondd el hittel és hangosan, valld meg a Krisztusba vetett hitedet Isten előtt:
   HISZEM, HOGY JÉZUS ISTENNEK FIA. HISZEM, HOGY JÉZUS MEGHALT AZ ÉN BŰNEIMÉRT. HISZEM, HOGY JÉZUS FELTÁMADT A HALÁLBÓL AZ ÉN MEGIGAZULÁSOMÉRT. KÉRLEK, JÉZUS, LEGYÉL AZ ÉN URAM, MEGVÁLTÓM ÉS GYÓGYÍTÓM! KÉRLEK, JÉZUS, KÖLTÖZZ A SZÍVEMBE! MEGVALLOM: JÉZUS, TE VAGY AZ ÉN URAM, MEGVÁLTÓM ÉS GYÓGYÍTÓM! MEG VAGYOK VÁLTVA! ÚJJÁSZÜLETTEM KRISZTUSBAN! AZ Ő SZENT VÉRE MEGTISZTÍTOTT MINDEN BŰNTŐL. KÖSZÖNÖM ÚR JÉZUS AZ ÖRÖK ÉLETET! ÁMEN.

Ez a rövid időciklus a keresztények elragadtatásával kezdődik, amikor is az Úr a felhőkben jelenik meg. A lába ekkor nem érinti a földet, tehát az elragadtatáskor a levegőben találkozunk Jézussal.
    Amikor Illés a mennybe ragadtatott, látták ugyan az emberek, mégis kételkedtek. Hitetlenségükből fakadóan 3 napig keresték őt. Amikor a kereszténység népes, több milliárdos, tábora el fog ragadtatni, akkor a keresésük 3 évig fog eltartani.
    A világ ezt az eseményt komolytalannak tartja, de a Biblia tanít róla. Ezért jobban teszed, ha hiszed, nehogy egyszer csak váratlan meglepetés érjen. A Gyülekezeti Test most Krisztus megjelenését várja.
    Az ítélet nem vonatkozik az üdvözült, újjászületett keresztényekre! Ezért az ítélet idején az újjászületett keresztények nem is lesznek a földön! Ugye, örülsz ennek? Az elragadtatás után a földön elszabadul majd a pokol. Jeruzsálemben lesz a székhelye a hamis prófétának és az Antikrisztusnak. Itt uralkodik 7 évig, és innen indul hódító útjára, amíg végső csapást nem mér rá Jézus és serege.
    A ciklus végén Jézus visszajön az elragadott és megdicsőült testben élő szentek seregével, akik ekkor a földre lépnek.
    A három ítélet közül kettő ezen időszakra esik:
        1./ A 7 éves ciklus elején Krisztus ítélőszéke elé állnak az Úr újjászületett – élő és a már elhunyt – gyermekei, jutalomért.
        2./ Isten e korszak végén megítéli a meg nem tért élő népeket, hogy kiválassza, kik léphetnek be a Millennium korszakába.
    Akiknek megvan a kellő bibliai ismeretük az elkövetkezendő idővégi eseményekről, azoknak a szívében teljes békesség uralkodik. Isten irányába pedig leírhatatlan hálát éreznek, hogy az Ő felséges rejtekében lakozhatnak a viharfelhők elvonulásáig.  

Millennium
    Jézus a második eljövetelekor a hívőkkel együtt az armageddoni csatában legyőzi a sátánt. Ezt követően a keresztény hívők egy dicsőséges, békés korszakban 1000 esztendeig együtt uralkodnak Krisztussal. Ez lesz az ezeréves földi királyság. Ez idő alatt előkészítik a Földet arra, hogy Isten alászállhasson az emberek közé.
    A korszak végén Isten ítélőszéke elé kerülnek mindazon élők és holtak, akik nem fogadták el életük Urának Jézust. Ez a 3. ítélet. Az ellenség a korszak végén végleg eltöröltetik, az ördög a tüzes tóba vettetik. 

ÚJ VILÁG
   Isten tűzzel tisztítja meg a földet és visszaállítja azt eredeti tökéletességébe. Megdicsőült testben itt is jelen lesznek Jézus hívei, s együtt élnek a hús-vér emberekkel.
    A mennyei Jeruzsálem alászáll a földre, ahol maga Isten trónja is lesz. Ő fog uralkodni ebben a csodálatos, dicsőséges világban, ahol nem találtatik többé betegség, fájdalom, halál és gyász. Isten a földön lakozik és uralkodik örök időkre, ahol új feladatok, új küldetések várnak majd az emberekre.
 

Ajánlott könyvek:
   Jim SandersÍmé, eljövök hamar (Jelenések könyve I. rész)
   Jim SandersÉn vagyok az Alfa és Omega (Jelenések könyve II. rész) 
   John Hagee – Visszaszámlálás Jeruzsálem fölött

A két első könyv elolvasásával lehull a lepel az idővégi történésekről. Feltárulnak a titkok a közeljövőben bekövetkező eseményekről, mint pl. az elragadtatás, a hét év megpróbáltatás vagy Jézus második eljövetele. Sokan félreteszik e témát, mert a nem az Igén alapuló tanítások félelmet keltenek bennük. De ha Isten Szellemétől vezérelve olvassuk, akkor kimondhatatlan örömöt és hálát érezhetünk a Mennyei Atyánk iránt, Aki kimenti az Ő gyermekeit a megpróbáltatások alól. A harmadik könyv a próféciák beteljesedését vizsgálja a Biblia szemszögéből.

-bf-

BÉKEVÁR FŐOLDAL