2011.06.28.
 

A CSECSEMŐ SZÜLETÉSÉNEK SZELLEMI OLDALA

 

Igével és egymástól független két bizonysággal szeretnénk rávilágítani a születésünk szellemi oldalára. A festmény is ezt hivatott ábrázolni.

Elsőként nézzük meg, hogyan kerültünk a földre. A Biblia tanítása szerint az ember Isten teremtménye, akit a saját képmására hozott létre. Az ember földi élete azzal a pillanattal kezdődik, amikor napvilágot lát. Az egészségügyi intézményekben a születés időpontját jegyzik fel, holott az élet valójában kilenc hónappal korábban kezdődik. Az új élet keletkezése egyrészt fizikai, másrészt szellemi síkon megy végbe. Ahhoz, hogy mély betekintést kapjunk Isten rejtett dolgaiba, vissza kell mennünk a kezdetekhez.

Kezdjük a fizikai oldallal. Kérlek, vedd észre Isten gondoskodását a teremtésben: az élővilág képes állandóan reprodukálni önmagát. Minden élőlénynek valamilyen formában van magja. A magban pedig benne van a képesség, hogy a saját fajtája szerint megsokszorozza önmagát. Isten áldása (kenete) ma is képessé teszi az embert arra, hogy szaporodjon és sokasodjon.

Amikor egy csecsemő megszületik, az valójában egyfajta teremtés a szülők részéről. Ugyanis nem Isten teremti közvetlenül a csecsemőt. Eredetileg Ádámot és Évát alkotta meg. Sokan mondják, hogy az új élet Isten ajándéka. De ez helytelen felfogás, mert egy csecsemő nem közvetlenül Istentől származó új teremtés. Amikor egy csecsemő megszületik, Istentől van, de rajtunk, embereken keresztül, egy törvény működtetése által. Ezek fizikai törvények, amelyeket az emberbe helyezett.

Most nézzük meg a szellemi oldalt. Az ember hármas felépítésű: az ember szellem, van lelke és testben él. Az ember a szellemét Istentől kapja az Írások szerint: az Úr „az ember kebelébe szellemet alkotott”. (Zak. 12,1) Szilárd meggyőződésem, hogy Isten a fogantatás pillanatában helyezi az embrióba az életadó szellemet. (Jób 33,4) A legfőbb bizonyíték erre a Jakab 2,26 igeverse: „a test halott [élettelen] szellem nélkül”. De az orvostudomány is egyértelműen állítja, hogy a magzat élő lény! Ez csak úgy lehetséges, hogy a fogantatás pillanatában az Istentől érkező szellem egyesül a fizikai résszel, az embriókezdeménnyel.

Az ember szellemét és testét a lélek kapcsolja egy egységbe. A halál pillanatában az ember szelleme és lelke kiköltözik a testből, amelyben lakott, a teste pedig újra visszakerül a földi elemek közé. (Luk. 16,19-31) Az újjászületett és üdvözült hívőkre ilyenkor azt mondják, hogy ‘hazaköltözött’ az Úrhoz. Ez annál is inkább kézenfekvő, mert Istentől kaptuk a szellemet és Hozzá is tér vissza, ha rendelkezik a mennyei útlevéllel, azaz Krisztushoz tartozik.  

Ez a tény rendesen a helyére teszi a reinkarnáció kérdését, amelyet a Biblia egyáltalán nem támaszt alá. Az Írások szerint ugyanis egyszer halunk meg: „És amiképpen bizonyos az, hogy az embereknek egyszer kell meghalniuk, az után pedig ítélet következik…”   (Zsid. 9,27 – Dr. Budai Gergely ford.) S mint a Lukács 16-ban látjuk, az elhunytak a szellemi világban a két hely közül az egyik végleges (menny vagy pokol) helyre kerülnek, amit soha többé nem hagyhatnak el. A mennybe jutott üdvözültek egyáltalán nem kívánkoznak vissza, mert ott sokkal jobb. (Fil. 1,23) A pokolba került Krisztus nélkülieket pedig a sátán nem engedi vissza, mert fennállna a veszélye, hogy üdvözülhet és ezzel elvesztené a ‘katonáját’. 

bebi-szellemek.jpg (13884 bytes)

 Ésaiás 49,16 – Íme, az én markaimba metszettelek* fel téged, kőfalaid** előttem vannak szüntelen***.

