2005. 12. 01.

HOGYAN JÁRHATNAK KETTEN EGYÜTT,
HA ELŐTTE NEM EGYEZTEK MEG?

Jimmy Evans tanítása, 2005. 09. 08. Daystar Television
 

Jimmy: Ma a házasságon belüli egyetértésről lesz szó, lényegében az előzetes megegyezésről.
    Karen: Arra az esetre, ha viszályra kerül sor, hiszen minden házasságban vannak nézeteltérések. Az igazi nagy veszekedéseknek azonban az az oka, hogy soha nem ülünk le elbeszélgetni az adott dologról mielőtt problémává alakulna, és igazából nem beszéljük meg a kérdést. A Biblia azt mondja: „Járhatnak-é ketten együtt, ha (előtte) nem egyeztek meg egymással?” Mi magunk idézzük elő a problémát, ha nem ülünk le, és nem beszéljük meg a dolgokat.
    Karen: Azt hiszem, a legtöbben megegyeznek a központi kérdésekben, mint például: hány gyermekünk legyen, vagy, soha nem fogok 1000 dollárt úgy elkölteni, hogy ne szólnék róla neked,… de legtöbbször a részletek jelentenek gondot, ahogy azok az apró dolgok bejönnek a képbe, amiket igazából soha nem beszéltünk meg rendesen. Egyre csak halmozódnak, és mielőtt észrevennénk, veszekedés lesz belőle.
    Jimmy: Így van. A mi házasságunkban a legnagyobb csaták mindig azok miatt voltak, amiket egyszerűen soha nem ültünk le megbeszélni, és ezeknek vita lett az eredménye. A tanácsadásokon szoktam mondani az embereknek, hogy legalább harminc napba kerül, hogy leüljünk és tisztázzuk ezeket a dolgokat, mert először nem fogunk egyetérteni és lesznek problémák. Harminc napot tölt el úgy az ember, hogy megvitatja a dolgot, és végül meg tud egyezni, utána viszont harminc éven át a megegyezés áldásait élvezi. Ha nem ültök le és nem egyeztek meg, nem munkálkodtok rajta, nem néztek szembe a nehéz helyzetekkel és érzelmekkel, ha nem töltitek el azt a harminc napot, a megegyezést keresve, a következő harminc évet folyamatos csatározások között fogjátok eltölteni. Mi megtanultuk, hogy igenis üljünk le, egyezzünk meg, hogy így együtt tudjunk járni.
    Karen: Meg vagyok róla győződve, hogy sokan azért nem élvezik a házasságukat, mert állandóan a tedd - ne tedd témák között élnek. Pedig nagyon egyszerű: csak időt kell szánni rá, hogy foglalkozzunk ezekkel.
    Jimmy: Ez igaz. Mi elkövettük ezeket a hibákat, és nem próbálunk a saját igazságunkban megállni, mert ma már értjük, hogy egy kapcsolatban a békesség, a bensőségesség a megegyezések révén születik. Mindjárt hallani fogtok egy tanítást arról, hogyan járhatnának ketten együtt, ha nem egyeznek meg előtte egymással, ez az Ámós 3:3. Elmondom nektek, hogy lehet bensőséges a házasságotok, hogy lehet a legjobb barátod a házastársad, és így jól érzitek majd magatokat életetek hátralevő részében, de ehhez meg tanulnotok, hogyan kommunikáljatok egymással, és hogyan jussatok egyetértésre. A tanítás a Mi Titkos Paradicsomunk (Our Secret Paradise) című szemináriumon hangzott el, és arról szól, hogyan egyezzünk meg, hogyan élhetünk bensőséges kapcsolatban.  

