2006. 11. 27.

AZ ALÁVETETTSÉG GYÜMÖLCSE 

A jólét kulcsa
 

Jakab levelének 4, 7. igeversét velem együtt sok keresztény ismeri, kivált annak második felét, amely így szól: „ …álljatok ellen az ördögnek és elfut tőletek”. Az elfut szó mélyebb magyarázata: fejvesztett menekülés.
    Az igevers első felén sokáig magam is átsiklottam, pedig egy fontos és értékes kulcs rejlik benne: A JÓLÉT KULCSA! Ha jólétben és győzedelmesen szeretnél élni, engedelmesen alá kell vetned magadat Istennek, illetve annak a személynek, akit Isten föléd helyezett. Erről szól valójában. 

Jak. 4, 7. VESSÉTEK hát alá magatokat (engedelmeskedjetek) Istennek; álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.

Olyan mértékben tudunk ellenállni az ördögnek, amilyen mértékben alávetjük magunkat Istennek! Amikor ugyanis engedelmesen követjük az Úr tökéletes akaratát, telve vagyunk Isten erejével. A velünk szemben érkező ellenség az Úr Jézust látja bennünk, akinek a nevében gyakoroljuk a hatalmat, és ő kénytelen térdet hajtani. (Fil. 2, 10) Amikor nem vagyunk telve Isten jelenlétével, akkor az ellenség a ’tekintélyünk’ mértékének megfelelően engedelmeskedik nekünk. Az ördög szándéka pedig nyilvánvaló, azért jön, hogy meglopjon a bővölködéstől, az egészségtől, akár magától az élettől. (Ján. 10,10) Ha gondjaink vannak az életünknek ezeken a területein, vizsgáljuk meg az engedelmességünket, és szükség esetén mielőbb igazítsuk ki magunkat.
    Isten hatalmi struktúrájában fölöttünk is, alattunk is áll valaki. Ez a felépítmény megtalálható a világban, az egyházban és a családban is. Az Ige szerint a hatalmi helyet tisztelettel kell illetni, engedelmeskednünk kell a felettünk levőnek. Az engedelmesség pedig a bővölködés felé vezető út!  

Ésa. 1,19 Ha HAJLANDÓK és ENGEDELMESEK lesztek, e föld javaival éltek.
    Ésa. 1,19 Ha KÉSZSÉGESEK és ENGEDELMESEK lesztek, a föld javait fogjátok enni.
(—KJV) 

Istennek az az akarata, hogy neked mindenből a legjobb legyen, s ezt a készségesség és engedelmesség árán kaphatod meg. Aki viszont az engedetlenség útján jár, az elesik az égi javaktól. Ahhoz, hogy itt a földön is élvezhessük a Teremtő tökéletes gondoskodását, együtt kell működnünk Vele. Elihu a Jób könyvében így fogalmazza meg ezt: 

Jób. 36,11 Ha ENGEDNEK és SZOLGÁLNAK néki, napjaikat gazdagságban töltik el, és esztendeiket gyönyörűségekben (jólétben, boldogságban, örömben). 

A hajlandóság, illetve készségesség azt jelenti, vonakodás és késlekedés nélkül, örömmel kész vagy megcselekedni azt, amit az Úr kér tőled. Amikor Kenneth Hagin megértette, hogy az anyagi áldás eléréséhez nem elég csupán engedelmesnek lenni, pillanatok alatt készségessé tudott válni. A készségesség és engedelmesség együtt nyitja meg a bőség kapuit, ami jólétet és boldogságot hoz az életünkbe. Fontos, hogy az indítékunk mindig helyes legyen, mert az Úr előtt nyitott könyv a szívünk. Isten az ó szövetség alatt is lehetőséget adott az izraelitáknak a választásra az áldás és az átok között. (5Móz. 30, 19) Szabad akaratunk van, és mi döntünk a sorsunk felől. Egy bizonyos, hogy minden a maga neme szerint terem. Az engedelmesség áldást (egészséget, gyarapodást), az ellenszegülés pedig átkot (betegséget, szegénységet) fog szülni.
    Krisztus élete példaértékű számunkra. Ő alávetettségben élt itt a földön, minden esetben az Atya akaratának rendelte alá magát. (Márk 14, 36) Ha Jézus tudott alávetettségben élni, akkor a keresztény ember is képes rá. Döntés kérdése! Ne azért dönts az engedelmesség mellett, mert egy előírást akarsz betartani vagy embernek tetszeni. Akkor tedd meg, amikor kijelentést kapsz róla, és azért tedd meg, mert érzed a szívedben, hogy egyre jobban szeretnél Isten kedvében járni.  

A VILÁGBAN
   Bölcsen cselekszik az, aki a hatalmi helyeket a világban is tisztelettel illeti. (Róm. 13, 1-7) A Biblia azt írja, hogy a vezetőket és az általuk hozott szabályokat nem kritizálni kell, hanem kívánatos imádkozni értük, hogy feladatukat isteni bölcsességgel, a mi érdekeink figyelembe vételével tudják ellátni. (1Tim. 2, 1-4) Ha valaki figyelmen kívül hagyja, vagy megszegi a törvényeket, rendeleteket, számíthat arra, hogy a törvény szigorával lépnek fel vele szemben. Az ellenszegülés gyümölcse keserű, az engedelmesség termése pedig édes. 