A héber szavak jelentései:
* 1) kiváj, kifarag 2) kivés, belevés = értelem szerint: megformál
** fal = jelentése arab alapján: véd, fallal vesz körül
*** 1) folytonosság, állandóság 2) folyamatosan, mindig, szüntelenül = egyfolytában 

Énekek éneke 8,6 – Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra; mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai. 

Jób 33,4 – Az Istennek Szelleme teremtett engem, és a Mindenhatónak lehelete* adott nékem életet. 

A héber szó jelentése:
* 1) lehelet /szájé; orré/, fújás 3) fuvallat, szellő 4) szél 7) szellem /emberé/ 8) Szellem /Istené/ 

 

ISTEN SZERETETE

Kim Walker gyülekezeti énekes bizonysága
Jesus Culture Gyülekezet
Forrás: http://keresztenyfilmek.com/bizonysagok/514-kim-walker-bizonysaga.html

 

A szemem be volt csukva és olyan gyengének éreztem magam. Eljutottam arra a pontra, hogy: „csak hagyjad” és feladtam. Mivel ez egy kemény időszak és bele vagyok fáradva a harcokba, rendbe akartam rakni dolgokat. Csak azt akartam, hogy Isten legyen Isten az életemben és csak... „SEGÍTS!” – eljutottam erre a pontra.

És hirtelen egy látomásban találtam magam: ott álltam a gyülekezeti teremben, éneklést hallottam és megláttam Jézust, ahogy énekel. De érdekes módon úgy hangzott, mint Anthony Skinner.

És furcsa volt: mintha nem is lettem volna ott a gyüli teremben tovább. Senkit sem hallottam vagy éreztem magam körül többé, de láttam Jézust és hallottam Őt énekelni és láttam, ahogy mozog a szája, de mégis úgy hangzott, mint Anthony Skinner.

És akkor Jézus közelebb és közelebb jött, én kezdtem kicsit megijedni. Úgyhogy: „Hát nem tudom, hogy ez OK...? Hát mi fog történni, ha még közelebb jön...?”

Méltatlannak éreztem magam. Gondoltam, nem is tudja, mennyire elkeseredett vagyok, és Ő ilyen állapotban akar engem szeretni és közel lenni hozzám. És ahogy közeledett, a szívem egyre szaporábban dobogott, és ahogy végül is oda ért csak megölelt és így tartott.

Én csak beleomlottam a karjaiba és Ő csak énekelt és énekelt felettem. És ahogy ezt tette, láttam, ahogy a zene, a dal láthatóan jött ki az ajkain, szinte mint egy kézzelfogható fény! Nem tudom, hogyan magyarázzam: csak fény jött ki belőle, ahogy énekelt, és beburkolt engem.

És ahogy ezt történt, éreztem, hogy az aggódások és terhek csak leszakadtak rólam, éreztem egy áttörést és hogy minden, ami visszatartott, mindem ami útban volt vagy bizonytalanná tett, csak levált rólam.

És emellett két kérdés volt az elmémben, amit meg akartam kérdezni Jézustól, de félszeg voltam, zavarban voltam és féltem ezeket megkérdezni. És hirtelen hallottam, hogy a természetes világban Anthony pásztor azt mondja a mikrofonba: „Azt akarom, hogy kérdezzétek meg Jézustól azt a két kérdést!”

És én meg: „Ez most igazán megtörténik velem...?!” Tehát benne voltam ebben a látomásban, de ugyanakkor hallom, ami a természetesben történik a teremben és gondoltam: „Nahát ez nem létezhet...”