Jimmy: Ha békességet szeretnétek a házasságotokban, akkor annak az előzetes megegyezés az alapja, az, hogy előre egyezzetek meg a házasságotok fontos dolgaiban. Kérlek, lapozzatok az Ámós 3:3-ra! Olvassuk el ezt a kérdést! Ámós a következőt kérdezi: „Vajon járhatnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” Tudja valaki a választ? A válasz: nem!  Nem tudunk együtt járni… és itt egy szorosan együtt megtett útról van szó. Utazhat-e két ember együtt egy bizonyos cél felé, ha előtte nem egyeztek meg. A válasz természetesen nem. A leghosszabb utazásnak az életben a házasságnak kellene lenni. Ez nemcsak a leghosszabb, de a legintimebb, legközvetlenebb utazás is. Senkivel nem lenne szabad olyan szorosan együtt járnunk, mint a házastársunkkal. Ámós itt egy nagyon komoly kérdést tesz fel: Lehetséges-e két ember számára, hogy nagyon sokáig együtt utazzanak, ha előtte nem jutnak megegyezésre? A válasz: egyáltalán nem. A házasságnak egy bensőséges utazásnak kellene lennie. És pontosan erre vágyunk. Amikor megházasodunk, így gondolkodunk magunkban: „Ővele járni mindenben, az élet minden dolgában, életünk hátralévő részében együtt.” Helyes, hogy erre vágyunk, de csak ábránd marad, ha nem ülünk le először, és nem jutunk egyetértésre a házasság fontos dolgait illetően. És a házasulandó párok óriási többsége soha, de soha nem beszélgetett el komolyan semmiről a házasságuk előtt. Karen és én is így voltunk. Beszélgettünk, persze, az álmainkról és a vágyainkról, de soha nem ültünk le komolyan, hogy megbeszéljünk olyan fontos dolgokat, amik részei voltak a jövőnknek. Összeházasodtunk, aztán kutya-macska módjára éltünk, és az utazásunk majdnem véget ért nem sokkal a kezdete után, egyszerűen azért, mert nem voltunk egyetértésben, mielőtt elkezdtük a közös utunkat. Két eszközt használtam a házasságra felkészítő tanácsadáson, hogy segítsek az embereknek végiggondolni azokat a dolgokat, amiket meg fognak élni. Az egyiket úgy neveztük el: Kérdőív a házassághoz fűzött elvárásokról. Ez egy 6-7 oldalas füzetke volt, amiben részletes kérdések voltak az anyagiakat, gyerekeket, gyülekezetet, munkát, háztartást illetően. Mindenről, ami csak felmerül egy házasságban. És mindenhol az a kérdés állt: Mit gondolsz erről? Mit gondolsz erről? És mindketten külön-külön töltötték ki, nem látták a másikét, aztán odaadták nekem. Tartottunk utána egy beszélgetést, ahol végigvettük a válaszaikat. Igazából azt csináltam, hogy kiemeltem azokat a kérdéseket, amiben nem értettek egyet, és sok ilyen dolog volt. Az olyan kérdésnél, mint hány gyereket szeretnél, nagyon gyakran 3-4 gyerek különbség volt. Nagyon gyakran. Egyes bizarr esetekben 8-9 is előfordult. Ez egy probléma. Fog-e a feleség dolgozni? Nagyon gyakori volt, hogy a férj igennel, a felesége nemmel válaszolt. Megbeszéltük a dolgot. Ki kezeli a pénzt? Erre mindig érdekes válaszok születtek. A legproblémásabb kérdés… és ez vicces… a legvitatottabb kérdés az egész kérdőívben az volt, hogy mennyi pénzt költhetsz el a házastársad beleegyezése nélkül. Tényleg érdekes volt, hogy milyen élénk lett a beszélgetés ennél a kérdésnél. Egy másik kérdés: Kivel töltitek az ünnepeket? Az egyik hölgy azt válaszolta: „Hát, az én családommal. Az övét nem szeretjük.” A férfi erre ennyit tudott mondani: „Mi?!!” Rendezni kellett a dolgot. Ez csak néhány volt a kérdések közül, de általánosságban ugyanarra a kérdésre teljesen ellenkező választ adtak. A legtöbb pár megértette ezt, és sikerült megoldaniuk, de legalábbis megbeszélniük a gondokat. A másik eszközöm a szerepkörökről alkotott vélemény vizsgálata volt. Azt a kérdést tette fel, hogy mi az elképzelése az illetőnek a házasságban betöltött saját szerepéről. Azt akartuk elérni vele, hogy az emberek végiggondolják azt a szerepkört, amit be kell majd tölteniük, és hogy megértsék, mi a saját felelősségük, és miért felelős a másik. Megpróbáltuk kifüstölni a férfi és a női sovinizmust is. Tudjátok, a mai házasságokban ez a konfliktusok elsődleges forrása. Ki végzi majd a házimunkát? És voltak férfiak, akik rögtön rávágták: „Majd ő. Ez az ő dolga. Mindig a nő dolga a házimunka.” Egy másik kérdés: Ki nyírja a füvet? „Majd a feleségem. Jót tesz az alakjának. Egyébként is, kell egy kicsit levegőn lennie.” Ki fogja a gyerekeket fegyelmezni? Mindig érdekes volt átbeszélni, hogy ki a felelős ezért. Rendben van-e, ha a nő kezdeményezi a szexet? És a legtöbb férfi azt válaszolta: „Nagyon is!” De voltak férfiak, akik azt mondták: „Abszolút nem! Ő nem lehet kezdeményező.” Megdöbbentő, hogy amikor elkezdtük megbeszélni ezeket a kérdéseket, amikről azt gondolnánk egyszerűek, az emberek teljesen ellenkező véleményen voltak. És még az előtt álltak, hogy átéljék ezeket. A legtöbbünknél, és velünk is, ez volt a helyzet… Összeházasodunk, és nem vagyunk egyetértésben ezeket a dolgokat illetően, hiszen korábban soha nem vitattuk meg őket. Nem egyeztetek meg előtte, összeházasodtok, és a házasság egy csatatér lesz, civakodás, az akaratok összeütközése, és a békesség messze elkerüli.
    Hadd szóljak a kommunikáció három szintjéről! (Közülük csak az egyik biztosítja a tartós békét a kapcsolatban.) Karen és én mindhárom szintet megjártuk. Az első számú kommunikációs szint a házasságban a proaktív kommunikáció.
    PROAKTÍV. Ez azt jelenti, hogy még mielőtt a dolgok egyáltalán felmerülnének, még mielőtt elkezdődik az utazás bármilyen területen is, leülünk, és egyezségre jutunk abban a bizonyos dologban. Ez azt jelenti, hogy nem kell megküzdenünk, mert még előtte leülünk, és felismerjük, hogy mi áll előttünk: lesznek majd gyerekeink, vállalkozásba fogunk kezdeni, be fogunk állni a szolgálatba… Mindegy, miről van szó, le kell ülnünk, és egyetértésbe kell kerülnünk ezeket illetően, még mielőtt a probléma kialakulna. Ezt hívják proaktív kommunikációnak. Békesség van a kapcsolatban. Az igazság az, hogy sokkal-sokkal könnyebb azelőtt leülni és megbeszélni egy dolgot, hogy egyáltalán felmerülne. Ilyenkor még nem visszük bele az érzelmeinket, a múltbeli tapasztalatokat, nincsenek sérülések, ítélkezések.
    A második szint a REAKCIÓS kommunikáció. Ez azt jelenti, hogy komolyan soha nem beszéltük meg a házasságban felmerülő dolgokat, és ezért folyamatosan az adott körülményekre reagálunk. Karen és én így éltünk a házasságunk elején. Soha nem beszéltünk a házassággal járó komoly kérdésekről. Állandóan vitatkoztunk, folyamatosan csatároztunk, állandóan azzal a frusztráló dologgal küzdöttünk, hogy úton voltunk, de nem tudtuk, hová tartunk, nem egyeztünk meg arról, hogy milyen gyorsan fogunk haladni, mikor fogunk megállni,… semmiről. Ezért a személyiségek harca állandó jellegű volt, és az ezzel járó feszültség is. És nem volt békesség. Egy-két hétig jól mentek a dolgok, aztán robbant a bomba és kitört a háború, valamilyen nézeteltérés miatt. Nem volt békességünk.
