2007. 02. 19. 

NÉHÁNY GONDOLAT A HÁZASSÁGRÓL
– ÉS A HÁZASSÁG KAPCSÁN

Bozsogi Tibor tanítása
 

 

Egy barátom beszélt rá, hogy ez a prédikáció cikk formában kerüljön be az újságunkba. Elfogadtam az ötletet, lévén a témát nagyon kevéssé feszegetik keresztény körökben; tartalmas, kimerítő tanítások keretében – amik még biblikusak is – pedig szinte sehol nem találkozni vele. Néhány igevers alapján állítottam össze ezt a kis tanítást, ami egy házassági szertartás előtt hangzott el. Messze nem kimerítő tanulmány ez a témáról, de talán felvonultat néhány nem annyira szokványos megközelítést, és – ahogy ez a barátom fogalmazott – „ütős alapigazságot”, amit érdemes a szélesebb közönség elé tárni, és elgondolkodni rajta.

Az első ige, éppen ilyen „nem annyira szokványos” megközelítés, de egy megdöbbentő, és szintén nem annyira átgondolt igazságot takar. 

3 Akik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket (a házasságot és az eledeleket) Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, akik megismerték az igazságot. (I.Tim.4,) 

Szóval ez volt az igevers. A gondolat, amit takar, pedig így hangzik: a házasságot Isten teremtette élvezetre azoknak, akik hívők, és akik megismerték az igazságot! Az első, ami nyilvánvalóan látszik az, hogy a házasságot Isten teremtette. Amit Isten megteremt, ahhoz pedig határozott elképzelése is van, hogy hogyan tovább: hogyan kell használni, élni vele, stb. A második pedig az, hogy csak a hívők, és a hívők között is csak azok fogják hosszabbtávon élvezni (ami szintén Isten akarata), akik az igazságot is ismerik hozzá!

Ebből az következik, hogy hit nélkül és az igazság ismerete nélkül nem élvezhető a házasság. Továbbá azt is láthatjuk ebből az idézetből, hogy zsörtölődéssel, és háborgással sem élvezhető, mert az ige azt mondja, hogy hálaadással élvezhető!

Vannak, akik komoly hangsúlyt fektetnek a párválasztásra, az összeházasodásra, és aztán nem építik a házasságukat, de ez olyan, mintha az ember komoly hangsúlyt fektetne az autó kiválasztására, elindítására, de szinte semennyit a vezetésre. Ilyen esetekben köt ki a dolog az árokban, illetve házasságról lévén szó, a válóperes ügyvédnél.

A jó párválasztás, a házassági ceremónián történő fogadkozás nem helyettesíti az igazságban és hitben járást, ami azután következik! A lángoló szerelem, a szexuális vonzalom nem helyettesítheti az igazság ismeretét, a hálaadásban, szeretetben és hitben járást, aminek végig meg kell maradnia. Végül pedig a szerelmünk tárgya, a társunk, párunk (ki milyen fázisban van…) sem helyettesítheti Isten társaságát!

Amikor Isten a házasságot létrehozta, nem azt tervezte, hogy az ember szakít Vele, hanem beletervezte önmagát is a kapcsolatba.

Vannak, akik nagy reményekkel mennek bele a házasságba, mert saját kívánságaik kielégítését látják benne. Ez azonban nem az igazság oldaláról való megközelítése a dolognak, ezért, ha nem változtatunk ezen az attitűdön, akkor hamar élvezhetetlenné válik az egész.

Hadd hangsúlyozzam ki újra: azok fogják élvezni a házasságukat – beleértve az együtt végzett munka örömét, az együtt elért eredményeket, az együtt élvezett szexet –, akik az igazság ismeretével, hittel, hálaadással; és természetesen a szeretet örök törvényének betöltésével járnak a házasságukban. Akik nem így teszik, nem fogják tartósan élvezni.

Pár mondat erejéig ez a kis tanulmány kitér mindegyikre. Lássuk tehát a boldog házasság elfogyasztásához szükséges néhány hozzávalót két főre.

I. rész: http://www.freeweb.hu/bekevar/gondolatahazassagrol1.htm

II. rész: http://www.freeweb.hu/bekevar/gondolatahazassagrol2.htm

III. rész: http://www.freeweb.hu/bekevar/gondolatahazassagrol3.htm


Forrás: Szigetvári Örömhírlevél 2006. október, november, 2007. januári száma

BÉKEVÁR FŐOLDAL