És Anthony megkérdezte ezt a két kérdést hangosan (amit én gondoltam), szóról szóra. Kérdezd meg Jézust: „Mit gondoltál, amikor teremtettél engem?” és „Mennyire szeretsz engem?”

Ez a két kérdés járt a fejemben egész idő alatt, és én akkor elkezdtem remegni és rázkódni, alig hittem el, hogy ez történik. Hogy valaki csak olvasott a gondolataimban és kimondta a mikrofonba, ott a teremben, amit gondoltam. Hát fura volt.

Tehát még mindig kissé féltem, de végül megkérdeztem: „Mennyire szeretsz engem?” És akkor kinyújtotta a karját... és csak nyúlt és nyúlt... mint a gyurma – ha valaki még emlékszik rá. Tehát csak nyúlik az örökkévalóságig, azt se láttam, hol végződik. És Ő csak nevetett és mondta: „Hát ennyire szeretlek!” – és nyúlt vég nélkül.

Pusztán, ahogy beszélt hozzám, ahogy láttam Őt nevetve, amint nyúlik a karja… Ez olyan, mint éppen én, ahogy nekem megfelelőek a dolgok. Éppen úgy válaszolt, ahogy az nekem való és csak sírtam meg nevettem, annyira boldog voltam, hogy azt gondoltam: „Nem is akarok többet kérdezni!”

Ez elég jó nekem, amúgy is kissé ideges vagyok... későbbre tartogatom... És hetekkel később... mivel járok az imaházba minden reggel napfelkeltekkor, csak rutinszerűen cselekedve, hűségesen megyek reggel, olvasom az Igét... Csak teszem a dolgaim, amit kell, keresve Istent...

Nem várva semmi nagy megtapasztalást vagy látomást, csak remélve, hogy valami jó történik. És mindennap körülbelül ugyanaz: csak legyek hűséges... És egy reggel: ugyanúgy kezdem olvasni a Bibliát... és akkor hirtelen... csak úgy... szellemi szemeimmel megláttam Jézust, ahogy besétált az imaterembe!

Érezhető volt... a szőrszálak felálltak a nyakamon, bizsergés járt át – jaj Istenem! Hát csak besétált... Éreztem, hogy hátulról közeledik... Közeledik hozzám én meg: „Hhaaa...” – mint egy szent félelem. Na most mit csinálok? Csak leborulok, vagy elbújok... vagy csak felugrok és megölelem?

Mindez végigfutott bennem... és éreztem, hogy csak odasétált, én meg remegtem. És hallottam, ahogy azt mondja: „Azt akarom, hogy gyere el velem!”

Én meg: „Mooost?” Ő meg: „Gyere velem”! „Azt akarom, hogy kérdezd meg azt a kérdést!” Én meg: „Azt... amit akartam kérdezni hetekkel ezelőtt?” És Ő: „Kérlek, kérdezz!” Mire én: „Nem, túlságosan ijedt vagyok!” Ő erre: „Légy szíves, kééérdezz!” – szinte kérlelve.

És végül, amikor már nem bírtam tovább... [a kenet súlya alatt] leestem a földre. És ahogy leestem: már nem is voltam ott. A Mennyben voltam Jézussal!

Ott állt mellettem és láttam Istent, az Atyát egy asztalnál. Jézus így szólt: „Na ezt figyeld!” És láttam, ahogy az Atya kitépett egy darabot a szívéből. [Nem a dobogó szív értendő alatta, hanem az egész lénye. Hiszen Isten Szellem – mondja a János 4,24 igevers.] Elsőre olyannak tűnt, mint az agyag, rátette az asztalra és elkezdte alakítani, s akkor megformált „engem”!