    A harmadik szint a RADIOAKTÍV kommunikáció. És hogy mi történik ilyenkor? Mivel a házasságotok előtt soha nem beszéltetek ezekről a bizonyos dolgokról, aztán a házasságkötés után mindig a körülményekre reagálva éltetek, megsértve ezzel egymás érzelmeit, elkezdtetek veszekedni, és egyes dolgokban nem jutottatok semmire, ezek a témák a radioaktív kategóriába kerültek át. A radioaktív azt jelenti: erről soha többet nem beszélhetünk. Eddig a határig mehetünk el. Valamelyikünk meg fog sérülni, ha a téma felmerül. Nekünk Karennel két ilyen radioaktív témánk volt a házasságunkban, az egyik a pénz volt. A pénz egy abszolút radioaktív terület volt mindkettőnk számára. Kölcsönösen megítéltük egymást, mert különbözött a pénzzel kapcsolatos nyelvünk. Karen máshogy látja a pénzt, mint én. Én úgy gondoltam, hogy zsugori, hogy túlságosan vigyáz a pénzre, és hogy az én dolgom megszabadítani a családomat az ő „gonosz zsugori markából”. És ezt is tettem. Úgy gondoltam, hogy nagyon szűkmarkú. Ő pedig azt gondolta, túlságosan szórom a pénzt, és hogy az ő feladata, hogy megvédje tőlem a pénzt, mivel én „megrögzött költekező” vagyok. Azt mondogatta nekem: „Jimmy, te kényszeresen költöd a pénzt.” Ó, egek! Amikor ezt a szót kimondta, nagyon fel tudott idegesíteni. És dühös lettem. Persze, ő sem szerette a zsugorit… Ezért az anyagiak kérdése egy radioaktív téma lett számunkra. Nem is hoztuk elő. Ha előjött volna, valamelyikünk biztosan megbántódott volna. A másik téma, ami radioaktívvá vált a mi esetünkben, a gyerekeink voltak. Eljutottunk arra a pontra, hogy ott lakott a házunkban két megvadult elefánt. … Szerettük egymást, nem akartunk elválni, de nyugtalanság és feszültség volt köztünk. Ez meggátolta, hogy olyan igazán mély kapcsolatunk legyen, mint amilyennek kellett volna lennie. És elmondhatom, hogy akármikor, bármilyen témával foglalkoztunk, a gyerekek és a pénz kérdése állandóan felmerült. És amikor ezekre került a sor, mindig mérhetetlen nyugtalanságot keltett. Előjött valami indifferens téma és végül mégis a radioaktív területeken kötöttünk ki, akkor aztán jöttek a harcok, mindenféle rossz érzés, és hasonlók. Ha békességet szeretnétek a házasságotokban, szükségszerű, hogy szeretetben járjatok egymással. Proaktívan kell kommunikálnotok. Először is, ha léteznek nálatok ilyen radioaktív témák, az azt bizonyítja, hogy soha nem beszéltetek ezekről a dolgokról. Másodszor, ha állandóan a helyzetekre reagáltok, akkor ez azt mutatja, hogy létezik egy mindent eldöntő jelentőségű probléma a kapcsolatotokban: Nem ültök le átbeszélni a dolgokat. Sem üzlet, sem gyülekezet, semmi, aminek fontos célja van… Mi más lehetne a kiindulópontja egy ilyen fontos küldetésnek, minthogy leülünk és megegyezünk abban, hogy mit fogunk tenni? A házasság esetében viszont… Úgy kötünk házasságot, hogy soha nem beszélünk komolyan a dolgokról, aztán nem értjük, miért csatározunk