A GYÜLEKEZETBEN
   A hívőkre kétirányú kötelezettség hárul: egyrészről engedelmesség Isten elhívása, a szellemi törvények iránt, másrészről tisztelet és önkéntes alávetettség az elöljárókkal szemben.
    Igen fontos az Isten elhívásának való engedelmesség. Isten jó, kedves és tökéletes akaratát kell keresnünk, és alávetnünk magunkat Istennek, mert ez hoz jót nekünk. (Róm. 12,2) A megengedő akaratából mielőbb kerüljünk át a tökéletes akaratába, mert az a legjobb hely egy hívő számára. Jónás esete tanulságos arra nézve, hogy az ellenszegülésnek milyen súlyos következményei lehetnek. (Jón. 1,1-2. 15-17.) Ezzel szemben Illés engedelmessége Isten szent oltalmát és gondoskodásának biztonságát eredményezte. (1Kir. 17,1-15)
    Az Egyházban is adott Isten elöljárókat, akiket tisztelnünk kell. (1Thess. 5, 12. 1Tim. 5, 17. Zsid. 13, 17.) Áldás árad ránk azoktól, akiket Isten fölénk helyezett, ezért a hívőnek nem szabadna csak úgy ’lógni’ a levegőben. El kell foglalnunk az Isten által elrendelt helyünket a Testben, ahol szellemi kapcsok és kötelékek által biztosítja a Fej, a Krisztus, az ellátásunkat és a szellemi felnövekedésünket. A gyülekezet rendszeres látogatása az Isten Igéje iránti engedelmesség. (Zsid. 10,25)
    A gyülekezet tagjainak nemcsak a pásztorokat és feljebbvalókat kell tisztelniük, hanem minden szolgálót, akit meghatározott teendővel bíztak meg elöljáróik: ültető, könyvárus, dicséretvezető, stb. Ha valaki nem engedelmeskedik az adott feladatra feljogosítottaknak, akkor ellenszegülésben van Istennel mindaddig, amíg jobb belátásra nem tér. Ha például valaki figyelmen kívül hagyja az ültető rendelkezését, vagy a könyvárus felszólítására sem rendezi a számláját, ellenszegülésben van. (1Sám. 15,23) A vetés–aratás törvénye erre nézve is érvényes. Légy Istennek engedelmes, élj alávetettségben, hogy áldott lehess! 

A HÁZASSÁGBAN
   Isten a férjet tette a feleség, illetve a család fejévé. A feleségnek úgy illik élnie, hogy aláveti magát a férjének. De ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy a férj uralkodhat rajta. Ha a házasfelek a szívük mélyébe zárnák Isten elhívását, akkor nagyon sok szenvedéstől kímélhetnék meg magukat:
    Az Úr elhívása szerint a feleség a férj segítőtársa és engedelmességgel tartozik neki az igei dolgokban. Mielőtt bármelyik asszony nehezményezné ezt, megnyugtathatom őket: a férj elhívása cseppet sem könnyebb. Úgy kell szeretnie a feleségét, mint ahogy a Krisztus szereti az egyházat, s mint önmaga testét. Ez egy 24 órás szolgálat, ami a szeretetről, a türelemről, a békességről, a hűségről szól.
    Az alávetettség korántsem azt jelenti, hogy az asszonyoknak nem lehet saját véleménye. Az engedelmességben élő feleség véleménye is érvényre jut, mert az agapé szeretetben járó férj igyekszik hitvese kedvében járni és bölcsen határozni. A házaspárok igen okosan teszik, ha szeretettel szolgálnak egymás felé. (Gal. 5,13)
    Csak egészséges családokból épülhet fel egészséges társadalom. Mivel a társadalom legkisebb egysége a család, fokozott figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a házasság boldog és életerős legyen. (1Kor. 7, 3-5)  

A SZÜLŐ-GYERMEK KAPCSOLATBAN
   Isten a gyermekeket a szülők felügyeletére bízta (a szülők alá vetette), hogy biztonságban felneveljék őket. Az ifjakat a Biblia szerint engedelmességre kell nevelni. A gyermekek engedelmességgel tartoznak a szüleiknek. (Ef. 6, 1-3. Kol. 3,20.) A szülőknek tekintéllyel kell bírniuk, mert csak akkor képesek hathatósan inteni őket. Ne a gyermek mondja meg, hogy mit tegyenek a szülők. Ha esetenként mégis a csemetének lenne igaza, akkor a szülő ezt elismerheti, ami ebben az esetben csupán egyetértést jelent, és nem alávetettséget. Az Ige szerint a szülő ugyanis nem rendelheti alá magát gyermekének.
    Sokgyermekes családban csak szervezés, illetve engedelmesség kérdése a feladatok megosztása egymás között. A fiatalabbak engedelmességgel tartoznak az idősebbeknek: testvérnek, szülőnek, nagyszülőnek, stb. (1Pét. 5, 5) Ha a szülő keményen fenyít, valójában szeretetből teszi, mert a szívéből akar jót magzatának. Az Úr Igéje alapján nevelt gyermeknek nem lesz gondja az iskolában, és később az önálló életben sem. Az engedelmesség áldása ebben az esetben még kiegészül a hosszú élet ígéretével is. 

Bármelyik viszonylatban nézzük is, leszögezhetjük: az engedelmességből óriási előny, azaz áldás származik. Isten megjutalmazza azokat, akik az Ő kedvében járnak.

    5Móz. 28,2 És reád szállanak mindez áldások, és megteljesednek rajtad, ha HALLGATSZ [azaz engedelmeskedsz] az Úrnak, a te Istenednek szavára.

    Az Ige követése mind nagyobb világosságot eredményez. Az alávetettséget minden területen alkalmazni szükséges, mert ez kihat az élet egészére, az anyagi jólétre, illetve a további generációk helyes felnevelésére is. Az alávetettség maga a szeretetben járás. Aki tiszteli a földi hatalom törvényeit és engedelmes elöljáróinak, az a szeretet útján jár, hisz az isteni fajta szeretet nem örül a törvénytelenségnek és az igazságtalanságnak, de örül, ha a jog és az igazság uralkodik. (1Kor. 13,6 Bővített ford.)

-bf-