Emlékezz, a kérdés az volt, hogy: „Mit gondoltál, amikor teremtettél engem?” Tehát erre a következő volt a válasz: És akkor nézett „rám” boldogan, tartva engem a kezében és akkor betett egy amolyan ékszerdobozba, abba a fajtába, amit ahogy kinyitsz, egy kis balerina forog és zenél rajta. Na ilyen volt... és kinyitotta... És „én” elkezdtem táncolni és énekelni és imádni Őt.

És akkor Isten: „Igeeeen!” – annyira izgatott volt és nevetett... aztán becsukta... és megint kinyitotta... és „Húúúú...!” És körbe táncolt és tapsolt... és megint becsukta... és megint ezt tette újra és újra... Mindig olyan felvillanyozott volt... ugrált és örült... és: „Nézd már, de cuki!” És a szíve meg csak: „Huúúú!”

Jézus meg: „Annyira izgatott lesz, amikor imádod. Annyira szereti!” És én meg csak... hát sírtam, mialatt ezt szemléltem. És akkor kivett engem a dobozkából, beletett a tenyerébe. Ilyen kicsike voltam… És akkor én el lettem transzferálva [áthelyezés, átvitel] onnan, ahol voltam Jézussal, az Atya kezébe és csak bámultam rá, Ő meg közelebb és közelebb húzott... egészen ennyire... És kezdtem kissé ideges lenni: „Ennyire közel...?”

És láttam valamit a szívében... De nem láttam pontosan... És próbáltam közelebbről nézni és ott volt egy lyuk, ahonnan azt a darabot kitépte. És ahogy közelebb értem, bele lettem nyomva és pontosan beleillettem, mint egy tökéletes öntőforma.

Ott annyira biztonságban és melengetve éreztem magam, és Ő azt mondta: „Ez az, ahonnan teremtettelek, és ahova tartozol, és ahol maradsz. Ez az a hely, ahol tartalak, közel a szívemhez. És ez az, amit gondoltam, amikor teremtettelek, hogy mennyire boldoggá teszel majd... És mennyire boldog leszek majd, amikor imádsz, és annyira szeretem, ahogy imádsz, ahogy táncolsz... és még vicces is vagy nekem.”

És elkezdtem nevetni azon, hogy vicces vagyok, ami fantasztikusan jó volt számomra és Ő csak ontotta rám a szeretetét. Nahát ez volt az a pillanat, amikor végül is elhittem, hogy igazán szeret engem, hogy igazán szerelemben van velem, bolondulásig és hogy teljesen sajátossá tett engem maga számára, és boldog velem, és kedvét leli bennem.

És innen kezdődött az áttörésem. Ez az, ami „sínre tett” az imádásban, beállított egy „normát” nekem, hogy igazán szeret, és ez vagyok igazán én, és erre lettem teremtve, és ez az elhívásom, hogy imádjam Őt, és engedjem, hogy szeressen. És ez indította el az egészet számomra.

 

MENNYEI TALÁLKOZÁS

Részlet Jesse Duplantis evangélista: Mennyei találkozások című beszámolójából
Forrás: http://www.freeweb.hu/bekevar/mennyeitalalk.htm
 

Isten trónja körül láttam a kis lelkeket, a méretük kb. 40 cm volt, és hálóinghez hasonló volt rajtuk. Tudtak repülni. Berepültek a Mindenható jelenlétébe, és hallottam, ahogy a következőket mondogatták: Lehetünk [emberi] szellemek? Lehetünk mi is szellemek?

Küldj bennünket a földre, hogy [emberi] szellemek lehessünk. Megváltottak szeretnénk lenni, szellemek szeretnénk lenni. Világos tehát számomra, hogyan küldi Isten a csecsemőket a földre. Ilyen kis valamik ők, akik Isten leheletéből [szelleméből] jönnek elő. Ajándékok ők; ilyen egy kisbaba mielőtt szellemmé születne le a földre.

 

Összeállította: Békevár Team
www.bekevar.fw.hu

 

BÉKEVÁR FŐOLDAL