egymással! Járhatnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg előtte? Nem! Ezt senki sem tudja megtenni! Senki! Egyáltalán nincs esély arra, hogy ez működjön. A válások és a házassági problémák közül soknak az az oka, hogy két naiv ember, akik eldöntötték, hogy együtt fognak utazni, soha nem beszélgettek el a fontos dolgokról. Most pedig ütközik az akaratuk, és folyamatosan a körülményekre reagálnak, ezért egyre több téma esik majd a radioaktív kategóriába, és a házasságukban nincs békesség és boldogság. Ha azt akarod, hogy olyan legyen a házasságod, amilyenre vágysz, először a következőt kell tenned: foglalkozz a radioaktív témákkal! Évekkel ezelőtt vitákba keveredtünk egy bizonyos dologgal kapcsolatban: a szüleink egyre idősebbek lesznek, hogyan fogjuk gondjukat viselni. Hiszen nagyon szeretjük őket, és mivel megöregedtek, tenni kell majd velük valamit. A hetvenes éveik végén, közepén járnak most. És tudjátok, engem a szívem az én szüleim felé húzott, Karent az övéi felé, hogy viseljünk gondot róluk. És mindketten úgy éreztük, hogy a másik a saját szüleit részesíti előnyben. És persze ez igaz is volt. Elkezdtünk veszekedni. Egyszer, mikor éppen a nyaralásból jöttünk vissza, az autóban elkezdtünk veszekedni e miatt. Úgy értem, ott ültünk és körülbelül fél órán át vitatkoztunk. Én úgy éreztem, hogy Karen nincs tisztelettel irántam, ő pedig, hogy én nem vagyok vele szemben. Aztán úgy egy órán át meg sem szólaltunk, és én arra vártam, hogy végre észhez térjen. Rá kellett jönnünk, hogy soha nem beszéltünk arról, hogy mit fogunk csinálni, amikor a szüleink idősek lesznek. Ez kölcsönös érzelmeket érintő téma. Ezért leültünk, és addig beszélgettünk és imádkoztunk, amíg végül megegyeztünk. Azóta sem volt ezzel gondunk. Megértettük: ahogy a szüleink egyre idősebbek lesznek, megbecsüléssel leszünk egymás felé, gondjukat fogjuk viselni, szeretni fogjuk őket – ez a mi tervünk arra, hogy hogyan gondoskodjunk a szüleinkről. Most mondom nektek, most mondom, ha nem ültök le, ha nem beszélitek meg ezeket a dolgokat, nem lesz békesség az otthonotokban. Függetlenül attól, hogy mit kell tennetek, függetlenül attól, hogy mennyi időbe kerül, mennyi büszkeségtől kell megszabadulni, egyetértésbe kell kerülnötök, különben nem tudtok majd békességben együtt járni a házasság útján.
    Jimmy: Az előzetes megegyezés nagyon fontos. Ebben a tanításban szó volt a házasság előtti tanácsadásról. Azok közül a párok közül, akik eljöttek, sokan egyáltalán nem beszélgettek még el ezekről a dolgokról. A felhasznált eszközökkel abban segítettem nekik, hogy őszintén leüljenek és megbeszéljék ezeket a témákat, hogy mire összeházasodnak, már egyetértésben legyenek. Ezáltal együtt tudnak járni az úton. Mi nagyon keveset beszélgettünk erről, mielőtt összeházasodtunk. Folyamatosan csatároztunk – mivel korábban nem beszélgettünk, állandóan küzdöttünk egymással.
    Karen: Igen, nálunk ez volt a helyzet. Azt hiszem, fontos, hogy meg tudjuk beszélni először azt, hogy mi nehezíti meg olyan nagyon, hogy képesek legyünk ezeket megvitatni. Nálunk csendes háború zajlott, rejtett harcok voltak. És nagyon hosszú idő telt el, amíg tudtunk beszélgetni a dolgokról. Nem könnyű megtenni. El szoktuk mondani az embereknek, amikor bátorítjuk őket, hogy ha nincsenek hozzászokva, akkor nehéz belekezdeni. Könnyebb azt mondani, hogy: Oké, befejeztem, és elsétálni. Ahogy Jimmy mondta, az elefántok akár egész nap is itt lehetnek a házban, engem nem érdekel! De nem ez a helyes út. Ezért beszéljünk most erről: Miért ilyen nehéz ez!
    Jimmy: Először is, ugyebár, kényelmetlen… A fontos dolgok többségéről kínos beszélni. A pénzről, a szexről, a gyerekekről… Ezek a témák mindkét felet érzékenyen érintik, ráadásul mindkettőnek más a megközelítési pontja. Ezért néha, még ha nem is veszekedtünk a dologgal kapcsolatban, egyre inkább érinti az érzelmeket, és átkerül a radioaktív kategóriába. Így történt velünk is.
    Karen: Egy másik ok lehet a harag. A harag annak a megnyilvánulása, hogy nem érzed, hogy értékelik, amit hiszel vagy gondolsz. Ezért néha megengedjük a haragot, mert lehet, hogy éppen vitatkozunk, és én csak azt érzem, hogy mennyire meg akarsz győzni a saját igaságodról. Szükség van megértésre, arra, hogy mindegy, mit mondasz, figyelni akarok. Nem azért, hogy megvédjem magamat – tehát megbántottságból, hanem mert tényleg egyetértésbe akarok kerülni.
    Jimmy: Igen. Ez nagyon fontos pont, hiszen tiszteletben kell tartanunk a házastársunk véleményét és érzéseit, még akkor is, ha nem értjük azokat. A dominancia… Én nagyon uralkodó típus voltam, amikor összeházasodtunk. Megpróbáltam uralkodni feletted. Amikor leültünk megbeszélni valamit, én nem tiszteltem a véleményedet, nem hallgattalak türelmesen végig. Te egyre rosszabbul érezted magad, és végül felkeltél, még mindig mérgesen. És ez a későbbiekben további harcokat eredményezett. Te minden második vagy harmadik hónapban kiborultál, én pedig mindig rosszul viselkedtem. Nem voltunk egyetértésben, mert… Te őszinte voltál, én viszont nem voltam erre tekintettel. Tisztelnetek kell egymást, értékelni kell a másikat, türelmesen leülni, és azt mondani: Társak vagyunk, nem akarunk egymáson uralkodni, Isten a mi Urunk. Mindketten képesek vagyunk meghallgatni a másikat, és ha ezt megtesszük, nagyon jó döntést tudunk hozni. Ha megpróbáljuk uralni a másikat, nem leszünk teljesek az érvelésünkben. A mi esetünkben: teljesen máshogy tekintettünk a pénzre, mégis együtt nagyon jól döntöttünk a pénzkérdésekben. Másképpen láttuk a gyerekek esetét, de együtt mindig nagyon jó döntéseket hoztunk.
    Karen: Azt hiszem, ebben az emberek temperamentuma is szerepet játszik. Van, aki azt gondolja, hogy az ő véleménye az egyetlen vélemény.
    Jimmy: Ilyen egy uralkodó típusú ember.
    Karen: Pontosan. De van, aki, mint én is, inkább nem törődik a dologgal, mert nem tudja, mit tegyen – ez sem egészséges. Akkor itt közvetítőként, közbenjáróként belép a képbe Isten. Ha mindketten szánunk rá időt és imádkozunk konkrétan a dologgal kapcsolatban, amikor újra összeülünk, ez valamiféle csoda, a Szent Szellem gondoskodik róla, hogy el tudunk kezdeni beszélni arról, amiről előtte nem tudtunk. Ő meglágyítja a szíveket, és amikor egyetértésbe kerülünk, hirtelen úgy látjuk, hogy ez a kérdés nem is olyan nehéz. Békesség van.
    Jimmy: Ez a módszer, a szellemi kikapcsolódás, arról szól, hogy egy házaspár elmegy valahova 2-3-4 napra, és minden nap első felét azzal töltik, hogy imádkoznak és beszélgetnek bizonyos témákról, a nap hátralevő részét pedig kikapcsolódással, szórakozással. És ez átformáló erővel bír, amit sok házaspár, köztük mi is, meg tud erősíteni. Amikor először vettünk részt ilyen szellemi kikapcsolódáson, jó volt a házasságunk, és ez a megtapasztalás egy következő szintre emelt bennünket. Három nap alatt, mert ez egy hosszú hétvége volt az esetünkben. Ha házasságban éltek és még soha nem csináltatok ilyet, bármibe kerüljön, bármit kell is tennetek érte, menjetek el! És ezen a szellemi kikapcsolódáson elsőként a radioaktív témákkal foglalkozzatok! Határozzátok el, hogy addig maradtok ott, amíg kell, hogy egyetértésre jussatok a gyerekek, pénz, szex, munka… bármi legyen is az, témakörében. És ahogy Karen mondta, ez rendkívüli módon meg fogja változtatni a kapcsolatotokat. Ennek ez az egyszerű alapelve: ha megegyeztek, együtt tudtok majd járni. Ámós feltette a kérdést: „Járhatnak-é ketten együtt, ha előtte nem egyeztek meg?” A válasz: nem. De, ha megegyeztek, igenis képesek lesztek együtt menni azon az úton. A házasság az élet leghosszabb utazása egy másik emberrel. Sőt, ez a legszorosabb kapcsolatot feltételező utazás. Ha együtt járjátok ezt az utat, az áldás, de ha nem, az balgaság. A megoldás tehát nem az, hogy másik társat keresel, vagy egyedül maradsz. A megoldás az, hogy egyetértésbe kerültök, és így élvezni tudjátok a házasság útját.  

Jimmy: Időt kell szánni arra, hogy meg tudjunk egyezni a kapcsolatunk során felmerülő fontos kérdésekben. Ha ezt megtesszük, akkor bensőséges, harmonikus lesz a kapcsolatunk. Ha viszont nem, állandó harcokra számíthatunk.
    Karen: Így van. És néha az nehezíti ezt meg, mert az akadályozó dolgokról beszélünk most, az a fájdalom, amit a múltból hozunk. A mi esetünkben például, ha visszatekintenék, milyen volt korábban, az fájdalmas lenne. Nagyon sokszor addig sírtam, míg végül elaludtam. Csak siránkoztam az Úrnak, hogy ez soha sem fog megváltozni, mindig így marad. Azt hiszem, arra van szükség, hogy valaki azt mondja: „Megbeszéljük, megígérem.” Tudom, hogy fáj neked. Ezek a dolgok nagyon fájdalmasan jelentkeznek. Ezt a fájdalmat nem akarjuk, ezért akarunk elmenekülni helyzetek elől, ahelyett, hogy szembenéznénk velük, és azt mondanánk: Tudod, mit? Bármilyen fájdalmas is, azt akarom tenni, ami jó. És elmondom nektek, hogy ennyi kell hozzá. Az kell hozzá, hogy átlépjünk a fájdalmon, és azt mondjuk: „Nem számít, ha fáj, szembenézek vele. Tudom azt is, hogy meg kell bíznom valakiben. És ha ezek az emberek (magukra mutat) azt mondják, hogy ez működik, miért ne cselekednék én is így?”
    Jimmy: Ez nagy igazság. De legyetek biztosak abban, hogy nem adjátok fel! Hogy nem választjátok ketté a házat, és nem szüntetitek be a beszélgetéseket! Legyenek ezek fontos dolgok az életetekben, mert ha megbeszélitek a dolgot, és a végére jártok, az harmóniát és bensőséges kapcsolatot teremt.  

Fordító: -bcs-